Petőfi Népe, 1970. június (25. évfolyam, 127-151. szám)
1970-06-13 / 137. szám
A Szovjetuniónak Uruguay az ellenfele Pénteken Mexikóvárosban helyi idő szerint a déli órákban nagy izgalmak közepette került sor arra a sorsolásra, amely eldöntötte, . a Szovjetunió és Mexikó között a csoportelsőséget. A szerencse a szovjet együttesnek kedvezett, csoportelső lett. így a szovjet válogatottnak nem kell elutazni vasárnapra Mexikóvárosból, eddigi mérkőzéseinek színhelyén fogadhatja a 2. csoportban második helyen végzett Uruguayi Mexikó válogatottja viszont Olaszországgal küzd a négybe jutásért, Tolucá- ban. A Magyar Televízió június 14-én, vasárnap 18.50 órai kezdettel az NSZK— Anglia világbajnoki labdarúgómérkőzést közvetíti a leoni stadionból. NAPTAR | 1970. június 13, szombat Névnap: Antal Napkelte: 3 óra 46 perc. , Napnyugta: 19 óra 42 perc. Holdkelte: 13 óra 02 perc. Holdnyugta: 0 óra 11 perc. Az Országos Tervhivatal elnökének sajtótájékoztatója Párdi Imre, az Országos Tervhivatal elnöke tegnap tájékoztatta az újságírókat a negyedik ötéves terv előkészületeiről. Utalt arra, hogy a terv végleges kidolgozása néhány hónapon belül befejeződik, s a tervjavaslatot a párt Központi Bizottsága és a kormány még a nyár folyamán megtárgyalja. Ősszel az ország- gyűlés elé kerül, amely megalkotja majd a negyedik ötéves tervről szóló törvényjavaslatot. — MA ESTE vidám lampionos felvonulással és toronyzenével köszöntik a hivatalosan június 14-én, vasárnap nyíló Siklósi Várfesztivált és a VII. országos fúvószenekari találkozót. Ebből az alkalomból több kiállítás nyílik. továbbá számos egyéb kulturális és sportrendezvény is lebonyolításra kerül. — A tervezett 5 ezer mázsa korai cseresznyéből eddig már több mint 3 ezer mázsát átvett a MÉK jánoshalmi telepe. Az ízletes, szép gyümölcsből már nagyobb szállítmányt indítottak útnak az NSZK-ba ég Finnországba. Mozik műsora Június 13.: KECSKEMET VÁROSI háromnegyed 6 és 8 órakor NAGY KÉK JELZÉS KECSKEMÉT ARP AD 6 órakor SZÍVARVANYVÖLGY I—II. Másfél helyárú! Június 14.: rÁfalakul a meteorológiai szervezet A Magyar Közlöny csütörtöki számában megjelent az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság elnökének rendelete az országos meteorológiai szolgálat szervezéséről. A rendelet értelmében július 1-én megalakul az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság elnökének felügyelete alatt működő Országos Meteorológiai Szolgálat. Élén elnök áll, akit az OMFB elnöke nevez ki. A szolgálathoz három központi intézet tartozik. Az eddigi Országos Meteorológiai Intézet mint Központi Meteorológiai Intézet, az előrejelző központ mint Központi Előrejelző Intézet, az eddigi „Marczell György” Aerológiai Főobszervatórium pedig mint Központi Légkörfizikai Intézet működik tovább. Növényvédelmi prognózis Maghozó takarmány és ipari répatáblákon egyaránt elkezdték károsításukat a levéltet- vek. A veszélyeztetett területeket mielőtt át kell vizsgálni és szükség esetén az alábbi növényvédőszerekkel védekezhetünk : Wofatox SP 30 és Me- tilparathion 50 WP 0,6 százalékos, Metasystox és Tinox 0,3 százalékos permetlével. Valamennyi felsorolt rovarölőszer méhekre veszélyes. A Seychelles-szigeteknél elsüllyedt a brit haditengerészet csaknem 50 ezer tonnás tankhajója. A 60 főnyi legénység megmenekült. Szaporodik a dóm-állomány A Kiskunsági Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság he- tényegyházi vadrezervátumában szaporodik a dám- állomány. A puha talajt kedvelő dámok az idén több mint 30 utódot nevelnek. Az évek óta gyarapodó állomány híre már külföldre is eljutott. Dámbika kilövésre újabban külföldi vadászokat is fogad a homoki erdő. Kevesebb mint fél liter A