Petőfi Népe, 1970. május (25. évfolyam, 101-126. szám)

1970-05-15 / 112. szám

1970. május 15, péntek

5. oldal

Egy gondolat kálváriája

Kavargások a Katona Emlékmúzeum körül

Az ifjú Lenin város

„Vidságot és elégedést önt telkembe az önkecseg- tetés, hogy engemet itt olvasni fognak akkor is, midőn már ez a szobácska, amelyben most ülök, porhanyó düledékké válik ..

— írta Katona József az 1810-es évek végén abban az épületben, amelyben előreláthatólag az ősszel megnyílik a Bánk bán halhatatlan költőjének emlékmúzeuma. Sajnos, Katonának majdnem igaza lett abban, hogy a szobácska porhanyó düledékké válik. Sokáig csak az imádság tartotta a falakat, s hiába volt már száz évvel ez- slőtt a korabeli sajtó sürgetése az emlékszoba berendezésére, abból semmi sem lett. Hiába írta Móricz isigmond is 1930-ban, hogy .Kecskemét városának ez i fia ... örök dicsőséget szerzett szülővárosának: izülővárosának és az egész nagyarságnak...” — tudo- násul vették a tényt, de a rultusz kibontakoztatásáért igyszólván semmi konkrét rselekvésre nem futotta em a szándékból, sem a ettekből. Igaz ugyan, hogy i Katona József Társaság, 'agy kör évről évre tekin- ályes terjedelmű emlék- rönyvet bocsátott ki, de ez nkább az akkori helybeli zerzők hiúságát legyezget- e, semmint az egészséges latona-kultúszt mozdította rolna előbbre.

Jó alkalomnak kínálkozott a régi ötlet és ondolat megvalósítására ,z 1961-es esztendő, ami- :or Kecskemét nagy fia zületésének 170. évfordu- óját ünnepelte. Az erre az Jkalomra készült kiad- ányban a többi között a rövetkezőket olvashatjuk: Régóta kifogásolják hely- ieliek és átutazó vidékiek, .ogy nem ismerkedhetnek reg a Katona Józsefre vo- latkozó tárgyi emlékekkel.

1 Katona József emlékszoba, emlékmúzeum ötlete már évtizédekkel ezelőtt felmerült, de mindmáig nem valósult meg.

Most már biztosra vehető, hogy 1962. februárjában állandó jellegű emlékkiállítás nyílik... Ez a kiállítás egyúttal a Deák tér 4. számú épületben megnyíló irodalmi múzeumnak is alapját képezi. Az emlékszoba megnyitásáról a napi sajtón keresztül értesítjük a város dolgozóit”.

Az értesítést eddig hiába várta az olvasó. A kiállítás nem nyílt meg, a Deák tér 4. számú házat — az egykori huszárlaktanyát

— ugyanis közben lebontották és a terv szándékká zsugorodott. Pedig nem lehet azt mondani, hogy a megye vezetői nem törődtek az üggyel. Kétségtelen ugyanis, hogy a városi tanács fenti elhatározása — miszerint 1962. februárjában megnyílik a múzeum

— annak a levélnek az ösztönzésére született, amelyet dr. Molnár Frigyes a megyei pártbizottság akkori első titkára küldött a Katona József Emlékbizottságnak 1961. április 11-én. A levél így hangzik:

„Szükségesnek tartom, hogy Katona József 170. születésnapjára Katona József szülőházát rendezzük be muzeális jelleggel, a kiskőrösi Petőfi-házhoz hasonlóan. Kérem a bizottságot vizsgálja meg a javaslat lehetőségét és törekedjék annak megvalósítására...”

De mert a költő szülőházában körzeti orvosi rendelő volt, és azt nem tudták hová elhelyezni, választották a huszárlaktanyát, amit viszont lebontottak. Közben érthető elmarasztalással több országos lap, a rádió és a megyei sajtó is foglalkozott az üggyel: Miért nincs Kecskeméten Katona József Múzeum, emlékszoba, kiállítás, stb?

