Petőfi Népe, 1970. július (25. évfolyam, 152-178. szám)

1970-07-30 / 177. szám

Világ proletáréi, egyesüljetek! XXV. cvf. 171. szám 1970. július 30. CSÜTÖRTÖK Ara: 90 fillér NövekYŐ gép- és alkatrészgondok Gyors intézkedést várnak a termelőszövetkezetek Kibővített elnökségi ülést tartott szerdán a Kecske­mét—Kiskunfélegyházi Me­zőgazdasági Termelőszövet­kezetek és Szakszövetkeze­tek Területi Szövetsége. A tanácskozáson részt vettek a Mezőgazdasági és Élel­mezésügyi, a Pénzügymi­nisztérium, az AGRO- TRÖSZT képviselői. Jelen voltak a körzethez tartozó városi, járási pártbizottsá­gok, tanácsok mezőgazdasá­gi szakvezetői. Az ülésen elsőnek a kör­zet hét szanált termelőszö­vetkezetének helyzetét vi­tatták meg. A területi szö­vetség külön bizottsága megvizsgálta ezeknek a gazdaságoknak első félév­ben végzett munkáját. Mind a szóbeli, előterjesztésből, mind az ezt követő vitából kitűnt, hogy még mindig sok gátló tényező akadá­lyozza a kibontakozást és ha ezekre nem figyelnek fel az illetékesek, akkor az érintett termelőszövetkeze­tek helyzete nem javul az idén sem. Elsősorban a pénzügyi gazdálkodás­án emiatt. Hiába járják be a fél országot, filléres al­katrészekhez sem jutnak hozzá. Az igényelt erőgé­peket általában nem kap­ják meg. Megállapították, hogy sem az ipar, sem a kereskedelem nem képes kielégíteni az igényeket, ke­vés a választék. Mindez nagy kárt okoz a mezőgaz­dasági termelésnek. Az üze­mek nem tudnak tervezni, termelést szervezni ilyen gépellátás mellett. Sok a panasz elsősorban a ma­gyar gyártmányú gépekre. A kereskedelem gyakran vesz át hibás terméket. Ga­ranciális kötelezettségét nem teljesíti, holott ez a szolgáltatás az árakban kal­kulált tétel. Sok minden tisztázásra vár még, többek között a hitellehetőségek korlá­tozása is nehezíti a me­zőgazdasági nagyüzemek gépesítését. Az elnökségi ülésen úgy döntöttek, hogy az egyre súlyosbodó gondokat össze­gezve, részletezve a megyei képviselőcsoportnak továb­cióban sürgessék az orvos­lást. A tanácskozáson értékel­ték az árvízkárosult terme­lőszövetkezetek segítésére indult mozgalom eddigi eredményeit. A körzet termelőszövet­kezetei a nagyhódosi Pe­tőfit patronálják. A közös gazdaság két ve­zetője, Krakkó Ferenc el­nök és Kádár Ferenc párt­titkár személyesen mondott köszönetét az eddigi segít­ségért. A körzetből eddig másfél millió forint kész­pénz- és természetbeni fel­ajánlás történt. K. S. Közérdekű bejelentések a termelés, a jobb ellátás szolgálatában A \S IC FEL. EVE Gromiko-Scheel Gromiko szovjet és Scheel nyugatnémet kül­ügyminiszter szerdán foly­tatta a tárgyalásokat a fe­Aligha szükséges bizony­gatni a népi ellenőrzés je­lentőségét. Közhasznúságára utalva, elegendő megemlí­teni: tapasztalatait és kons­truktív ajánlásait igényli törvényhozó munkája során az országgyűlés, rendelet- alkotó tevékenységében szinte folyamatosan figye­lembe veszi és hasznosítja a Minisztertanács, s ugyan­így a megyei, a helyi taná­csok. A demokratizmus je­gyében ily módon válnak közvetlenül is ható tényező­vé a népi ellenőrzési bizott­ságok célvizsgálatainak, ál­talános tájékozódásainak tapasztalatai, vagy például a közérdekű bejelentések­ből leszűrődő következteté­sek. Ez utóbbiakról szólva ér­demes egy kicsit elidőzni: miként alakultak a megyé­ben a lakossági bejelenté­sek az idei első félévben, és milyen tanulságokkal szolgálnak? A megye népi ellenőrzési bizottságaihoz beérkezett 85 közérdekű és 51 magánjel­legű panaszbejelentés mennyiségileg nagyjából a múlt év első felében tett észrevételek számával azo­nos. Némi csökkenés a ma­gánjellegű panaszoknál kö­vetkezett be. Kevesebb a megalapozatlan észrevétel sál kapcsolatos gondok bítják, hogy a legközelebbi ; leket kölcsönösen érdeklő neneziUK 3z eloreiiälii”' dást. ' ] országgyűlésen interpellá- | kérdésekről. Ami külön figyelemre méltó: kevesebb a névtelen jelzés, s az észrevételezők felelősségére utal, a beje­lentések megalapozottsága. A 85 közérdekű bejelentés közül mindössze 9 volt az