Petőfi Népe, 1970. május (25. évfolyam, 101-126. szám)
1970-05-26 / 121. szám
ltno. május 20, kedd S. Oldal r Értékes dokumentumkötet Kodály és Lutz Besch öt beszélgetése K odály Zoltán a kevés- beszédű emberek közé tartozott. Nyilatkozatot csak akkor adott, ha fontos mondanivaló késztette rá, ha szavaival érdemes ügyet segíthetett. Lutz Besch 1964-ben, Budapesten és Kecskeméten öt alkalommal hosszú órákat tölthetett a társaságában. A brémai televízió megbízásából kereste fel a német muzsikus: szeretnének filmet készíteni életművéről, s főként a magyar zeneoktatásról. Érdeklődésével, felkészültségével megszerezte Kodály Zoltán bizalmát, s szívélyes választ kapott mind a 133 kérdésére, vendégünk érezte a megtisztelő alkalom felelősségét: gondosan felépített tervvel fogott munkához. Esetenként az _ életmű egy-egy összefüggő fejezetét tekintették át. Az első részt az egész kötet címével jellemezhetjük a legtalálóbban; „Utam a zenéhez”. Milyen források táplálták az ifjú Kodály Zoltán zenei műveltségét? A kamaramuzsikálással szórakozó szülők játéka, a klasszikusokon nevelkedett tehetséges zongorista nővér példája; tehát a műzene és a „szolgáktól, iskolatársaktól hallott parasztzene. Mindig arra törekedtem, hogy valamilyen egyensúlyt hozzak létre köztük, s azt hiszem, életem végére létre is jött valami, ami a kettőt egyesíti”. A továbbiakban Kodály nagy tisztelettel beszél Hans Koesslerről, tanáráról. „Nagy szerepe volt abban, hogy a kórusmuzsika iránti szeretetem még csak erősödött.”A mester és a népzene a második fejezet vezérmotívuma. „A zeneszerző Kodály bízta meg a tudóst a népzenekutatással?” — kérdezi Besch. Igen; Kodály kiváló költőink ösztönzésére hivatkozik. „Arany volt költőnek is a legnagyobb, akit tudományos munkásságáért is a legtöbbre kell értékelni... <5 körülbelül ugyanezt tette a költészetért, mint amit mi próbálunk most megtenni a zenéért. Elmaradottságunk tett sok embert kettős természetűvé ... például egy költő sem engedhette meg magának, hogy csak költő legyen.’’ A riporter hosszasan foglalkozott a mester alkotói módszerével, szokásaival. Műveit — a válaszok alapján — két csoportba osztotta. A z egyik oldalon az " eredeti népdalokat felhasználó művek, a másik csoportban „egy atomnyi népdal sincs”. Kodály szerint „Egy népdal kész zenemű... itt ciklikus ösz- szefüggés lehetséges (pl. Mátrai képek), másutt a népzene nyelvét használja fel, de nem annak formáit. (Pl. cselló-szonáta.) Pedagógiai elveinek hatékonyságát az élet azóta is bizonyította. „A pedagógiai munkát azokra a dalokra kell felépíteni, melyeket a gyerekek jól ismernek ...” Vagyis — Besch szerint — összeköti alkotásaiban a nevelési Az elmúlt hét végén rendezte meg a Szolnoki Városi Tanács V. B. művelődésügyi osztálya, valamint a Népművelési Intézet a családi és társadalmi ünnepeken közreműködő kórusok I. országos találkozóját. Ehhez kapcsolódott a megyei szakbizottság-vezetők országos konferenciája. A találkozón megyénket népes küldöttség képviselte, melynek tagjai között vezető népművelők, művészeti előadók, kórusvezetők és igazgatási szakemberek voltak. Az elméleti kérdések alapos megvitatása mellett számos névadó, ifjúvá- avató és házasságkötési ünnepségen is részt vettek a küldöttek. szempontokat az emberi hang szeretetével. Végül figyelemre méltó megállapításokat, fejtegetéseket olvashatunk a hazai és külföldi zeneéletről, a kritika, a közönség, és az alkotók viszonyáról-viszá- lyáról, terveiről, a technika és a zene kapcsolatáról, a két kultúráról. Egy nagy élet méltó számvetését forgatják