Petőfi Népe, 1970. július (25. évfolyam, 152-178. szám)

1970-07-01 / 152. szám

1910. július 1, szerda 5. oldal Megnyugtató nyugtalanság Barackfa lombja óv ben­nünket a hirtelen jött nyár hevétől, ülünk a kerti asz­tal mellett, s beszélgetés közben behűtött bort kós­tolgatunk. A csendbe oly­kor maradok csivitelése ve­gyül. Előttünk római pénz­érmék, Rákóczi-korabeli tallérok, múlt századbeli magyar nyelvű újságok sár­guló példányai hevernek szanaszét. Idillikusabb környezetet a mélázó töprengéshez el­képzelni is alig lehet. A jászszentlászlói ház kertjé­ben múlt és jelen összeg­ződik. Tudatom alján csak éppen kezd kirajzolódni a kérdés: a házigazda, Bics­kei Rezső olyan ember, akit kielégít a múlt rekvizitu- mainak értő és szeretettel­jes gyűjtögetése? Vagy inkább arra érde­mes rákérdezni, hogyan ta­lálja meg a helyét a köz­ségben, a helyi közélet­ben? Ez is, az is tanulságos válaszokra késztet. Mind­ez persze, a beszélgetés so­rán, áttételesebb formában jelentkezik. — Közgazdasági akadé­miai végzettségem van és statisztikus vagyok az Üj Barázda Tsz-ben — kezdi. — A kívülálló szemében ez ugyancsak szürke foglalko­zás. S számomra is az vol­na, ha pusztán csak a szá­raz számadatok érdekelné­nek. De az élet nem állhat csupa számoszlopokból, az enyém legalábbis nem. önmagában a hobby egy­aránt szolgálhatja a bezár­kózást és a személyiség ki- teljesedését. Bicskei Rezső­nél az utóbbiról van szó. Nemcsak azért, mert érde­kes kedvtelése révén tagja az éremgyűjtő társulat nu­mizmatikai szakosztályá­nak. Vagy mert a TIT ál­tal szervezett, a községben tartott közgazdasági témá­jú előadásait a régi pénzek bemutatásával illusztrálja, teszi színessebbé, vonzóbbá. Mert ami társadalmi tiszt­séget visel, s végez ezzel együtt közérdekű munkát, azt felsorolni sem könnyű. Próbáljuk meg mégis. Most 46 éves, de még at- létizál, s ha a szükség úgy kívánja, beáll játszani a helyi labdarúgócsapatba is. Ifjúkora óta futballozik, fut, távolugrik, diszkoszt és gerelyt vet. S mindezzel együtt a helyi sportkör ve­zetője. Tagja a helyi TIT-cso­portnak. Korábban elnöke volt. Volt kultúrotthon-igaz- gató is, hat évig. Jelenleg a tsz kultúrfelelőse. Részt vesz a honismereti munkában. A községi szak­maközi bizottság titkára. S ez még nem minden. Van egy másik nagy szen­vedélye: a méhészkedés. Hat évvel ezelőtt Jászszent- lászlón méhészkört szerve­zett és vezetett. Nem so­káig. Hogy miért? — Tízezer virágzó bokrot telepítettünk el a község belterületén. Úgynevezett hóbogyót. Természetesen társadalmi munkában. Nagyrészt megeredték, ma is megvannak. De progra­munk volt a külterület fá­sítására is. Ennek érdeké­ben a tanácstól erre a cél­ra kapott, korábban nem hasznosított területen öt­ezer, dél-amerikai eredetű magnóliát, pontosabb nevén Evódiát telepítettünk. A fáknak majdnem a fele megeredt. De két év múlva a tsz kiszántotta, tönkre­ment. Akkor egy 12 holdas területre füzest ültettünk. A gondozásra ötéves szer­ződést kötöttünk a tanács­csal. És a rákövetkező év­ben mi történt? Megadóz­tattak bennünket. Mégvisz- szamenőleg az előző évre is kivetették. Be is hajtották rajtunk, bár igaz, közben mérsékelték az összeget. Erre a szerződést felbon­tottuk, a füzes kipusztult. Ez lett a társadalmi munka eredménye. A kezdetkor a 21 méhész legalább 400 méhcsaládot tartott. Ennek több mint a felét Tiszaújfaluról bé­relték. Már az első évben 50 mázsa mézet értékesí­tettek. És most? Még he- ten-nyolcam foglalkoznak közülük méhészkedéssel. A többiek ráuntak. Ebben közrejátszott az is, hogy a nem körültekintő növény- védelem miatt tömegesen pusztultak a méhek. Szívesen írnám, ha igaz volna, hogy Bicskei Rezső minden támogatást megkap a helyi vezetéstől. Pedig még az