Petőfi Népe, 1970. május (25. évfolyam, 101-126. szám)
1970-05-01 / 101. szám
H* I át engem te visszahozott az estefelé hazacsattogó bécsi gyors. Jöhettem volna persze hamarabb is. Akik ötvenhatban kifutottak, már három- szor-négyszer kattogtalak bőröndjeiket a hegyeshalmi állomáson. De tudhatod, én mindig ilyen biztonsági ember voltam, nemhiába játszatott velem a kis Kol- tai bekket az osztalyvalo- gatottban. Szóval, most jöttem csak haza, tizenhárom év után, s most nyitogatom a szemem, mi is történt azóta, hogy arról a Pest felé kattogó tehervonatrol le akartál rántani. Kérdezed: tulajdonképpen miért kapaszkodtam fel akkor az ütközőkre? Most is csak a vállam vonogatom. csomagot kötött, térképet bújt akkor a fél kollégium, sodródtam én is a többiek után. A Bécs környéki láger kerítésének drótszemeit számolgatva értettem meg végül, hogy hol vagyok, s hogy miképp is kerültem oda. Jó három hónapom telt el a lakatra zárt vaskapu mögött, Érdekelnek azok a napok? Gyermekkorodban biztosan szűköltél bezárt szobában: talán ezt az érzést idézte fel. és fokozta már-már a kibírhatatlansá- gig az az idő. Na mindegy. A lényeg az, hogy egy reggel _ éjszaka esett, éppen a havat lapátoltuk —. valami svéd bizottság érkezett a táborba, hogy a menekültek között válogasson. Az én nevemet is kiáltották. A bizottság vezetője — egy zöld szemű, falfehér tanárféle — azt akarta tudni, hogy tényleg gagyogok-e, ahogy bediktáltam, angolul meg franciául. Emlékszel biztosan, mennyit magoltam a zuhanyozóban, így aztán el tudtam mondani, hogy ki vagyok, s honnan futottam. Arra a kérdésre, hogy mik a szándékaim, nem mondtam mást. mint azt, hogy tanulni. Lehetőleg közgazdaságtant tanulni. Ha gondolkodsz egy kicsit, biztosan eszedbe jut, hogy annak idején mennyire vágytam a Duna-parti egyetemre. Kiküldtek, kétszer is behívtak, mire a zöldszemu kinyögte, hogy az ő országukban foglalkozhatnék a közgazdaságtannal. Két feltételük van csupán. Először is, egy szabott határidőre meg kell tanulnom svédül- másodszor pedig, legalább tíz évig náluk kell dolgoznom. Ha a két kikötést vállalom, a nyelvtanulás idejére állami segélyt, szállást adnak, aztán meg biztosan akad egy olyan cég, amely _ ha diploma után náluk dolgozom — vállalja a taníttatásomat. Nem gondolkodtam. Megbuktattam a fejem, és néztem. hol kell az előre^ kitöltött papírokat aláírni. E gy kiszuperált katonai gép szükségülésein rázódtam el Stockholmba. ahol előbb megint valami táborfélében tartottak, majd az újabb faggatózások után megkaptam a letelepedési engedélyt. Emlegettem már, hogyan pörgettem a szótárlapokat a zuhanyozóban. Hát az a minden esti magolás semmi sem volt ahhoz, amit en azokért a torokból kibukó, orron átszivárgó svéd szavakért tettem. Reggel hatkor már javában lapozgattam a csíkos nyelvtanfüzetet, és estére mindig akadt tizenöt, húsz olyan mondat, amire azt mondhattam. hogy végképp az envém. . . Január végén ertem ki, a következő karácsonykor vizsgáztam. A bizonyítványomban valami ilyesféle állt- „X. Y. a svéd nyelv Akácz Lászlói megbízható és jól hasznosítható ismerője.” Kedden kaptam meg a papírokat, csütörtökön már várt a levél, hogy az egyik nagy stockholmi áruház igazgatója szeretne velem beszélni. Felhívtam, másnap fogadott. Elmondta, hogy szívesen szerződtetnének. Ahogy ez náluk szokás, beíratnak az egyetemre, vállalják minden költségemet, és aztán, ha már kezemben a diploma, majd náluk kezdek dolgozni. Ha jól tanulok, és felszedek még egy-két nyelvet, nem a megszabott öt, hanem nyolc vagy tíz év alatt kell a rámköltött koronákat Ie- törlesztenem. Üjra bólintottam. Két hét múlva kezemben volt az egyetemi Index. Így, könyvforgatással, fü- zettöltögetéssel telt el újabb négy év, amelynek végén megint ott ültem az igazgató előtt, hogy