Petőfi Népe, 1970. június (25. évfolyam, 127-151. szám)
1970-06-24 / 146. szám
6. oldal 1970. június 24, szerda Ha nők ütik a vasat. Emlékezés Bizonyára az osztály falára aggatott színes és stíl- szerű üzemi fotók — nyál- csurgatóan konyhakész baromfifertályok „látképei” — adták az ihletet, hogy Tóth Ilonával, a Baromfi- ipari Országos Vállalat kecskeméti gyárának KISZ- titkárával a vásári nagydíjat nyert, bontott broiler- pulykáról kezdjük a beszélgetést. Kisebb átmenetek után, de mégis elég váratlanul hangzott el a kérdés: — Hogyan lett KISZ-tit- kár? Élénk érdeklődésű, nagy kék szeme megtelik mosolygással, a nyakát kissé behúzza, száján apró fintor jelzi érzéseit: „Hát erre mit is lehet mondani?” — De máris válaszra kész. Fehér munkaköpenyes, könnyed alakját amolyan tárgyaló pózba egyenesítve, a hagyományos életrajzi megoldást választja. 1966 óta dolgozik a gyárban. Segédmunkásként kezdte, s néhány részleget kivéve „végigment” az egész gyáron. Lett aztán üzemímok, normás, ez, az, ismét normás. — ... Most pedig itt vagyok a tervosztályon. — Pontot tenne, de mivel megismétlem: — Tehát mint segédmunkás került ide négy éve? — Érettségiztem, fél évig a Felsőfokú Mezőgazdasági Technikumba jártam, de ... anyagi okok miatt ... abbahagytam. — Hamar feltalálta itt magát? — Nem volt nehéz... Hatvannyolcban már a marxista középiskolában vizsgáztam, tavaly pedig öt hónapos KISZ központi iskolán. Az előbbit kiváló eredménnyel, az utóbbit közel száz hallgató közül ki- lencedmagammal — jelesen. Múlt év ősze óta vagyok KISZ-titkár. Közben — szinte alig hallhatóan — jegyzi meg: — Természetesen, a termelőmunkában sem vallottam szégyent... Gondolom, ezért is... A tények beszélnek Hogy Ica milyen KISZ- titkár? Nem lehet véletlen, hogy működése óta megduplázódott az ifjúsági szervezet taglétszáma; jelenleg nyolcvanhárom, — a mintegy háromszáz „KISZ-ko- rú” fiatal közül, akik kétharmada vidékről bejáró és sokan az otthoni szervezetben tagok. — Vannak-e ifjúsági brigádok? — Az idén januárban alakult a csomagolóban a tizenkét tagú Április 4 brigád. — Régebben nem volt? — Ügy indult a ma már nyolcszoros szocialista brigád, a Béke ... Csak hát kiöregedett — neveti el a végét, s hozzáteszi: — Ennek a tagja vagyok én is. De többen is olyanok, akik elkerültünk a tojásfeldolgozóból ... A brigád most kapja meg az aranyfokoza- tot. Ugyanúgy a Lenin brigád is... A Békéből hárman versenyeztünk a fel- szabadulási vetélkedőben. Második helyezést értünk el. 300 Ft-ot kapok a brigádtól egy jugoszláviai kirándulásra. Ketten Pécsre látogatnak el, szintén abri- gádpénzből juttatott hozzájárulással ... Szeretünk kirándulni. Februárban Aggteleken voltunk, — júliusban a Balatonra ruccanunk el... — Megbecsülik-e a KISZ- tagságot az üzemben? Fiatalok a vezetésben Kerek kéik szeme felcsillan. — Az üzemi vezetők nagy része fiatal... — Uj- jain számol. — KISZ-tag a programozó, az egyik főművezető, a technológus, s legalább tizenöt művezető, csoportvezető. — Sokszor jár lent a munkahelyeken ? — Naponta. Szeretek sok időt tölteni az emberek között. Ha minden részleget végigjárok, három óra hosz- szat is eltart. Ha munkahelyi problémákkal kapcsolatban szólnak a fiatalok, mindjárt elintézem a művezetőkkel. Persze, nem nagy ügyekről van szó; fontos intéznivalója van valakinek, s délelőtt később jönne; ki kellene cserélni a gumicsizmát — meg ilyenek. — Elégedett mosoly- lyal nyugtat meg. — Meg nem kell félteni a mi fiataljainkat; kiállnak magukért ... — Mégis, mi volt az utóbbi napokban, amiben intézkedtek? — Az árvízkárosultak megsegítése — felel azonnal. A Béke brigád kezdte, felhívással: adja mindenki a havi keresete 2 százalékát. ök — mi — még egy napi fizetést — ráadásul... Szervezni ,se kellett, mindenki segített. A TMK-ban 3 brigád szintén többet ajánlott