Petőfi Népe, 1970. június (25. évfolyam, 127-151. szám)
1970-06-17 / 140. szám
M MAGVA R S TO C f*A 11S T Á ■ M'ü'N « ÁS P Á RT B A C S'-KI S K - \ M E G Y EI BI ZOTT S Á.G Á N AKNA P fi A P J A Világ proletárjai, egyesüljetek! 2,17 milliárd forint fejlesztésre A negyedik ötéves terv előkészítéséről Megkezdődtek a magyar-osztrák tárgyalások Egyre több szó esik mostanában a harmadik ötéves terv teljesítéséről és a negyedik ötéves terv előkészítéséről a megyei tanács vb-ülésein. Ezt tükrözte a végrehajtó bizottság tegnapi tanácskozása is. Az első napirendi pont keretében a Kecskeméti Városi Tanács irányító munkájának tapasztalatait vitatta meg a testület. A jelentés kiemelte, hogy a város vezetőtestületei sokirányú erőfeszítést tettek Kecskemét fejlesztéséért, Sikerült a lakosságot is erre mozgósítani, ugyanis az elmúlt tíz év alatt a lakosság 48,4 millió forint értékű társadalmi munkát végzett. A tanács alapvető feladata, hogy az irányító és végrehajtó munkában még- inkább a lakosságra támaszkodjon, s a városban élő műszaki, közgazdasági, kulturális és egészségügyi szakembereket szélesebb körben vonja be a feladatok elvégzésébe állapította meg az előterjesztés. Ezután mélyrehatóan elemezte a tanácsi testület és apparátus tevékenységét, a város iparának, mezőgazdaságának, lakótelepek kommunális ellátottságának fejlődését, az egészségügy és művelődésügy helyzetét, s a negyedik ötéves tervvel kapcsolatos feladatokat. A megyei tanács vb megállapította, hogy az elmúlt tíz esztendő alatt a Kecskeméti Városi Tanács és végrehajtó bizottsága értékes eredményeket ért el a város fejlesztésében. Nagymértékben fejlődött például a város ipara. A kereskedelem, a szolgáltatás, az egészségügy és művelődésügy fejlődéséről már nem lehet egyértelműen ugyanezt megállapítani. A vb felhívta a városi tanács figyelmét arra, hogy egyes osztályai tevékenysége színvonalának javítására tegye meg a szükséges intézkedéseket. Ezután az 1970. évi nép- számlálás végrehajtását értékelte a vb. Az előterjesztésből kitűnt, hogy a rendelkezésre álló részadatok is igen értékes alapot nyújtanak a tanácsoknak a különböző tervek készítéséhez. A Központi Statisztikai Hivatal megyei igazgatója bejelentette, hogy a népszámlálás előzetes adatai már a nyomdában vannak. A vb elismerését fejezte ki Kóczián Zoltánnak, a KSH megyei igazgatójának és helyettesének Tassy Gyulának, valamint a hivatal dolgozóinak, a nép- aaámlálásban részi, vevő tárgyalt a megyei tanács vb összeíróknak áldozatos munkájukért. Annak idején ugyanis igen mostoha időjárási körülmények között — leküzdve a nagy tanyavilágban rájuk váró nehézségeket is — megyénk összeírói országosan elsőnek fejezték be a népszámlálást. A következő napirendi pont keretében a megye negyedik ötéves fejlesztési tervének előkészítéséről tárgyalt a végrehajtó bizottság. A tervosztály vezetőjének beszámolója szerint megyénk fejlesztésére 1971—75 között 2,17 milliárd forintot irányoztak elő. Ebből a legnagyobb tétel 924 millió forint a lakásépítés előirányzata. Ezt követi az egészségügyi és szociális ellátás 388 millió forinttal. Jelentős összegeket fordítanak a kulturális ellátásra, a vízgazdálkodásra, a közlekedésre. A megyei testület megállapította, hogy az elkövetkező időszakban igen fontos szerepe lesz a helyi tanácsok, valamint a vállalatok, gazdaságok között minél szorosabb együttműködésnek. Ez nemcsak a lakás, az óvodai és bölcsődei fejlesztés, hanem a víz, csatorna és egyéb közművek építésénél is igen jelentős lehet. Végül a tanács a végrehajtó bizottság, majd a megyei népi ellenőrzési bizottság második félévi munkatervét tárgyalta. Ügy döntött június 30-ra kitűzött vb-ülés elmarad, ugyanakkor július 3-ra összehívja a megyei tanács ülését. Ezen a dunavecsei és kiskunfélegyházi járások megszűnésével kapcsolatos további feladatokról dönt majd a testület. Ezután a vb bejelentéseket tárgyalt. N. O. Losonczi Pál, a Népköz- társaság Elnöki Tanácsának elnöke kedden délelőtt viszontlátogatást tett dr. Franz Jónásnál, az Osztrák Köztársaság elnökének szállásán, majd az Osztrák Köztársaság elnöke és kísérete kedden délelőtt a Hősök terén megkoszorúzta a magyar Hősök emlékművét. Kedden délelőtt az Országházban, az Elnöki Tanács tanácstermében megkezdődtek a magyar—osztrák tárgyalások. Magyar részről a tárgyaláson részt vesz Losonczi Pál, az Elnöki Tanái nőké, Kisházi Ödön, í nöki Tanács helyettes ke, Péter János külügyminiszter, Szilágyi Béla külügyminiszter-helyettes, Kurtán Sándor, a Magyar Nép- köztársaság bécsi vete, Esztergályos dr. Bányász Rezső, a