Petőfi Népe, 1970. augusztus (25. évfolyam, 179-203. szám)

1970-08-06 / 183. szám

1970. augusztus 6, csütörtök 3. oldal Csillagvizsgáló Kalocsán Közel félévszázados szünet után szeptemberben ismét megkezdi tudomá­nyos munkáját a kalocsai „csillagda”. Az 1878-ban létesül* csillagvizsgálónak Fényi Gyula szerzett világ­hírt a napfoltkutatás és a protuberanciák (napkitöré­sek) megfigyelésével. A városi tanács végre­hajtó bizottsága most 10 ezer forintot biztosított a csillagvizsgáló műszerei­nek megjavítására. A ja­vításokat az Uránia Csil­lagvizsgáló szakemberei vállalták társadalmi mun­kában. Az I. István Gim­názium tatarozásával egy időben sort kerítenek a torony rendbehozására is, a TIT megyei szervezete pedig egy távcsővel gya­rapította a műszerállo­mányt. Fényi Gyula emlékét nemcsak a csillagvizsgáló nevében örökítik meg. Ka­locsára hozatják ugyanis Szabó Gábor szobrászmű­vész városligeti Fényi­szobrát, s a csillagvizsgáló tornyával szomszédos parkban helyezik majd el. —! cs — Kodály-szeminárium Fiatal zeneszerzők második hangversenye Nyolc zeneszerző egy-egy műve hangzott el a keddi hangversenyen. A most be­mutatkozott szerzők egy ré­sze nem a nemzeti hagyo­mányok folytatásában látja a követendő utat, hanem — egy egységesedő világkultú­ra részeként — a nemzeti különbségek feletti művé­szet megteremtésében. Nem jelenti ez a magyarság megtagadását, hanem — amire legnagyobb művésze­ink is törekedtek — a ma­gyar kultúra európai, sőt világrangra emelésének szándékát. Ezt a jogos és becsületes törekvést termé­szetesen szintén a művek­nek kell igazolniuk. A mos­tani hangverseny azért is érdekes volt, mert világosan mutatta a mai zenén belül az egyéni különbségeket, stílusban és színvonalban egyaránt. Borsody László: Sonanta mondo című zongoraműve — Kontra Zoltán előadásá­ban — túlzottan terjengős­nek bizonyult a benne fel­Előtérben a minőség A Kecskemét—Kiskunfé­legyházi Mezőgazdasági Termelőszövetkezetek és Szakszövetkezetek Terüle­ti Szövetségének munkatár­sai a szövetség kecskeméti székházában körzeti megbe­szélésre hívták össze tegnap a termelőszövetkezeti veze­tőket. Magony Imre, a szövetség titkára, a negyedik ötéves terv fontosabb mezőgazda- sági célkitűzéseiről tájékoz­tatta a résztvevőket. Az új tervciklus idején a mező- gazdaság minden ágazatá­ban sokkal inkább szem előtt kell tartani a szük­ségletekre való termelést és a minőség javítását. A fő ágazatok között a harmadik ötéves tervben a növénytermesztés ért el na­gyobb fejlődést, ezért a ne­gyedik ötéves terv idősza­kában az állattenyésztés nagyobb mértékű fejlesztése a kívánatos; az állami in­tézkedések. szabályozók is erre fognak irányulni. A konyhakertészeti növé­nyek tekintetében terület- növelésre nincs szükség, vi­szont az ágazat gépesítése, technikai ellátása fontos' előirányzat. Az állam elő fogja segíteni a termál- kutak fúrását, a termelés és tárolás korszerűsítését. Gyümölcstermesztésben az alma, az őszibarack, a szil­va, a kajszi termelési volu­mene már fedezi a szük­ségleteket. A meggy, a mál­na, a bogyós gyümölcsök volumenét viszont növelni kell a következő ötéves tervben. Az előirányzatok szerint országosan 70 szá­zalékkal több lesz a hűtés­tárolás lehetősége, nagyot lép előre a tartósító tevé­kenység, erőteljesebbé válik az ipar és a mezőgazdaság kooperációja. A szőlőterület 1975-re csökken. A termésmennyi­ség viszont növekedni fog. Nagymértékű fejlesztés előtt áll a szőlő feldolgozása, nö­vekedni fog a tároló- és pa­lackozókapacitás. • A mezőgazdaság termelés- fejlesztési célkitűzéseinek megvalósításával