fel... Idejövetelem előtt hallottam valamit. Rátérek. — Sokan járnak be vidékről. A beutazásuk .. ? — Igen, már kezdett bonyolulttá válni a helyzet. Második műszakra a Kecskeméten lakókat osztották, s pár vidékit, akinél nem járt nehézségekkel, hogy késő este utazzon haza. A kecskemétiek már nem szívesen vették, hogy csak ők... Ezért keresett valami megoldást az üzem vezetősége. A jakabszállási Népfront Tsz-től autóbuszt béreltünk, s most június 1-től — délután negyed kettőre ez hozza be Tiszaújfaíuról, Alpárról, Lakitelekről, Nyárlőrincről a munkásokat. Negyed tizenegykor — este — viszi őket haza. — S ez elegendő? — Hát bizony... — Tessék csak várni, van ennek a kérdésnek szakértője ... Ha ráérsz egy percre, légy szíves informálni az elvtársat — szól a távolabbi íróasztalnál dolgozó fiatalasz- szonynak. Kapóra jön a „sajtó” Körmöczi Béláné munka- ügyi csoportvezető készséggel siet ide. Láthatóan örül, hogy esetleg a sajtó is segíthet. Mert: — Mintegy háromszáz dolgozót kell felvennünk, a környező falvakból jórészt; másképp aligha tudnánk „hozni” a tervet, amely 700 vagonnal több árut — 2000 vagont — jelent a múlt évivel szemben. Két autóbuszt szeretnénk még; másképp a pontos munkakezdésre, ütemes termelésre nehezen gondolhatunk, hiszen tucatnyi faluból jön több száz ember ... Kiutalást új autóbuszra nem kapunk; használt járműtől meg tartanak, mert felújításukkal annyiba kerülhetnek, mint az új... Már Losonczi elv- társhoz, Csanády elvtárshoz is eljutattunk ... Talán, talán most már kilátás lesz. Tessék megírni: 100 éves a magyar baromfiipar, s az alapítók mi, kecskemétiek vagyunk. Nálunk lesz a nagy jubileumi ünnepség is augusztusban. Az egész iparágé. Kiállítással... Itt ez a pompás, új irodaház, szociális létesítményekkel — tágas, világos ebédlő, 4fekete-fehér öltöző, mosdó — ezemégy—ezerötszáz emberre méretezve ... Jöhetnek bátran gyárunkba, van hely, munka ... — Szép bölcsődénk a közelben. — Tőserdőn telkünk, ajni- re hamarosan hétvégi üdülőt építünk. Emléknaplót, oklevelet mutat Tóth Ilona: Kecskemét kétszáznyi KlSZ-szer- vezete közül a legjobbaknak jutott belőlük. A 25 — az újonnan benevezett hárommal még több — szocialista brigádban a felnőttek mellett az ifjúság szorgalmát is dicsérik a gyár termelési eredményei. A fiatalok kézilabda-csapata — hét közül — a harmadik helyen végzett a Halason rendezett versenyen. — A kézilabdásokkal együtt megyek mérkőzésekre — említi meg Tóth Ilona —, a KTE-ben szakosztályvezető-helyettes is vagyok ... „Érzi" is a feladatokat — Honnan jut mindenre ideje, ereje? — Mit mondjak? ... Hogy fél ötkor nemigen megyek el az üzemből? Mert ugye második műszak is van, velük is jó találkozni... Most mivel kérdi —, gondolok rá, hogy bár szabad szom- batosak vagyunk, az első negyedévben talán kettő- három volt számomra is az. De eszembe sincs. Olyankor örülök, hogy mehetek szervekhez, KlSZ-bizottsá- gokhoz, intézni ügyeket... Nem, nem fáraszt... Szeretem a mozgalmi munkát. Olyan jó, ha valamit elintéz az ember. Mint amikor a pártszervezettel, igazgató elvtárssal egyetértve sikerült Barakkó Ilonát a csomagolóból, Budai Bá- lintnét az értékesítésből moszkva—leningrádi útra küldeni... Amikor nézegették a Lenin-centenáriu- mi kiállítást a munkások; — a KISZ rendezte azt is. Lesz pingpong-verseny, de Forrás-ankét is... Míg sebesen rovom a kusza betűket a jegyzetfüzetbe, arra gondolok: menynyivel következetesebbek sok esetben a nők, mint a férfiak ... Milyen jó, hogy ebben a túlnyomórészt nőket foglalkoztató üzemben — a párttitkár is nő: Kállai Árpádné, országgyűlési képviselő. Az szb-titkár is: Király Margit. Istenuccse! — azt a két autóbuszt is „ki-kilincse- lik”. Tóth István Árpád és a vasbógni /É vásárlók régi panasza, 1»ogy a hazai gyártmányú vasbógni rossz is, drága is és alig lehet