Petőfi Népe, 1970. június (25. évfolyam, 127-151. szám)
1970-06-17 / 140. szám
*. oldal 1970. június 17, szerda Lakáshelyzet közelről és távolról II. Csizmák és léptek A lakásépítés programjának meghatározása nemcsak az adott ország anyagi erejének függvénye, hanem — például a lakosság kor szerinti összetétele, hisz’ a mai tizenéves a távlati terv időszakában már családot alapít, lakást igényel — rengeteg más tényezőnek is. Hazánkban például csupán a lakásigénylések számából nem lehet a tényleges lakásszükségletre következtetni. Nem, mert sokan — a lakáshelyzet ismeretében — be sem nyújtották igénylésüket. Mások ugyanakkor több helyen és több címen is. Szép számmal vannak olyan igénylők, akiknek másutt lakásuk, házuk található stb. A lakásépítés ugyanakkor nem egyenes következménye a jó vagy rossz lakáshelyzetnek; Ctrájcban, Svédországban például kimondottan jók a lakásviszonyok, s mégis, itt új lakást építenek. Hosszú évek óta a Szovjetunióban építik számszerűen a legtöbb lakást, mégis, az általános lakáshelyzetben hátrább áll, hiszen a háborúban teljes lakásállományának negyedét vesztette el, s a másik negyed súlyos károkat szenvedett... A második világháború négymillió lakást teljesen elpusztított, s 15 millió szenvedett különböző mértékű sérüléseket Európában. Közvetlenül a háború éveit követően elsősorban a lakásépítés — és minden építés — ipari bázisait kellett létrehozni, s csak az 1950-es évéktől beszélhetünk nagymértékű lakásépítésről. Igaz, akkortól kezdve sok országban mérföldet lépő csizmákat húztak a lakásépítők. Ilyen csizmában járnak a szocialista országok is. Ám hát- rábbról kezdték, mint partnereik ...! Gyorsuló ütem Húsz esztendeje, 1950-ben az ezer lakosra jutó lakásépítés az Egyesült Államokban volt a legmagasabb: kilenc. Az NSZK 7,5 lakást épített akkor ezer lakosra számítva, s a többi európai tőkés ország mutatója is hat-hét között volt. A szo- cialita országok közül a Szovjetunió építette — már akkor is — a legtöbb lakást, ezer lakosra számítva hatot. A többi szocialista ország e mutatója 1,5 és 4,0 között mozgott. A fejlődés gyorsaságának érzékeltetésére; hazánkban 1950-ben ezer lakosra 3,8, 1968-ban 6,5 újonnan épített lakás jutott, a Szovjetunióban 6,0, illetve 9,4, Csehszlovákiában 3,1 és 6,1, Lengyel- országban 2.4 és 5,9, Romániában 3,0 és 5,8, Bulgária 2,7 és 5,1, Jugoszláviában 1,6 és 6,4, a Német Demokratikus Köztársaságban 1,7 és 4,5. A gyorsuló lakásépítési ütem eredményeként a szocialista országok kivétel nélkül „felsőbb osztályba’’ léptek; a rossz lakáshelyzetű országok közül a közepesek, illetve a közepesek közül a jók csoportjába. Az európai szocialista országok között a Német Demokratikus Köztársaság áll az élen — ezer lakosra 349 lakás —, őt hazánk követi — 309 lakás —, majd a további sorrend: Csehszlovákia, Szovjetunió, Románia, Bulgária, Lengyelország, Jugoszlávia. (Hazánk esetében az épített lakások száma hosszabb távon így alakult: 1941-ben 31 ezer, 1950-ben 35 ezer, az 1961— 1965 közötti évek átlaga 56,5 ezer, 1969-ben 61,8 ezer.) Az idézett adatok egésze végül is egyértelmű kép kialakítását teszi lehetővé, ami a fejlődés mennyiségét, gyorsaságát, s eredményességét illeti. Persze, azért marad még tennivaló ... Többet, korszerűbbet A tőkés országok és a szocialista országok lakás- építési tevékenysége között lényeges különbséget ott találunk, hogy a tőkés országokban fölépített lakások nagyobbak és korszerűbbek. Anélkül, hogy bármiféle magyarázkodásba kezdenénk, szükséges megjegyezni: a nagyobb alapterületű, szobaszámú, s korszerűen felszerelt lakások építése a kapitalista országokban független a lakáspolitikától — mert ilyen lakáspolitika a legtöbb országban egész egyszerűen nem is létezik —, míg a szocialista országok — érthetően — elsősorban az alapigények kielégítésére törekednek; a „második lépcső” a nagyobb, korszerűbb lakások építése. A cikk szűkre szabott keretei nem adnak módot arra, hogy akár csak a