Petőfi Népe, 1970. június (25. évfolyam, 127-151. szám)
1970-06-23 / 145. szám
«. oldat 1970. június 23, kedd Az árvízvédelem tudománya és technikája Sok víz és sok könny — ez jellemezte az idei kelet-magyarországi árvizet. Szinte egyik pillanatról a másikra jött és pusztitott mindent, ami útjába került: házat, állatot, termést. Az ember azonban győzött az elemek felett abban a tekintetben, hogy megvédte a legdrágábbat, az emberi életeket. Vajon milyen lett volna a helyzet ha ugyanez az árvíz ugyanilyen sebességgel és vízmennyiséggel Petőfi korában pusztított volna? Nyilvánvaló, hogy még nagyobb értékek semmisültek volna meg, sok-sok emberáldozattal súlyosbítva. A tudomány és a technika vívmányai azonban egyre inkább úrrá teszik az embert a természet erői felett. Ma még „csak” az emberéleteket és sok-sok javat sikerült megmenteni, de holnap talán már szilárdan tudjuk védeni településeinket, falvainkat, gazdaságainkat is. Ezekről a kérdésekről beszélgettünk dr. Nagy Lászlóval, az Országos Vízügyi Hivatal műszaki titkárával. — A jelenlegi árvízvédelemnek mi a fő fegyvere? — Az árvízvédelem első számú, legfontosabb lehetősége a folyók partjait kísérő gátrendszer. Ennek a feladata elsősorban, hogy megzabolázza, kordában tartsa a folyót. Gátjaink kiépítése már régen megkezdődött és sokat fejlődött a múlt században. Sokat tett ebben a tekintetben is Vásárhelyi Pál, akinek az Országos Vízügyi Hivatal emlékművet is állított a Tisza-parti Magasdombon. Az emlékművet még sohasem érte el a víz és a mostani árvíz méreteit jellemzi, hogy egészen az emlékmű talpazatát nyaldosta. A gátak egyébként régen is és ma is helyi anyagból, földből készültek. Régen kubikosok talicskával hordták a földet, építették a gátat az akkor meghatározott árvízszintnek megfelelően. A gátépítés „technológiája” tehát lényegében nem változott a múlthoz képest, a különbség inkább csak abban van, hogy talicskák helyett ma már munkagépek — szkréperek, kotrók, dózerek — hordják a változatlanul helyi anyagot, sokkal termelékenyebben. Egyes helyeken — különösen a városokat átszelő folyószakaszokon — ma már kőburkolat védi a gátat. — A gát azonban csak meghatározott vízmagasságig nyújt védelmet. Mi történik ha — mint az idén is — a víz megdönti a korábbi rekordokat? — Ha ez várható, akkor rAár jo elor* hozzá kell látni a nyúíéátak építéséhez. Ez lényegében azt jelenti, hogy a töltés koronájára kisebb magasító töltés készül földből, a kritikusabb szakaszokon homokzsákokból, esetleg műanyagfóliával szigetelve. A nyúlgátakat természetesen karókkal, vagy egyéb anyagokkal megerősítik. — Elsősorban tehát a megfelelő magas gát az, ami védi a környéket a folyó pusztítása ellen. Nyilvánvaló azonban, hogy ezt a feladatot csak az ép gátak tudják teljesíteni. A folyó ereje azonban elsősorban a gátakra hat és ha tudja, kikezdi azt. Hogyan lehet megőrizni az esetleg hosszabb ideig tartó árvíz ellen a gátak épségét? — Valóban a gát csak akkor nyújt megbízható védelmet ár ellen, ha anyagának megfelelő az állékonysága és vízzárósága. Ezalat azt értjük, hogy a vizet sokáig visszatartsa, a gáton való átszivárgás minimális legyen. Természetesen minél tovább tart az árvíz, a gát vízzárósága egyre jobban csökken, fokozódik az átnedvesedés. A védekezés egész ideje alatt állandóan vigyáznak a töltés állapotára és a legkisebb gyanús jel esetén hozzáfognak a megerősítéshez. Általában helyi anyagokkal, homokkal, illetve homokzsákokkal erősítik a töltést. A legveszélyesebb helyeken — pl. a betonműtárgyak csatlakozási pontjainál — kővéL A kő sokkal jobb töltéserősítő anyag, mint a föld, vagy a homok, mert súlyosabb. Nagy problémát jelent azonban a szállítás. A töltés koronája vagy a környező védett terület sokszor annyira átnedvesedik, hogy a teherautók képtelenek mozogni, a hajón való szállítást pedig legtöbbször éppen a magas vízszint akadályozza: a hajók nem fémek