Petőfi Népe, 1970. július (25. évfolyam, 152-178. szám)
1970-07-09 / 159. szám
Paprikaexporr A magyar paprika az elmúlt évtizedekben világszerte fogalommá vált — olvastuk a Világgazdaság egyik nemrég megjelent számában. — Sokoldalú tulajdonságai révén a Szeged és Kalocsa környékén termesztett paprika iránti érdeklődés a külföldi piacokon fokozódik. Jelenleg több mint 50 országba exportálja a MONIMPEX. A legnagyobb vásárló az NSZK, Ausztria, és Hollandia. az utóbbi ország paprikaszükségletének 95 százalékát hazánkból fedezi. Az európai paprikapiacon egyébként nagyon éles a konkurrencia. a spanyol, bolgár, jugoszláv, sőt ma-' rokkói exportőrök részéről. A magyar paprikaexportot még így is sikerült növelni. Míg például 1966- ban 4300, addig 1969-ben 6741 tonna paprikát értékesített külkereskedelmünk a külföldi piacokon. Egy párthatározat nyomában A megye iparának harmadik ötéves terve Már félesztendő sincs hátra, s befejezzük a magyar népgazdaság harmadik ötéves tervét. Ilyenkor érdemes mérlegre tenni az eddig végzett munka eredményeit annál is inkább, mert azok kiinduló pontjai a következő hosszabb távú tervciklusnak. Bennünket természetesen elsősorban a Bács-Kiskun megyében végbement fejlődés érdekel. Ötvenhét helyett 90 százalék A megyei pártértekezlet 1966 novemberében úgy határozott, hogy a harmadik ötéves terv időszakában az extenzív és intenzív iparfejlesztési módokat egyaránt alkalmazni kell. A termelés intenzitását elsősorban a városokban meglevő üzemekben kell fokozni, míg a lakosság foglalkoztatását megoldó fejlesztést a megye nagyközségeiben letelepítésre kerülő üzemekkel hajtják végre. Ebben az időszakben egyébként már egyre inkább a nők foglalkoztatása került előtérbe. Az iparfejlesztésnek fent említett két vonása a tervidőszakban végig érvényesült. A megyei pártértekezlet helyesen szabta meg a feladatokat. Ezt igazolja, hogy az ipar termelése a tervidőszak alatt az előirányzott 57 százalékkal szemben mintegy 90 százalékkal emelkedett, s értéke megközelíti a 11 milliárd forintot. A legnagyobb fejlődés a minisztériumi vasiparban történt. Ennek termelése több mint két és félszeresére növekedett. Nagyarányú rekonstrukciókat hajtottak végre többek között a Zománcipari Művek kecskeméti, a Fémmunkás Vállalat kecskeméti, a Szerszám- és Gépelemgyárak kecskeméti, a Kismotor - és Gépgyár bajai gyárában és a Kiskunfélegyházi Vegyipari Gépgyárban. A tervidőszak idején új iparág honosodott meg, a megyében, a műanyag-feldolgozás. Ma már elmondhatjuk, hogy ez az iparág kivívta létjogosultságát Bács- Kiskunban, sőt jelentős beruházásokkal fejlesztették is a kiskunfélegyházi tárcaipari és a kalocsai tanácsi ipari üzemet, s ennek nyomán termelésük több mint háromszorosára növekedett. Két és fél milliárd forint Nem topogott egy helyben legrégibb iparágunk, az élelmiszeripar sem. Termelési értéke 5 év alatt 75 százalékkal növekedett. Mindezt természetesen az említett párthatározatban megjelölt módon, korszerűsítéssel érték el. Nagyszabású építkezések és gépi beruházások történtek a Kecskeméti Konzervgyárban, a Baromfifeldolgozó Vállalatnál és még több más élelmi- szeripari üzemben. A megye szocialista ipara a harmadik ötéves terv időszakában az előirányzott másfél milliárd helyett 2,5 milliárd forint beruházást kapott. Ezen belül 12 jelentős üzem rekonstrukciójára került sor. Ily módon megvalósult a megyei pártértekezlet, városokban levő üzemekre vonatkozó határozata: nőtt a szocialista ipar technikai bázisa, műszaki színvonala, korszerűsödtek a gyártástechnológiák, intenzívebbé vált a termelés. A megyében bevált iparfejlesztési módszer alapján folytatódott a tanácsi vállalatok telephelyeinek átadása, a tárcaipari vállalatok részére, összesen 12 tanácsi üzem és négy volt gépállomás került a minisztériumi ipar tulajdonába. Gyárak a nagyközségekben A megye szocialista iparának területi elhelyezkedésében is lényeges változások következtek be. Mint említettük a párthatározatban a nagyközségek iparosításáról fontos döntés született. Ennek megfelelően a tervidőszak idején eddig 226 millió forint ipari beruházást hajtottak végre a nagyközségekben, s az üzemi dolgozók száma ezekben a helységekben eléri a 13 ezret. A fejlesztésbe bevont nagyközségek zömében már létrejöttek azok az ipari bázisok, amelyek távlatokban is kielégítik a helyi foglalkoztatottsági igényeket. Mint már említettük elsősorban a tanácsi vállalatok átadása nyomán fejlesztette a tárcaipar a megye iparát. Ily módon jött létre üzeme a Habselyem Gyárnak Kerekegyházán, a Villamos Államásokat Szerelő Vállalatnak Kunszentmiklóson, a Ládaipari Vállalatnak Jánoshalmán, a Kiállításokat Berendező Vállalatnak Kecelen, a Felvonógyárnak Dunavecsén. Ezenkívül jelentősebb ipari telephelyek jöttek létre teljesen új szervezéssel. A tanácsi ipar Jánoshalmán kézműipari, Kiskőrösön és Szabadszálláson textilfeldolgozó, sütőipar Hajóson tésztaüzemet hozottt létre. Az iparfejlesztés egyik legnagyobb eredménye a munkaképes korú lakosság foglalkoztatottságának jelentős mértékű növelése. A harmadik ötéves tervben a szocialista iparban 15 ezerrel nőtt a dolgozók száma, ezzel a 10 ezer lakosra 1965-ben jutó 785-tel szemben jelenleg 1051 ipari foglalkoztatott jut. Ennek köszönhető, hogy a megye lakosságának létszáma nem csökkent tovább, sőt az eljáró dolgozók száma is lényegesen kevesebb. Nagy Ottó A nemzeti jövedelem 11 százaléka Amikor gazdaságpolitikai témáról beszélgetünk leginkább a termelés és az értékesítés kerül szóba. Hogy mire fordítjuk a létrejött nemzeti jövedelmet, legtöbbször csak költségvetési vitákon vetődik fel. Már pedig igen fontos, hogy a dolgozók tudatában legyenek a fel- használás mechanizmusának, mert így látják jobban értelmét a szorgalmasabb, eredményesebb munkának. Nézzük például a társadalombiztosításra fordított összegeket. 1969-ben az ország lakosságának 97 százalékára terjedt ki a társadalombiztosítás és kiadásaira a nemzeti jövedelem több mint 11 százalékát fordítottuk. A juttatásokat a múlt évben több új jogszabályi rendelkezés bővítette. első alkalommal fizettek például a dolgozóknak táppénzt a nyereség- részesedés után. A társadalombiztosítási kiadásokra 14.9 milliárd forintot a vállalatok, 4,8 milliárdot a dolgozók befizetéseiből, 7,5 milliárdot pedig állami hozzájárulásból fedeztek. Ezek az adatok a Szak- szervezetek Társadalom- biztosítási Főigazgatóságának napokban közzétett statisztikai jelentésében szerepelnek — tanúsítva hazánk társadalombiztosításának igen magas színvonalát. A jelentésben egyébként figyelemre méltó adatokat olvashatunk Bács-Kiskun megyéről. A statisztika szerint megyénkben a társadalombiztosításba bevontak közül táppénzre 151 ezren, betegellátásra (a vasutas biztosítottakkal együtt) 283 ezren jogosultak. 