Egyre több fórumon és egyre sürgetőbben hangzottak el ezek a kérdések. A megoldásra csak 1967-ben nyílt lehetőség azáltal, hogy felépült a Czollner- téri körzeti orvosi rendelő, s így a szülőház megüresedett — ha nem is egészen. A sportorvosi rendelő még mindig benne „üzemel”. Lehetetlen, hogy a városban nem volna egy másik olyan szoba, amely a rendelőnek alkalmas lenne.

De mivel nagyrészt megürült Katona szülőháza (bár van olyan feltevés, nem is alaptalan, hogy a költő nem ebben a házban született) hozzá lehetett fogni az elképzelések megvalósításához. A városi tanács vb felkérte a megyei tervezőirodát, hogy készítsen statikai szakvéleményt a házról. A vélemény 16 ezer forintba került, s aszerint nincs szükség nagyobb átalakításra, felújításra. Mikor hozzáfogtak a munkához, kiderült, hogy a falak, a tető- szerkezet úgyszólván teljesen tönkrement, teljes renoválásra szorul az épület. A munka több mint 200 ezer forintba került és tavaly, 1969 őszén befejeződött.

Több, mint egy fél éve tehát, hogy üresen áll Katona József szülőháza, mert nincs még eldöntve, hogyan rendezzék be. Mellesleg: ezt a problémát már az építés ideje alatt tisztázni lehetett volna. Annyi azonban bizonyos, hogy a múzeum berendezése

ugyancsak meghaladja a 200 ezer forintot. Nem állíthatjuk hasonló bizonyossággal, hogy a tervezett időre — a költő közelgő 179. születésnapjára: 1970. november 11-re — meg is nyitják a száz éve sürgetett emlékmúzeumot.

Gál Sándor

(MTI fotó Jávái Rudolf felv.)

Hol a helye

a honismereti mozgalomnak

Hírül adtuk a napokban, milyen szép sikereket értek el a megyénk- beli kutatók az országos honismereti pályázaton. Az első és második helyezés, a több jutalom és dicséret, amiben pályázóink részesültek, azt bizonyítja: lelkes és avatott munkásai vannak a honismereti és helytörténeti kutatásnak nálunk.

Honismeret és helytörténet. Két egymást kiegészítő, egymásra állandóan ható terület. Tulajdonképpen két különböző ága, vagy inközben a fokozatos megismerésen keresztül még jobban megszeressék, még- jobban kötődjenek a tájhoz és a lakóhelyhez, valamint az ott élő emberekhez.

Nehéz lenne felderíteni pontosan, mikor és hogyan kezdődött el az ilyen irányú munka. Egy azonban bizonyos: éppen most tíz esztendeje annak, hogy országos kiterjedésű mozgalommá szélesedett az addig csak néhány helyen fellelhető lakóhely- és környéktörténetet vizsgáló, kutató munka. Akkor álltak az

kább módszere valaminek, illetékes országos szervek

amit így lehetne sűríteni: a szűkebb haza (a táj, a környék, a falu, város, megye) múltjának és jelenének minél tökéletesebb megismerése a rendelkezésre álló és feltárásra váró adatok, dokumentációk gyűjtése és feldolgozása által. Mégpedig úgy, hogy

(12) — Tudod, hogy még a pokolba is elmennék, ha e vársz — mondta Kloss, s kezetcsókolt a lánynak. - De nem mindig én rendelkezem az időmmel.

— Most feltétlenül várlak, és bocsáss meg, hogy ro- anok vissza, de megint sebesültet hoztak.

A lány úgy mint jött — elviharzott. Kloss gyorsan zámbavette tennivalóit, hogy önmagában is tisztázza, jsz-e ideje visszamenni a lányért.

