Petőfi Népe, 1970. július (25. évfolyam, 152-178. szám)

1970-07-02 / 153. szám

Sä»

T

ÁBOR IWI TÓ

JÓCSKÁN BENNE VAGYUNK A NYÁRBAN, ÉS ELKEZDŐDÖTT MÁR AZ ÉPÍTŐTÁBOROZÁS „SZEZONJA” IS. PONTOSAN 10 400 FIATAL DOLGOZIK MAJD EZEN A NYÁRON ÉPÍTŐTÁBORAINKBAN BALÁZSPUSZTÁTÓL VASKŰTIG, ÜJBÖGTŐL BALOTASZÁLLÁSIG. GYÜMÖLCSSZEDÉS, NÖVÉNYÁPOLÁS, ZÖLDSÉG SZEDÉS VÁRJA a FIATALOKAT. ÉS PERSZE SOKSOK SZÓRAKOZÁSI LEHETŐSÉG, JÓKEDV, VIDÁMSÁG, EGY ÚJABB NYÁR HASZNOS IDŐTÖLTÉSSEL, ÚJ BARÁTOKKAL, ISMERETSÉGEKKEL.

— Hány vidám portrét készített a fotósotok és pont engem kérdezel, aki nem mosolygok! Elfogadom, ez is lehet kiválasztási szempont. Természetesen és is megyek táborozni az idén, sőt, mire ezek a sorok megjelennek, már túl is leszek az első izomlázon. (A lapátolástól ■— nem tudom miért — a lábaim fáradnak el először.)

Eltölthettem volna ezt az esetleg utolsó nyarat

— ha nem vesznek fel a számviteli főiskolára érettségi után azonnal, dolgozni megyek — strandolva, szórakozva nap mint nap, kirándulással, de én úgy szeretnék vakációzni, mint a korábbi években, és mint a többi diák. Ehhez pedig a munka is hozzátartozik. Két hetet töltök majd Nagymaroson, vasutat építünk, illetve segítünk építeni a szakembereknek.

A munka a legfontosabb, természetesen, de a táborokban annyi minden másra jut idő, művelődésre, sportra, szórakozásra. Biztosan lesz most is ki mit tud, dalverseny, tábortűz, tánc, hallgathatjuk valamelyik fővárosi beat-zenekart, és persze sokat fürdünk majd a Dunában. Ennyi körülbelül elegendő is két hét programjául, de Nagymarosnak olyan jó híre van, hogy őszintén szólva mindannyian többre számítunk ...

Valószínűleg elvisznek bennünket kirándulni Visegrádra, Esztergomba, 9 két helyen pedig van látnivaló.

Néhány szót őszintén 0 pénzről is. Jól jön, persze, hogy jól jön, de nem ezért csináljuk. Biztos vagyok benne, ha egy fillért sem fizetnének akkor is ugyanennyi jelentkező lenne, a tábor távolról sem kereseti forrás.

Hogy mégis mi a jelentősége? Számomra például az élmény. Hogy idegen srácokkal is milyen jól meg tudjuk érteni egymást, hogy percek alatt megtaláljuk a közös nyelvet. Ilyenkor egy kicsit azt is le tudom mérni — valójában ki is vagyok. Egy új környezetben kell helytállni, és nem csak a munkában de a közösen eltöltött idő minden percében.

Es még valami. Azt mondják, vízparton jobban bámul az ember, ergo én leszek a legbarnább tinédzser Kecskeméten ha hazajövök.

Ennyi jó... Hát nem

megéri? B. P.

Ismerjük meg az ifjúságot

A Forrás ifjúsági számának ürügyén

Közérdekű

felmérés

Egy „magánfelmérés’’ tanulságai címmel igen figyelemre méltó írás jelent meg a Filmkultúra legutóbbi számában. Szerzője, Ferencz Zoltán, katonai szolgálatát tölti Kalocsán, s ez a tény már önmagában is felkeltheti érdeklődésünket. Ritka eset, hogy a Magyar Filmművészek Szövetségének rendkívül igényes folyóirata olyan írásoknak is helyt adjon, amelyeknek szerzője nem tartozik a filmalkotók vagy hivatásos esztéták szűk köréhez.

