Petőfi Népe, 1970. július (25. évfolyam, 152-178. szám)

1970-07-02 / 153. szám

Sä» T ÁBOR IWI TÓ JÓCSKÁN BENNE VAGYUNK A NYÁRBAN, ÉS ELKEZDŐDÖTT MÁR AZ ÉPÍTŐTÁBOROZÁS „SZEZONJA” IS. PONTOSAN 10 400 FIATAL DOLGOZIK MAJD EZEN A NYÁRON ÉPÍTŐTÁBORAINKBAN BALÁZSPUSZTÁTÓL VASKŰTIG, ÜJBÖGTŐL BALOTASZÁLLÁSIG. GYÜMÖLCSSZEDÉS, NÖ­VÉNYÁPOLÁS, ZÖLDSÉG SZEDÉS VÁRJA a FIATALOKAT. ÉS PERSZE SOK­SOK SZÓRAKOZÁSI LEHETŐSÉG, JÓKEDV, VIDÁMSÁG, EGY ÚJABB NYÁR HASZNOS IDŐTÖLTÉSSEL, ÚJ BARÁTOKKAL, ISMERETSÉGEKKEL. — Hány vidám portrét készített a fotósotok és pont engem kérdezel, aki nem mosolygok! Elfoga­dom, ez is lehet kiválasz­tási szempont. Természe­tesen és is megyek tábo­rozni az idén, sőt, mire ezek a sorok megjelen­nek, már túl is leszek az első izomlázon. (A lapá­tolástól ■— nem tudom miért — a lábaim fárad­nak el először.) Eltölthettem volna ezt az esetleg utolsó nyarat — ha nem vesznek fel a számviteli főiskolára érettségi után azonnal, dolgozni megyek — stran­dolva, szórakozva nap mint nap, kirándulással, de én úgy szeretnék va­kációzni, mint a korábbi években, és mint a többi diák. Ehhez pedig a mun­ka is hozzátartozik. Két hetet töltök majd Nagy­maroson, vasutat építünk, illetve segítünk építeni a szakembereknek. A munka a legfonto­sabb, természetesen, de a táborokban annyi minden másra jut idő, művelő­désre, sportra, szórako­zásra. Biztosan lesz most is ki mit tud, dalverseny, tábortűz, tánc, hallgathat­juk valamelyik fővárosi beat-zenekart, és persze sokat fürdünk majd a Dunában. Ennyi körülbe­lül elegendő is két hét programjául, de Nagyma­rosnak olyan jó híre van, hogy őszintén szólva mindannyian többre szá­mítunk ... Valószínűleg elvisznek bennünket kirándulni Vi­segrádra, Esztergomba, 9 két helyen pedig van lát­nivaló. Néhány szót őszintén 0 pénzről is. Jól jön, per­sze, hogy jól jön, de nem ezért csináljuk. Biztos va­gyok benne, ha egy fillért sem fizetnének akkor is ugyanennyi jelentkező lenne, a tábor távolról sem kereseti forrás. Hogy mégis mi a jelen­tősége? Számomra például az élmény. Hogy idegen srácokkal is milyen jól meg tudjuk érteni egy­mást, hogy percek alatt megtaláljuk a közös nyel­vet. Ilyenkor egy kicsit azt is le tudom mérni — valójában ki is vagyok. Egy új környezetben kell helytállni, és nem csak a munkában de a közösen eltöltött idő minden per­cében. Es még valami. Azt mondják, vízparton job­ban bámul az ember, er­go én leszek a legbarnább tinédzser Kecskeméten ha hazajövök. Ennyi jó... Hát nem megéri? B. P. Ismerjük meg az ifjúságot A Forrás ifjúsági számának ürügyén Közérdekű felmérés Egy „magánfelmérés’’ tanulságai címmel igen fi­gyelemre méltó írás jelent meg a Filmkultúra leg­utóbbi számában. Szerző­je, Ferencz Zoltán, kato­nai szolgálatát tölti Ka­locsán, s ez a tény már önmagában is felkeltheti érdeklődésünket. Ritka eset, hogy a Magyar Film­művészek Szövetségének rendkívül igényes folyó­irata olyan írásoknak is helyt adjon, amelyeknek szerzője nem tartozik a filmalkotók vagy hivatá­sos esztéták szűk köréhez. Végigolvasva az írást el­ismeréssé változik az ér­deklődés. Ferencz Zoltán széles körű és módszeré­ben nagyon alapos felmé­rést végzett katonatársai között, hogy a filmművé­szet iránti igényeiket ele­mezze. Elismerés illeti a szerzőn kívül a válaszadó­kat is, mert a 