alaptalan. Érdekes viszont, hogy míg a bajai és kis­kunhalasi járási-városi NEB-hez érkezett 17—17 közérdekű jelzésből 3—3, a Rugalmasabb hitelpolitikát sürgettek a felszólalók. Ezt követően a körzethez tartozó szövetkezetek anya­gi-műszaki helyzetét érté­kelő jeléntés került napi­rendre. az előterjesztést a termelésfejlesztési—közgaz­dasági, valamint az árufor­galmi bizottság közösen ké­szítette. Manapság ez igen gyakran szóba kerülő téma a mezőgazdasági nagyüze­mekben. ismeretes, hogy az erőgéppark nagyrészt elöregedett, amit tetéz a súlyos alkatrészhiány. A 'vitában részt vevő ter­melőszövetkezeti elnökök sorra beszámoltak arról, hogy most, az aratás kel­lős közepén is számos gép Dimény Imre látogatása megyénkben Tegnap délelőtt Kecske­métre látogatott dr. Di­mény Imre mezőgazdasági és élemezésügyi miniszter, akinek kíséretében volt Borbély Gábor, a KISZ Központi Bizottságának osztályvezetője is. A ven­dégeket a megyei tanács épületében Gyóni Lajos, az MSZMP megyei bizottságá­nak titkára, Madarász László, a megyei tanács vb- elnökhelyettese, Csenki Fe­renc, a megyei tanács vb­titkára és Beszedics Mik­lós, a KISZ megyei bizott­ságának titkára fogadta. Rövid beszélgetés után Di­mény elvtárs fogadására megjelentek kíséretében Helvéciára, az ottani állami gazdaság Hámán Kató épí­tőtáborba hajtatott, Helvécián Miklós János, az Állami Gazdaságok Or­szágos Központjának Bács- Kiskun megyei főigazgató­ja és Verák István, a Hel­véciái Állami Gazdaság igazgatója fogadta a ma­gasrangú vendéget. Dimény Imre ezután hosszasan el­beszélgetett Lang Anna ta­nárnővel, a tábor vezetőjé­vel, aki tájékoztatta a mi­niszter elvtársat a tábor életéről, a lányok munká­járól, sportolási, kulturális lehetőségeiről. A beszélge­tést követően a mezőgazda- sági és élelmezésügyi mi­niszter felkereste a lányo­kat a munkahelyükön. (Pásztor Zoltán felvételei) kiskőrösi járásban négy kö­zül egy, s a volt kiskunfél­egyházi járásban hét közül egy volt alaptalan, addig a Kalocsai Járási-Városi NEB-hez érkezett 10 beje­lentés mindegyike alapos­nak bizonyult. A következtetések szem­pontjából érdekes felemlí­teni, hogy a népgazdaság mely ágazatait érinti a legtöbb észrevétel. Tíz ilyen ágazattal számolva, tavaly a 291 közérdekű, il­letve magánbejelentés kö­zül 133 a mezőgazdasággal volt kapcsolatos. Ez pedig az összes bejelentéseik mintegy 40 százalékát je­lentette, szemben a kilenc ágazatra eső szók 60 százalékával. többi, pana­„Vezet* a mező; Az idei első hat hónap tapasztalatai szerint mint­ha valamelyest csökkent volna ez az arány, de a mezőgazdaságot érintő ész­revételek száma még min­dig nagy. A kiskunhalasi járásban például a 17 köz­érdekű bejelentés közül 9 termelőszövetkezetek elleni észrevétel volt. A panaszok gyakoriságát tekintve a mezőgazdaság után a kereskedelmet, (ÁFÉSZ és állami kereske­delem), s a helyi ipart érintő bejelentések fordul­nak elő leggyakrabban. Tartalmuk szerint megle­hetősen széles skálájúnk a fél év alatti közérdekű be­jelentések. Mint az a járá­si NEB-ek összegezéséből kitűnik, a legtöbb észrevé­telező a társadalmi tulaj­don védelmétől indíttatva emelt szót. A bejelentők másik két nagyobb csoport­ja a gazdálkodási, valamint a bizonylati fegyelmet sér­tő cselekményekre hívta fel a figyelmet, illetve a lakos­ság érdekvédelmében észre­vételezett (pL súlycsonkítás, a kiszolgálás fogyatékossá; gai stb. miatt) Szélesedő demokratizmus Végül még egy — negatí­vumában is örvendetesnek mondható — tapasztalat, amely a demokratizmus szélesedésével, erősödésével függ össze: míg korábban csak elvétve érkezett a né­pi ellenőrzési bizottságok­hoz olyan bejelentés, mely a beosztással való visszaé­lésre, vagy az önkényeske­désre, kiskirálykodásra hív-' ta fel a figyelmet, az elmúlt fél évben megszaporodott az ilyen jellegű észrevéte­lek száma. A Bajai Járási- Városi Népi Ellenőrzési Bi­zottsághoz például 9, a Kis­kunhalasi Járási-Városi NEÍB-hez pedig három ilyea bejelentés érkezett P. t

Next

/
Thumbnails
Contents