Végigolvasva az írást elismeréssé változik az érdeklődés. Ferencz Zoltán széles körű és módszerében nagyon alapos felmérést végzett katonatársai között, hogy a filmművészet iránti igényeiket elemezze. Elismerés illeti a szerzőn kívül a válaszadókat is, mert a 10 legemlékezetesebb filmélményükként felsorolt mű mind értékes, valóban művészi rangot képviselő alkotás. A legtöbb szavazatot a Nagyítás, a Szegénylegények és a Ha című film kapta. Érdekesség, hogy a legjobbnak tartott 10 film között egyetlen vígjáték sem fordul elő, ami véleményünk szerint nem a katonafiatalok borús szemléletét tükrözi, hanem azt, hogy a 18— 20 évesek korosztálya elsősorban a társadalom, a történelem és a személyiség kérdéseit legkritiku- sabban, legnyíltabban föltáró alkotásokat várja a művészettől.

Másrészt a vígjátékalkotók gyengeségéről vallanak a kalocsaiak szavazatai, hiszen a legrosszabbnak tartott 10 film között 6 vígjáték fordul elő. Nem szórakozást vár tehát elsősorban a filmkedvelö ifjúság, hanem tudatformáló müveket. Annál szomorúbb, hogy a film- forgalmazás illetékesei kevéssé veszik figyelembe ezt az igényt. Reméljük egyre kevesebb olyan esettel találkozunk a jövőben, mint a Ferencz Zoltán által említett kalocsai moziüzem vezetőé, aki a» anyagi kockázattól félve kalandfilmet tűzött műsorra egy értékes magyar film helyett.

„Minden kérdésről nyíltan, egyenesen kell beszélnünk, az ifjúság nehezen tudja elviselni a mellébeszélést. Szükség van rá, hogy az ifjúság körében végzett munka tudományosan megalapozott legyen, objektív reagálást jelentsen az Ifjúság rétegeinek, korosztályainak igényeire, segítse elő a társadalomban lezajló — az ifjúságot közvetlenül érintő — folyamatok tudományos feltárását és a feladatok megalapozottabb kitűzését.” (Részlet az MSZMP Központi Bizottsága február 18—19-i ülésen kelt határozatból.)

Mint az idézetből kitűnik, a legfelsőbb szintű pártirányítás is híven tükrözi azt a megnövekedett érdeklődést, amellyel a világ közvéleményének figyelme az ifjúsági mozgalmak felé fordul az utóbbi években. Persze a skála hihetetlenül széles a szocializmus építésére tudatosan készülő ifjúkommunistáktól a hippik garázda változatáig.

Sajnos, a magyar könyvkiadás és a folyóirat-irodalom a legutóbbi időkig alig reagált a nagyszabású folyamatra. A múlt év végén jelent meg az Ií- júságszoclológia című kötet. Néhány héttel ezelőtt pedig a „Kutatási módszerek az ifjúságszociológiában”. Ennek a hazai problémákra való közvetlen reagálás, a tudományos módszerek elterjesztése a célja.

Még néhány kisebb jelentőségű kiadványt és néhány folyóirat meglehetősen erőltetett vitáit nem számítva, eléggé gyér tehát az ifjúsággal foglalkozó irodalom. Éppen ezért a megye szellemi életét figyelemmel kísérőket nem kis örömmel tölti el, hogy folyóiratunk, a Forrás legutóbbi számát teljes egészében az ifjúság ügyének szentelte. Még inkább örvendetes, hogy a folyóiratban közölt írások átlagos színvonala eléri a Jó országos színvonalat.

Mindezt azért bocsátottam előre, mert tapasztalatom szerint még az ifjúság nevelésével hivatásszerűen foglalkozók között is nagyon sokan vannak, akik az országos kitekintés igényét hangoztatva lebecsülik a „helyi” kiadványokat. (Mintha nem az írások színvonala, hanem kiadásuk helye döntené el, hogy milyen széles körben visszhangoznak!)

