Petőfi Népe, 1970. június (25. évfolyam, 127-151. szám)

1970-06-21 / 144. szám

A vasárnap kiemelkedő eseményei Nei* vitás, hogy az ér­deklődés középpontjában világszerte a Brazília— Olaszország labdarúgó-vi­lágbajnokság döntő mérkő­zése áll. Kié lesz az 1800 grammos Jules Rimet Ku­pa — ez a nagy kérdés. A választ vasárnap este meg­kapjuk a Magyar Televízió jóvoltából, amely 18.50-es kezdettel egyenes adásban sugározza a két rivális ösz- szecsapását. Minden esetre ajánlatos lesz megnézni ezt a szenzációsnak ígérkező találkozót. Megyei vonatkozásban sem lehet panaszuk a kü­lönféle sportágak kedvelői­nek. Kecskeméten, a Szék­tói Stadionban 16 órai kez­dettel tartják a Dózsa— Oroszlány NB I B-s 5—6. heíyért folyó labdarúgó­mérkőzést. A Széktói Sta­dionban a Dózsa minden bizonnyal „leköszörüli” majd a Bányász „oroszlán- körmeit”. Legalábbis re­méljük. A másik rangos, mond­hatni; nem mindennapos sporteseménynek ugyan­csak a kecskeméti Széktói Stadion ad otthont. Ugyan­is itt kerül sor a megyék közötti Béke Kupa női at­létikai verseny I. forduló­jára, amely már 9.30-kor kezdetét veszi. Eddig Pest, Tolna, Békés, Csongrád és természetesen a vendéglátó Bács megye legjobbjainak indulása vehető biztosra. Röplabdában a Me­zőfi SE látja vendégül a Dorogi Bányász NB Il-es csapatát, Kecskeméten a Szolnoki úti pályán. A Kecskeméti Volán—Köz­gazdász mérkőzés fél órá­val korábban kezdődik a rákóczivárosi játéktéren. A megyei labdarúgó-baj­nokság mérkőzései közül a megyeszékhelyen a Kecs­keméti MÁV—Kunszentmik- Jósi VÁV Vasas találkozón várható nagy küzdelem. Kiskunfélegyházán az NB III-as Kun Béla SE—Gyomai TK 11 órakor sorra kerülő labdarúgó-mérkőzés lesz az egyetlen rangosabb sport- esemény. Soltvadkerten a 4. helye­zett Soroksári MEDOSZ lép pályára a hazaiakkal, akik bizony a tavaszi idényben nem kényeztették el túlsá­gosan szurkolóikat. Kiskőrösön a női kézilab­da kedvelői láthatnak egy rangadónak is beillő talál­kozót, amelyen az NB Il-es Váci Forte lesz a „nagy el­lenfél”. Kiskunhalason ugyancsak jó mérkőzést ígér a Borsodi Bányász NB I. B-s női találkozója, ame­lyet délelőtt 10 órai kezdet­tel bonyolítanak le a ven­déglátó MÁV-pályáján. De labdarúgásban sem lesz eseménytelen a sporttalál­kozók napja. Délután 15.30- kor mérkőzik a Gábor Á. SE a megyei bajnokság Dé­li csoportjának éllovasával a Jánoshalma együttesével. w Átadták a kunfehértói sportvezetőképző és edzőtábort Tegnap délelőtt ünnepé­lyes keretek között átadták Kunfehértón a megyei Testnevelési és Sport Ta­nács sportvezetőképző és edzőtáborát. Az ünnepsé­gen részt vett dr. Beckl Sándor, az MTS Országos Tanácsának elnöke, dr. Szathmári István, az MTS elnökhelyettese, dr. Greiner József, a megyei pártbi­zottság titkára, dr. Varga Jenő, a megyei tanács vb- elnöke. Borszéki Lajos, az MTS Labdarúgó-világbajnokság, 1970 Olaszország vagy Brazí- I Biavati, Meazza, Piola, Fer- lia? Ez a legnagyobb ér- rari, Colausi. deklődéssel kísért kérdés pár órával az 1970. évi lab­darúgó-világbajnokság dön­tője előtt természetesen nemcsak Mexikóvárosban, hanem az egész világon. A vasárnapi VB-döntő vég­eredményben két csapat „rehabilitációjának” te­kinthető. Legutóbb ugyan­is, 1966-ban Brazília Ang­liában meglehetősen „le­égett’ hiszen abban a cso­portban lett csak harma­dik, amelyben Portugália és Magyarország jutott to­vább az elődöntőbe. A