tehát az „Utam a zenéhez” olvasói. A Zürichben 1966- ban megjelent művet Ke- resztúry Mária fordította. A jól összeválogatott képanyagban egy kecskeméti felvételt is találunk: Lakos Imrénét, a katedrán, a riporter és Kodály Zoltán társaságában. Előszó gyanánt Benja® min Britten, Ernest Ansermet és Yehudi Menuhin köszöntötte Kodály Zoltánt. Egyetértünk a világhírű hegedűművésszel: „... akiknek örömük telik a muzsikában, mind végtelen és maradandó hálával tartoznak neki.” Az ország minden tájáról Szolnokra érkezett kórusok három bemutató hangverseny keretében adták elő azokat a műveket, melyeket a társadalmi ünnepségeken szoktak énekelni. A tizennégy kórus közül kiemelkedően jól szerepelt e hangversenyeken a Szolnoki Városi Tanács Bartók Kamarakórusa, a salgótarjáni művelődési központ énekkara, a székesfehérvári VIDEOTON vegyeskara és a tatabányai Családi Intézet kórusa. A bemutató egyik hangversenyén Szolnok megye legjobb iskolai kórusai adták elő repertoárjuk ide illő számait. Növelte a bemutató hangversenyek jelentőségét az A negyedszázados felszabadulási évfordulóra kiállítást rendeztek a Bajai József Attila Művelődési Központban. ízléses tablókon, fényképeken, grafikonokon mutatták be szemléletesen az eredményeket. A kiállítást, miután több ezren megtekintették, most lebontották. Noha nem láthattam, még így raktárba helyezve is alkalmam volt gyönyörködni abban a sokirányú, sokszínű munkában, ami az épület falai között folyt, hosszú éveken át. Volt azonban egy tábla, amely megdöbbentett. Figyelmeztetőnek szánhatták a kiállítás rendezői. Felnagyított fotókat láthatott a közönség a táblán, a művelődési központ épületének pillanatnyi állapotát mutatták. összedőlt udvari díszlettár, leszakadássaal fenyegető erkély az utcai oldalon, beomlott tetőrészek, leszakadt csatornák, omló falak. Lehangoló látvány. Bánáti Tibor igazgatóval a körülmény, hogy több kórusműnek itt volt az ős^ bemutatója. Csenki Imre, Rossa Ernő, Szokolay Sándor erre az alkalomra komponált új kórusművet. Szamosfalvi Imre jártuk az épületet. Látszik rajta, hogy kellemetlen neki a kalauzolás, úgy érzem, legszívesebben kitérne előle. — Hetek óta mindenféle javításokkal vagyunk elfoglalva. Pedig kevesen dolgozunk itt. Hárman, és egy takarító. Kiskőrösön például kétszer ennyien vannak. A munka ennek ellenére nem állhat le. — Kijavították a legnagyobb hibákat? — kérdezem. — Igen. Negyvenötezer forintunkba került. — Amint látom, még van éppen elég baj — mutatok a repedt falakra, vizes-penészes foltokra, lehullott vakolatra. — Sajnos, elavult, korszerűtlen az egész épület. Az irodák, öltözők, szakköri szobák, termek, mind ilyenek. Ez a körülmény nagyon nehezíti a munkánkat. Az igényesebb látogatók észrevehetően elszoknak innen. Lassan mérnem merünk neves előadókat, művészeket hívni. — Pedig valamikor ugyancsak sokan jöttek ide. — Volt idő, mikor a megye egyik legkorszerűbb művelődési háza volt a mienk, az épület legalább is. De azóta másutt többet fejlődtek. A járásban például Csávolyon, Bátmonos- toron, vagy Bácsalmáson, ahol most épül a művelődési ház. Itt megjegyzem: Bánáti Tibor szerény volt, amikor azt mondta, hogy az épület szempontjából voltak az élen. A tartalmi munka is példa lehetett — és volt is — nemcsak megyeszerte, de országosan is. Az igazgató nem véletlenül vált elismerten az ország egyik legtekintélyesebb, legismertebb népművelési szakemberévé. — Tervezik, hogy új székházat építenek Baján a kultúrának? — Ezt a mostanit akarja a város nagyobbítani, korszerűsíteni. Ehhez bizony nagyon sok pénz