legfőbb szempontok alapján is mérlegre tegyük a különböző európai országok lakásállományának korszerűségét. így csak az érzéLinus Pauling átvette a Lenin Békedíjat Dr. Linus Paulingnak, a világszerte ismert tudósnak és békeharcosnak a kaliforniai egyetem professzori őak hé'iőn átnyújtották a nemzetKözi Lenin Béke- díjat. A washingtoni szovjet nagykövetség épületében rendezett ünnepségen a kitüntetést Dmitrij Szko- belcin akadémikus, a nemzetközi Lenin Békedíj-bi- zottság elnöke adta át. Jelen volt Anatolij Dobrinyin washingtoni szovjet nagykövet, az amerikai közélet több képviselője és számos újságíró. Szkobelcin a díjat átadva hangsúlyozta: Ennek a kitüntetésnek az odaítélése annak a hozzájárulásnak az elismerése, amellyel a nemzetközi haladó közvélemény és az amerikai haladó körök széles körű mozgalma segíti a béke megszilárdítását. Válaszbeszédében Linus Pauling síkraszállt az Egyesült Államoknak és a Szovjetuniónak az egész emberiség érdekében szükséges együttműködése mellett. (TASZSZ, AP* keltetés kedvéért: a villannyal ellátott lakások aránya a teljes lakásállományon belül száz százalékig Angliában, Svédországban az NDK-ban és az NSZK-ban. A többi országban 70—98 százalék között van. Jóval nagyobbak az eltérések a vízvezetékkel, fürdőhelyiséggel való ellátottságnál. Huszonegy európai szocialista és tőkés ország adatai 25 és 97 százalék között mozognak a vízvezeték, 8 és 79 százalék közt a fürdő- helyiség esetében. A teljes lakásállományt tekintve erőteljes a különbség a tőké® országok javára a felszereltséget illetően, ám már jóval kisebb, ha az újonnan épített lakásokat vesszük alapul. (Sőt, a villannyal való ellátottságnál már nincs is eltérés.) A „rés’’ tehát szűkül, s ez a tudatos állami lakáspolitika eredménye. Úticél: a város vagy...? A lakásépítések többsége — néhány, valóban csak kivételként fölfogható országtól eltekintve — ma már a városokban valósul meg. Az urbanizáció, ahogy ezt szakszerűen jelölik, világjelenség, s megállíthatatlan folyamat, egyenes következménye a gazdasági-társadalmi változásoknak. A szocialista országok ilyen értelemben is csökkentették a köztük és a fejlett tőkés országok közötti távolságot, de mindkét országcsoportban áll a vita: valóban a meglevő városokat szükséges-e fejleszteni, vagy egészen új utakat kell vágni, s létrehozni a már a XXI. század emberét szolgáló településeket? Túl messzire szaladnánk, ha e különben nagyon érdekes témát boncolgatni kezdenénk. Maradjunk csak a realitások józan világában. Ott, hogy 1941- ben még 382 személy lakott száz lakásban Magyarországon, hogy 1956- ban még mindig 375, 1960- ban 332, s 1969-ben 308 ... Mert ha nem is mérföldlépő csizmákkal, de — a többi országtól nem elvagy leszakadva haladunk előre. Oda, ahol lakásigények és lakások minden család esetében összetalálkoznak. Mészáros Ottó Megszervezett győzelem Jegyzetek a fejlődő Császártöltésről Tulajdonképpen kettős győzelemről van szó. A császártöltésiek ugyanis elsők lettek a tízéves település- fejlesztési versenyben az ötezer lélekszám alatti községek kategóriájában — ez az első. A másik győzelem pedig, hogy olyan tiszta, [ Két külterületi település szép és a lehetőségekhez I tartozik Császártöltéshez: mérten rendezett községet ! Kiscsala és bőzépcsate. mértén rendezett Községét | Mindkettöt villamosították, mondhatnak magukénak,, mély£uratú kúttal láttákel, Kiscsalán már körülbelül amilyen — reméljük, hogy csupán egyelőre — kevés van a megyében. Érdemes megállni Aki csak átutazik a falun, nem sokat láthat a gépkocsi ablakából. Pedig érdemes itt megállni, néhány órát, egy napot szentelni a község alaposabb megismerésének, kutatni azokat a mozgató rugókat, amelyek az első helyre lendítették Császártöltést. Kézenfekvő, hogy elsősorban a tanácsházára megy az ember, a község életének, munkájának, eredményeinek, gondjainak „főhadiszállására”, s itt érdeklődik Cserjés Sándortól, a végrehajtó bizottság elnökétől aziránt, hogy