Petőfi Népe, 1970. július (25. évfolyam, 152-178. szám)
1970-07-05 / 156. szám
A színvonalasabb iskolákért ll>ODI\IOM Hidas Antal: Mindennap újra Nem határoznám el, hogy újra kezdem; féltéglával mellem hiába is verném, hogy vagyok még mindig fiatal és bajnok, — mert ha nem is hajlott gerincoszlopom, de hol lopom hozzá azt a sérelem nem ért szívet, amely a vért kellő adagolásban küldi szét a testbe? Enélkül hiába vallom, el nem foglalom azt a szép Ivet, amit ebben a nagy iramodásbán, hőrengésben és hófúvásban befutnom kell. S nem határoznám el, hogy újra kezdem, ha például lennék, hetvenéves nyírfa ... Az is meg van írva: loboghat a híres a legmagasabb dombon, ennyi levél mégsem lesz az öregedő lombon, hogy vele úgy hasson s zúghasson, mint az ifjú nyíres. Rajtam (ha nem is szembeötlő) már két emberöltő. Igaz! De a költő, akárcsak a föld... Ö többet ád vissza, mint amennyit elvesz: verssora bomolva egyre gazdagabb lesz, hiszen a fáról, úgy értem: magáról mennél több levelet bő-ággal levetett, annál lombolóbb lesz és annál tombolóbb őszinteséggel gondol rátok, s beszélget veletek. Ezért: sok lapos „élet szabály” rám ne kiabálj, úgysem szívom mellre: útamba ne állj, ne igazíts helyre, ne ígérj, ne fenyegess! Inkább rossz ágakat nyess: holtakat temess! Egy szabály van: a naponta feldöntött régi szabályban reggel alakuló, délben már fakuló, estére elhaló, másnap már új, fiatal szabály, — szóval: az élet! Ezt tudva, kérlek: hagyj békén engemet, aki öntüzemben, szóval: érzés-üzememben nem egyszer pörköltem el, (és sohasem a másét), saját ingemet. Pörgetem azt a ritmust, amit még mustkoromban leltem, s azóta bennem szüntelenül robban. Nem bírom, amikor színtiszta boromban nyugtató nedv koslat, abból, ha innom kell, szédelegve járok, a lábom roskad és poshad a lelkem. Mindent, csak ezt nem! Én folytatom, s mindennap újra kezdem! Hajnal Anna: Leninhez Részlet Szólj magyar, Hozzá, aki embersorsra szánt baromsorsú, nyúzott népeket, szólj népem te is, új földeden állva, sóhajts fel végre, végy lélegzetet, szólj népem, szólj, árvíztől, fagytól félve magadét félted magad földjein, csengő kapával, dongó kalapáccsal, zúgó sarlóval mondjad: él Lenin! Ilyenkor tanévzárás után mindig az az elsődleges kérdés, javult-e az oktatás színvonala, többet tudnak-e a mai fiatalok, mint a régebbiek, a válasz persze nem könnyű, mert nehéz az összevetés. Az osztályzatok még iskolán belül is eléggé viszonylagosak, nemhogy lehetőséget adnának generációk, vagy évjáratok ösz- szehasonlítására. Valami eligazítást az egyetemi felvételi vizsgák, illetve az évek óta vizsgáztatók adhatnának. Csakhogy eléggé eltérőek a vélemények, mert egy részük némi javulásról, másrészük kifejezett hanyatlásról beszél. Aztán ha közelebbről vizsgáljuk a kérdést, kiderül: a tananyag tartalma a reform következtében jobb, korszerűbb lett, inkább a tudás mélységével, tartósságával, az ismeretek önálló alkalmazási készségével vannak problémák. Az okokat keresve pedig arra a következtetésre jutnak. hogy az új tantervekhez hiányzik még a megfelelő tanári rutin: az ismeretanyag nem kielégítő szelektálása és rangsorolása következtében túlterheltek a diákok és a tanárok, s ezért nem jut elég idejük a gyakorlásra, a tananyag rögzítésére; nem tartunk lépést a kor igényeivel, nem szorgalmazzuk eléggé az intenzív oktatási formákat; nem szélesítjük megfelelően a tehetség és az érdeklődés szerint differenciált képzést; nem építünk a fakultatív oktatás előnyeire. És még