má­sik Olaszország, amely ugyanekkor — a VB legna­gyobb meglepetéseként a Koreai NDK-tól elszenve­dett 1:0-ás vereséggel mon­dott búcsút a további küz­delmeknek. Olaszország, amely most harmadszor pályázik a Ri­met Kupára, először 1934- ben .nyert világbajnokságot — hosszabbításban 2:l-re legyőzve Csehszlovákiát. Az azzurrik akkori „válogatottja így festett: Combi — Mon- zaglio, Allemandi — Fer­raris, Monti — Bertolini, Guiata, Meazza, Schiavio, Ferrari, "örsi. A két olasz gólt Orsi és Schiavio lőtte. Négy évvel később újra világbajnok lett az olasz csapat. Amikor a döntő­ben 4:2-re nyert Magyaror­szág ellen. Colaussi és Pio­la volt a két-két góllövő, illetve magyar részről Tit­kos és Sárosi talált a háló­ba. Az összeállítások ezek voltak: Olaszország: Olivieri — Főni, Rava — Serantoni, Andreolo, Locatelli — Magyarország: Szabó A. — Polgár, Bíró, Szalai A., Szűcs Gy., Lázár — Sas, Vincze, Sárosi, Zsengellér, Titkos. A nagy rivális, Brazília, először 1950-ben Rio de Ja- neiróban volt a VB-döntő részvevője, de akkor még nem tudott nyerni, mert a négyes körmérkőzés ered­ményei alapján az 5 pontos Uruguay mögött 4 pont­tal második volt. 1958-ban viszont Stock­holmban a futball-történe- lem kiemelkedő sikerét ér­ték el azzal, hogy az euró­pai kontinensen egy másik kontinens csapata szerezte meg a világbajnoki címet. Tekintve, hogy a két or­szág közül valamelyik mint a VB harmadik győztese véglegesen elnyeri a fran­cia Jules Rimet által 40 évvel ezelőtt felajánlott 1800 grammos aranytrófeát, máris megindult a harc azért, hogy a jövőben mi­lyen kupáért kerüljenek, majd sorra a világbajnoki küzdelmek. A FIFA vég­rehajtó bizottsága legutóbb megtartott 3 órás ülésén is ezzel a kérdéssel foglalko­zott. Hivatalos nyilatkoza­tot a megbeszélésről nem adtak ki, de a kiszivárgott hírek szerint lehet, hogy Mexikó és Brazília közül döntenek majd. Mexikó a mostani, IX. labdarúgó-vi­lágbajnokság rendezője ugyanis már felajánlott egy értékes tiszteletdíjat, ame­lyet Azték Kupának szán­dékoznak nevezni. A bra­zilok viszont már 1966-ban foglalkoztak az új kupa ki­A halasi SchirilEa M ásfél éve kiskunhala­si lakos. KlSZ-lakás- építp közösségben épített otthont családjának. A Fa- és Építőipari Ktsz dolgozó­jaként mutatjuk be olva­sóinknak Halas „Schirillá- ját”. Hogy mért adtuk ezt az elnevezést a 28 éves sportembernek, Tabajdi Józsefnek, azt az alábbiak­ban mondjuk el. A tavasz beköszöntése óta, délutánonként egy pi­rosmezes Bp. Spartacus fel­írást viselő fiatalembert le­het látni a MEDOSZ-pálya salakján, amint szorgalna- san rója a köröket. De lát­ják őt a halas—kunfehér­tói műúton, a rekettyéi dom­bok környékén is. Egyik edzésnapon — 25—30 kilo­méteres futás utáni pihenő­jében — kerültem „testkö­zelbe” az ismeretlen atlétá­val ég a hozzá intézett kér­désekre kapott válasz alap­ján egyre értékesebb ada­tok „hizlalták” jegyzetfü­zetem lapjait. Kiderült, hogy az eddig számunkra ismeretlen sportoló — or­szágos viszonylatban egyik legjobb közép- és hosszú­távfutónk — választotta végleges lakóhelyül Kis­kunhalast. Elmondta — és erről hiteles, érem-, serleg-, oklevélhalmaz tanúskodik —, hogy számtalan bel- és külföldi versenyen szere­pelt eredményesen. Az FTC- ben 1964-ben kezdett atleti- zálni közép- és hosszútávon, majd 1968-ban és 69-ben a Bp. Spartacus színeiben, egymást követően kétszer volt tagja az országos baj­nokságot nyert maratoni csapatnak. 1968-ban a ma­ratoni távon országos 5. helyezést ért el. Ugyaneb­ben az évben a Szegeden megrendezett. nemzetközi maratoni versenyen — Si­mon Dénes társaságában — csapatversenyt nyertek. listán Simon, Pintér, Tóth stb. mögött a 10. helyen végzett. Ennyit az eddig isme­™ rétién atlétáról, akit szerény, csendes modora miatt csak most fedezhet- t Cink fel Kiskunhalas sport­életében. A véletlen foly­tán bukkant elénk. Napi 25—30 km-es edzésadaggal készül a versenyekre. Köz­ben arra is szakít időt. hogy edzői tanfolyamot végezzen Kecskeméten. További cél­jait illetően azt is elmond­ta, hogy nagyon szeretné kézbevenni Kiskunhalas város atlétikai sportjának felélesztését. Itt tolmácsol­juk Tabajdi József felhívá­sát az atlétika iránt, érdek­lődő fiatalokhoz; keressék őt a MEDOSZ-pályán dél­utánonként, mert szeretne írásának gondolatával, ami­kor úgy vélték, hogy har­madszori győztesként már akkor magukkal viszik. Ennek a neve „Pelé Kupa” lenne. Ezzel szemben viszont dr. Helmut Kaeser, a FIFA svájci főtitkára a DPA nyugatnémet hírügynökség tudósítójának kijelentette, hogy a Nemzetközi Labda­rúgó Szövetség is fel akar ajánlani egy trófeát a kö­vetkező világbajnoki küz­delmekre, mégpedig Stan­ley Rous Kupa néven. megyi elnöke megnyitójá­ban üdvözölte a jelenlevő­ket, köszönetét mondott a párt- és állami szerveknek, üzemeknek, gazdaságoknak a sokirányú segítségért, amely lehetővé tette, hogy felépítsék ezt a tábort. —: Kunfehértón e tábor felépítésével az volt a cé­lunk, hogy otthont teremt­sünk a vezetőképzésnek, lehetőséget nyújtsunk a megyében működő mintegy négyezer sportvezetőnek, edzőnek, játékvezetőnek és társadalmi aktivistának tu­dásuk tökéletesítésére — mondotta . többek között Borszéki Lajos. Dr. Beckl Sándor az or­szágos sportvezetők üdvöz­letét tolmácsolta, kiemelte és méltatta a nagyarányú társadalmi összefogást, amely lehetővé tette az új létesítmény megépítését. Beszédének befejezése után az MTS nevében „A sport- létesítmények fejlesztéséért és a sportmozgalom támo­gatásáért” elnevezésű ki­tüntetést nyújtotta át dr. Varga Jenőnék. Az MTS megyei elnöksé­ge nevében Borszéki La­jos adott át emléktárgya­kat és okleveleket a tábor létrehozásához nagy. segít­séget nyújtó társadalmi és gazdasági vezetőknek. A tizenegy szobás, jól felszerelt épületet elsőként az ifjú birkózók és csel- gáncsozók veszik birto­kukba. B. P. Egy tucat kérdés Gaby Seyferthez Neues Deutschland: — Köztársaságunk számos műkorcsolya-rajongója kénytelen lesz a jövőben le­Ma; vb-döntő. A két kapitány; Facchetti (olasz) (bal­ról) és Carlos Alberto (brazil). A háttérben a mérkőzés színhelye a mexikóvárosi Azték Stadion. Rudi Glöckner Tagja volt egyesülete csa- . ... ,,, . patának az 1969. évben! Kassán rendezett nemzet­közi maratoni versenyen, ahol ugyancsak elsők let­tek a Spartacus színeiben. Az 1969. évi magyar mara­toni egyéni bajnokságon a Mecser Lajos vezette rang­Ha felhívása eredményes lesz, bízni lehet, hogy mun­kája nyomán nemcsak a város, de megyénk atlétikai életében is ..maratoni távú” fejlődés válik majd valóra. Szalai László Az olasz—brazil döntő vezetésének tisztét bízták Rudolf Glöcknerre, az NDK-beli kiváló játékve­zetőre. Glöckner 1929-ben szü­letett a Lipcse közelében levő Markranstädtben. Már gyermekkorában na­gyon szerette a labdarúgó­sportot. Játékos pályafutá­sa a „Glück auf” nevű helyi, majd később a Pro- tatiom Leipzig csapatában folytatódott. Mint aktív játékos élénk érdeklődést tanúsított a játékvezetés iránt is. 1953-ban, 24 éves korában sikeres vizsgát tett. Eleinte alacsonyabb, majd később másodosztá­lyú mérkőzések vezetésé­vel bízták meg. Az első akadályokat sikeresen küz­dötte le és ennek köszön­hette, hogy 1959-ben már elsőosztályú játékvezetővé minősítették. — A FIFA-keretnek 1964 óta vagyok tagja — mondta Rudi Glöckner. — Heti háromszori rendsze­res erőnléti edzéssel, és kedvenc kiegészítő spor­tommal, a tekével készü­lök fel mérkőzéseimre. Ta­nítómesteremnek és esz­ményképemnek a korán elhunyt Werner Berg- mannt, az NDK első ki­tüntetett FIFA-bíróját te­kintem. Sokat tanultam tőle. Ennek köszönhetem, hogy az utóbbi három év­ben számos, jelentős nem­zetközi találkozót vezet­hettem. Így •— többek kö­zött — a Gomik Zabze— Djugarden (Stokholm), Hvidovre (Koppenhága)— Reál Madrid Bajnokcsapa­tok Európa Kupája, vala­mint a Juventus—Benfica BEK-elődöntőbe jutásért folyó találkozót. Ugyan­csak játékvezetője voltam a Svédország—Norvégia Nemzetek Európa Kupája, valamint a Napoli—Leeds Vásárvárosok Kupája, a Manchester City—-SK Liese Kupagyőztesek Euró­pa Kupája, végül a Svéd­ország—Franciaország vb- selejtezőnek. Glöckner az idei vb-n az Olaszország—Uruguay összecsapás játékvezetője és a Belgium—El Salva­dor, illetve az Uruguay— Szovjetunió mérkőzések partjelzője volt. A 182 centiméteres, ha­talmas termetű játékveze­tő fő erényének az erélyes- séget és a határozott:;''.got tartják. mondani Gaby Seyfert fel­lépéséről. Fájdalmas a bú­csú? Gaby Seyfert: — őszin­tén szólva, igen. Minden aktív sportolónak azonban egyszer szembe kell néznie a ténnyel, bérmennyire fáj­dalmas is. Tizenöt évig ' korcsolyáztam, s azt hi­szem elmondhatom, hogy elértem sportpályafutásom tetőpontját. N. D.: — Ez az egyedüli ok.,.? G. S.: — Igen, az egyet­len. 3 N. D,:—-Isawetes, hogy a ’ világ jégrevüi nagy aj án- 1 siókat tettek, önnek. Mi a véleménye imr-erről? G. S.: — Véleményem a szereplésről továbbra is egyértelmű. Mint tudják, ismételten kaptam nagy összegű ajánlatokat. Tavaly egyidejűleg öt revü igye­kezett szerződtetni. Vála­szom világos és félreérthe­tetlen volt. Végül is nem árulom el hazámat, amely 15 éves aktív pályafutásom alatt minden lehetőséget megadott fejlődésemhez, amelynek segítségével és támogatásával lehettem csak azzá, amivé lettem. N. D.r — Visszavonulása kétségtelenül űrt hagy ma­ga" után. Véleménye sze­rint ki pótolhatja leghama­rabb ? G. S.: — Sonja Morgen­stern. N. D.t — Mivel kezdi munkáját, mint edző? G. S.: — Pillanatnyilag a Kari Marx-Stadt-í sport­klubban a 9 évesekkel fog­lalkozom. Itt jók a lehető­ségeim, hogy tovább adhas­sam tapasztalataimat. N. D.: — A jövőben a korcsolyát csak mint edző használja: G. S.: — Nem. Szeretnék olykor bemutatókon részt venni. De más sportággal is foglalkozom, például te­nisszel, hogy formában ma­radjak. N. D.: — Férjhez menési szándékáról suttognak. Sza­bad megkérdeznem, igaz-e? G. S.: — Szabad, és igaz. N. D.: — Mondhatna még végül valamit edzői tanul­mányairól? G. S.: — Tavaly szep­temberben kezdtem meg sportoktatói tanulmányai­mat a lipcsei testnevelési főiskolán. mint levelező hallgató. Ezzel teljesül hi­vatásbeli vágyam.

Next

/
Thumbnails
Contents