honnan vezetett az út a győzelemig, s mi mindent tett a lakosság a község fejlesztése érdekében. — Az út bizony meglehetősen messziről vezet. Talán kevesen tudják, hogy a felszabadulás előtt, az akkori Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye legelmaradottabb falva Császártöltés volt. Se járda, se víz, se villany. Mindössze a Kossuth utcában, a Hosszú soron köveztek ki a községházától lefelé egy 500 méternyi szakaszt (a községháza a mostani művelődési házban volt akkor). Azon túl semmi — kezdi a tájékoztatást a tanácselnök, aki 1956 nyarán került a faluba, mint vb- elnök. Ezek az állapotok természetesen nem szűntek meg egycsapásra 1945 után sem, de a megye, a járás és a község vezetői tisztában voltak azzal, hogy itt sürgősen tenni kell valamit. Császártöltés tehát az elsők között kapta meg a villanyt 1949-ben. Igaz, hogy mindössze 3—4 kilométernyi vezetékkel, de a fontos az volt, hogy ott a villany, a falu közepén. S így fokról fokra haladtak a fejlődésben, a kommunális beruházásokban stb. — A múltról talán elég ennyi. Inkább arról szeretnék beszélni, milyen nagy jelentősége van az elvégzendő feladatok rendszerezésének, a fontossági sorrend helyes megállapításának. Ezen sok minden múlik. Mi — és ezalatt valóban a község apraját-nagy- ját értem — helyesen választottunk, amikor elsősorban a vízmüvet építettük meg. Nem egyéves feladatot jelentett a munka, sok pénzt, fáradságot igényelt. A vízmű nyolcmillióba került. Jelenleg 18 kilométer vezetékünk van, s a község 1000 lakóháza közül már 650-be bekötötték a vizet. Ez a bekötési munka folyamatos. Utcák és járdák — Tudomásunk szerint a legnagyobb elismerést mégis az váltotta ki Baján, a megyei településfejlesztési nagyaktíván, hogy a községben valamennyi utca mindkét oldalán járda van. Ezt hogyan csinálták? — Már a vízvezeték-hálózat építésekor megmutatkozott a lakosság nagy aktivitása, szorgalma és — nem túlzás mondani — lelkesedése is. Földmunkáért nem fizettünk ott sem, a járdáknál sem. A járdaépítés tulajdonképpen a vízművel egyidőben kezdődött, de 1964-ben — amikor elkészült a vízmű — kapott nagyobb lendületet, három —négy kilométer készült el évenként. Császártöltés belterülete dimbes-dombos. A járdák építésénél nem egyszer — például a Bajtárs, a Zója, a Kossuth utcákban stb. — nagyon sok földet kellett megmozgatni. Ezt a lakosság végezte társadalmi munkában, összesen 24 kilométer járda van a faluban — folytatja a beszélgetést a tanácselnök. 500 méter járda is van (itt 500 ember lakik, Középcsalán pedig mintegy 130). Minden fontos, szükséges Ezek voltak a legfontosabb, a legnagyobb feladatok. De éppen ilyen fontos és szükséges a többi is, amiről csupán vázlatosan szólunk. Gondolok itt elsősorban olyan létesítményekre, illetve megoldásokra, mint az iskolák. Például Középcsalán 1964—65- ben 440 ezer forintos költséggel kéttantermes iskola épült szolgálati lakással, tavaly a községben, a központi iskolánál három politechnikai termet alakítottunk ki. Nyolcvan gyerek lakik az 1961-ben létesített napközi otthonban, az óvodánkban százötven, a bölcsődénkben ötven gyerek talál kellemes környezetet, jó gondoskodást... Cserjés elvtárs felsorolása közben megértem, hogy miért lett első ez a község, s csupán távirati stílusban, tőmondatokban jegyzem további szavait. Hiszen a tények, az adatok önmagukért beszélnek. íme: négy évvel ezelőtt öregek napközi otthonát alakítottak ki. Az óvoda, a napközi és az öregek otthona egy konyháról kapja az ebédet (kisebb költség, gyorsabb, jobb kiszolgálás stb.). A Kossuth utcában 20 ezer forintért házat vett a tanács, itt lesz az új, a nagyobb napközi az öregeknek. Körzeti orvosi rendelőt létesítettek 1962- ben. Fásítottak, parkosítottak. A nők foglalkoztatása céljából megvásárolták a Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalattól a malomépületet, s a helyi ktsz két műszakban 150 asszonyt, lányt foglalkoztat alumínium-feldolgozással. Egy anekdota — Néhány