Petőfi Népe, 1970. július (25. évfolyam, 152-178. szám)
1970-07-16 / 165. szám
BELISZTEZETT ARC, két óriási szem, madárszerűen rebbenő kezek, csodálatos hajlékonyságú test: ennyi az eszköztára Marcel Marceau művészetének, ö a pantomim legjelentősebb egyénisége mindmáig, aki valósággal forradalmasította ezt az ősi, de az idők folyamán a vásárok ponyvájára szorult művészetet. A mozgásművészet az összes többit megelőzi időben. Már az ősközösség primitív embercsoportjai is tánccal fejezték ki örömüket, rettegésüket, tánccal, amelyet csupán ritmussal kísértek. A zenével kísért tánc később önállósult, de megmaradt a némajáték művészete is, népszerű volt az ókorban és a középkorban is, különösen komikus formában. A civilizáció fejlődése azonban egyre komple- xabbá tette az előadó művészeteket, egyre bonyolultabb hanghatásokat, fény- effektusokat alkalmaztak: a pantomim egy időre háttérbe szorult. A tiszta, egyértelmű jelek és az egyszerűség iránti igény támasztotta föl ismét a némajátékot, és nem utolsósorban Marcel Marceau zsenialitása. Drámai színésznek készült, de korlátozott orgánuma arra késztette, hogy mozdulatokkal és mimikával fejezze ki, amit hang színnel nem győzött. Ifjú korában fáradhatatlanul járta a Szajna-part sikátorait, tanulmányozta az utcai komédiások, kuplééne- kesek ösztönös mozgáskultúráját, és újjáalkotta a pantomim műfaját. Marceaut méltán nevezik egyszemélyes színháznak. Emberi sorsok sokaságát képes sűríteni néhány perces jeleneteibe, egyetlen fintorával jellemet ábrázol, minden kézmozdulata más hangulatot sugároz. A kitűnő művész népszerűsége két és fél évtizedes pályafutása során egyre nőtt. Párizsi színházának sikerei után a világ összes nagy városában föllépett, köztük hazánkban is. A hírek szerint lehetséges, hogy az ősszel ismét találkozhatunk vele Budapesten. Készülődés a fesztiválr Bács megye kulturális életének talán legpozitívabb vonása, hogy fontosnak tartja nemzeti folklórkincsünk hagyományainak ápolását. Baján és Kalocsán a Duna men^ ti folklórfesztiválon, a kecskeméti népzenei találkozón évről évre sok száz népművész jelenik meg az ország minden tájáról. Az események művészi jelehetőségéről, színpompás lefolyásáról rendre beszámolunk lapunkban mindig, kevés szó esett viszont arról. milyen hatással van a népművészekre Bács megye vendégszerető környezete. A népművészek többsége idős ember: általában egész életükben kemény mezőgazdasági munkával foglalkoztak, és tulajdonképpen keveset gondoltak azzal, hogy művészetük, amelyet önmaguk és környezetük szórakoztatására gyakoroltak, mennyire értékes. Annál inkább jólesik nekik öregségükre az érdeklődés, amely feléjük árad. Megyénkről a legtöbben úgy beszélnek, mint második otthonukról. A Kecskeméti Városi Tanács művelődésügyi osztálya gondosan gyűjti a népművészek leveleit, amelyeket egész évben szakadatlanul küldenek. Minden gondjukról-bajukról beszámolnak, értesítik Kecskemétet sikereikről, és főként állandóan érdeklődnek; mikor kapnak ismét meghívást. Megyénk ismét várja a népművészeket. Javában folynak a III. országos népzenei találkozó előkészületei Kecskeméten, és az idén a kiskun napok megrendezésével Kiskunfélegyháza is bekapcsolódik a folklóresemények házigazdáinak társaságába. A népművészek készülődése tehát nem volt hiábavaló, hamarosan ismét a színpadon találkozhatnak a közönséggel, és bensőséges beszélgetéseken vitathatják meg egymás között művészetük problémáit. Í ; , Targányi József már a kiskun napokra készül Félegyházán, gyakran felpróbálja ősi pásztoröltözetét. Kádár Feri bácsi a Népmű eszet Mestere képes üd vözletet küldött