kell. És a különféle szervek (szak- szervezet, KISZ stb.) ösz- szefogása. Minden vezetőben megvan a jóindulat, a segíteni akarás. Felismerték, hogy a jelenlegi helyzet tarthatatlan. Már jövőre hozzáfognak a munkálatokhoz, elkészültek a tervek. A felújított épület méltó lesz nagymúltú városunkhoz. — Addig is, amíg el készül, hogyan próbálnak megoldást keresni? — Többféleképpen. Elsősorban a művelődési központ területi munkáját, a járási funkciót igyekszünk erősíteni. Módszertani, tanácsadó, segítő munkánkat próbáljuk színvonalasabbá tenni. S mivel a látványosabb, reprezentatívabb rendezvényeket kénytelenek vagyunk kerülni, a belső szakköri tevékenységet fokozzuk. Erősítjük a tanfolyamainkat is. — A rendkívüli, rossz körülmények ellenére is bizakodó? — Az vagyok. Bízom a város vezetőségében, a szép tervek végrehajtásában. Varga Mihály kiadott első magyar nyelvkönyv. Az ötvenezer kötetes könyvtár falai között több mint ezer különlegesen értékes egyházi és világi tárgyú könyvet őriznek. A jelenlegi kiállításon a ritkaságok egy része látható. A református könyvtár a kiállítás anyagát időnként cserélni fogja. Ritkaságok tárháza A kecskeméti református könyvtár számos nagyértékű könyvritkaságot őriz. Eddig mindössze néhány alkalommal kerültek e híres és egyedülálló művek a közönség elé. Vasárnap „Könyvek a humanizmus és a reformáció korából” címmel állandó kiállítás nyílt a megyei tanács támogatásával felújított könyvtárban. A kiállítást Simonfi Sándor, a Duna melléki Református Egyházkerület Rá- day-gyűjteményé- nek igazgatója és Bodor Jenő, a megyei tanács vb művelődésügyi osztály- vezetője nyitotta meg. A közszemlére tett könyvkincsek között van az 1541- ből származó Syl- vester-biblia, a Me- lius-Juhász féle első magyar füvész- könyv 1578-as kolozsvári kiadása, valamint az 1660-ban Heltai Nándor A családi ünnepek szervezőinek országos konferenciája Hetven tavasz, hetven nyár — Látja azt a kis sárga házat, ott az almafák között? Na, ott születtem én hetven évvel ezelőtt. Illetve most júniusban lesz hetven esztendeje. Már a házból is gondolhatja, hogy a szüleim nem voltak valami gazdagok. Persze itt, Kiserdőn akkoriban senki sem dicsekedhetett különösen. Földet túró emberek éltek erre. Lehet már száz éve is, hogy Jánoshalmáról, meg Halasról egy olyan ötven-hatvan családot kitelepített ide az uraság. Mindenki kapott öt, tíz hold homokot és ráparancsoltak a szerencsétlenekre, hogy tessék dolgozni. Ha élnek, élnek, ha halnak, halnak. Nem volt mit tenni, nekiestünk a homoknak, illetve neki estek, mert ugye, én akkor még nem voltam sehol. — Aztán, mikor nem mentek semmire, valaki kitalálta, hogy szőlő kell ebbe a földbe. Meg gyümölcsfák. Nagy munka kezdődött akkor itten. Fel kellett forgatni a talajt jó mélyen. Ez időben már én is lehettem olyan tizennyolc-húsz éves. Állok az egyik gödörben, küzdők cudarul a homokkal. Egyszercsak odajön az uradalom gazdája, merthogy a föld azért az uraságé volt. Aszongya nekem, no fiam, itt pusztulsz el az árokban. Nem lesz itt még szamárkóró se. Most ha körülnéz az elvtárs, és látja ezeket a csupavirág fákat, a megindult tőkéket, elgondolhatja, hogy nem volt sok esze ennek az uraságnak. Mert persze, hogy nem pusztultam el a gödörben. Nem vitás, azért, hogy igen derekasan meg kellett markolni az ásót, de mondja csak meg nekem, hogy mire lettem volna én, ha akkor földbe lököm a szerszámot és azt mondom; na, akkor itt egye meg a fene az egészet? Mire lettem volna én, ha szabad kérdenem? Most mégis itt ez a szőlő. Nemcsak nekem, hanem mindenkinek, aki a