folytathatnánk a színvonalbeli fogyatékosságok okaiként felsorolt észrevételeket — a többségükben jó javaslatokat! — de talán ennyiből is kitűnik, hogy milyen sokoldalúan lehet megközelíteni a problémát. Persze kérdés, hogy a meglevő tárgyi és személyi alappal, a jelenlegi körülmények köpött mi a realitásuk a javaslatok megvalósulásának. A biztos, hogy a színvonaljavítás elsősorban a pedagógusokon múlik. Ezért elengedhetetlenül szükséges például a tanári tevékenység racionalizálása. Ilyen magas óraszámok mellett képtelenség elvárni a nevelőktől, hogy maguk legyenek az iskolák könyvtárosai, szertárosai, szemléltetőanyagelőkészítői, sőt — mai gyakorlat! — adminisztrátorai is. Ezekre a feladatokra, éppen a diplomások erejével, energiájával való takarékosság címén a nálunknál gazdagabb országokban is technikusokat, kisegítőket állítanak be. Azután a pedagógusok iskolán kívüli társadalmi tevékenységét. pontosabban annak értelmezését is rendezni kellene. Gyakran hallani beszámolókban, hogy a pedagógusok mi mindennel segítik a társadalmi szerveket, de a munkák között meglehetősen kevés az iskolával ösz- szefüggő. valahogy fordítani kellene a dolgokon, s e társadalmi szerveknek kellene segíteniök az iskolákat feladataik ellátásában, s a nevelők, mint e munka koordinátorai elsősorban a kézzelfogható feladatok nyújtásával, feltárásával segíthetnék legjobban a speciális tevékenységeket kereső társadalmi szervezeteket. Ha a pedagógusok; megbecsüléséről szólunk, nem szabad megfeledkeznünk az anyagiakról sem. s itt nem csak arról van szó, hogy mikor kapnak több pénzt — tudják, hogy gondjaikat ismeri a kormány. Sokkal inkább az egyenlősdiséget fájlalják, azt, hogy azonos korcsoporton belül legfeljebb száz, vagy ritkábban kétszáz forint különbség van a hivatásuknak élő, önmagukat továbbképző, a gyerekeket szerető nevelők és a semmivel sem törődő, csupán az órákat jól-rosz- szul megtartó pedagógusok között. Rendkívül nagy színvonalemelő hatása van az oktatás körülményeinek, jó feltételeinek is. Nagy csoportokban például nem lehet eredményesen nyelvet tanulni, s viszonylag kevés idő jut a matematika, vagy a fizika gyakorlására. Ezért egy újabb szakasz kezdetének kell tekinteni az oktatási kormányzatnak azt a, részben már gyakorlatba átültetett elhatározását, miszerint az idegen nyelvekkel kezdve, s a természettudományos tárgyakkal folytatva fokozatosan hozzákezdenek az intenzív, kiscsoportos oktatás bevezetéséhez, azaz Barátatómérnök. Királyhegyi Pál: De miről beszélsz vele? tatómérnök, magas, szőke, har mincnyolc éves. Azt mondja ne kém a napokban: — Idefigyelj, te vagy az egyetlen, aki meg 'tudsz engem érteni. Ismered Ilonát, imádom. Soha nem hitlem volna, hogy ilyen van. Megérkezik és a szívem klitty-klatty, vad dobogásba kezd, holott még nem történt semmi. És amikor beszél.,. Imádom a hangját. Szeretnék letérdelni előtte a nyílt utcán, kezet csókolni neki és megköszönni, hogy a világon van. Csak azóta van értelme az életemnek, amióta megismertem. — Jó, jó, de mit kell ezen megérteni? Megkedvelted ezt a lányt. Ilyen már volt... — Ilyen még nem volt. Ö pontosan olyah, minit senki más. Mióta ismerem^ csak azóta tudom, mi a boldogság. — Tényleg, mi a boldogság? Hadd tudjam meg én is. — Bemenni vele egy eszpresszóba, véletlenül még- fvgni a kezét. Ennyi az egész. — En is voltam már veletek. Kezet fc fogtam vele. Semmi örömet nem éreztem. De ha már itt tartunk, szeretnék valamit kérdezni, ha nem haragszol. Vagy, ha