a „vád” sem érheti, hogy — „gyüttment”. Hely­beli születésű ugyanis. Vagy még mindig érvé­nyes az a régi mondás, amely úgy kezdődik, hogy „senki sem próféta ...” ? Tűnődő kérdések helyett inkább a tanulság: Bicskei Rezső életvitele a bizony­ság arra, hogy a falusi ér­telmiség lét nem feltétle­nül jár együtt a betokoso- dással, a szellemi igényte­lenséggel. Akiben él az igény, s kellő akaratereje is van hozzá, az nem mond le az önmegvalósításról. Más kérdés, hogy a kör­nyezet ezt mennyire támo­gatja, vagy mennyire gán­csolja. Pillantásom a korabeli újságlapokra téved. Házi­gazdám az első magyar nyomtatott újság, a Magyar Kurir két, 1789-től szárma­zó példányát is beszerezte. Becses darabjai a hazai sajtótörténetnek. Aztán itt van a Hazai Tudósítások 1806-ban megjelent egyik száma, a fejléc melletti dá­tum szerint „Szent András havának 8. napján”. Aztán a Vörösmarty és a Bajza szerkesztette Athenaeum 1840-ből származó száma. Mindjárt a kezdetén elmé­lyült hangvételű tanulmány ,,A’ földművelés akadályai­ról ’s azok elhárításáról Magyarországban” címmel. Odébb pedig Kliegel József találmányáról, a gyorsmű­ködésű betűosztó és -rakó gépekről, illetve azok há- n vatta táiáról olvashatunk aktuális asszociációkat kel­tő cikket. A gépek gyártá­sára, sőt bemutatására nem akadt vállalkozó e hazában — az idő tájt sem. A cikk végén a szerző reményked­ve jegyzi meg, hogy a meg­hirdetett közadakozás jó­voltából mégiscsak révbe ér a nagyszerű találmány, s a feltaláló majd elmond­hatja: „Kész a mű; vitat­kozzatok most a korábbiság felett; engem öntudatom nyugtat meg.” E sorok íróját viszont az nyugtatja meg, hogy az említett idézet végső soron hozzátartozik Bicskei Rezső portréjához. A tsz statisz­tikusa Jászszentlászlón is nyugtalan ember tudott maradni. Ha úgy tetszik, „nehéz ember ...” Hatvani Dániel Készülődés a moszkvai Megkezdődött a moszkvai jubileumi magyar népgaz­dasági kiállítás anyagának szállítása. A múlt héten 30 vagon indult el a szovjet fővárosba, főként a kiállí­táshoz szükséges belső épí­tési anyagokkal. Útra ké­szen állnak azonban a ki­állítás nagyobb gépei, szer­számgépek, traktorok, vegy­ipari berendezések és más (52.) — Túlzás — mondta ismét KIoss —, hiszen Lizával mindössze kétszer találkoztam eddig. De ha nem tévedek, már önhöz is volt szerencsém. — Azt hiszem téved — mondta Lipke. — Nem, nem. Nem szoktam tévedni, ön, ha jól em­lékszem, a Dorottya presszó törzsvendége híres dó- minős. — Valóban. Tehát önt is jól informálták? — nézett a főhadnagyra Lipke s arcára volt írva, hogy szeretné megtudni, mit tud még róla KIoss. Ezért egészen vá­ratlanul támadásba ment át: — Inkább a dominó, mint az újságok. Az újságokból nem sokat tudhat meg az ember. Sokkal inkább a sza- badságos katonáktól. Hol olvashatja az ember például, hogy valaki ma Sztálingrádnál harcol, egy héttel ko­rábban pedig még Görögországban, vagy éppen Fran­ciaországban volt? Képzelje el, ha valaki elmond né­hány ilyen adatot? A magamfajta nyugdíjas zeneta­nár ebből azonnal arra következtet, hogy a P—3-as páncéloshadosztályt átdobták a francia frontról az orosz hadszíntérre. Hát nem érdekes? — Valóban érdekes — mondta KIoss. — És még mit lehet megtudni a szabadságos katonáktól? — Ö, mindig akadnak, akik néhány kupica ital után neveket említenek. Teszem azt kiejtik Eberhardt nevét... — Értem — mondta KIoss. — Ez ha jól értem zsaro­lás lenne? — s kezét megmozdította a zsebében. — A kezek szépen a zsebben maradnak — mondta Lipke, s fegyverét rátámasztotta az asztal szélére. Aztán Lizához fordult: — Liza, biztosíts! A lány az ajtóhoz állt. Kezében felvillant a fegyver. KIoss nem számított arra, hogy Lizánál is van fegy­ver. Most ismét megállapíthatta, hogy