környéken lakik. Nem szegények már ezek. Most is ugye, délután két óra lehet. Jó idő, meg minden, de csak egyedül vagyok a szőlőkben. Reggel óta vágom a gallyat, s még eltartana estig is. Persze, nem csinálom addig, csak mondom. Ezzel se vagyok kénytelen, de valamit tenni kell mindennap. Az elébb erre ment hazafelé egy asszony. Valamikor együtt jártunk Jánoshalmán iskolába, akkor még Jankovácnak hívták a községet. Ezt biztosan tudja. Szóval, itt megy hazafelé, osztán azt mondja: minek hajtod már magad öreg? Menj haza, aludj egyet a hűvösön. — De amint látja is, nem mentem haza. Majd al- szok, ha letelik az idő. Nem tudom persze, hogy menynyi lehet még, de biztosan kevesebb, mint tizennyolc éves koromban. Nehogy azt gondolja, mintha félnék a haláltól. Hetven felé, hazafelé — tartja a mondás, és az ember ilyenkor már bele is nyugszik. Láttam sok mindent, megéltem még többet, dolgoztam annál is többet. Mostanában már csak annyit, amennyit éppen akarok, vagy amennyi jólesik. Egy-agy kicsi naponta. Gallyat vágok, kapargatom a fákat, gereblyézek, meg ilyenek. A télen már azt gondoltam, hogy na öreg, te sem éred meg az orgonavirágzást. Olyan beteg voltam hallja-e, hogy úgy forgatott a feleségem az ágyban. Szélütés ért egy kicsit és rájött még az influenza is. Vagy két hónapig nyomtam a szalmazsákot. De azért ehun vagyok, ni! Persze, megérzem azért még most is néha, hogy nem új már a szerkezet, de azért elmegy csikorogva. — A tsz-be nem járok évek óta, illetve tavaly még teszegettem egyet-mást ott is, de a tél, hogy ennyire megviselt, azt mondta az elnök; ne törődjön semmivel Jani bácsi. Nem fog éhen halni. Hát nem is, az biztos. Jó elnök az, meg a tagság is megfelelő emberségű. Ismernek ugye. szinte pendelyes korom óta. Például, úgy két éve is lehet már, egyszer azt mondja a brigádvezető: Nem akarnak elmenni Terus nénivel egy kirándulásra? Attól függ hova — válaszolom neki. Hát Siklósra mentünk, megnézni a várat. No, nem kettesben, hanem egy busszal. Mind csoporttagok. Hát az egy érdekes volt. Amit ott láttunk. Kínzóeszközök, kalodafák. Ott láttam először derest is. Kutya idők lehettek azok, halijai Elmondta például az ottani őr, hogy ebben a várban valamikor akasztások is történtek, meg kerékbetörés. Meg is mutatta a hozzávaló eszközöket. Látszott rajtuk, hogy nem a kamrában pihentették őket. Igen elhasználtak voltak. Fölmentünk persze a vár szobáiba is. Micsoda berendezések, te jó isteni — Legjobban azért én itt a szőlőben érzem magam. Az ember elmotoz ezzel-azzal, járnak a fejében mindenféle gondolatok, hogy így volt, úgy volt. Az a cseresznyefa például, ami ott virít az út mellett. Na, azt a fiam oltotta be, mert vadon jött elő a homokból. Mondta is, meglátja édesapám, ezen annyi termés lesz, hogy csuda. Lett is. De a másik kipusztult. Jött rá valami és elvitte. Mert a fa is úgy van, mint az ember. Egyszercsak nincs tovább. Egy nyáron száradt a lábán, de most tavasszal kivettem. Három napja ap- rítgatom itt, de már lassan majd vége lesz. Ügy szoktam, hogy kijövök hat óra körül reggel, aztán ameddig meg nem éhezek. Mert nálunk nem az számít, hogy harangoznak, hanem, hogy mit jelez a gyomor. Maid lassan hazafelé készülök már. Ugye, három felé halad az idő? Mára elég volt. Holnap majd folytatom. Ha me"°--pm a holnaoot. és ha lesz elég erőm, meg ha olyan idő lesz. Érdekes ez is ''i-íq. iimn’-'ir. hetvenévesen már megszaporodik a ha. Ha így lesz, ha úgy lesz. Hiába. Az ember is esendő, akár ez a sok fa. Máma még virágzanak, holnap meg felaprítom őket. Ha felaprítom .. Gál Sándor