1969- ben országosan 5 százalék volt a táppénzes betegek aránya, ami az elmúlt évek legmagasabb szintje. A megye lakosságának gyógyszerfelhasználása az országos átlaggal volt azonos. Az egy vényre jutó költség 17,97, az egy biztosítottra jutó évi gyógyszerköltség pedig 374 forint. (Az országos átlag 17,44 illetve 370 forint). A főbb gyógyászati segédeszközökből Bács-Kiskun megye minden ezer biztosítottjára 118,6 szemüveg, 14,9 gumiharisnya, 4,2 haskötő, 4,4 ortopédcipő és 17,6 pár lúdtalpbetét jutott. Az egy biztosítottra jutó útiköltség az iparban 15,85, a mezőgazdaságban 15,19 forint volt. Az ipari arány meghaladja, a mezőgazdasági pedig elmarad az országos átlagtól.) A statisztika szerint Bács-Kiskun megyében 100 biztosítottból az iparban 15.5, a mezőgazdaságban 14,8 részesül családi pótlékban. Országszerte kedvező hatása volt a gyermekgondozási segélynek. 1969-ben 870 millió forint volt a segélyezés költsége az 1968. évi 449 millióval szemben. (1970- re 970 millió forint a költségvetési előirányzat). Ennek a segélyezési rendszernek is tulajdonítható, hogy a múlt évben az él- veszületések száma — 1966-hoz képest — majdnem húszezerrel növekedett. 1969-ben minden ezer lakosra 15 élveszüle- tés jutott. Megyénkben az iparban dolgozó nők az országos átlagnál nagyobb, a mezőgazdaságban némileg kisebb arányban vették igénybe a gyermek- gondozási segélyt. 1969- ben az iparban 5090, a mezőgazdaságban 850 anya, az összipari dolgozók 3,6, illetve a mezőgazdaságiak 1 százaléka részesült ebben a segélyben. Az egyéb juttatások is jelentős összegeket tettek ki. A többi között Bács- Kiskun megye minden ezer ipari biztosítottjából 28,5, a mezőgazdasági biztosítottakból pedig 13,1 kapott anyasági segélyt. (Mindkét adat az országos átlag körül volt). A nők élet- és munkakörülményeiben történő alapvető változásra utal, hogy 1950- ben az élveszületések 48, 1969-ben pedig már 92 százaléka esetében fizettek anyasági segélyt. 1950- ben a tagsági segélyek részaránya 27, tavaly pedig 75 százalék volt, azaz minden 4 szülőnő közül három dolgozott. A nyugdíjban — járadékban részesülők száma 1969-ben az ország lakosságának 13,4 százalékát tette ki, 0,6 százalékkal többet, mint 1968-ban. A nyugdíj költségek 10,3 milliárd forintról 11,2 mil- liárdra emelkedtek. 1970. márciusától újabb, mintegy 900 millió forinttal növekednek a juttatások az alacsonyabb összegű nyugdíjak és járadékok kiegészítése miatt. Bács- Kiskun megyében az országos átlagnál kisebb volt a nyugdíjasok-jára- dékosok aránya, a megye lakosságának mindössze 10,8 százalékát adják. (Ennél alacsonyabb arány csak Szabolcs megyében van. A megyei SZTK 1969-ben az iparban 2681, a mezőgazdaságban pedig 1053 öregségi, rokkantsági és baleseti nyugdíj és 138 (i.), illetve 31 (m.) baleseti járadék-teljesítő határozatot hozott. Érdemes elgondolkodni a statisztikai jelentésen, amit tükröz: az is gazdaságpolitika. Adatai, számai mindennél szemlélte- tőbben tanúsítják, hogy hazánkban milyen nagy gondot fordítunk (a nemzeti jövedelem 11 százalékát) az emberek egészségének megóvására, a dolgozók szociális helyzetének állandó javítására. K. A. Bodnár Pál: A GYÁRTMÁNYÖSSZETÉTEL OPTIMALIZÁLÁSA (Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó) A gazdasági szabályozók között a vállalatok széles játékteret kaptak kitűzött céljaik elérésére. Milyen módifa közelíthetjük meg a legnagyobb siker és eredmény reményében a csoportérdek kifejeződését, a nyereségtömeg maximalizálását? A válasz egyszerűen hangzik: — A piaci kereslet fokozott kielégítésével, — A termelési lehetőségek maximális kihasználásával. Rutinfeladat ennek meghatározása? Nem! A vezetői rutin szükséges, de nem elégséges feltétel ehhez. A szerző a gyártmánytervezésen keresztül az utókalkuláció jelenlegi fogyatékosságaira Is rámutat. Zavartalan újratermelés esetén — hangsúlyozza — a közvetlen költségek arányosan csökkennek. A korszerű számítástechnikai eszközök hiánya miatt azonban a programkészítéshez bizonyos egyszerűsítéseket (így a költségek arányos alakulását) kell feltételezni. A vállalati termelési függvény felvázolásával — a valós és nem ideális piaci környezet mellett — segédkezet nyújt a könyv az optimális árak, árengedmények kiszámításához. A munka-, eszköz-, és anyagigényes termelést folytató vállalatoknál külön-külön is foglalkozik a szerző a termelési lehetőségek nagyságával, a választék összetételével és az átbocsátó képességgel. A túlkínálat, illetőleg a túlkereslet egyes (pl. textilipari, illetőleg vegyipari, bútoripari) vállalatok helyzete között lényeges különbséget eredményez, aminek a tervezésben is tükröződnie kell. A szerző megállapítja, (és erre fel kell hívnunk vállalataink figyelmét), hogy a termelő vállalatok esetében a választék szűkítése — bizonyos határon túl — a piac telítődésével technikai rugalmatlanságot eredményez, ez tehát sem vállalati, sem fogyasztói szempontból nem kívánatos. A könyv röviden összefoglalja mindazokat a szükséges matematikai módszereket, amelyek könnyen elsajátíthatók és a vállalati tervezés során fel- használhatók. Sok tekintetben korábbi gyakorlati és elméleti eredményekre támaszkodva valamennyi üzemgazdász továbbképzését biztosítja, s mivel a jövő vállalati gazdálkodásának alapjait mutatja be, elsősorban a fiatal közgazdász-nemzedék figyelmébe ajánljuk. Olcsváry—Tóth—Vándor: A NYERESÉG SZEREPE A KERESKEDELMI VÁLLALATOKNÁL (Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó) A kereskedelemnek valóban kereskedni kell, vagyis állandóan keresni azokat a formákat, amelyek — a fogyasztói igények kielégítésével együtt — kisebb áldozattal, nagyobb eredményt hoznak. A fogyasztói oldal sokáig — hitelezési, készletezési okok és bizonyos még ma is meglevő monopo- lisztikus helyzet miatt — háttérbe szorult. A fokozatos előrelépés ezen a területen csak a kereskedelem alapvető jellemzőinek feltárásával és az ösztönzők helyes kiválasztásával történhet meg. Ez a könyv mindenek előtt a ke« reskedelem sajátosságainak megfelelően, a gazdaságirányítás reformja óta eltelt időszak megváltozott forgalmi és eredményszemléletét, szervezeti és szervezési formáit tárgyalja kimerítő alapossággal. A szerzők a vállalati központok és a boltok kapcsolatában az önálló, de rendszeresen ellenőrzött boltvezetői tevékenység jelentőségét emelik ki. Az az elv, hogy a döntések nemcsak igazgatói és főosztályvezetői szinten születnek, a kereskedelmi vállalatoknál fokozottabban érvényes. Nem térnek ki a legproblematikusabb kérdés — a kereskedelmi készletezés és választékelemzés — boncalgatása elől sem. Elméletből ismert, de a gyakorlatban kevéssé, vagy egyáltalán nem hasznosított választékvizsgálati rendszer alkalmazását sürgetik. A kis- és nagykereskedelem jellemzői mellett a vendéglátóipar sajátosságait sem tévesztve szem elől, a mutatókban, táblázatokban bővelkedő, szinte tankönyvszerű érthetőséggel megírt könyvet a legújabb kereskedelemmel kapcsolatos szabályozók kialakításának megértéséhez minden kereskedelmi szakember haszonnal forgathatja. ^Bercsényi Botond