10 legem­lékezetesebb filmélmé­nyükként felsorolt mű mind értékes, valóban mű­vészi rangot képviselő al­kotás. A legtöbb szavaza­tot a Nagyítás, a Szegény­legények és a Ha című film kapta. Érdekesség, hogy a legjobbnak tar­tott 10 film között egyet­len vígjáték sem fordul elő, ami véleményünk sze­rint nem a katonafiatalok borús szemléletét tükrö­zi, hanem azt, hogy a 18— 20 évesek korosztálya el­sősorban a társadalom, a történelem és a személyi­ség kérdéseit legkritiku- sabban, legnyíltabban föl­táró alkotásokat várja a művészettől. Másrészt a vígjátékal­kotók gyengeségéről valla­nak a kalocsaiak szavaza­tai, hiszen a legrosszabb­nak tartott 10 film között 6 vígjáték fordul elő. Nem szórakozást vár tehát el­sősorban a filmkedvelö ifjúság, hanem tudatfor­máló müveket. Annál szomorúbb, hogy a film- forgalmazás illetékesei kevéssé veszik figyelem­be ezt az igényt. Remél­jük egyre kevesebb olyan esettel találkozunk a jö­vőben, mint a Ferencz Zol­tán által említett kalocsai moziüzem vezetőé, aki a» anyagi kockázattól félve kalandfilmet tűzött mű­sorra egy értékes magyar film helyett. „Minden kérdésről nyíl­tan, egyenesen kell be­szélnünk, az ifjúság nehe­zen tudja elviselni a mel­lébeszélést. Szükség van rá, hogy az ifjúság köré­ben végzett munka tu­dományosan megalapozott legyen, objektív reagálást jelentsen az Ifjúság ré­tegeinek, korosztályainak igényeire, segítse elő a társadalomban lezajló — az ifjúságot közvetlenül érintő — folyamatok tu­dományos feltárását és a feladatok megalapozot­tabb kitűzését.” (Részlet az MSZMP Központi Bi­zottsága február 18—19-i ülésen kelt határozatból.) Mint az idézetből kitű­nik, a legfelsőbb szintű pártirányítás is híven tük­rözi azt a megnövekedett érdeklődést, amellyel a világ közvéleményének fi­gyelme az ifjúsági moz­galmak felé fordul az utóbbi években. Persze a skála hihetetlenül széles a szocializmus építésére tudatosan készülő ifjú­kommunistáktól a hippik garázda változatáig. Sajnos, a magyar könyv­kiadás és a folyóirat-iro­dalom a legutóbbi időkig alig reagált a nagyszabá­sú folyamatra. A múlt év végén jelent meg az Ií- júságszoclológia című kö­tet. Néhány héttel ezelőtt pedig a „Kutatási mód­szerek az ifjúságszocio­lógiában”. Ennek a hazai problémákra való közvet­len reagálás, a tudomá­nyos módszerek elterjesz­tése a célja. Még néhány kisebb je­lentőségű kiadványt és néhány folyóirat megle­hetősen erőltetett vitáit nem számítva, eléggé gyér tehát az ifjúsággal foglalkozó irodalom. Ép­pen ezért a megye szel­lemi életét figyelemmel kísérőket nem kis öröm­mel tölti el, hogy folyó­iratunk, a Forrás legutób­bi számát teljes egészé­ben az ifjúság ügyének szentelte. Még inkább ör­vendetes, hogy a folyó­iratban közölt írások át­lagos színvonala eléri a Jó országos színvonalat. Mindezt azért bocsátot­tam előre, mert tapaszta­latom szerint még az if­júság nevelésével hivatás­szerűen foglalkozók kö­zött is nagyon sokan vannak, akik az orszá­gos kitekintés igényét hangoztatva lebecsülik a „helyi” kiadványokat. (Mintha nem az írások színvonala, hanem kiadá­suk helye döntené el, hogy milyen széles kör­ben visszhangoznak!) Az ellenzők másik tábo­rában a konzervatív mó­don gondolkodók találha­tók, akik az ifjúság vizs­gálatának szükségességét egyértelműen elvetik, vagy legalábbis erősen megkérdőjelezik. Részint a különböző életkorú nemzedékek hagyomá­nyos, tehát épp ezért je­lentéktelennek tartott szembenállásáról beszél­nek, ami nem érdemel különösebb figyelmet. Másrészt vulgármarxista módon a társadalom moz­gását csak merev osz­tálykeretek között tud­ják elképzelni, tehát a más szempontú elemzés­ben azonnal revizioniz- must szimatolnak. Nem lehet vitás, hogy mindkét álláspont helyte­len. Az a tény, hogy a különböző nemzedékek között mindig voltak el­lentétek, és ezek általá­ban az idősebb generáció álláspontjának győzelmé­vel simultak el, egyálta­lán nem jelenti azt, hogy a tudomány és technika korának — különösképp a szocialista országokban — ugyanezt a gyakorlatot kellene követni. Hasonló­képpen helytelen az osz- tályszempontúság gyen­gülésétől félni. Sőt: a fia­talság sajátos problémái — a nyugati diákmozgal­mak mutatják ezt legvilá­gosabban — sok esetben elvezethetnek bennünket az osztályellentétek telje­sebb látásához. A társa­dalmi jövő elengedhetet­len feltétele tehát az ifjú­ság jobb megismerése, jogos igényeinek teljesí­tése. Ezt a megismerést a maga eszközeivel ered­ményesen segített? a For­rás legutóbbi száma. Az önvizsgálat rovat, amely­ben fiatal értelmiségiek válaszoltak a szerkesztő­ség kérdéseire, elsősorban őszintesége miatt érde­mel elismerést. A társa­dalmat figyelő, kritikára és önkritikára egyaránt bátor fiatalokat ismerhet­tünk meg a nyolc válasz­adóban. Olyan pályakez­dőket, akik épp azért, mert önmaguk tehetségé­ben, képzettségében bíz­nak, a társadalomtól is többet igényelnek, szociá­lis és erkölcsi honorálást, támogatást egyaránt. Ha egyik-másik lejelentésük vitára is ingerli az olva­sót, ez inkább a pontos megfogalmazásra, alapos bizonyításra nem eléggé figyelő fiatalos előadás­módból fakad. Igen fontosnak tartom, hogy majd mindegyik megkérdezett foglalkozik az ifjúsági szövetséggel. Felelevenítik a már lezárt vitát a KISZ élcsapat jel­legéről, és még differen­ciáltabb, „ifjúságra sza­bottabb” feladatokat kö­vetelnek. Reméljük, hogy a fiatal értelmiségiek nemcsak bírálói, hanem segítői is lesznek a kom­munista ifjúsági mozga­lom tökéletesedő munká­jának. Az önvizsgálatokon kí­vül még a Hazai tükör rovatot, azon belül is Gál Farkas és Hatvani Dániel írását emelném ki. Gál olyan nem szívesen emle­getett témát mer szépítés nélkül elemezni, mint az Ifjúság bűnözése. Hatvani pedig egyetlen falu —- Jászszentlászló — példá­ján fel tudja villantani a mai falusi fiatalság egy­általán nem ideális hely­zetének legtipikusabb ese­teit. Mindkét írás, mert nyílt hangú, és nem ke­rülgeti az úgynevezett kényes kérdéseket, cselek­vésre, társadalmi össze­fogásra serkent. Hadd je­gyezzük meg itt, hogy szívesebben olvasunk a Forrásban jó tanulmányo­kat, szociográfiákat, mint gyengébben sikerült szép- irodalmi alkotásokat (Sajnos, az ifjúsági szám­ból az utóbbiak sem hiá­nyoztak.) Reméljük, hogy a For­rás következő számaiban sem szűnik meg állandó­an napirenden tartani az ifjúság ügyét, aminthogy már az ifjúsági szám előtt is több örvendetes jelét láttuk annak, hogy a fo­lyóirat kiváltképp párt­fogolja a bátor kezdemé­nyezést. a haladó szelle­mű útkeresést, a kritikai szemléltet. Komáromi Attila a KISZ megyei bizottsá­gának munkatársa

Next

/
Thumbnails
Contents