szót még a tervekről! — A negyedik ötéves tervidőszak legnagyobb arányú- munkája az útépítés lesz, továbbá a csatornaépítés, a közvilágítás korszerűsítése és lebontjuk a Keceli utcán látható pincesort. Most folyik a kisaFüstp énz Mikor múlóban volt az ősz, alig vártam, hogy tél legyen. Nem azért, hogy sízzem, szánkózzam, hógolyózzam, hanem azért, mert télen ölik a disznót. És a disznóölések szezonjában a hentesr üzletek kirakata, meg a csemegeboltok polcai meg szoktak telni vastag, zsírfényű, rózsaszín árnyalatokban játszó fehérszalonnával. Élek-halok ezért az ínyencségért, hogy hozzájuthassak, azért vártam a telet. A tél tavaly is eljött — nem is akármilyen — de a sós szalonna kimaradt belőle. A hentes és a csemegés sajnálkozó gesztussal jelezte: — nincs, nem kaptak . . . Vajon miért? — tűnődtem bosszankodva, és elkezdtem az oknyomozást. Először arra gondoltam, hogy csökken a sertésállomány, azért nincs sós szalonna. Mint kiderült, az állomány valóban csökkent, de a logikusnak látszó hipotézis mégis megdőlt, mert füstölt szalonna egész télen korlátlanul volt. Másodszor arra gondoltam, hogy a disznó újabban sertésnek hívatja magát és a sós szalonna hiánya ezzel függ össze. Megszabadulván a „disznó” névtől, logikusnak látszott az a hipotézis, hogy a sertés eleve füstölt szalonnáha burkolja lényét. Az '-rig pl nár, mint a pórias fehér. Ami a disznónak jó volt, azt a sertés már nem engedheti meg magának, még akkor sem, ha bizonyos szóalakzatok, mint például a „disz- nósá«r”, vagy a „disznótor” nem akarnak elavulni. E s^ár^nak látszó feltevés is megdőlt. Négyemeletes, modern bérházunkban gyakran volt a télen disznótor, s ehhez a ház előtti parkban vágták a sertéseket. Gyakran megfigyeltem, hogy a sertésnek is fehér a szalonnája, mint a disznónak volt. Nemcsak a közönséges mangalicáé fehér, hanem a legelőkelőbb sonkasertésé is. A közvetlen tapasztalatok egyúttal azt a feltevést is megdöntötték, miszerint a modern gépi perzselés miatt füstölődik meg a szalonna ... Egy neves belgyógyász nyilatkozata után le kellett számolnom azzal a hiedelemmel, hogy a feldolgozó ipar és a kereskedelem egészségvédelmi okokból vonja meg a fehér szalonnát a dolgozók szájától: az orvos ugyanis azt nyilatkozta, hogy a füs- módszert, tölt áru nehezebben iránvítia múlt a fehér szalonna szezonja. Már leemászthetö. A téllel együtt mondtam az ízéről és annak kinyomozásáról is, hogy miért nem ízlelhettem, míg kívántam, amikor egyszerre megjelent a csemegeboltban. Tetején megolvadt a só, lágy, nyúlós, petyhüdt, sápadt és szomorú volt. Nem vették. A kutyának sem kellett. Ki kívánjúniusban fehér szalonnát enni? . . . Az eladó szemlesütve mondta az árát, amikor részvétből megkérdeztem: 25 forint. És akkor eszembe jutott, hogy a füstölt 29-be kerül, s hogy a különbözet jó része haszon, mert 4 forint áru füst aligha fér el egy kiló szalonnán. Mióta rájöttem a disz- nóságra, azon tűnődöm, hogy sózni vagy füstölni kellene a am elv így étkezési i elkultúrát? .. • Zám i játítás, a helyére kétszintes házat építünk 15 lakással. Délután szétnézek a községben. Szinte minden kapura ki lehetne szögezni a táblát: tiszta udvar, rendes ház. Különösen a Petőfi utca új, villaszerű családi házaira. Ha valaki Császár- töltésen jár, ezt az utcát keresse fel. Megéri. Erről mesélte Cserjés Sándor, hogy amikor 1958-ban dr. Varga Jenőnek, a megyei tanács vb akkori helyettesének megmutatta a területet — akkor még kukorica volt itt —, s elmondta, milyen tervek foglalkoztatják. Varga elvtárs tréfálkozva megjegyezte: — Mire ezt közművesítik, beépítik, addigra meg fog őszülni, Cserjés elvtárs! Valóbah. A „jóslat” bevált. Az újtelep házai állnak, bennük a víz, a villany. De Cserjés Sándor tanácselnök megőszült. — Nemrégiben, a megyei nagyaktíván említettem ezt Varga elvtársnak, aki emlékezett rá, s csak ennyit kérdezett: — De megérte, igaz? — Megérte, valóban megérte! — fejezte be a császártöltési tanácselnök. Gál Sándor