Dévaványá >1, hogy bebizonyítsa; ki szül a népzenei találkozóra. A majmok eszkimói Amikor ön, kedves olvasó, ránéz az alábbi képre, talán az is megfordulhat a fejében, hogy ez a fotós trükkje. Ha netalán ezt tenné, megmondjuk előre, kénytelen lesz revi- diálni álláspontját. Ugyanis — bár ezt a kép nem dokumentálja egyértelműen — vannak fehér szőrű majmok, mi több ezekvízben is szeratnek lubickolni. Az általunk közölt képen a fürdőző majom nem porcukorral hintette be a fejét, hanem — zúz- marás. A kép egy olyan híradás nyomán látott napvilágot, hogy a kiotói egyetem antropológusai és a japán majomkutatási központ az elmúlt húsz év folyamán körülbelül ötezer majmot tanulmányoztak, amelyek a távol-keleti szigetvilág különböző tájain élnek. Csupán azt a mintegy öt- ventagú úgynevezett „hó- majcm”-csoportot nem sikerült mesf'gvelniök ame lyek északon, Honshu zord tájain élnek. A majmok között ezek a vörös pofájú makákók az eszkimók. Egyébként az ősi Japánban ők a modelljei annak a három majomból álló ismert szoborcsoportnak, amely jelképesen a buddhista életbölcsességre int: „Rosszat nem látni, rosz- szat nem hallani, rosszat nem mondani.” A makákókat nem lehet megközelíteni, bár ez a honshui észak alig fekszik magasabb szélességi fokon, mint Európában Gibraltár. A jeges-tengeri áramlatok és a magas he gyek azonban olyanná változtatták a klímát, mint amilyen Norvégia középső részén uralkodik. A nyári időszakban bogyós növények, kagylós ál iátok és tengeri moszato a táplálékuk. A csakne hat hónapig tartó télen másfél métert is meghal ló hóréteg alól előkap: hajtásokkal és nedvd ércekkel t-mlálkoznn' Az említett majmoknál szerencsésebb helyzetbe került az a majomcsoport, amely a Tokiótól északra fekvő zord Alpok magaslatain él. Ez a csoport ugyanis természetes hőforrásra bukkant. A forrást a hóval borított magaslati erdőségben játékos ma- jomkölykök fedezték fel négy esztendővel ezelőtt, és rájöttek, milyen kellemes a fürdés a meleg vízben. Hamarosan a kíváncsi öregek is követték példájukat. Az anyaállatok azonban a törzs többi tagjait féltékenyen elűzték onnan, s azóta rendszeresen bébifürdőkádnak használják a hőforrást. A fürdő után a Eák édes. friss hajtásaival űzik el az éhségüket a kicsinyek. A „kapaszkodó majom” nem tudományos elnevezés, mégis találó a maká- kó bébik viselkedésére. Ezek ugyanis a trópusokon élő hasonló korú majom- kölyköknél gyakrabban láthatók anyjuk hátán kuporogva, akik így melengetik őket, egyben megkímélve őket az erőfeszítés- i ől, hogy például átugor- anak egy hideg hegyi pa- akon. A közmondásos majomszeretet még szorosabban egymáshoz fűzi a japán makákókat, mint a trópusokon élő majmokat. AmJ- kor hóvihar tombol, nemcsak azért simulnak össze a fákon, hogy melegítsék egymást, hanem azért is, hogy leküzdjék a magányoság és az elhagyottság érzését. A testápolás rítusa jellegzetes vonása a hóma jmo. mák. Mialatt például az anya kicsinyét, egy „nagynéni” kiszedegeti a hókristá Ivókat az anyaállat bőréből. Ha nem foglalkoznak vele, a majombábi ugyanolyan elszontyolodottan szopja az ujját, mint a magára- hagyott gyermek. A kicsinyek ugyan sűrű szőrzettel jönnek a világra, a tél mégis sok áldozatot szed közülük. Sok eszkimómajom pusztul el tüdőgyulladásban az éhségtől és a hidegtől. Az eszkimómajom eddig ugyanolyan ismeretlen volt számunkra, mint a zord magaslaton élő japá- ni makákók számára a tropikus erdő. A tudományos kutatás azonban egyre több érdekességgel szolgál. (-s) a majom nem ismeri a banánt, annál jobban viiont a hóviharokat. S ha n-ár nagyon 'ázik, megfürdik a meleg forrás vizében.