alábecsülte Liza képességeit és Lipkét sem értékelte eléggé. — Egy biz­NYELVŐR Metró vagy földalatti ! A kecskeméti oktatás évkönyve A városi művelődésügyi osztály a közelmúltban megjelentette Kecskemét oktatási és nevelési intéz­ményeinek évkönyvét, az 1968—69. tanévről. A négyíves terjedelmű évkönyv közli Krajcsovszki József cikkét a tanév érté­keléséről, s az oktató-neve­lő munka egyes reszortjai­ról számol be Szepes La­jos, Madarász Lászlóné, Takács József, Nagy Gá- bomé, Heltai Nándor és Frankó Mátyásné. Dr. Búzás János, a peda­gógus szakszervezet mun­kájáról, Simon Jenőné az úttörőéletről, Czeizner Ka­talin a gyermekkórusokról írt cikket. Közli még az évkönyv a kitüntetett pedagógusok és az elhunytak névsorát, va­lamint Karátsony Kálmán írását, amelyben a Béke téri Általános Iskola életé­be nyújt betekintést. A kiadványt — amely­hez Űjváry Lajos, vb-el- nökhelyettes írt bevezetőt — Krajcsovszki József szerkesztette. Az évkönyv, melynek megjelentetése, úgy látszik, immár hagyománya lesz a város művelődésügyének, jelentékenyen hozzájárul­hat ahhoz, hogy a megye- székhely művelődési életé­ről teljesebb képet kapjon az érdeklődő. kiállításra termékek is. Ugyancsak ké­szülődnek a moszkvai útra, pontosabban az ottani munkákra a kiállítás-építő szakemberek, ácsok, aszta­losok, festők, tapétázók, villanyszerelők, műszeré­szek és gépszerelők. A ter­vek szerint négy IL—18-as és két TU—134-es repülő­gép viszi majd Moszkvába az építőket. Természetesen metró. Ol­vasóink azonnal megért­hetik, hogy itt szép főváro­sunk legújabb nagyszerű létesítményének elnevezé­séről van szó. Az elmúlt években sokat olvastunk, hallottunk, sőt a tv-ben lát­tunk is a metró építéséről. És amikor elkészült a metró, vita keletkezett az elnevezéséről, őszintén be­vallom, jómagam a metró­nak szurkoltam, és eleve arra gondoltam, milyen nagy balfogás lenne, ha ez az új vasút nem a neki megfelelő nevet, hanem a szerényebb földalatti vasút nevet viselné. Megértem a „földalatti”- pártiakat, hiszen ők édes anyanyelvűnk szeretetéről hajtva kardoskodtak a ma­gyar elnevezés mellett. A metró ugyanis idegen ere­detű szó, de amint látni fogjuk, nyelvünk szellemé­ben is akkor jártunk el he­lyesen, amikor a metrót metró nak neveztük el. A honfoglalás ezredik év­fordulójára a millenniumi ünnepségekre, 1896-ra épült Budapest ma is meglevő földalatti vasútvonala ide­genforgalmi érdekességnek. Büszkék lehetünk rá, hi­szen az angol szigetorszá­got nem számítva ez volt az európai kontinens első ilyen jellegű vasútvonala. Valóban világszenzáció volt. A vasút a város kö­zéppontjából a mai Nép- köztársaság útja alatt vitte ki a Városligetbe, a mú­zeumok és a kiállítások te­rületére a hazai és idegen érdeklődőket. A föld alatti utazás „gyönyöreit” még az sem zavarta, hogy a külső végállomás előtt már fel­jött a föld alól a vasútvo­nal. Ez az egyetlen vonal megérte a metró megépíté­sét, sőt ma is tovább mű­ködik. Mai értelemben azonban nem tekinthető földalatti vasútnak, a mai fejlett technikával a föld mélyé­ben épült vonalakkal össze­hasonlítva legfeljebb csak úttest alatti vagy kéreg alatti vasútnak nevezhet­jük. Az elmúlt háromne­gyed évszázad alatt nem is épült több vonal, mert a Népköztársaság útja szerű széles sugárutak kellettek volna hozzá, és a mindjob­ban fejlődő közművesítés föld alatti létesítményei is egyre jobban akadályozták volna. Az eszperantó nyelv na­gyon jól megkülönbözteti a kétfajta földalattit. A mi régi földalatti vasutunkat kéreg alatti vasútnak neve­zi (subkrusta fervojo), a metró-szerű földalatti kap­ja a földalatti vasút elne­vezést (subtera fervojo). A nagy világvárosokban a forgalom nagyarányú nö­vekedésével a városi villa­mos vasútok mélyen a föld