Petőfi Népe, 1970. augusztus (25. évfolyam, 179-203. szám)
1970-08-29 / 202. szám
A háziasszony védőbeszéde Egy üdülőben történt. Három asszony igen ösz- szebarátkozott. Ketten egyedül nyaraltak, az egyik asszony a férjével. A férj azonban mindjárt az első napon ultipartnereket talált, így a feleség magányos nőnek számított. Az üdülés második napján sor került a kölcsönös kikérdezésre. A legfiatalabb asszony harmincon innen járt. Gyógypedagógus, azért nyaralt egyedül, mert a férje külföldi tanulmányúton volt. Öröme a a hivatása, bánata, hogy nincs gyereke. Házassága különben jónak mondható. A nála néhány esztendővel idősebb üdülőtárs elvált asszony volt, egy vállalatnál csoportvezető. Munkája nem tölti be életét. Anyjával együtt lakik, így nincs a háztartásra gondja. A szabad- egyetemen hallgat néprajzi és művészettörténeti előadásokat. Egy fia van, aki most az apjával nyaral. Az ultizó neje a legidősebb asszony — közelebb a negyvenhez, mint a harminchoz — így kezdte : „Tanítóképzőt végeztem, utána férjhez mentem. Férjemnek akkor csak nyolc osztálya volt. Most főmérnök. Három gyermekem van, egy lány és két fiú, de én nem dolgozom.” Majd hosszan mentegetőzött, hogy miért nem dolgozik. Amíg a férje leérettségizett, együtt tanult vele. Azután beteg apósa hozzájuk költözött és haláláig ápolta. A legkisebb gyerekét, a kislányt még csecsemő korában megoperálták és majd egy esztendeig feküdt gipszágyban. Látszott, hogy nem először mondja el „védőbeszédét”. Majd így végezte: „Abban az iskolában, ahova a kislányom jár, szülői munkaközösségi elnök vagyok. Oda hívnak napközi vezetőnek. Jövőre elvállalom. Most már elég önállóak a gyerekek.” Befejező szavai úgy hangzottak, mint az utolsó szó jogán esdekelt volna: „Bűneim beláttam, meg akarok javulni, a a tisztelt bíróság jóindulatát kérem.” Kényszerből A történetet a gyógypedagógus mondotta el egy értekezleten. S a következőket fűzte hozzá: „Nem egyszer tapasztaltam, hogy a háztartásban maradó asszonyoknak kisebbrendűségi érzésük van. Holott egyik vagy másik dolgozik annyit — ha nem többet —, mint egy kereső nő.” Ugyanazon az értekezleten arról is szó volt, hogy a háziasszonyok nagy rési*: nem elégedett körülményeivel és munkát a>*r vállalni. Azok is állá* kiesnek, akiknek a megélhetése biztosított. Miért van ez így? Ma a keresőképes nők kétharmada munkavállaló. S ez igen nagy arány! A többi a legkülönbözőbb okokból marad otthon. A különböző felmérések tanulsága szerint azért, mert beteg, vagy családi körülményei megkövetelik, illetve a lakóhelyén nincs munkaalkalom. Érdekes, hogy majd minden esetben, ha fölteszik egy nőnek a kérdést, hogy miért háziasszony, ő külső okokra, kényszerítő körülményekre hivatkozik. Gyanítom, az is így nyilatkozik, aki jól érzi magát odahaza, aki hivatásának tekinti és joggal tekintheti — a családi élet irányítását a gyermekei, s férje gondozását, a házimunkát. Miért mond mást, mint amit gondol? Mert nála nagyobb a társadalmi megbecsülése annak a nőnek, aki iskolában nevel, ha sikertelenül is, aki egy vendéglátóipari üzemben főz, ha rosszul is, aki fizetésért mosogat, takarít. A mérték hibás, amit alkalmazunk. Vagy még inkább a kiindulópont, hogy „Csak a kereső munka nemesít.” A háziasszony és a kereső nő összehasonlításakor nem kell feltétlenül arra az eredményre jutni, hogy aki munkába jár, az eleve kiválóbb és a társadalom számára hasznosabb egyén. Minden esetben a két embert körülményeivel és a körülményekre gyakorolt hatásával egyetemben kell nézni. Megbecsülést érdemel Ha általánosítunk és két réteget hasonlítunk össze, a kereső nőt és a háziasszonyt, akkor is arra a következtetésre jutunk, hogy a háziasszony tevékenysége is hasznos társadalmi szempontból és megbecsülést érdemel. S ezt nem csupán azzal indokolnám, hogy több gyerek szülését és felnevelését tudja vállalni, mint a kereső nő; mert ez lehetőség csupán, s nem valósul meg, ha kicsi a család jövedelme. Ha azonban a háziasszony csak két gyereket nevel, akkor is felszabadít két helyet a bölcsődében és óvodában, az iskolai napköziben. Hiszen köztudott, hogy a gyermekintézményekből nincs elegendő. Ha