kapni. Munkatársunk most a vasbógni nyomába eredt. Elsőként a Vaskereskedelmi Szakbolt Hálózat helybeli fiókvezetőjének, Kremola Vídornak tettük fel a kérdést: miért rossz, drága és kevés a vasbógni? Kremola elkomorodva válaszolt — A vasbógnival valóban problémák vannak. Ez bizony elsősorban nekünk, kereskedelmi dolgozóknak okoz gondot, hiszen a fogyasztók folyton nyaggat- nak miatta bennünket. Pedig mi aztán igazán ártatlanok vagyunk! Mi kiváló, olcsó és rengeteg vasbóg- nit rendelünk, viszont a gyár vacak, drága és kevés vasbógnit szállít. Jogomban felkerestük hát az Első Magyar Vasközszükségleti Cikkeket Gyártó Ipartelepek igazgatóját, Sanda Pongrácot. — Valóban problémák vannak — válaszolt elkeseredetten Sanda igazgató. — Ámde a vasbógni szerkezetének legfontosabb alkatrészét, a karnibert a Finomszerkezeti Művektől kapjuk, de ennek a minősége pocsék, már a tavaszi napsütéstől kilágyul és menten behorpad. A tetejébe azok ott egy horribilis árat buliztak ki maguknak, és állítom, azért szállítják a rendelt mennyiség negyedrészét, hogy mesterséges hiányt támasszanak a magas ár miatt. Wrány: a Finomszerke-* zeti Művek. Hübele Balázs igazgató összeráncolta a homlokát: ... — A karniberrel valóban problémák vannak. De erről még a Herkó páter is inkább tehet, mint mi. A karnibert nyolc finom acélcsavar tartaná össze, ha a csavarok minősége megfelelne a követelményeknek. Nos, ez acél? Ez kérem lavórbádog! Részünkről hiába minden jóakarat. És tudja, mi az ára egy ilyen nyomorult álcsavarnak? A kész vasbógni nem ér annyit, mint ezek a karnib er csavar ok! 4 felelőst keresse az Acél- -mvargyárban! Maszlagi Dömötör igazgató elpirult mérgében: — Az említett acélcsavarokkal botrányok vannak. Ez pedig a XIV. számú Vaskohászati Üzem bűne. Onnét kapjuk az anyagot, amiből mi a csavarokat készítjük. Az az anyag csak elvileg hasonlít a vashoz. Az olyan puha, hogy ha rászáll a légy, beleragad a lába. Azt képzeli, hogy revolver-esztergapadon vágjuk rá a menetet? Szó sincs róla, ezt az anyag nem bírná ki. Kézimunkával, húros sodrógépen biggyesztjük rá a menetet, amin egyébként tyúkhúslevesbe paló csigatésztát szoktak készíteni. Ha megakarja találni a felelőst a vasbógniért, nem kell messzire mennie: forduljon a XIV. számú Vaskohászati Üzemhez! Wj' ordultunk. Tohonya *- Gerö igazgató megértőén bólogatott: — A vasbógniba való karnibert összetartó acélcsavarok vas-alapanyagának minőségével valóban régi árvizekre Egy könyvritkaság ürügyén Valóban ritkaság, hisz mindössze 400 példányban jelent meg 1862-ben Kalocsán (Malatin és Holmayer könyvnyomdájában), s belőle 330 darab javarészt mai határainkon túlra, Érsekújvárra, Nagyváradra került. Gondolom, kevés könyvtár dicsekedhet azzal, hogy birtokában van. Különben nem is igen lehet vele dicsekedni, nincs nagy irodalmi értéke. A kalocsai érseki könyvtárban évekig vadásztak rá, míg a rendezés során végre előkerült. Címe elárulja születésének okát. Sárközi árvízkönyv — ez áll a puha kötésen. Szerkesztőt hiába keresünk, nem találunk. Hátul viszont pontos kimutatás olvasható arról, hogy kik az előfizetők, s hogy a befolyt pénzt az árvízkárosultak megsegítésére fordították, mivelhogy a kötet írásai közül csak kettőért fizettek tiszteletdíjat, s úgy látszik, még a csekély 400 példányon is volt haszon. A könyv tartalma igen tarka. Találunk itt verset és elbeszélést ismeretlen (nyilván kalocsai) és neves szerzőktől. Legtöbbjük stílusa bizony elég avas. De Szász Károly és Eötvös József írásai kiemelkednek a s^.; próbálkozás közül. * Az 1862-es nagy téli árvíz emléke máig él Kalocsa környékén. Erről is szó van egy Bajnai nevű szerző Sárköz című dolgozatában, amely számunkra — a honismeret mai munkásai számára — az egész kötet legérdekesebb olvasmánya. Bajnai, akiről semmit sem tudok (még a