el a hidak alatt. Üj védelmi eszköz az ún. kőzsák. Súlya másfél tonna, s ez elegendő ahhoz, hogy szilárdan a helyén maradjon, védje a töltést. A töltések másik nagy veszedelme a hullámverés. Ha kiszélesedik a két párhuzamos töltés közötti távolság, hatalmas tavak alakulnak ki. Ilyen helyeken a szél hatására másfél méter magas hullámzás jöhet létre, s ez köny- nyen kikezdi a gátat. Ez ellen rőzsefonattal, újabban műanyagfóliával védekeznek. Az is nagy veszélyt jelent, ha a víz „meghágja” a töltést, vagyis magasabb lesz a gátnál. Ilyenkor először egy vízlepel keletkezik a gát felett, majd ha növekszik a nyomás, köny- nyen átszakad a töltés és akkor hiábavaló volt az eddigi sok erőfeszítés. — Sokat olvashattunk a híradásokban a buzgárokról, amelyek szintén veszélyeztetik a töltést. Hogyan jönnek létre a buzgárok és mi az ellenük való védekezés „technológiája”? — Igen, a buzgárok is roppant veszélyesek a gátra, méghozzá alattomos veszélyt jelentenek. A gát másik, tehát nem a folyó felé eső oldalán forrásként tör fel a víz, ami átszivárgóit a töltésen, vagy a töltés alatt. A fő veszély az, hogy ez a víz anyagot mos ki a töltésből és mivel nagy nyomással jön, egyre több anyagot. Ha nem sikerül védekezni ellene, bizonyos idő után összeroskad a töltés. A védekezés úgy történik, hogy homokzsákokkal körberakják a feltörő vizet és hagyják, hogy megteljen a körülzárt rész. Néha szi1 vattyúzással még gyorsítják is a vízzel való megtöltést. Ha megfelelő magas lesz a víz a körülzárt területen, annak az „ellennyomása” akadályozza meg a töltés alatti szivárgást és ezzel az anyag kimosását. — A gátvédelemnél milyen új, modern anyagokat és eszközöket vetettek be a mostani árvíz során? — Nagyon nagy szolgálatot tett a műanyagfólia. A szivárgás, hullámverés, buzgárok esetén a gát belső oldalának a szigetelésénél óriási segítséget jelentett. Könnyűbúvárok erősítették le hatalmas „rajz- szögekkel" a víz alatt a műanyagfóliát és ugyancsak a könnyűbúvárok derítették fel nem egyszer a buzgárok kiindulási helyeit. A könnyűbúvár-felszerelést szintén új eszköznek tekinthetjük az árvíz- védelemben. A különösen veszélyes helyeken nem egyszer „pátrialemezek”- ből szádfalat vertek le a töltés erősítésére, megfelelő cölöpverő gépekkel. — Az árvízvédelemben bizonyára nagy feladat hárult a modern anyag- szállításra és a hírközlésre? — A mai szállítási eszközök mind termelékenység, mind gyorsaság tekintetében nem hasonlíthatók össze a régi kubikos-talicskákkal. Különösen beváltak a billenőplatós tehergépkocsik és a markológépek. Megjelentek a kétéltű járművek, amelyek különösen a vízzel elöntött vagy körülzárt helységekből az emberek, anyagi javak mentésében vették ki a részüket. Ugyancsak nagy szolgálatot tettek a légierő helikopterei — részben a mentésben, részben az anyagszállításban. Valóban nagyon fontos a gyors hírközlés is. Megfelelő körzetekben URH-rádióadók állnak az árvízvédelem szolgálatában. Valóságos hírközlő láncrendszer alakult ki az árvízvédelem budapesti központja és a helyi ár- vízvédelmi szervek között. A légi felderítéseken készített képmagnófelvételek még aznap képes információt adtak az árvízvédelem vezérkarának a folyón történt eseményekről. A technika tehát valóban új távlatokat nyit meg az ár- vízvédelmi munkában — fejezte be a beszélgetést dr. Nagy László. H. J. A csatorna másik oldalán A bécsi Stephans Kir- chetől alig tízpercnyire a csatorna másik oldalán a Holland Gasse-n emelkedik a Collegium Hungaricum, illetve ahogy a látogatók nevezik, a CH modern épülete. Az épület nemcsak rendkívül impozáns, hanem kitűnő beosztású, méltó a CH feladatköréhez. Háromszázötven személyes színház- illetve vetítőterme légkondicionált és szélesvásznú filmek bemutatására is alkalmas. Zenei bemutatókra, s térválasztó függönyeivel kisebb rendezvényekre is igénybevehető. Az elsőemeleti előadóteremben a tudományos és