alá kerültek. A metró elne­vezés a városi vasút önál­lósult jelzőjének angol nyelvi alakjából keletkezett (városi: metropolitain). En­nek a megrövidült alakját vette át a francia nyelv is métro alakban. Ezek alap­ján nevezik világszerte a föld mélyébe helyezett vas­útvonalakat, metrónak. Nyelvünkben is régóta megvan. Eddig csak idegen létesítményeket nevezett meg, most, hogy nekünk is van metrónk (legyünk is rá büszkék!), jobban nyel­vünkbe „édesgetjük”. Fővárosunk világváro- siasságát emeli az új vasút­vonal és annak nemzetkö­zi elnevezése. Kiss István Nehogy feledésbe menjen a kobzosok tudománya... A régi népi hangszereken egyre kevesebben játsza­nak, a falvakban is már csak néhány öreg ember folytatja az ősi hagyo­mányt. A lengyel Zbaszyn város (poznani vajdaság) állami zeneiskolája azonban érdekes kezdeményezéssel lépett fel: a legtehetsége­sebb növendékek megtanul­ják a régi, népi hangszere­ken való játékot is. A zene­iskola egyik tanára Tornász Sliwa, helybeli népművész, aki a régi hangszereket is egymaga állítja elő. Az egyik legérdekesebb len­gyel népi hangszer a „ko- ziol” (szószerint kecske­bak) amely a skót kobozra hasonlít. 4 cigányzene Lengyelországban A lengyel rádióhallgatók legnagyobb része a népzene és a szórakoztató zene adásidejének növelése mel­lett szavaz. A népzenét a falusi lakosság kedveli leg­jobban, a szórakoztató zene hívei pedig legnagyobbrészt fiatalok. Ami más népek zenéjét illeti, Lengyelországban leg­népszerűbb az orosz nép­zene, majd a magyar ci­gányzene. A soron követke­ző helyeken a cseh, szlovák és a mexikói népzene áll. A lengyel rádióhallgatók jelentős százaléka javasol­ja a komoly zenét hallgat­ni és érteni segítő adások bevezetését, tos — gondolta —, minden a lánytól függ. Attól, hogy Liza képes lesz-e megérteni őt a következő percekben. Lipke vigyorogva nyugtázta győzelmét, s hogy még jobban érzékeltesse fölényét a főhadnagy felett, szi­varral kínálta. — Köszönöm. A szivar időnként megkönnyíti a be­szélgetést — közben a lányra nézett. Vajon megérti-e Liza, hogy cselekednie kell, hogy ő, KIoss, mellette van, s ez az ember közös ellenségük? — Na látja — mondta Lipke. — Szeretem az intel­ligens ellenfeleket — Ó, uram, ez a kiszólás legalább annyira ismerős számomra, mint az ön arca. Csak nem Poller úrtól szerezte ezt a kiszólást is, akárcsak a szivarokat? — Tegyük fel, hogy ahonnét ezeket a szivarokat szereztem, oda futottak be önről is az értesülések?! Mindaz, amit néhány gyenge pillanatában elfecsegett. Poller szereti a fecsegő német tiszteket. Szeret velük beszélgetni. Hosszan beszélgetni. Különösen, ha az a tiszt történetesen az Abwehr állományában van. — Elkerülhetetlen ez a kitűnő társaság? — kérdezte KIoss. — Nem. A bonyodalmak mindig elkerülhetők. De annak is ára van, főhadnagy úr. — Szóval fecsegnem kell tovább? — Csúnya kifejezéseket használ — mondta pima­szul Lipke. — Néhány információval is megeléged­nénk. — S ha szabad lenne tudnom, hogy kik azok, akik megelégednének azzal a néhány információval? — Elárulhatom, hogy nem az Abwehr vezérkariak részére, ön már túlságosan sokat tud rólunk, s mi is önről. KIoss Lizára nézett, de a lány csak állt mozdulatla­nul az ajtóban, s feszesen eélratartotta a fegyverét. — Túlzás — mondta KIoss, s belekezdett a játszma legveszélyesebb szakaszába. — Túlzás, amit ön állít. Ugyanis a P—3-as páncéloshadosztályról szóló mesét itt találtam ki a heverőn. A többi információt szin­tén. Biztos akartam lenni, hogy Liza Pollernek dol­gozik-e? — Liza nekem dolgozik — mondta Lipke, de ebben a pillanatban Liza kezében elsült a fegyver. Aztán mégegyszer. Pontosan úgy, ahogy Artur tanította. (Folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents