Petőfi Népe, 1970. augusztus (25. évfolyam, 179-203. szám)
1970-08-30 / 203. szám
1970. augusztus 30, vasárnap 5. oldal Korszerűség és oktatás Miről tárgyal az V. Nevelésügyi Kongresszus? A magyar nevelés történetében ötödik alkalommal ülnek össze a pedagógusok, hogy megvitassák a nevelésügy időszerű problémáit. Az 1848-as, 1896-os. 1928-as és 1948-as kongresszus után az idei V. Nevelésügyi Kongresszusnak az a feladata, hogy demokratikus vitafórumot biztosítson mindazoknak, akiket a szocialista pedagógia kérdése közvetve vagy közvetlenül érint. Elavult nyelvezete ellenére is időszerűnek tűnik az a mondat, amely az 1848-as első Egyetemes Tanítógyűlés összehívására kiadott felhívásban olvasható: „Egy és közös tanítói testté forrnia össze mindazoknak, akik a hazában hivatási — és hiva- talilag tanítással és neveléssel foglalkoznak, s kik e foglalkozásban boldogok — ez immár feladata a mai kornak.” Az V. Nevelésügyi Kongresszus, melynek előkészítése már jó ideje folyik országszerte, szeptember 28-a és 30-a között ülésezik Budapesten. A plenáris ülésen, a Parlament épületében 600 küldött vesz részt, majd a tézisek négy fő témája szerint szekciókban folytatódik a vita, melynek eredményét ajánlások formájában a legmagasabb oktatáspolitikai fórumokhoz juttatják el. Több mint két évtized telt el a IV. Nevelésügyi Kongresszus (1948) óta. A hatalmas méretű gazdasági, társadalmi és kulturális átalakulás során óriási léptekkel haladt előre az oktatás ügye is. A fejlődés történelmi summázása talán így is kifejezhető; az iskolák országa és tanuló nemzet lettünk. A kongresszus mérlegre teszi pedagógiai fejlődésünk eredményeit és hiányosságait, kutatja a jövő felé vezető utat. A nevelésügyi kongresszus munkálatai már hónapok óta kettős célzattal folynak: egyrészt pedagógiai ismereteink, nézeteink, módszereink tudományos továbbfejlesztése, másrészt a meglevő hasznos tapasztalatok és a jó gyakorlat általánosítása a feladat. A kongresszus tézisei A vitára javasolt témakörök felölelik korunk legfontosabb pedagógiai kérdéseit. Ilyen például: társadalmi-gazdasági és tudományos-technikai fejlődésünk várható követelményei a nevelésüggyel szemben. Ez a téma távlattal foglalkozik, mert a „várható követelmények” az 1970—2000 közötti időszakra vonatkoznak. Az általános műveltség és a szakmai képzettség viszonyát, nevelési-oktatási rendszerünk fő fejlődési irányait és hatékonyabbá tételének módozatait elemzi ez a fejezet. Az iskolai és iskolán kívüli nevelő tényezők, szervezetek szerepe, együttműködésük szorosabbá tétele lesz a második fontos kérdés, amely kifejti az irodalom, a sajtó és a többi kommunikációs eszköz szerepét, jelentőségét a társadalmi nevelés folyamatában. A harmadik téma a pedagógus hivatás és a pedagógus-továbbképzés problematikáját tárja fel. Kiemeli a nevelők erkölcsi és anyagi megbecsülésének fontosságát. Az önképzésnek és a világnézeti tudatosságnak fokozott jelentősége van a pedagógusok szempontjából, hiszen a nevelőknek nap mint nap válaszoknak kell a tanulók kérdéseire, melyeket a televízió nézése, a rádió hallgatása, az újságok, folyóiratok olvasása vet fel. Végül a negyedik téma a neveléstudomány helyzete, feladatai, intézményei, kapcsolatai más tudományokkal. A köznevelés szüntelen tökéletesítése ma világjelenség; a korszerű nevelésügy