keresztnevét sem) a kortárs hitelességével, a néprajzosszociológus pontosságával és az újságíró elevenségével számol be a kalocsai Sárközben szerzett tapasztalatairól. Milyen találóan és szemléletesen mutatja be a sárközi „hazafi”-t vagy „szülemény”-t, akire Pesten is ráismernek „görbült oldalú kopott kocsijáról, szeszélyesen összeállított lovairól, öltönyeiről, be- gyeskedő testállásáról, negédességet szenvelgő testlejtéséről, nyers gúny, s vastag tréfákkal tarkázott problémák vannak. Ezt mi egy olyan vasból készítjük, amihez az ércet a szomszédos hikkerbányáról kapjuk. Maga még ilyen hitvány ércet nem is látott! Nem is hasonlít az érchez, inkább olyan, mint a vízben áztatott prézli. Szeretném én látni azt a vaskohászati szakembert, aki ebből a szemétből különb anyagot tudna kiolvasztani! De a felelőst nyilván gyerekjáték lesz megtalálni ott, Likkerbányán. igolya Richárd, a lik- kerbányai igazgató nem is csodálkozott, hogy felkerestük. — A likkerbányai érccel valóban problémák vannak. Ilyen silány érc nincs még egy Európában. Tudja, micsoda ércek vannak j a Ruhr-vidéken? Most mondja meg, hát Árpád- apánknak pont ide kellett jönnie honfoglalni?! H. J. beszédérőL „Ha meglátják, tudják, hogy Sárközben szabadok az utak, nem volt eső, nem volt árvíz.” A sárköziek az árvizet annyira megszokták, hogy 1831-ben a bátyai plébános a zsellérek kedvezménykérését ezzel utasítja el: „És a víz áradása közönséges volt.” 1767-ben így panaszkodnak a bátyaiak: ....... kárunkra szolgál a Dunának áradása, mely helsé- günket gyakran megönti, amint legközelebb múlt árvízben több 150 dr rab marhánál veszett el, sőt három embert is megölt a jég.” Ezt a két adatot levéltárakból bányásztam elő, de Bajnai még élő hagyományt írhatott le, amikor így beszél: „A bogyiszlói ember előtt oly megszokott tünemény az árvíz, mit minden évben két-három- szor is magára vár. Egy fatörzsből kivájt ladikja van a család minden férfi tagjának, s ha a fiú megszületik, ott várja készen az apja által számára faragott új csónak. Bölcsője is egy fatörzsből kivájt teknő. A bogyiszlói, mint mondják, ha jőni tudja az árvizet, kinyitja udvara sövénykapuját, lakháza ablakait, ajtajúit, s felhúzó- dilj elégségesnek vélt élelemmel a padlásra, s nyugodt kedéllyel várja az apadást, melyet, ha beállni vesz észre, becsukja sövénykapuit, hogy az udvarába betódult halak ki ne menekülhessenek, marháját az udvarán összehalmozott trágyadombra tereli, s egy nap reggelén „Elment az ár^íz! Talpra!” — szavakkal költi fel háza phdlásán gohdtalan alvó cselédjeit. Ma is szívesen elmagyarázzák az öregek, hogy a paticsházak sövényfalét a víz lehúzódása után csák sarazni kellett újból. Érdekes az is, amit Bajnai a gazdálkodásról, a nagycsaládok bomlásáról ír. Nemcsak tényeket állapít meg, hanem — mint népi íróink tették a közelmúltban — véleményt is mond róluk. Nem törődik a sárközi ember a közügyekkel — panaszkodik írónk. „Csatornázásról, mocsárok lecsapo- lásáról sok beszédet — de ezen beszédek semmi visszhangját sem hallani. A Duna; áradásai elleni védgát- rój is van és volt is szó valahányszor erre alkalom van és volt...” Mindhiába Végül néhány 'riportszerű pillanatképet olvashatunk az árvízjárta Kalocsa népéről. Ezek közül talán a legjellemzőbb azokról szól, akik a mások kárából akartai! hasznot húzni. Két ku- pec ajánlatot tesz egy gazdának, behoznák a szénáját a szénáskertből. Nevetséges összeget is ígérnek érte,! hisz különben úgyis megeszi a víz a takarmányt. A gazda nem adja. Majd behord ő annyit, amennyit bír. Így is tesz, s a vizek lehúzódtával annyiért adhatja el a maradékot, mint korábban az egészet. Napjainkban amikor errlberek tízezrei dolgoznak a gátakon, nyugalmasabb helyeken sok szó esik róluk, de a régebbi küzdelmekről is. Írásom ilyen’ emlékezés akart lenni. Fehér Zoltán