egyidejű­leg — előzetes számítások szerint — további 7 szá­zalékkal csökken a mező- gazdaságból élő lakosság száma, a reáljövedelem pe­dig 27 százalékkal emel­kedik. használt zenei anyag minő­ségéhez képest. Rozmann Ákos: improvi­zációk című darabjában a szeszélyesen csapongó, szen­vedélyes mondanivaló nem szerveződött kellően szilárd kompozíciós egységbe. A művet fuvolán Matuz Ist­ván, zongorán Benkő Zol­tán játszotta. Sáry József: fagott-zon­gorára írt Meditációja ki­fejezetten melodikus, ritmi- kailag világosan tagolt, szép kompozíció. Vajda József és^ Kontra Zoltán kitűnő előadásában szólalt meg. Papp Lajos Variációk cí­mű műve — melyet a szer­zője több mint tíz évvel ezelőtt írt — egy, a népda­lok strófaszerkezetére utaló téma gazdag és artisztikus kibontása. Felbukkan benne a korálok tömör szerkesz­tésmódja is — a modem zene harmónia-világának felhasználásával. A jelentős művet Körmendi Klára ad­ta elő. Kocsis Zoltán fuvolára, hegedűre és vibrafonra írt négy darabja azt bizonyí­totta, hogy ez a fiatalem­ber nemcsak nagyszerű zon­goraművész, hanem ígére­tes tehetségű komponista is. Meglepően érett zeneszer­zői felkészültsége és mon­danivalója a tömör tételek szerkesztésében és hang­szerkezelésében egyaránt megnyilvánult. Matuz Ist­ván (fuvola), Szenthelyi Miklós (hegedű) és Kontra Zoltán (ezúttal vibrafon!) kitűnő élőadásában szólal­tatták meg a művet. Fekete Győr István: Négy dalát expresszív szólamve­zetés és színesen ábrázoló zongorakíséret jellemzi, mindez a Nagy László köl­tészete iránti odaadó tisz­telet és szeretet jegyében. Kincses Veronika — Klen- jánszky Tamás kíséretével — szép hangon és igen jó szövegkiejtéssel énekelt. Jeney Zoltán: Soliloquium című művében mesteri tech­nikával és gazdag lelemény­nyel használja a szólófuvola hangzási és kifejezési le­hetőségeit. A rendkívül koncentráltan megformált darab jelentős sikereket aratott már külföldön is. Emeljük itt ki az est egyik főszereplőjét: Matuz Istvánt. Nemrégiben Pierre Boulez, a nagy francia zeneszerző­karmester a világ egyik leg­jobb fuvolásának nevezte őt. Ehhez — úgy érzem — nem szükséges hozzátennem semmit. Végül Vidovszky László két zongorára írt Kettősét hallottuk, ősbemutatóként. A markánsan fogalmazott, szilárd kompozíciójú mű nemcsak az előadóktól, de a hallgatóktól is igen nagy koncentrációt igényel. Ér­tékei teljes egészében való­színűleg csak többszöri meghallgatás után válnak nyilvánvalóvá. Körmendi Klára és Schmidt Nóra nagyszerű összjátékban, a modem zene iránti értő szeretettel szólaltatták meg. A közönség — legutóbb és most is — nagy érdeklő­déssel hallgatta a műveket. Voltak természetesen, akik értetlenül, sőt ellenérzések­kel hallgatták a műsort De igen érdekés volt, hogy a tartalmasabb, értékesebb műveket minden esetben nagyobb tetszés fogadta, bi­zonyságául annak, hogy az újban, a szokatlanban is felfedezheti az értékeket az, aki kellő érzékenységgel és nyíltsággal figyel oda! Körber Tivadar SAIGONT GAZDASÁGI KATASZTRÓFA i i FENYEGETI TÄNCD AL-KRITIKUS szárnyán látható volt az Ipari és Kereskedelmi Ka­mara épülete. A füst alatt a láng egyre nőtt. Mikor először odanéztem ez a há­rom épület még nem égett, de néhány perc múlva ki­fulladlak. Emlékezetem szerint elsőnek a postahi­vatal lángolt. Ez alatt hoz­zánk menekült még 8 em­ber a szakszervezetekből: 4 férfi és 4 nő. Így csoporto­san ültünk a ■ lépcsőn. Az egyik kislány elvesztette látását, egy férfi hányni kezdett, egy másiknak szörnyű fejfájásai támad­tak. Így viselte mindenki sérülését ki testén, ki be­lül. Csodálatos volt, ahogy