pedig elképzelhetetlen gondosan kimunkált neveléstudomány nélkül. le tényező munkájának összehangolásával is foglalkozik az V. Nevelésügyi Kongresszus Ismernünk kell, hogy az üzemek, termelő- szövetkezetek, a hírközlő- és propagandaeszközök miben látják saját szerepüket az ifjúság nevelésében. Persze, itt is jelentős az iskola orientáló, igényt felkeltő szerepe, valamint a | családdal és az ifjúsági szervezetekkel való együttműködés is. A szoros érzelmi szálakkal átszőtt családi hatások még ma is alapvető jelentőséggel bírnak a gyermek személyiségének fejlődésében. Az iskolai nevelés hatását nagymértékben befolyásolja a családdal, mint legközvetlenebb társadalmi közösséggel való együttműködés. E tekintetben szintén számos téves nézettel találkozunk. A tudományos kutatásnak fel kell tárnia a sokféle nevelési tényező funkcióját, sajátos pedagógiai módszereit. A kongresszusnak pedig meg kell vitatnia, hogy miképpen lehet rendszerezni, a közös cél érdekében egységesíteni társadalmunk összes nevelési lehetőségeit. Az előkészítő elemzések, viták már lezajlottak a Pedagógiai Társaság szekcióiban Bács- Kiskun megyében is. Az előkészítő bizottság arra törekszik, hogy a magyar társadalom minél szélesebb rétegeit kapcsolja be a kongresszus munkálataiba. Az V:'Nevelésügyi Kongresszus "'tehát megtárgyalja az ifjúság nevelésének legfontosabb kérdéseit. Dr. Krajnyák Nándor Az önuralom diadala Az ifjúság jövője A mai fiatalok élettani- lag hamarabb érnek, mint az előző nemzedékek. Ez az úgynevezett acceleráeiós folyamat többletenergiát halmoz fel az ifjúságban, de a felnőttségre még várniuk kell. Emellett sokféle társadalmi hatás is éri őket az iskola és a család nevelési törekvéseivel szemben. Az V. Nevelésügyi Kongresszus alaposan elemezni fogja az ifjúság helyzetét. Szociológiai vizsgálatokkal, „sz ifjúságkutatás elemző tevékenységével szükség van a nézeteket tisztázó vitákra, hogy világosan felismerjük az ifjúságban végbemenő folyamatokat és számbavegyük azokat a hatásokat. amelyekkel nevelési rendszerünknek számolnia kell. A fiatalság egyre nagyobb szerepet kap saját ügyeinek intézésében. A pedagógia tudományának kell kidolgoznia az öntevékenységre nevelés legjobb módszereit. Nem elegendő azonban megteremteni a tanulói önkormányzat kereteit, hanem segítenünk kell a fiatalokat abban, hogy a kereteket megfelelő tartalommal töltsék ki. . A fiatalok reális gondjaival való törődés, — melynek jegyében ülésezik az V. Nevelésügyi Kongresszus — remélhetőleg azt eredményezi, hogy az ifjúság életében mutatkozó ellentmondások társadalmi gyakorlatunknak megfelelő alkotó vitákban és a megoldásokra irányuló erőfeszítésekben oldódnak fel. ‘ A nevelési tényezők Az iskolának alapvető szerepe van '' '■dalműnk pedagógiai ' ' ek sorában. T ' -ionban, hogy az : is nagy hatást gyakorol az ifjúságra. Nem is szólva arról, hogy mindnyájunk életében egyre nagyobb ■■-erepet játszik a sajtó, a A MÍG— 21es elfogó vadász végig dübörgőit a kifutón, eleresztette fékernyőjét, kecsesen balra fordult és /megállt. A kabin- 1 ból izzadtan, fáradtan lépett ki Varga Sándor alezredes, egyik repülő alakulatunk kiváló vadászrepülője. Annyit már tudtam róla: rendkívül tapasztalt pilóta, sokszor került izgalmas, nehéz helyzetbe, amikor a másodperc töredéke alatt kellett döntenie, cselekednie, s