Külügyminisztérium főosztály- vezetői, K. Kovács Ferenc, a Külügyminisztérium 1- osztályú titkára. Osztrák részről a tárgyalásokon részt vesz dr. H. C. Franz Jonas, az Osztrák Köztársaság elnöke, dr. Rudolf Kirchláger külügyminiszter, dr. Kari Trescher kabinetigazgató, dr. Kurt Enderl, az Osztrák Köztársaság budapesti nagykövete, dr. Klaus Winterstein nagykövet, protokollfőnök, dr. Georg Schlumberger követ, dr. Raimund Truxa ezredes, az elnök adjutánsa és dr. Josef Bandion kabinettitkár (MTI) Rohamosan árad a Tisza Elkészült a védelem w£C§|CliUtí! átcsoportosításának terve Látkép a Belvedere palotából. Háttérben a Szent István székesegyház, a Stephanskirche. (MTI foto — KS) A lÉármas-Körös völgyében keletkezett újabb árhullám következtében tegnap hajnal óta Csongrád és Szeged között rohamosan emelkedik a Tisza vízszintje. A vízügyi szakemberek szinte óráról «•ára jelentik a víz állását. A reggeli órákban 910 cm, délelőtt 916, a délutáni órákban pedig már 919 cm-nél állt a vízmércén az ár magassága. A víz rohamos emelkedése diktálja a tennivalókat. A szegedi gyárak, vállalatok dolgozói tegnap délutánig elkészültek a belvárosi támfal építésével. A homokzsákok jelenleg a kőfal közepéig érnek. A soron következő munka az ellennyomó medencék kialakítása. Újszegeden a Bertalan-szobornál és a Füvészkertnél az átázott töltéseken helyenként át- szivárgást észleltek, ezért tegnap a kora reggeli órák - ban a védelmi erők egy részét ezekre a helyekre csoportosították. A veszély leküzdését a víz felől is biztosították : az átszivárgás- nál egy kövekkel és homokzsákokkal megrakó!* tutajt a víz nagyobb feltörése esetén a réshez süllyesztenek. hogy ezáltal megakadályozzák a víz át- áramlását. A gyárakból, üzemekből műszak után gátakra érkező munkások már igen fáradtak. Több munkaerőr lenne szükség a szeeedi gátakon. A területi árvízvér Szeged madártávlatból , Már csak két vasútvonalon szünetel a forgalom A MÁV közűi, hogy az árvízi helyreállítási munkák eredményeként Tibor- szállás—Ágerdőma j or, Gyula—Kötegyán és Köte- Vésztő állomások részlegesen megindult a vonatforgalom. Békéscsaba és Gyula között pedig megszűnt a forgalmi korlátozás. Jelenleg az árvíz miatt már csak Fehér- gyarmat—Zajta, valamint Vésztő—Szeghalom között szünetel a forgalom. (MTI) delmi bizottság tegnap elkészítette a katonák, munkásőrök és egyetemisták mozgósításának tervét, s felkészült a gyulai és debreceni árvízvédelmi osztagok egy részének átcsoportosítására. Az osztagok a terv szerint az árvíz lefolyásával haladnak Szegedre, ahol a hét végén a tetőzéskor mintegy 20—25 ezer ember dolgozik majd a töltéseken. Megéreti a korai TflPtVtW Pirul az őszibarack IllUgg j készül a mirelit zöldség A fülledt meleg gyorsítja a gyümölcsérést a megye kertjeiben, ültetvényein, s nyomában növekszik az árukínálat. A kereskedelmi szakemberek becslése szerint naponta már 50 vagonnyi kertészeti terméket értékesítenek a nagyüzemi gazdaságok. A forgalom zömét a MÉK átvevőtelepein bonyolítják le, de javult a közvetlen kínálat is. A nagyüzemi gazdaságok több mint 60 megyén kívüli elárusító helyet látnak el naponta friss zöldséggel, gyümölccsel. Kedvezőek a piaci impulzusok: élénk a kereslet, jók az árak. Ez az ártörvény azonban súlyosan érinti a fogyasztók „zsebét”. Ezzel viszont ez- évben számolni i kell. Alig kezdődött meg a szamócaidény, máris lefutóban van a szezonja. Meggyből az idén sem lesz nagy kínálat. A megye híres rneggytermő vidékeiről megérkezett ebből a gyümölcsből is az első szállítmány. Befőzni való cseresznyéből egyenletes, az átlagosnál jobb a felhozatal. A kajszibarackosokban hízik a termés, egyenletes nagyságúak a szernek, s a vártnál többet ígérnek a fák. A megye őszibarackosaiban pirul a gyümölcs. A több mint 700 holdat kitevő zárt ültetvényekről 7— 8 nap múlva várják az első rakományt a kereskedelmi szervek. A korai fajtákból kevés lesz a termés, a későbben érőkből majd javul a kínálat. A zöldség- és gyümölcs- éréssel egyidőben megkezdődött a szezon a Bajai Hűtőházban is. A tervek szerint 8500 tonna mirelit árut készítenek hazai és külföldi megrendelésre. A mélyhűtött áru nyolcvan százaléka zöldség lesz, a többi gyümölcs, ennek is nagy része a szamóca, amelyet svéd exportra készítenek. Tegnap megkezdődött a borsóidény is. Az üzem termőkörzetében, öt cséplőállomáson 18 gép fejti a borsót, amelyből naponta 12 vagonra való érkezik a hűtőházba. Összesen 17 féle kertészeti terméket tartósítanak a téli hónapokra. Egyebek között paradicsomból, paprikából, uborkából és tökből mélyhűte- nek többet a tavalyinál. y. e.