mindenki némán tűrte fájdalmát. Senki sem jaj­gatott. A tűz gyorsan ter­jedt. Már testünkön érez­tük melegét. A vízszint egyre alacsonyabb lett az apály miatt, mind lejjebb húzódtunk egy-egy fokkal. A postahivatal, mely átló­san szemben volt velünk, okádta a fekete füstöt, mely tölcsérként szökött az ég felé. Időnként a füsttöl­csér szétterült olyan ala­csonyan, hogy bennünket is beburkolt, miközben égő pléh- és fadarabokat hányt magából. Akkor hirtelen a Moto- jasu folyó mégduzzadt, kö­zepén tölcsérként magasba szökött, majd zivatarként hullt ismét alá. A tűzvész a folyón túl még erőteljeseb­ben dühöngött, a füst és a szikrák egyre jobban ve­szélyeztettek bennünket. El kellett hát menekülnünk innen, a kőlépcső feletti kis térre, de ott még job­ban rohamoztak a szikrák. Nem volt más hátra, össze­ölelkeztünk a kőlépcső szögletében. lemezekkel védjük magunkat a hőség ellen, időnként meüoeüvü­sítve azokat. Közben köze­lebbről és távolról durra­nások hallatszották, mintha benzines hordók robbanná­nak. Aztán hirtelen zuhog­ni kezdett az eső. Amikor elállt, remegtünk a hirtelen lehűléstől. Most már mi mentünk közelebb a tűzhöz, hogy megmele­gedjünk. Sisido, szakszervezetünk pénzügyi osztályának tiszt­viselője megkért, hogy ke­ressem meg a segélycsapa­tot és kérjem segítségüket. Elindultam hát Hacukaicsi- macsi város felé. Délután 2 óra 30 perckor érkeztem a városba... Aztán múltak a napok. Szeptember 1-én éjjel hir­telen hidegrázásra ébred­tem 40 Celsius-fok lázzal. Ez az állaootom 7—8 napig tartott. Abban az időben TTiros'm-'hítn nanonta hal­, akiknek h-asnnlf} tüneteik voltak. Torokfá­jás, vérfoltok 5—6 helyen a bőrön, fogíny rothadás, kó­ros hasmenés, több mint 10 napon át, a test elsor­vadt és semmi gyógyszer — az orvos nem tudott mit kezdeni velem — családom már lemondott gyógyulá­somról. De csoda történt:: az idő múlásával testem fokozato­san erősödött, visszanyer­tem egészségemet. Tudom azonban, hogy még mindig sokan vakulnak meg, fel- gyógyulásuk után is, az atombomba okozta régi sé­rülés következtében. 37 társam közül, akikkel azon a reggelen együtt vol- I tam, 36-an már nincsenek! Én megmaradtam, hogy ta- j núságot tegyek szenvedé­sünkről. (Fordította: j Dr. Szerdahelyi István) ÍV égéi Uolksstimme "— asMsaaffisMsa Az Oszrák KP lapja ír­ja: A saigoni csapatok há­borús rokkant jainak szá­mát Dél-Vietnamban ne­gyedmillióra becsülik. Éhínségre vannak kárhoz­tatva. Az ország gazdasá­gi élete összeomlás előtt áll. Az infláció, korrupció és a munkanélküliség Thieu népellenes kormá­nyának ismérvei. „Erősebb kormány, szi­lárdabb gazdasági élet, erősebb katonai erők, a belső biztonságot szavatoló rendőrség” — ez Melvin Laird szerint a „vietna- mizálás” átfogó program­ja. A legutóbbi hónapok fejleményei igen világosan megmutatták, hogy a „vi- etnamizálás’’ katonailag kudarcot vallott. Még 1969. február 1-én Thieu azt mondotta, hogy a létfontosságú cikkek ára nem fog emelkedni — né­hány nappal később 1532 cikket „luxuscikknek” nyil­vánítottak és 100—500 százalékos adót vetettek ki rájuk. A megélhetési költ­ségek 1969 utolsó hónap­jaiban, 1968 megfelelő idő­szakához viszonyítva 34 százalékkal növekedtek. Ez év első heteiben a gabonafélék ára 35 száza­lékkal, más cikkeké 29 százalékkal, néhány fontos árucikké pedig 75 száza­lékkal szökött fel. Dél-Vietnam 17 millió lakosából kereken 4 mil­lió a hat nagy városban él, közülük hárommillió Saigonban. A munkásosz­tály munkakörülményed el­képzelhetetlenül nehezeik voltak és azok ma is. Nincs semmiféle szakszer­vezeti biztosíték. A sztráj­kot