főz, akkor a család tagjai nincsenek az üzemélelmezésre szorulva, amely szintén nem képes az összes igény kielégítésére. Ha otthon mos és vasal, nem terheli túl a mosodát, amelynek amúgy sem elegendő a kapacitása. Ily módon a háziasz- szony is bekapcsolódik a társadalmi munkamegosztásba. S munkájára mindaddig szükség lesz, amíg mindenkinek jut hely a gyermekintézményekben, s amíg a háztartási kisüzem nagyüzemmé nem alakul. (Vagyis a háziasszony addigi munkájának nagy részét a szolga1- tató vállalatok látják el.) Ma már nem szükség- szerű az, hogy a háziasz- szony befelé forduljon. Önkéntességet! Visszatérve a kérdésre: szony is munkát, akinek semmi szakképzettsége nincs és jól érzi magát odahaza? Bizonyára azért, hogy a család életkörülményeit javítsa és bizonyos beszerzési terveket megvalósíthasson. Azért is, mert felismerte a gazdasági önállóság jelentőségét és tapasztalta, hogy igen nehéz helyzetbe kerülhet egy nő, ha özvegyen marad, elválik. Legfőképp azonban nagyobb megbecsülést akar elérni a társadalomtól és a családjától is. Ma országszerte igen nagy igyekezettel telepítenek üzemeket, hoznak létre munkaalkalmakat a nők számára. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának a nők politikai, gazdasági és társadalmi helyzetéről szóló határozata is kimondja: „Továbbá erőfeszítéseket kell tenni a nők foglalkoztatására.” A cél: aki akar, az munkába állhasson. Arra volna azonban szükség, hogy a háziasszonyok munkavállalása gyakorlatilag is önkéntes legyen és ne a közvélemény valamiféle kényszerítő hatása érvényesüljön. S hogy semmilyen erkölcsi nyomás ne nehezedjen rájuk. Hogy senki se kérdezze meg tőlük tizen- kétórás munkanap után; maga miért nem dolgozik? „Hogy ne mondják neki a fodrásznál, amikor sorra kerül: „Maga ráér. Aki nem dolgozik még várhat egy kicsit.” Változtatásra szorul tehát a közgondolkodás, hogy az őt megillető becsülete legyen a dolgozó háziasszonynak. De változtatásra szorul a háziasszony is, hogy erősödjön önbizalma, önbecsülése, az egyenjogú állampolgártól elvárható társadalmi cselekvőkészsége és felelősségérzete. K. J. Több figyelmet ◦ lábápolásra! Az iparban, a mező- gazdaságban, a közlekedésben és a kereskedelemben nyolcvanhárom olyan foglalkozási ágazatot tartanak nyilván, amelyekben rendkívül nehéz munka hárul a lábakra, Különösen fárasz- tóak az egyhelyben topo- gást követelő munkakörök. A' bolti kiszolgálók, a szövőnők és a konyhai alkalmazottak, de a háziasszonyok közül is feltűnően sokan küszködnek bokadaganattal. A falusi háziasszonyok között szinte népbetegségnek számít a visszértágulás, míg az éttermi kiszolgálók bokasüllyedéssel kínlódnak. Ezen — ha a pincérek napi teljesítményét vesz- szük alapul — nem is lehet csodálkozni. A pincér közepes forgalom mellett, nyolc órás műszakban 16—20 kilométert gyalogol. Még ennél is nagyobb megerőltetés tavasztól őszig napi 10— 14 órás munkaidő mellett a mezei munka. Gyakran előfordul, hogy viszonylag köny- nyebb beosztásban levő emberek is nehéz láb- munkára kényszerülnek. A hosszú gyaloglás következményei a kevés mozgáshoz szokott embereknél kellemetlenek. Az elfakadó vízhólyag, s a még ennél is kellemetlenebb belső törés, napokra, sőt hosszú időre is leveheti lábáról az embert, nem beszélve a fájdalomról. Van-e orvosságuk ezeknek a megerőltető lábmunkával kapcsolatos fájdalmaknak? A legjobb orvosság a megelőzés, ami viszont jó néhány foglalkozási körben nem biztosítható. Maradjunk hát az orvoslásnak azoknál a módszereinél, amelyeket orvos igénybevétele nélkül magunk is könnyen és biztonságosan alkalmazhatunk. Kényelmes lábbeliben járjunk. A már megerőltetett lábak fájdalmassá válnak és sok esetben dagadnak. A gumiharisnya és a levegősebb, de a szemnek nem éppen tetszetős pólya viselése ilyen esetben nemcsak ajánlatos, hanem a további mozgás biztosítása érdekében kötelező is. Ügyeljünk, hogy a gumiharisnya és a pólya ne legyen túlságosan szoros, mert a vérkeringést akadályozza. (Jó a gyógy- harisnya is!) A régi diva- tú és falun hellyel-köz- zel még mindig használatban levő kör-haris- nyagumi, de az erős gu- mírozású zokni és térdharisnya