Az ellenzők másik táborában a konzervatív módon gondolkodók találhatók, akik az ifjúság vizsgálatának szükségességét egyértelműen elvetik, vagy legalábbis erősen megkérdőjelezik. Részint a különböző életkorú nemzedékek hagyományos, tehát épp ezért jelentéktelennek tartott szembenállásáról beszélnek, ami nem érdemel különösebb figyelmet. Másrészt vulgármarxista módon a társadalom mozgását csak merev osztálykeretek között tudják elképzelni, tehát a más szempontú elemzésben azonnal revizioniz- must szimatolnak.

Nem lehet vitás, hogy mindkét álláspont helytelen. Az a tény, hogy a különböző nemzedékek között mindig voltak ellentétek, és ezek általában az idősebb generáció álláspontjának győzelmével simultak el, egyáltalán nem jelenti azt, hogy a tudomány és technika korának — különösképp a szocialista országokban

— ugyanezt a gyakorlatot kellene követni. Hasonlóképpen helytelen az osz- tályszempontúság gyengülésétől félni. Sőt: a fiatalság sajátos problémái

— a nyugati diákmozgalmak mutatják ezt legvilágosabban — sok esetben elvezethetnek bennünket az osztályellentétek teljesebb látásához. A társadalmi jövő elengedhetetlen feltétele tehát az ifjúság jobb megismerése, jogos igényeinek teljesítése.

Ezt a megismerést a maga eszközeivel eredményesen segített? a Forrás legutóbbi száma. Az önvizsgálat rovat, amelyben fiatal értelmiségiek válaszoltak a szerkesztőség kérdéseire, elsősorban őszintesége miatt érdemel elismerést. A társadalmat figyelő, kritikára és önkritikára egyaránt bátor fiatalokat ismerhettünk meg a nyolc válaszadóban. Olyan pályakezdőket, akik épp azért, mert önmaguk tehetségében, képzettségében bíznak, a társadalomtól is többet igényelnek, szociális és erkölcsi honorálást, támogatást egyaránt. Ha egyik-másik lejelentésük vitára is ingerli az olvasót, ez inkább a pontos megfogalmazásra, alapos bizonyításra nem eléggé figyelő fiatalos előadásmódból fakad.

Igen fontosnak tartom, hogy majd mindegyik megkérdezett foglalkozik az ifjúsági szövetséggel. Felelevenítik a már lezárt vitát a KISZ élcsapat jellegéről, és még differenciáltabb, „ifjúságra szabottabb” feladatokat követelnek. Reméljük, hogy a fiatal értelmiségiek nemcsak bírálói, hanem segítői is lesznek a kommunista ifjúsági mozgalom tökéletesedő munkájának.

Az önvizsgálatokon kívül még a Hazai tükör rovatot, azon belül is Gál Farkas és Hatvani Dániel írását emelném ki. Gál olyan nem szívesen emlegetett témát mer szépítés nélkül elemezni, mint az Ifjúság bűnözése. Hatvani pedig egyetlen falu —- Jászszentlászló — példáján fel tudja villantani a mai falusi fiatalság egyáltalán nem ideális helyzetének legtipikusabb eseteit. Mindkét írás, mert nyílt hangú, és nem kerülgeti az úgynevezett kényes kérdéseket, cselekvésre, társadalmi összefogásra serkent. Hadd jegyezzük meg itt, hogy szívesebben olvasunk a Forrásban jó tanulmányokat, szociográfiákat, mint gyengébben sikerült szép- irodalmi alkotásokat (Sajnos, az ifjúsági számból az utóbbiak sem hiányoztak.)

Reméljük, hogy a Forrás következő számaiban sem szűnik meg állandóan napirenden tartani az ifjúság ügyét, aminthogy már az ifjúsági szám előtt is több örvendetes jelét láttuk annak, hogy a folyóirat kiváltképp pártfogolja a bátor kezdeményezést. a haladó szellemű útkeresést, a kritikai szemléltet.

Komáromi Attila a KISZ megyei bizottságának munkatársa