illegálisnak nyilvání­tották. Az „amerikai segély” kö­vetkeztében számos ipar­ág leállt, így például a szövödék, és munkásainak 80 százaléka munkanélkü­li lett. Már 1962-ben a vá­ros lakosságának 40 szá­zalékát alkották a munka- nélküliek. Tavaly nyár óta a gazdasági stabilitásért és a demokratikus szabadság- jogokért a munkásosztály vezetésével folyó harc ki­terjedt a városi lakosság minden rétegére. Az ipa­rosok és a kereskedők a raktáron levő áruk foko­zott megadóztatása, a diá­kok a szünetekben köte­lező katonai gyakorlatok, az újságírók pedig a sajtó­cenzúra és az újságárák megkétszereződése ellen harcolnak. FRANCISCO SIMO PERE ELŐRE A palomaresi emlékeze­tes bombaügyről ismét cikkezik a világsajtó. Fran­cisco Simo spanyol halász nevéhez fűződik a közel négy és fél évvel ezelőtti incidens felidézése, aki pert indított az amerikai hatóságok ellen: ötmillió dollár jutalomdíjat köve­tek 1966. január 17-én Fran­cisco Simo, a Palomares- től 40 kilométerre levő Aguilas kikötő egyik leg­jobb halásza, öt mérföld- nyíre a parttól halászga- tott, amikor a szokásos „nukleáris őrjáratot’’ vég­ző egyik B—52 amerikai bombázógép tízezer méter magasban összeütközött egy Ke—135 típusú üzem­anyag-szállító géppel. A B—52 pilótái a lángokban álló gép elhagyása előtt kioldották a gépen levő négy hidrogénbomba tar­tozékait. A tengeren ha­lászó Simo a robbanás után több ejtőernyőt látott alá- szállni. Néhány a parton ért földet, három ejtőer­nyőt az erős szél a tenger felé sodort, másik kettő pedig Simo halászhajójá­nak közvetlen közelében csapódott a tengerbe és azonnal elsüllyedt. Az egyiken nagyobb fekete fémdoboz volt, a másikon 3—4 méteres torpedóhoz hasonló hamuszínű tárgy. Nyomban megindult a kutatás a ledobott bombák és egyéb tárgyak után. Három hidrogénbombát meg is találtak, egynek azonban nyoma veszett. Mint kiderült, nem is any- nyira a hidrogénbombát keresték, hanem azt a bi­zonyos nagyobb méretű fekete dobozt, amely a SAC — amerikai straté­giai légi parancsnokság —j nagy titokként őrzött elekt­ronikus gyújtó szerkezetét foglalta magában. Simót is többször kihallgatták, nem egyszer meg is mu­tatta a helyet, ahol a tárgyak a tengerbe esték, de az amerikaiak nem vet­ték komolyan állítását. Erre Simo egyedül cse­lekedett. Elvezette hajóját arra a helyre, ahol a víz­be csapódni látta az ejtő­ernyőket, és többszöri kí­sértet után sikerült háló­ját beleakasztani egy 700 méter mélyen húzódó ne­héz tárgyba. Nem a hidro­génbombát, hanem a fe­kete dobozt halászta ki. Percek alatt helikopterek és motorcsónakok érkez­tek a helyszínre, s fedél­zetre vették a nagy hév­vel keresett dobozt. Simo ezután többször is kihallgatást kért a kuta­tást vezető amerikai ten­gernagynál, de csak egy hónap múltán kezdték meg a kutatást az általa megjelölt helyen. Nemso­kára meg is találták a ne­gyedik hidrogénbambát, tíz méterre attól a hely­től, ahol a fekete dobozt is kihalászták. Palomares és Spanyolország lakói — minthogy mélységesen aggódtak az elveszett H- bombák okozta radioaktív sugárzás veszélye miatt — hősként ünnepelték a bom­bahalászt. Simórói azon­ban az amerikai katonai parancsnokság megfeledke­zett. Kérései, levelei vá- laszolatlanul maradtak. Miután a madridi egye­tem nemzetközi jogtanára, Mariono Aquilar Navaro ügyvéd' felvilágosította ar­ról, hogy közreműködésé­vel az amerikaiak több millió dollár értékű mun­kát és pénzt takarítottak meg, a bombahalász be­perelte az amerikai ható­ságokat — írja a romá­niai magyar lap. összeállította: K. A,

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents