Petőfi Népe, 1970. július (25. évfolyam, 152-178. szám)
1970-07-08 / 158. szám
Láttuk — hallottuk VAN UTÁNPÓTLÁSUNK A SZOT és az MLSZ dicséretes kezdeményezésének eredményeképpen került sor az „Ifjúsági Kupa 1945—1970” labdarúgótorna megrendezésére. Mint ismeretes, négy magyar szakszervezeti ifjúsági válogatott ellen négy külföldi ifjúsági együttest állítottak ki a rendezők. Az első fordulóban Kecskeméten az ÉDOSZ és a Vasasválogatottat láthattuk olasz, illetve lengyel csapat ellen mérkőzni. Nagyon sajnálhatják azok, akik megijedve a hűvös időtől, a tornyosuló felhőktől, otthon maradtak. Az a mintegy ezer néző, aki látta a két magyar ifjúsági válogatottat, nem bánták meg a nyár- közepi didergést. Igazi vérbeli kupaküzdelmet és értékes magyar győzelmeket láthattak. Igaz, az ellenfelek némileg csalódást okoztak. Az olasz AS Ca- sale nem igazolta az előzetes híreket. Nem volt olyan félelmetes ellenfél, mint amilyennek beharangozták. Ebben azonban szerepe volt annak is, hogy a jórészt FTC-neveTekehíradó Kecskeméten rendezték meg a tekézők hagyományos „Hírős Kupa” egyéni és csapatversenyét. A küzdelem egyidőben két helyen — a K. MÁV- és a K. Petőfi-pályán — folyt. A verseny végeredménye: Hírős Kupa csapatversenyben: 1. Kecskeméti Petőfi 2595, 2. Kecskeméti MÁV 2570, 3. Dunavid. Vendéglátó SK 2567, 4. Szolnoki MÁV 2537, 5. Szegedi IKV 2510. Az egyéni versenyt mindkét pályán külön értékelték: A K. MAV-pályán; 1. Ábrahám (Szegedi IKV) 452, 2. Magda L. (Szolnoki MÁV) 448, 3. Rimaszéki (Cegléd) 448, 4. Resta II. (Dunavid. Vendéglátó) 440, 5. Resta I. (Dunavid. Vendéglátó) 439. K. Petőfi-pálya; 1. Kun L. (K. Petőfi) 473, 2. Bősze L. (Dunaújv. Építők) 454, 3. Körmendi S. (Szegedi IKV), 4. Pintér T. (K. MÁV), 5. Balogh M. (K. MÁV) 433. lésű játékosokkal felálló magyar együttes a várakozáson felül érett labdarúgást mutatott be. Hasonló volt a helyzet a Vasas-válogatott—SC Stal (lengyel) mérkőzésen is. A magyar fiúk különösen a második félidőben kerekedtek felül és akkor már szinte tetszés szerint lőtték a gólokat. A második mérkőzés befejezése után a jelenlevő szakszervezeti és labdarúgó szakvezetők örömmel állapíthatták meg, hogy magyar válogatottak is főhetnek ... Rajtuk múlik, hogy ez a jóslat beteljesedik-e. Csak ne szálljon fejükbe a dicsőség! Jó úton haladunk. Ezt örömmel állapíthattuk meg ezen a vasárnap délutánon. Persze jobb érzéssel hagyták volna el a Széktói Stadiont a kecskeméti szurkolók, ha legalább egy-két kecskeméti játékost láthattak volna a pályára lépő élelmezési, vagy Vasas szakszervezeti válogatottban. Dehát erről szó IÉÉ áH Egy szép gól a Vasas ifi—SC Stal mérkőzésről. Vá- radi pompás fejessel csúsztatta a Vasas második gólját a lengyelek hálójába. érdemes volt ezt az ifjúsági tornát megrendezni és alkalmat adni a fiataloknak, hogy hasonló korú ellenfelek ellen nemzetközi mérkőzést vívjanak. Még nem tudjuk, mi lesz a torna végeredménye, de annyi már bizonyos, hogy az első forduló után három magyar és egy külföldi (a Moszkvai Spartak) van még versenyben a kupáért. a vb Árnyékában A szurkolók még mindig a mexikói labdarúgóvilágbajnokság mércéjével mérnek. Amikor itthoni mérkőzést látnak, akarva- akaratlanul .összehasonlítanak. Öröm volt nézni a fiatal magyar labdarúgók játékát ebből a szempontból. Jóleső .érzéssel, állapíthattuk meg, hogy szakvezetőink hasznosították a vb tapasztalatait. Legalábbis ezen a két mérkőzésen erről győződhettünk meg. Keményen, harciasán küzdöttek a magyar fiatalok és helyenként korszerű labdarúgást mutattak be a kecskeméti közönségnek. Láttunk nagyszerűen képzett labdarúgókat, vérbeli szélsőket, jól lövő csatárokat, remekül szerelő védőket. J oggal állapították meg a szakvezetők: ezekből a gyerekekből akár sem lehetett, Kecskeméten labdarúgók mert sajnos az ifjúsági képzésével alig-alig foglalkoznak a sportkörök. Pedig annyi kitűnő volt KTE, Dózsa „kiöregedett’ labdarúgó van a megye- székhelyen, akik bizonyára szívesen vállalnák el az ifjúságiak képzését, nevelését. Néhány »evet említünk: Csordás, Határ, Boros, Nagy M., Nagy P., Berente... és a sort még hosszan folytathatnánk. A fiatalokkal történő intenzív foglalkozás bizonyára azt eredményezné, hogy megyénkben is újra olyan tehetségek tűnnének fel, mint Dunai I., Dunai II., Rádi, Morvái, Diószegi, hogy csak néhány nevet említsünk. Érdemes lenne ezzel a kérdéssel mielőbb foglalkozni. Mezei Érdekes volt a megyei labdarúgóSimán, zökkenőmentesen Amikor az elmúlt év decemberében — mindössze kilenc nappal a marseille-i kudarc után — nyilvánosságra került az MLSZ és az MTS elnökségének végérvényes döntése az őszi— tavaszi rendszerre való áttérésről, s ugyanakkor az áttérés módja, vagyis az egyidényas labdarúgó-bajnokság is ismert lett, sokan bizony kevés sikert jósoltak a tavaszi fordulónak. Az aggodalom nem is látszott teljesen alaptalannak. A bajnokság komolyságát az alsóbb osztályokban nem is az egyidényes rendszer ténye veszélyeztette, hanem inkább az, hogy a küzdelem „tét nélkül” vagyis kiesés és feljutás nélkül folyt. Nos a bajnokság befejeződött. E pillanatban még nem tudjuk, hogy más megyékben milyen sikerrel, egy azonban bizonyos. Nálunk Bács-Kiskun megyében semmi jelét nem láttuk annak, hogy érdektelen lett volna a küzdelem, hacsak azt nem soroljuk a szokatlan jelenségek közé, hogy kevés volt a fegyelemsértés, nem volt botrány, kiállítás, óvás, stb. Hajlamosak vagyunk arra, hogy ez utóbbiakat inkább a sportkörök jó nevelőmunkájának javára írjuk. A küzdelem 15 fordulón át zökkenőmentesen folyt, s mindössze néhány — többnyire vétlen — ifjúsági mérkőzés elmaradás okozott kisebb zavart. Egyetlen kivétel a lajosmi- zsei sportkör esete, amely- lyel lentebb külön is foglalkozunk. Délen volt nagyobb küzdelem Évek óta folyik már a vita azon, hogy a megyei bajnokság északi vagy a déli Nemzetközi Quna-lúra A hét országon áthaladó XV. Nemzetközi Duna Túra magyar résztvevői a napokban utaztak el az NSZK-beli Ingolstadtba, hogy onnan kilenc nemzet vízitúrázóival együtt induljanak a bulgáriai Silistráig tartó nagy víziút- ra. A résztvevők július 27-én Esztergomnál eveznek magyar területre. Két napig a Római-parton táboroznak, majd augusztus 5-én Mohácsnál hagyják el a magyar Duna-szakaszt. csoportja az erősebb. Ezt a kérdést még az sem dön- tötte el, hogy az utóbbi időben általában az északi csoport győztesei jutottak NB III-ba, mert az idei döntőt viszont 120 perces nagyszerű küzdelem után a déli csoport bajnoka, a Jánoshalmi Spartacus nyerte. Igazán balszerencséjük, hogy ez a győzelem ezúttal nem jelenti számukra a rég megérdemelt feljutást. A vita tehát nem dőlt el, s mivel mindössze egyszer lesz még kétcsoportos bajnokság, valószínű, hogy végérvényesen eldöntetlen marad. Azt viszont senki sem vonja kétségbe, hogy tavasszal délen sokkal szorosabb, keményebb volt a küzdelem, mint északon, mert itt 4—5 csapat is szinte egyenlő esélyekkel pályázott a csoportelsőség- ré, Az élen többször változott a helyzet és csak a vé- gefelé húzott ed a Jánoshalma és a Szamuely SE. A végső sorrend is csak az utolsó fordulóban lejátszott rangadó után alakult ki. A Csávoly, Tompa, valamint az újonc Kinizsi SE sikereivel szemben meglepetésnek számított a korábban élvonalba tartozó Gábor Á. SE, Császár- töltés és a Hajós csapatának gyenge, vagy erősen középszerű felkészültsége. Északon a Fémmunkás elsősége egy pillanatig sem volt vitás. A csapat az N3 III-ból való kiesés után megerősödött és most nyújtották azt a teljesítményt, amivel egy évvel korábban simán bent maradhattak volna. A csoportelsőségért egyedül a K. Dózsa II. lehetett volna méltó ellenfelük, de a kecskeméti NB I B-s együttes tartalékcsapatát az ifjúsági mérkőzések elmaradásáért 6 büntetőponttal sújtották. Várakozáson felül jól szerepelt a Tlszakécske és a rossz rajt után feljavult Kunszentmiklós, valamint az újonc Városföld. A többiek általában a papírformát igazolták. Mégis volt tét... Legalábbis nálunk volt. Elsősorban azok számára, akik időben felismerték a tavaszi, bajnokságban rejlő lehetőségeket. Mert bizonyára sok edző és szakvezető gondolt arra, hogy az egyidényes bajnokság után egy olyan küzdelem következik, amelynek'végén a résztvevők közel fele mond búcsút a megyei I. osztálynak. Hogy kik lesznek azok? Az majd elválik jövőre. A labdarúgásunk máris komoly változásokon hient keresztül és ennek a közelmúltban a tv jóvoltából mindenki szeme előtt lezajlott VB csak újabb lökést adhat. Aki időben „kapcsolt” és a tavaszi fordulót csapatépítésre, küzdeni tanulásra és az új körülményekhez való alkalmazkodásra használta fel, az kétségkívül előnyben lesz a többiekkel szemben. Aki viszont „elaludt” az később se panaszkodjon. Egy csapat elbúcsúzott Nem volt kiesés, egy csapat mégis elbúcsúzott, pontosabban búcsú nélkül távozott. A Lajosmizsei Sportkör labdarúgó-csapatát a megyei szövetség négyszeri ki nem állásért kénytelen volt törölni a résztvevők közül. Az eset meglepő, hiszen Lajosmizse korábban olyan jó középcsapat volt és állítjuk, hogy az együtt s játékereje ma sem rosz- szabb. A csapatot azonban a saját vezetősége hagyta cserben, s így jutottak oda, ahol most vannak. Nem első eset ez Lajosmizrán ezt mindenki tudja. Volt már úgy, hogy éveken át szinte semmiféle sportélet nem folyt ebben a kitűnő adottságokkal rendelkező nagyközségben. Most úgy látszik, hogy újabb szünet következik. A kizárás egyben azt jelenti, hogy lajosmizsei labdarúgók jövőre csak a járási bajnokságban szerepelnek. De ki tölti be a helyüket az északi csoportban? A kérdésre Fehér László válaszol. — Az MLSZ szabályzatának 72 §-a szerint a kizárt csapat helyére az alsóbb osztály következő jogosult csapata kerülhet. Mivel a Lajosmizse a kecskeméti járásba esett ki, tehát helyére a járás első helyezettjét az Izsáki ME- DOSZT osztotta be a labdarúgó szövetség. Kezdés augusztus 2-án Úttörőolimpia Befejeződött Szegeden a VI. nyári úttörőolimpia döntője. Megyénk versenyzői végeredményben 2 ezüst, 4 bronzérmet szereztek és 4 negyedik, valamint 5 hatodik helyezést értek J el Eredményeink: 2. he- | lyezett: Mayer Erika (Kis- kunfélegyháza) négytusa ! egyéniben és Remeti József j (Baja) repülő modellezés- j ben, 3. helyezett: Király | Ottó (Keregyháza) távolug- j rásban 578 cm, Paprika | Jenő (Kiskunhalas) torna- | ban két számban az ugrásban és az egyéni összetettben, valamint a garai fiú kézilabdacsapat. 4. helyezett Lázár Ida I (Bácsbokod) női 100Vn 12,9 1 mp-cel, Ádám Anikó (Jánoshalma) kislabdadobás- ban 61,62, Paprika Jenő fiú II. o. tornában talajon és gyűrűn. Modellezésben „A” típusú vitorlázó modell:’ él Barna István, valamint A/l típusú gépeknél Rajnai Gábor. 6. helyezett: A Kiskunfélegyházi. József A. Ált. Iskola négytusacsapata 2105 ponttal. 100 m pillangóúszásban Bikádi Gábor (Kecskemét) 1:16,3. Modellezés: Repülő mechanikus kategóriában Újházi Jenő. Kosárlabdában a Kecskeméti Ének-Zenei Általános Iskola csapata. Lövészetben 1 a megyei fiú csapatunk. I Varga János világbajnok CSATÁRI ÉS KISS EZÜSTÉRMES A legkorábban — éppen úgy, mint Berlinben az Európa-bajnokságon — az 57 kg-os súlycsoportban dőlt el a bajnokság sorsa. Varga János az utolsó for- j dulóban a szovjet Kazakov ellen birkózott. Az olimpiai világ- és Európa-bajnoknak ! a döntetlen is elegendő volt az aranyéremhez. Ezt ki is j harcolta. A súlycsoport második döntő mérkőzésén í Hasrnwinker pontozással 1 verte a bolgár Trajkcvot. Alkernek a 48 kg-ban a hétfői jelentések szerint még esélye volt dobogós helyezésre. A keddi jelentésekben nem szerepel a magyar versenyző neve, de az biztos, hogy érmet nem nyert. A 90-kg-os súlycsoportban Sillai pontozásos vereséget szenvedett az ötö- j dik fordulóban a lengyel Kwiecinswitől s így nem juthatott az első három közé. Kiss Ferenc a 100 kg-ban 1 a svéd Svenssonnal döntet- | I lenre mérkőzött s így a második helyen végzett. A 100 kg-on felülieknél : Csatári József, a román I Martonescu ellen akció nélküli döntetlent birkózott majd a szovjet Roscsintól pontozásos vereséget szenvedett és második lett. A világbajnogság érem- táblázata; . . . 1. Szovjetunió 5 í 2 2. Magyarország í ■~2 i— 3. Bulgária 1 1 2 4—5. Japán 1 . 1 1 4—5. Románia •1 1 1, 6. Svédország ; 1 — 7. Jugoszlávia. 1 2 8. Lengyelország — 1 1 9—10. Egy. Ál. — 1 — 9—10. Görögor. — 1 — 11. NSZK — — 1( A vasárnap Jánoshalmán véget ért megyei bajnokság részletes értékelését most készíti a megyei szövetség, az edzőbizottság és a játékvezető bizottsági Talán nem lesz érdektelen, ha a későbbiek során még mi is visszatérünk erre, és az ugyancsak most befejezett ifjúsági bajnokságra is. Közben azonban már előre is tekintünk. Készül a versenykiírás és augusztus 2- án megindul a küzdelem — .az alkalommal utoljára két csoportban — a bajnoki pontokért,, s mivel a tét most a? eddigieknél is sokkal nagyobb, valószínű, hogy az utóbbi idők legizgalmasabb és reméljük egyben a legszínvonalasabb bajnoksága elé nézünk. Szabó Zoltán