haragszol, akkor is. Ez a lány sokkal fiatalabb, mint te. Műveletlen is. magas fokon. Elismerem, hogy csinos a maga módján, de te, aki tudós vagy, és felnőtt, miről beszélsz vele? B0 *arátom úcr- •' lm, mint egy futóbolondra: — Vele? M’ őha életemben nem találkoztam még éra, , izgalmasabb emberi lénynyel. Tegnap például elmesélte, hogy rakott krumpUt főzött ebédre. Reszkettem a gyönyörűségtől. Múltkor elmondta, hogy gyanútlanul ment az utcán, éppen bevásárolni indult a KÖZÉRT-be. Már-már beért az üzletbe, amikor meglátott egy dinnyét. Befőttet. És rám. gondolt. Érted? Eszébe jutottam. Aztán beszéltünk a közlekedésről. Elmondta, hogy szívesebben jár taxin, mint gyalog, mert így megspórolja az ember a drága buszpénzt, és különben is megfigyelte, hogy a busz, vagy a villamos ott is megáll, ahol neki semmi dolga. Hát ilyen nő ez. Ha vele ülök egy csendes eszpresszóba, az jobb, mintha mással táncolnék. Értesz engem? — Igen. Persze. Most már értem. És mi van Lajossal? Mostanában ritkán látlak benneteket együtt. AMert Lajos, unalmas, mint egy értekezés, nem ~ * VI is tudom, hogyan tudtam vele barátkozni eddig. És nagyképű. Jó múltkoriban arról beszélt, hogy a tenger fövényéből ma már az atomtitok megfejtése után, bármit elő lehet majd állítani. Előreláthatólag az aranynak sem lesz komoly értéke, mert már megoldották az aranycsinálás titkát, amióta kiderült, hogy minden test atomokra bontható. Erre én azt mondtam, hogy Ilona nagyon szereti a pörköltcsirkét, de nem tejföllel. Mire ő nem is válaszolt, hanem arról kezdett beszélni, hogy a közeljövőben úgy fogunk utazni, hogy az utast fellövik a világűrbe, és ott megvárja, amíg aláfordul a földnek az a része, ahová menni akar, és ott leszáll. Tehát a hegy megy a Mohamedhez. Hát ilyen a Lajos. Nem lehet vele két értelmes szót váltani. No, de hagyjuk ezt. Ilona tegnap azt mondta, hogy tavaszi kosztümöt szeretne. Fantasztikus. Ennek a lánynak mindig eszébe jut egy-egy tanulócsoportnak az említett órákon való kettéválasztásához. Ami pedig a tárgyi feltételeket illeti: miként földrajzot nem lehet térkép nélkül, s irodalmat könyvek hiányában oktatni, úgy a többi tárgy szem- léletető eszközeit sem nélkülözhetik az iskolák. S ebben a vonatkozásban jelenleg nagy-nagy hiányok vannak. Nemrégen megvizsgálta az iskolákban a Művelődésügyi Minisztérium az általa alapvetően fontosnak és nélkülözhe- tetlennék tartott tanszerekkel, kísérleti eszközökkel, szemléltető anyagokkal való ellátottságot, s kitűnt, hogy ezeknek 54.7 százaléka hiányzik. Pedig alig kell bizonygatni, hogy milyen fontos szerepet játszanak ezek az eszközök a világos fogalomalkotásban, a tanulói aktivitásban, az ismeretek rögzítésében, s az alkalmazási készség kialakításéban. Igaznak tűnik, hogy a tárgyi feltételekben bekövetkező minden egyes százalék javulás egyenes arányban növelné a színvonalat. És a tehetség, valamint az érdeklődés szerinti nagyobb differenciálás is hozzájárulna az oktatás színvonalasabbá tételéhez. Mert valljuk be: a középfokú oktatás tömegessé válása némileg csökkentette a színvonal kívánt mértékű növekedésének ütemét. Különböző okok miatt — de mindenekelőtt tanulmányi elmaradásból következően — az első osztályba iratko- zottaknak így is csaknem egyharmada lemorzsolódik a négy év alatt, miközben a tehetségesebb és az érdeklődőbb tanulók ereje, energiája gyakran nincs teljesen kihasználva. Ebből a nézőpontból vizsgálva mindenképpen üdvözölni kell a tagzatos osztályok szaporodását. Sőt, úgy