jelentsem, készen vagyok, munkára lehet fogni Előbb üzletkötőként alkalmaztak. Egy hatalmas fekete táskával kopogtattam a különböző cégek ajtaján. Fél év sem telt el, már külföldre is elküldték. Két év múlva pedig, amikor kereskedelmi főnökünk sport Volvójával egy fának ugrott, — mivel akkor már németül is, olaszul is beszéltem — dupla fizetéssel engem állítottak a helyére. Ez, ha utánaszámolok, jó négy éve történt Azóta megállás nélkül járom Európát. Hétfőn Párizsban, szerdán Londonban, pénteken Becsben tárgyalok. Senki mástól, egyedül tőlem függ az egész áruház minden szerződése. Czóval, ahogy itthon ** mondani szokás, befutottam; fej vagyok. Most, ugye, azt várod, hogy elkezdjem sorolni, milyen lakásom, kocsim van, mire vittem. Hidd el, tudnék mesélni ilyesmiről is! A házról, ahol lakom, s ahol nincs lépcső, hanem automata liftek nyílnak csukódnak az ajtók előtt, meg a sport Volvómról, amellyel egyelőre én még nem ugrottam fának. Egyelőre, mondom, mert könnyen meglehet, hogy egy szombat vagy vasárnap este majd magam ugratom neki. Nyitogasd csak a szemed, és kavargasd csak a levegőt. mint annak idején a kollégiumban! Igen, már jóideje megint egy ilyen fának ugratás előtt állok, de az is meglehet, hogy újra valami tabletta vagy egy fütyörésző gázcsap lesz belőle. Jól értetted. Azt mondtam, hogy újra, mert már tabletta is, gázcsap is — volt. A tablettákkal még az egvetemi évek alatt "próbálkoztam. Akkor, amikor egy sikeres szigorlat után r.em tudtam kinek elmondani. hogy az indexemben ott egv újabb ieles. Szombaton délután lőtt rám a beszélhetnék. Ültem a szobámban, néztem a kis. fekete fedelű könyvet. és azon tűnődtem, bogv ldnek telefonállak. Évfolyamtársaim valamennyien svédek voltak. Kalapot emeltek nekem, dicsérték politikai bátorságomat. de az. hogy meghfv- ion eey konyakra. soha egyiknek sem jutott eszébe. Ismertem néhány magyar disszidenst is. Régit, újat egyaránt. Dehát a régieknek saját klubjuk, külön futballcsapatuk van, ők nemigen állnak szóba holmi ötvenhatosokkal. Az ötvenhatosok meg... És a nők? A sárga hajú Ursu- lák? Azokra nem olyankor csönget rá az ember, amikor valamit mondani akar! Szóval rettenetesen egyedül voltam. Legalább olyan egyedül, mint amikor Bécs mellett számoltam a drótszemeket. |_J at óra tájban, amikor ” odakint újra esni kezdett, nyeltem le az első altatót. Aztán utána küldtem a többit is. Húsz perc alatt másfél fiola fogyott el. Ha lett volna otthon még öt-hat szem, biztosan nem élem túl. Legalább is a gyomromat kimosó orvos szerint, akit egy józanabb pillanatban csöngettem fel. Másodszorra, ugyancsak egy szombaton este, gázzal próbálkoztam. Megittam egy fél üveg konyakot, odatámolyogtam a boylerhez, és elfordítottam a csapot. Valamelyik szomszéd ablakáig szivároghatott a gáz, mert rámtörték az ajtót, és megmentettek. A hídig, látod, én még nem jutottam el... Jártak már a kezedben biztosan stockholmi városfotók. Talán emlékszel is arra a képre, amely két csatorna szürkés vize között egy köralakú épületfélét mutat, természetesen úgy, hogy a többi világosra meszelt, téglakoszorús házból is jó néhány látsszon. A képeslapok ezt a színes városrészt sokféle változatban szokták villogtatni. Olyan beállítást viszont még egyet sem láttam, amelyen a kerek épületek mögötti vashíd is feltűnne. Az a rozsdás vashíd, amely valami rakodószerkezet sínjét tartja, s amely alatt tíz-tizenkét méter mélyen húzódik Stockholm egyik legforgalmasabb autóútja. Cgy Göterborgban élő magyar munkással álltam ott egyszer a köny- nyen elérhető magasságban. Q magyarázta el, hogy az alacsony korlátot miképp szokás átlépni egy üres pillanatban, s hogy miért jelentik a lehető legbiztosabb halált az odalent egymás nyomában törtető autók. Azt is ez a göteborgi munkás