ő mindig sikerrel vette ezeket az életet, a repülőgép épségét kockáztató akadályokat. A szikár, barna férfi mosolygott, amikor a legutóbbi, vele történt rendkívüli eseményről kérdezgettem. — Nemrégiben — kezdte el a történetet — egy új harcgyakorlatot dolgoztunk ki. Lényege: az „ellenség” bombázóit két vadászgép kíséri, ezeket kell megsemmisíteni. Négyen voltunk a gyakorlaton a levegőben, s azt a parancsot kaptuk, végezzünk a támadókkal. Parancsnokom a kísérő vadászok „lelövé- sét” bízta rám és a páromra. Jobb fordulót csináltam, s a gépen bekapcsoltam a gyorsítót. A cél feltűnt előttem... Ekkor már éreztem, hogy a gyorsító működésében hiba van, ugyanis a gép hosszirányú mozgást végzett, előre- hátra csúszkált. Két sorozatot engedtem a célra, egyenesbe állítottam a gépet, kikapcsoltam a gyorsítót ... A mi ezután következett az szinte páratlan teljesítmény a vadászrepülőknél. — Rádión jelentettem a földi irányításnak; nem jó a hajtóművem, leszállók. Mondanom sem kell hogy eközben állandóan a műszereket figyeltem, s megdöbbenve tapasztaltam, hogy egyre csökken a hidraulika nyomása, s még sok az üzemanyagom ... A szuperszonikus vadászgépeknél a hidraulika lényegében a kormányzás biztonságát szolgálja, és sok üzemanyaggal leszáll- ni rendkívül veszélyes ilyen körülmények között. M egkaptam az engedélyt a leszállásra, s miután kevés volt a nyomás, a futókat vészlevegővel nyitottam ki. Sajnos a bal futó nem engedelmeskedett, bent maradt a gépben. Lehetőségem már nem volt arra, hogy újra vészlevegőt használjak, s így leszállni sem tudtam. Egyetlen megoldás volt: megrázni a gépet... Felgyorsítottam, s hirtelen magam felé rántottam a „botot”, a gép teljes sebességgel az ég felé fordult.,. A futó nem nyílt ki... Gondolkodni? Erre nem igen jutott időm, ugyanis minden idegszálammal arra figyeltem, hogy valamilyen manőverrel kirázzam a bal futót. Ojabb gyorsítás következett, s megint a sztratoszféra felé fordítottam a gépet... Ilyenkor minden tárgynak hatszorosára nőtt a súlya, úgy érzem kiszakad a dobhártyám... ötször próbáltam végig ezt a .játékot”, kilencszáz kilométeres sebességgel, ötödszörre megnyugodva vettem észre, hogy a kifutó kinyílt . „ V alószínűleg mélyet sóhajtott Varga Sándor alezredes, de.a legjava még hátra volt. A hidraulika nyomása egyre csökkent, s ezért a féklapokat sem tudta kinyitni. Csökkentette a sebességét, s közvetlen a betonkifutó első kockájára tette le a gépmadarat 340 kilométeres sebességgel, a 290 helyett. Az erős oldalszélben két kézzel kapaszkodott a botkormányba, s kerekei- val próbálta a gépet megállítani, hiszen a fékezőernyő hidraulikája sem működött. A beton végén nagyot huppant a MÍG— 2les, s ezzel együtt kidurrant a bal kerék gumitömlője. — Ez történt — mondta szerényen Varga Sándor — sikerült lehoznom a gépet, de ennél is nagyobb volt az örömöm mikor közölték velem, hogy a gyakorlaton az ellenséges célt megsemmisítettem ... Gémes Gábor ogy az :ssvv.'