megyei minőségellenőrző intézetek a nyári sörfogyasztási szezon előtt nagyszabású vizsgálatokat kezdtek: eddig 22 sörpalackozó kirendeltségnél tartottak széles körű térfogat- ellenőrzést. Megállapították, hogy a félliteres üvegek átlagtérfogata — kétezer minta átlagában — 494 milliliter — ami azt mutatja, hogy a töltési szintek valamivel az előírt alatt vannak. Az intézetek a hiányosságra figyelmeztették az illetékes kirendeltségek vezetőit és egyúttal a szabványok módosítására is javaslatot tettek. A sör minőségellenőrzését az intézetek tovább folytatják. — Saját palackozó üzemet létesített a Kiskunfélegyházi ÁFÉSZ, Az új üzemben megkezdődött a kísérleti palackozás és a dolgozók betanítása. Hamarosan megjelennek majd az üzletekben az ízlésesen csomagolt, féldecis üvegek, megtöltve kiskunfélegyházi kisüsti pálinkafélékkel. Fába faragott mesevilág Fába faragott mesevilág címmel kiállítás nyílik vasárnap, június 14-én délelőtt 11 órakor a kiskun- halasi Thorma János múzeumban Horváth József népi fafaragóművész' alkotásaiból. A kiállítást Földes László, a Magyar Néprajzi Társaság főtitkára nyitja meg. Várható időjárás ma estig: időnként megnövekvő felhőzet, már csak szórványosan előforduló kisebb záporral, zivatarral, mérsékelt, napközben megélénkülő északnyugati szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11—16, legmagasabb nappali hőmérséklet 23—28 fok -között. A Balaton vizének hőmérséklete Siófoknál 11 órakor 18 fok, a Duna vízállása Budapestnél 508 centiméter volt. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: június 11-én a középhőmérséklet 19,7, (az 50 éves átlag 19,6), a legmagasabb hőmérséklet 22,5 Celsius-fok. A napsütéses órák száma 4,9. Június 12-én a reggel 7 órakor mért hőmérséklet 18,4, a délután 1 órakor mért hőmérséklet 24,5, a legalacsonyabb hőmérséklet 16,6 Celsius-fok. Csapadék 5,1 mm. A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint Mezőkovácsházán megtartott 24. heti lottósorsoláson a következő nyerőszámokat húzták ki: 12,15, 42, 45, 87 LISZT FERENC LENINGRADBAN Régészeti szenzációk Í968. júniusában régészeti szenzációként hatott az a hír, hogy módszeres ásatások során Paestumnál (Olaszország) egy sírbolt feltárásánál két és fél ezer éves páratlan szépségű, sértetlen falfestményre bukkantak. A kép egy vízbe ugró atlétát ábrázol. Napoli professzor, a salemoi tartományi régészeti múzeum igazgató-helyettese megállapította, hogy a festmények időszámításunk előtt 480-ból valók. Tavaly újabb esemény került a régészek érdeklődésének középpontjába. Luigi Franco paestumi földműves szántás közben újabb kőlappal borított sírra bukkant. 83 sírt ástak ki, köztük ötvenet értékes, művészi freskókkal. Harminc sírbolt jó állapotban van. Freskói hogy a falfestmények lucanaiaktól erednek, akiket Leningrádban a LENFILM-stúdióban forgatják a szov- megihletett az akkoriban jet—magyar koprodukciós Liszt Ferenc-filmet, amelyet virágzó görög festészeti is- Keleti Márton rendez. Sinkovits Imre, a film címszerep- kóla. lője forgatás közben. — A megye határain túl is megérdemelt népszerűségnek örvend a Helvéciái Állami Gazdaság kecskeméti, Rákóczi úti boltja. A legkapósabb csemegékből, köztük a házias készítésű sült kolbászból és hurkából most mintegy 50 százalékkal nagyobb forgalmat értek el, mint a tavalyi év hasonló időszakában. Az üzlethelyiségeket rövidesen átalakítással, bővítéssel teszik még vonzóbbá, korszerűbbé. EMLÉKEZZÜNK PAUL EHRLICH Hatvan évvel ezelőtt, 19X0. június 13-án halt meg Paul Ehrlich, Nobel-díjas német orvos-prolesszor és vegyész, a vérbaj hatásos gyógyszerének, a Salvar- sannak a felfedezője. Már mint fiatal tanársegéd (Boroszlóban, Frei- burgban, Strassburgban, Lipcsében végzi tanulmányait) kitűnik kísérletező kedvével. Huszonhét éves, amikor rendkívüli tanárrá nevezik ki, és harmincegy évesen (1885-ben) kerül a berlini klinikára. Hamarosan a fertőző osztályon dolgozik. Később a Berlin melletti Steglitzben létesített szérumtermelő Intézet Igazgatója, majd 1899-től a Majna-Frankfurtban emelt kísérleti terápiái intézetet vezeti. Behring mellett a szérumterápia egyik alapítója. 