ismeretterjesztő előadásokat tartják. Az épület további emeletein ízlésesen berendezett hivatali helyiségek mellett magánlakások, illetve az ösztöndíjasok szobái is helyet kapnak. A Collegium Hungaricum könyvtára mindenki rendelkezésére áll a szépirodalomtól kezdve a tudományos munkáig. A könyvtár egy kis olvasójában beszélgetünk dr. Kálmán Sándor elvtárssal, a Collegium Hungaricum igazgatóhelyettesével. A beszélgetés során derül ki, hogy kohászkandidátus, amin első hallásra kissé meglepődtem. Hogyan lehet a CH igazgatóhelyettese kohómérnök? Személy szerint mindig olyan elképzelésem volt, hogy a CH olyan humán tevékenységet folytat, amelynek keretében a magyar kultúra és művészet eredményeinek ismertetése a feladat a szomszédos Ausztriában. Arra már nem emlékeztem egészen pontosan, hogy a kulturdiploma- ta kinevezéséhez mennyiben járul hozá a szakképzettsége, beszélgetésünk során azonban megbizonyosodtam: miként a mindennapi életben is egyre nagyobb teret hódít a műszaki és tudományos tevékenység, úgy ezt a CH tevékenységében is érvényesíteni kívánják. Dr. Kálmán Sándor elmondotta, hogy az elmúlt esztendőben a magyar kultúra terjesztésének programja mellet előadásokat rendeztek az öntőipar helyzetéről, a szerszámgépgyártás technológiai problémáiról. A Minisztertanács elnökének múlt évi májusi ausztriai látogatása alkalmával egyébként egyezményt írtak alá a CH tevékenységének ilyen kiterjesztéséről. Az egyezményt osztrák részről még nem ratifikálták. Tekintettel arra, hogy Ausztriában mint ismeretes, választások voltak, még nem tudni pontosan mikor kerül az egyezmény a parlament elé. Az egyezmény egyébként kétéves munkaterv készítését is előírja. Mi mindenekelőtt olyan területeket kívánunk megismerni, tapasztalatokat gyűjteni, ahol tanulhatunk. Ilyen például a tejtermékeket feldolgozó és a fafeldolgozó ipar Az osztrák fél a többi között dokumentációs munkánkat és a földalatti építésével kapcsolatos tapasztalatainkat kívánja tanulmányozni. A CH hagyományos profilja megváltoztatásának igényét fényesen igazolta a múlt év októberében megtartott bécsi magyar műszaki és tudományos hét, amelynek keretében 21 rendezvényen 2200 osztrák közéleti, tudományos és műszaki személyiség vett részt. Túlnyomó többségük azelőtt nem fordult meg a Collegium Hungaricumban. A tudományos hét keretében egy-egy előadáson átlag hatvanan jelentek meg. Különösen élénk érdeklődés kísérte az olaj és petro- kémiai előadásokat. Az egyes témák illusztrálására filmeket is vetítenek. Az élelmiszeripari gépgyártással kapcsolatos film megtekintése után például az egyik legnagyobb osztrák kenyérgyár igazgatója azzal a kívánsággal állt elő, hogy működésben is szeretné látni gépünket. S ha már itt tartunk, nem érdektelen rámutatni arra, hogy ekkor már a CH szerepe befejeződik. Arra már a Bécsi Magyar Kereskedelmi Kirendeltség illetékes, hogy az ilyen igényeket kielégítse. A bécsi magyar tudományos műszaki héten igen hasznos volt számunkra az osztrák fél együttműködési készsége — mondotta dr. Kálmán Sándor. — Az egyes előadásokon neves osztrák szaktekintélyek elnököltek és az előadásokra szóló meghívók is az osztrák műszaki vagy tudományos egyesületek címlistája alapján történtek. A rendezvénysorozat sikere tehát mindenki számára bizonyíthatta, hogy nyugati szomszédunkat érdeklik a magyar műszaki és tudományos eredmények, tapasztalatok. Ezzel összefüggésben nem érdektelen rámutatni arra, hogy ameddig a Szovjetunió nemzeti jövedelmének 8, az USA 11, addig Ausztria csupán 0,5 százalékát fordítja tudományos kutatásokra. Ennek kapcsán vallják Ausztriában, hogy a kis országok számára a fejlődés útja a kooperatív kutatás. Ebben az értelemben mindkét fél mindenekelőtt olyan terüleBúcsúztató • Most Dúsa Gergely következett, a gyár közismert halottbúcsúztatója. Hogy tudott beszélni! A múltkor is felindultan, köny- nyeivel küszködve mondta az özvegy: — Csoda, hogy szegény Jánosom fel nem támadt tőle. De legalább hallhatta volna, ki is volt ö. Hát igen, így harmonikusabb lett volna, annyi viszont tény, hogy most is nagyon kitett magáért Gergely bá. Szem nem maradj szárazon, hangja szárnyalt, minden szava a szívbe hatolt, a lélek mélyére. De kiállásra is olyan megindító volt. Lehajtotta a fejét, majd megtörtén felemelte, és sóhajtott hozzá, sőt a kezét is tördelte, hogy beleropoglak a porcogói. És papír nélkül csinálta az egészet, mintha abban a minutában találta volni ki, pedig hát... — Hát itt hagysz bennünket édes jó Madari Marci, szemünk fénye, gyárunk büszkesége, áldozatos életű családatya, hű férj, jó barát, fájdalmas veszteség ez, pótolhatatlan munkatársunk. Valaki hangosan felzokogott, amit innen is, onnan is nagy orrfúvások körítettek. Ziháló szi- ■ pogásokkal telt meg a levegő. Gergely hangja, ha lehet, még borúsabb zengéssel telt meg, s bánatos szünetet tartva csukladozva folytatta. — Szinte ... szinte el sem ... hisz- szük... pár napja még... mellettem ültél az ebédlőben... etted a grízes tésztát ... hol szidtad... hol etted... és holnap már __ holnap m ár nem ülsz mellettem. .. neked már hiába fúj a reggeli sziréna... nem lépsz be a gyárba... Ebben a pillanatban tiltakozó rikoltás vágta ketté a letargikus szavalatot, Madari Marci bácsi nem bírta megállni, hogy meg ne szakítsa a nyugdíjas búcsúztatót. — Hadd el már GergeTy! Hát miért ne lépnék be a gyárba?! Te talán nem járnál be azért 3 havi ötszázért? Nagy S. József teken kíván együttműködni, ami számára gazdaságos, illetve amit a közös érdekek és a kölcsönösség megkívánnak. Érdemes egyébként megemlíteni, hogy kereskedelmi kirendeltségünk ipari kooperációs egyezményt kötött az osztrák féllel. A CH egyébként olyan, már végzett, tudományos eredményeket elért ösztöndíjasoknak is otthont ad, akik kutatási témájukhoz gyűjtenek anyagot Ausztriában. Az ösztöndíjasok között megtalálhatjuk a mezőgazdászt és az orvost éppúgy, mint az atomtudóst, vagy az idegenforgalmi szakembert. Olyan szakember is volt, aki például az osztrák szállítástechnika tapasztalataival foglalkozott. — Az ösztöndíjasok tekintetében az a kívánatos cél — jegyezte meg dr. Kálmán Sándor —, hogy hosszabb időre, három—öt hónapra küldjék őket, s mindenekelőtt olyan témákat tanulmányozzanak, amelyek odahaza nem tanulmányozhatók, vagy olyan a téma, amely egy osztrák ösztöndíjjal közelebb segít a megoldáshoz. Ehhez nyújthat segítséget, hogy az osztrák levéltári anyagokat 1930-ig felszabadították, most már lehetségessé vált ezek mikrofilmezése is. Az ember jóleső érzéssel lép ki a Collegium Hungaricum épületéből. A Magyar Népköztársaságnak ez az intézménye méltón reprezentálja a magyar kultúra és tudomány kimagasló eredményeit és tapasztalatait. Boros Béla Letört szarvak A kecskeméti Aranyhomok Szálló szép épületét kívülről is rangos képzőművészek alkotásai díszítik. Igen szerencsés ötlet volt annak idején a kerthelyiség bejáratánál levő falfelületre elhelyezni a fa lombjait tépő kecskét ábrázoló plasztikát, Makrisz Agamemnon szobrászművész alkotását. Sajnos, azok a szakemberek, akik kijelölték a műalkotás helyét — tévedtek. Mégpedig a magasságban. Nem mintha nem így lehetne legjobban, a legkedvezőbb látószögből szemügyre venni a figurát, de nem vettek számításba egy körülményt. Nevezetesen azt, hogy vandálok is vetődnek néha erre a környékre, akik kötelességüknek érzik, hogy közelebbről is megismerkedjenek a műalkotással, m? több, a kézjegyüket is rajta hagyják. Ami letörhető — letörik. A szálloda igazgatósága már kétszer kijavíttatta a megcsonkított figurát, most ismét megrongálták. Ilyen esetekben a józan észre apellálni aligha érdemes. Inkább engedtessék meg egy csendes figyelmeztetés: A szoborrongáló vidám fiúknak célszeríí lesz, ha ezentúl saját szarvaikra vigyáznak. Annál inkább, mivel az is letörhető. — B. P. —