mondta el, hogy a leggyakrabban szombaton és vasárnap szirénázik a híd alatt a mentőautó. Igen, szombaton és vasárnap. amikor én is helyére akartam tenni a legnagyobb pontot, s amikor ott annvi de annvi emberre ráiön a búcsúzkodás ... Talán olvastál már róla, hogy néhánv éve két szabadnapon pihenhet minden svédországi, a szombat és a vasárnap, ez az elnéptelenedés ideje- akkor mordulnak fel. és Indulnak hosszabb útra a városi autók. Ezt. ezt a két naoot ret- tpnntn, kibírni' Aki nem rántda be ma<*a mögött a kocsi ajtót, azt a btrtelen börtönné vélő lakása foi- tocatla. akj nedl« rátapos a gázpedálra azt vaev a betonút egvforrria surrogó . sa. vagv ecv nrdősarok csendje keseríti «L Ilyen kor kerülnek eW a konyakos üvegek. Ilyenkor ad magának fejlövést a békés polgár, ilyenkor nem akar semmiről sem tudni. F őképpen arról nem, hogy tulajdonképpen mennyire értelmetlen a hétfő reggeltől péntek délutánig tartó kapadozás. Itthon mindig találkozhatsz valakivel, aki ráüt a váltadra, s aztán meghív egy pohár sörre. De ott? Reggeltől estig mehetsz, míg egyáltalán köszönni tudsz valami félismerösnek. Beszélgetés, vagy ahogy itthon mondják, egy jó kis dumcsi? Arrafelé olyasmiről szó sem lehet. Hiába van neked luxuslakásod. rejtett hangfalakkal, meg akkora bárszekrényed, mint egy kredenc, mégis magad maradsz. Mert az idegen ott idegen csak igazán; Munkádat elfogadják, meg Is fizetnek becsülettel, de arra, hogy egy család Is befogadjon, aligha számíthatsz. És különben is! Mire mész egy olyan vacsorameghívássai, ami úgy hangzik, mintha temetésre várnának ... Olvasom itthon az újságokat Tudom, sokat beszéltek ti mostanában a hazaszeretetről. Nem akarok én ebbe a világba beleszólni, s különben is, ha valakinek, hát akkor éppen nekem nincs ehhez jogom, de hogy így felkavarodott bennem ez az egész, csak megmondom, hogy szerintem mi az a hazafiság meg a hazaszeretet. Tudod mi? Az, hogy az ember tud kihez szólni. Hogy nem egyedül, egy luxuslakásban vagy egy erdei tisztáson keli meginnia azt az üveg italt, hanem, ha arra vágyik, mindig tud kinek tölteni az asztalának Igen, ez a ha- lafiság, hogy nincs egyedül az ember: hogyha káromkodik is, van kinek káromkodnia. Ez a visszhang a hazafiság, és ezt megérteni, az a hazaszeretet. Látod, még a végén azt hiszed rólam, hogy nemcsak a konyakra szoktam rá, de — ezt a szót is most tanultam itthon — a lelkizésre is. pedig ne hidd, hogy ez alatt a tízegynéhány év alatt kicserélődtem. Ha az lesz soron, úgy kapaszkodom fel a stockholmi híd lépcsőjén, mint amikor a kollégium padlására mentünk teregetni. Tudom. mit vállaltam, amikor a megszabott határidőre nem jöttem vissza. Annyi történt csak, hogy néhány dolgot volt időm megfogalmazni. Megfogalmazni, és megérteni. |_| ogy aztán most mire ** megyek a szépen ösz- szerakosgatott gondolataimmal? Egyelőre hátra van még egy kis törleszteni valóm; tudhatod: soha, senkinek nem szerettem tartozni. És, ha kibírom addig, a legutolsó részlet után? Anyám is ezt kérdezte, neked is csak a vállam vonogatom. Jó lenne tudni, gondolkodhatom-e én még ezen. Istenem, de jó lenne tudni; /éfce/y Zoltán: Altatócska Kukutyinból jöttem, hosszú út mögötte«»; Nárittyenbe térek, várnak vőlegénynek. Tarisznyám kaláccsal Tordán jól megraktam, hátamra hétsinges kolbászt akasztottam, Kovácsné konyháján kappant kopasztottam, rődi rekettyésben nyurga nyulat fogtam — Majd fejem a sáncban álomra hajtottam — Mire felébredtem semmim se volt ottan! Felülök a sáncban, nézek a világba: ott fut egy nagy bolha, hogy porzik a lába! Kolbász a nyakában, kalács a szájában, kappanom is, nyúlom is j a tarisznyájában! Ne fuss el, te tolvaj, az útra valómmal! Kukutyinból jöttem, hosszú út mögöttem; Nárittyenbe térek, várnak vőlegénynek! Vímor laití»: ferdcfc—