1908-ban Nobel-dijjal tüntetik ki. Az egész világ figyelmét azonban 1910-ben megjelent tudományos dolgozatával vonja magára: ebben — tudományos vizsgálataira, azok tapasztalataira hivatkozva — új szert, egy arzénvegyületet ajánl a szifilisz gyógyítására. A Salvarsan néven ismertté vált gyógyszer hosszú évtizedeken keresztül a legjobban bevált eszköznek bizonyult a vérbajra. Gyógyszerek a perui károsultaknak A Magyar Vöröskereszt a magyar kormány gyorspénteken különböző gyógy- segélyeként a perui földszerekből álló küldeményt rengés károsultjainak megindított útnak repülőgépen segítésére. RENDÖRSZTRAJK Rendőrsztrájk volt a svéd fővárosban. Ez úgy felbátorította a stockholmi huligánokat, hogy randalírozni kezdtek. A rendőrök erre abbahagyták a sztrájkot és — mint képünkön is látható — kirajzottak kocsijaikon Stockholm hirtelen veszélyessé vált ntcáira. — 50 ezer pecsenyekacsát, 8500 libát és 7800 hibrid tojótyúkot nevel ebben az évben a kiskunhalasi Szabadság Termelőszövetkezet. A tervek szerint baromfiból az év végéig 5 millió forint jövedelmük lesz. — JÓL SIKERÜLT a Fémmunkás Vállalat kecskeméti gyáregységében pénteken megrendezett véradónap. Az üzem dolgozói közül mintegy másfél százan adtak önkéntesen, térítés nélkül vért. i— Az árvízveszély elmúltával, miután a lakosság újra visszaköltözött Makóra, elsőként kislány született a városi kórházban. Barta Sándorné adott életet Anita nevű kislányának. A helyi József Attila Tsz, valamint a Cipész Ktsz bébiruhákkal, gyermekjátékokkal, készpénzzel örvendeztette meg a mamát. A rögtönzött ünnepségen az Állami Biztosító ajándékaként egy babakocsit és egy nagy játékmackót adtak át Kigyulladt a húsfüstölő Pénteken, a hajnali órákban Kisszálláson a Felszabadulás utcában kigyulladt a tompái ÁFÉSZ hentesüzletének húsfüstölője. A bolt vezetője, Varga Zoltán, előző nap zárás után lakására, Tompa községbe távozott, s az üzemben levő füstölőt felügyelet nélkül hagyta. A hő hatására egy-két tábla szalonna a tűz fölötti rácsra zuhant. Az olvadás élesztette a tüzet, amely így nemcsak a füstölés alatt levő mintegy 3 mázsa szalonnára, hanem a helyiség ajtajára és tetőzetére is átterjedt. A füstölő egyébként tűzrendészeti szempontból megfelelt az előírásoknak, s a tűz csupán azért harapózhatott el. mivel a közelben senki sem volt. A tűzeset következtében hozzávetőleg egy mázsa szalonna veszett kárba, és tönkrement a füstölő ajtaja és tetőzete. A tüzet a kiskunhalasi állami tűzoltóság a kisszállási önkéntes tűzoltósággal közösen eloltotta, de az anyagi kár így is eléri a 8—9 ezer forintot. A tűzeset kapcsán a vizsgálat folyamatban van. PETŐFI NÉPE. A Magvax Szocialista Munkáspárt Báes-Kiskun megy el Bizottsága és a megyei tanács lapja. - Főszerkesztő: F. Tóth Pál — Kiadja a Bacs-Kiskun megyei Lapkiadó Vállalat - felelős kladői dr. Mezei István Igazgató. — Szerkesztőség: Kecskemét Városi Tanacsház. - Szerkesztőségi telefonközpont: 26-19. 25-18. Szerkesztő bizottság: 10-38. — Kiadóhivatalt Kecskemét Szabadság tér lía. Telefon: 17-09. — Terjeszti a Magyar Posta — Előfizethető a helyt postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapraj 20,— forint, Bács-Kiskun megyei Nyomda V. Kecskemét. Telefoni U-83. — Index: 25 065