viselését is kerüljük elA benőtt körmök és tyúkszemek ugyancsak sok fájdalmat okoznak. Ne sajnáljuk az időt, és a lábápolásra költött forintokat: forduljunk pedikűröshöz. Ne feledjük el, hogy a hajápolásnál — amire a legtöbben nem sajnálják a pénzt — még talán fontosabb a lábápolás, a pedikűrözés. A kirepedező sarok és talp ugyancsak sok kellemetlenséggel jár. Akinek száraz a bőre, repedezés ellen zsíros krémet javasolnak a bőrgyógyászok. Erre a célra jól beváltak a PED lábápoló balzsamok és krémek, amelyeket nemcsak városon, hanem falun is meg lehet vásárolni. A lábakat rendkívüli módon üdíti a menta-főzetből készített fürdő, amely nemcsak frissítő, hanem egyben gyulladáscsillapító is. A fürdő elkészítéséhez 10 deka szárított mentára és 3 liter forró vízre van szükség. A leforrázott főzetet hagyjuk annyira lehűlni, hogy az elviselhető legyen és áztassuk benne a lábunkat 15—20 percig. Ezt követően pedig masszírozzuk gricelinnel. Ha a vérkeringés nincs rendben, a váltott hideg- melegvizes fürdő segíthet. A hintőpor és az iz- zadást gátló Desodor illetve Exodor készítmények ne maradjanak ki a lábápolás kelléktárából. Végül, de nem utolsósorban: a nagy testsúlynak döntő szerepe van a lábfájás kialakulásában. Amelyik embernek túlságosan sok súlyfeleslege van, az fogyással próbálja mentesíteni a nagy terhet nehezén bíró, beteg lábakat D. J. Egytálételek G^kran előfordul, hogy kevés Időnk marad a főzésre. Ha vacsorára, vagy esetleg ebédre is laktató egytálétellel várjuk a családot nem igen lesz panasz. Ha az étrendet még kevés édességgel, gyümölccsel vagy egy-egy befőttel is megtoldjuk, finom, teljes értékű vacsorát vagy ebédet tálalhatunk. Jól tesz- szük, ha a burgonyahámozáshoz, és egyéb apró munkákhoz befogjuk a gyerekeket is. Legyen a terítés például mindig az ő dolguk. A holnap a mában Egy tér, több rendeltetés. Ez a mai lakásberendezés csírájában már a holmiért keres az a háziasz- nap lakásterveinek legerősebb irányzatait hordozza magában. A jövő lakója egyetlen nagy helyiséget bérel, amelyet mozgatható válaszfalakkal, mellékhelyiség- és bútormodulokkal ízlése, igénye szerint alakít ki, s bármikor újabb igényeihez igazíthat. Húsos burgonyagombóc pörkölt lében: 6U deka sertéscombot megmosunk, tr. cg darálunk, egy beáztatott, kinyomott zsömlével, egy egész tojással, késhegynyi töröjtbors- sal, kevés sóval összegyúrjuk. Közben a kuktában egy kiió burgonyát hajában megfőzzük (a forrástól számított 20 percig főzzük), leszűrjük, meghámozzuk és burgonyanyomón áteresztjük. Egy tojással, sóval és annyi liszttel amennyit felvesz, hogy közepes keménységű masszát kapjunk — kigyúrjuk, kb. 7 cen- is átmérőjű kockákra 'vágjuk. Ezeket kevés hússal töltjük meg és gombócokat formálunk belőlük, majd lobogó, forró, sós vízben kifőzzük. A maradék húsból is gombócokat készítünk, majd forró zsírban apróra vágott vöröshagymát párolunk. Amikor rózsaszínű, két kávéskanál pirospaprikát keverünk el benne, hozzáadva egy evőkanál lecsót, a húsgombócokat, kevés sót és egy pohárka vízzel feleresztve főzzük meg benne, majd 10—15 percnyi párolás után belefőzzük a burgonyagombőcokat is, amelyeket a sós vízből szűrőkanállal kiszedtünk és szintén lecsurgattunk. Tálalás előtt 2 deci tejföllel keverjük el. Húsos derelye: fél kiló lisztből, három egész tojással és sóval, kemény tésztát gyúrunk, hajszálvékonyra nyújtjuk és kb. 6 centi átmérőjű kockákra vágjuk. 60 deka sertéshúst megdarálunk, két kanál zsíron reszelt vöröshagymát pirítunk, majd megpirítjuk benne — gyakran kevergetve — a darált húst Is, és megsózzuk. A húst kihűtjük, törött borssal, reszelt szerecsendióval Ízesítjük és a tésztakockákat gazdagon megtöltjük vele. A tésztát ezután háromszögben, derelye formájúra összehajtjuk és a széleit jól lenyomkodiuk, hogy a töltelék ki ne főhessen. Utána lobogó, forró, sós vízben kifőzzük és szűrőkanállal kiszedjük. Még melegen 5 deka vajjal keverjük össze, kivajazott tepsiben lerakjuk, 2 deci tejföllel mes- locsoljuk, 10 deka reszelt sajttal meghintjük és sütőben rózsaszínűre sütjük. Ha melegítjük, mindig öntözzük meg egy kis tejföllel és úgy tegyük újra sütőbe.