„ ■•"erepet játszik a sajtó, a ád, az üzem légköre 1 rádió, a televízió. E sokfé-1 (103) Nem messze a betegtől, óvatosan félrehúzódva a terem árnyékos zugában, közel az ajtóhoz egy férfi állt. Ruházatáról ítélve környékbeli civil volt. Rongyos sapkáját idegesen szorongatta a kezében. — Mehetek is, doktor úr? — kérdezte. Az orvos intett, hogy mehet. — Hol találta? — kérdezett rá a már nyitott ajtóban álló férfira. — Az erdőszélen. Pontosabban a mezőn, de az erdőszélről kúszott ki. Meglátszik a füvön. Nagy harc volt ott néhány órával ezelőtt. Szerencséjére bealko- nyodott, így nem vették észre a friccek. — Tud róla valaki? — Minek néz, doktor úr? Tudom én, hogy két élet forog kockán. — Észrevette Klosst. s elhallgatott. Hans úgy tett, mint aki semmit sem hallott az egészből. Rövid és kínos csend után odaszólt Kovalszkinak: — Doktor úr, letelt az öt perc. Kovalszki doktor felemelte a táskáját, némán követte a főhadnagyot. Kurt a konyhában ült és vacsorázott. Kloss vizsgálódva nézett a tisztiszolgára, de annak arcáról nem lehetett semmit leolvasni. Talán be sem nézett a szobába? És ha benézett? Meglátta, hogy Éva nem szerelmi légyottra jött, hanem sebesülten menekült ide. Talán jelentette, vagy jelenti? S ha Rhode megtudja? — Az ördögbe is, gondolta most Kloss, sem Kurt, sem Rhode nem érdekes. Csak az a fontos, hogy Éva megfelelő orvosi kezelést kapjon, hogy azután biztonságba helyezzék. — Adjon valami övét vagy szíjat — mondta az orvos, miután megvizsgálta a lány sebét. Amikor megkapta az elszorításhoz szükséges szíjat, a lány kinyitotta a szemét, Klossra nézett, s alig hallhatóan suttogtál — Janek... — majd észrevéve az orvost. — Ki ez? Janek, ki ez? — Orvos. Nyugodj meg, ne beszélj, mert kifáraszt. Kovalszki lassan kötözte a sebet. Ügy tűnt, mintha oda se figyelt volna a lány és a főhadnagy között lezajlott rövid, lengyel nyelvű beszélgetésre. Csak akkor szólalt meg ismét, amikor végzett a vállkötéssel: — Azonnal kórházba kell vinni. — Lehetetlen — mondta Hans. — Itt gyógyítsál Kovalszki vállat vont. Száraz hangon megmagyarázta, hogy a vállbán ütőeret sértett a golyó. Egy órán belül érvarrásra van szükség, ellenkező esetben... — Súlyos műtét ez? — kérdezte Kloss. — Igen is, meg nem is. Annyira súlyos, hogy itt nem lehet elvégezni. Annyira nem, hogy műtőben élet- veszélyessé váljon. Javaslom, hogy azonnal vigyék a német kórházba. — Lehetetlen — mondta színtelen hangon Kloss, s érezte, hogy most kockáztatnia kell. Sokat, mindent. De a kórházban látottakra visszaemlékezve egy kicsit megnyugodott, s beszélni kezdett: — Vállalja a műtétet? — ön pontosan tudja, hogy mit kell tenni, ha lőtt sebbel jelentkezik valaki az orvosnál, a német parancsnokság megköveteli, hogy jelentsük. — Minden felelősség az enyém — mondta a főhadnagy. — Tegye, amit mondtam. Vigyük magukhoz. — Többet szeretnék tudni — mondta most már nyíltan, egyenlő társalgási partnerként az orvos. — Többet, ha már kockáztatunk. — Már így is többet tud a kelleténél — mondta Kloss, s most döbbent rá, hogy az egész beszélgetést lengyelül folytatták le. — Kocsi van? — kérdezte kurtán az orvos; — Nincs kocsim. Ha lenne is, katonai járművet semmiképpen nem vehetnénk igénybe. Nem akarom tovább teregetni ezt az ügyet. — Rendben van — mondta Kovalszki. — ön is látta, amit látott a kórházban, én is láttam itt. amit láttam. Ne faggassuk tovább egymást. Szerezzenek egy kocsit. Kloss behívatta Kürtőt, s utasította, hogy a legnagyobb diszkréció mellett szerezzen egy bérkocsit, s a lányt vigyék át a Borzentov kórházba. Kloss ideges volt már, hiszen Rhode várta. Nem akarta még azzal is tetézni a bajt, hogy Rhode haragját is maga ellen fordítja. (Folytatjuk)