tűnik, idővel szükségessé válik további differenciálás is. Kísérletként meg lehetne próbálkozni például bizonyos tárgyak fakultatív oktatásával, hogy a jobbak többet és nehezebbet vállalhassanak, mint a közepesek. Persze minden iskolai színvonalemelési törekvés — sok egyéb között — felvet egy nagyon lényeges kérdést. Nevezetesen azt, hogy viszonylag rövid időn belül megvalósítható-e Valamennyi iskolában. Pontosabban* megvalósítható-e a rosszabbul ellátott külterületi. falusi, avagy éppenséggel tanyai iskolákban is? Mert ha csupán jól felszerelt, kiválóan képzett tantestülettel rendelkező városi iskolákban lehet eredményeket elérni, akkor az óhajtott színvonalemelkedés kontraszelekcióhoz fog vezetni. Itt van például a már említett differenciált oktatás, önmagában nagyszerű dolog lenne a bevezetése. Ám kérdés: hol van ma igazán lehetőség arra, hogy differenciáljunk a tehetség szerint, azaz külön osztályt nyissunk már az általános iskola felső tagozatában az irodalmat, a történelmet, vagy a matematikát kedvelő és értő diákoknak, hol tudnának megfelelő szaktanárokat biztosítani a fa- kutatív tárgyakhoz? Nyilvánvalóan a nagyobb városokban, s ott is csak a nagyobb iskolákban. Napjainkban a falusi iskolákban még az a gond, hogyan szerezzenek egyáltalán szaktanárokat, hogy a számtant ne az énektanár tanítsa, vagy fordítva. Ilyen körülmények között a differenciált oktatás, vagy a fakultatív tárgyak bevezetése sem hozna lényeges változást falun, de olyan előnyöket jelentene a városiakban tanulók számára, amit nehéz lenne a mégoly tehetséges falusi diáknak is ellensúlyozni. Tévedés lenne természetesen mindebből azt a következtetést levonni, hogy akár a fakultatív, vagy a differenciált oktatás gondolatát, akár az egyéb színvonalemelési törekvéseket el kell vetni az egészséges társadalmi mobilitás biztosítása kedvéért. Sőt! Teljesen világosan látni kell, hogy csak úgy tudunk gyorsabban előrehaladni, az élet minden területén, ha mind az alapozás, mind a középfokú oktatás színvonalasabb és megbízhatóbb lesz. A színvonalemelés és a kontra- szelekció összefüggéseire, veszélyeire csupán azért kell felhívni a figyelmet, hogy egyrészt lehetőleg az iskolák különböző körülményeit figyelembe véve nyúljunk a színvonaljavítás témájához, másrészt, hogy érezzük, lássuk az oktatás-nevelés feltételei javításának fontosságát. Ha például a tanyai diákoknak kollégiumot építünk, ha a fizikai dolgozók gyermekeinek jobb tanulási feltételeket teremtünk, nem csupán személy szerint az érdekeltekkel teszünk jót, mert többek között az is lehetővé válik, hogy a munkásság és a parasztság érdekeinek sérelme nélkül magasabb fokra lépjünk az egész oktatásban. Összefoglalva íme egyetlen téma, az oktatás színvonala, s ez is lencseként összegyűjti az iskolák megannyi gondját. Mert mi tagadás, gondokról, problémákról szóltunk. De most, amikor iskolaévet zártunk, az eltelt idővel előre is tekinthetünk, s a hosszabb távú tervezés szinte megköveteli a bátrabb elemzést Egyébként is csak naiv ember képzelheti, hogy valaha is meg lehet oldani minden gondot. Az élet minden fokán jelentkeznek ellentmondások, de természetesen mindig más jellegűek. A felszabadulást közvetlenül követő években fel sem vetődhettek a mai formában az említett problémák. Ezért a gondok minősége is jelzi fejlettségünk fokát, előrehaladásunkat tulajdonképpen a problémák változásaival is fel lehetne vázolni. Nem is lenne felesleges egyszer ezt is megírni. Tóth László Orosz István: a téren