Először a törzshöz kellett benéznie, hátha valami rdekeset elfecsegnek a többiek. Utána Vorobinhoz,

szabóhoz néz be, egy-egy meglazult gomb mindig jó ifogás. S amíg az öreg a gombokkal bíbelődik, az zlet mögötti kis szobában átadja az információkat aneknek és Irkának, az összekötőnek. És feltétlenül Sszeköttetést kell teremteni a központtal. Meg kell udni, hogy megkapták-e a legutóbbi jelentést.

Eddig határozottan szerencséje volt. Tíz hónapja él tt, közöttük, s két hónapja működik rendszeresen az d^vevő. Janek és Irka, remek fiúk. Az öreg Vorobin eddhetetlen németbarát még a polgári lakosság szenében is. Különösen annak örült, hogy a J—23-ast nég sehol sem keresték. Már amennyire pontosak az információi.

— Burokban születtél öregem — mondta önmagá- lak, s igaza volt. Hans Kloss megrendítő és kalandos örténetét a vártnál felületesebben ellenőrizték. Igaz, bben közrejátszott sok ismerőssel való „újratalálko- :ása” is, s nem utolsósorban az a tény, hogy Hans Closs neve az utolsó békeévektől ott szerepelt az tbwehr különlegesen kiképzett tisztjeinek névsorában.

Váratlan fordulatok természetesen adódtak, s olyankor, mint például Unbertus századossal való szembe- lítése, akivel Kloss többször találkozott Klajpec’ben is, : legutóbb több hetet közös cellában töltöttek el —

az ilyen esetek után Kloss nem is hálával gondolt Ja- kubovszkijra, aki újra, meg újra eléje tette azokat a fényképeket, amelyek Kloss életének egy-egy epizódjáról készültek.

A másik, nem kevésbé váratlan meglepetés akkor érte, amikor mindössze öt hónappal szerencsés „visz- szatérése” után közölték vele, hogy lengyel és orosz nyelvtudását figyelembe véve az Abwehr különleges továbbképző tanfolyamára küldik.

A hat hónap gyorsan telt el. Kloss kimagasló eredménnyel fejezte be a kémelhárítási tanfolyamot — amelyet tulajdonképpen ismételt csupán, hiszen odahaza mindezt a tananyagot már elsajátította —, s beosztását a hadosztálytörzsnél kapta meg.

Még a vizsgák előtt történt, hogy egy este tétlenül ténfergett az utcán. Éppen arra gondolt, hogy összekötői elvesztették vele a kapcsolatot, miután váratlanul erre a tanfolyamra küldték, amikor egy vézna kis kölyöklány melléje lépett, s a jelszót mondta:

— Jó lengyel söröm van, uram.

— Csak hidegen jó a sör — válaszolta gyorsan Kloss, s a lány hidegtől kékülő lábszárára nézett, majd lyukas filccipőjét vette szemügyre.

Akkor kapta meg Vorobin szabó címét, akihez első jelentését vitte. Sebesültek és halottak számáról, egyéb állományi létszámról stb. Az információkat Mártától szerezte, aki régi ismerőse volt Klossnak, s akit éppencsak sikerült „felismernie”, de szerencséje ekkor sem hagyta cserben. Néhány bók a tündérkirálylány szépségűvé serdült egykori kis Mártáról, s a gyanú árnyéka is elröppent.

A kórház orvosai és a hadosztály tisztjei nem titkolt irigységgel néztek Klossra, Márta miatt. S bár Kloss sokszor elmondta magában, hogy Márta nem az ő esete, amikor eszébe jutott, hogy élete első jelentését a J—23 éppen ennek a lánynak köszönheti, mindig lelkiismeretfürdalást érzett a nem ritkán elmulasztott randevúkért.

Éppen végére ért a gondolatsornak, amikor a hadosztály kapuügyeletese összecsapta a bokáját előtte:

— Helmut von Langer ezredes úr várja önt!

(Folytatjuk)

a mozgalom élére, hogy minél több szakmai, módszertani segítséget adhassanak a legtöbbször csupán öntevékeny ügyszeretetre alapozott szorgalmas kutatásnak.

Ha mégoly szoros kapcsolatban áll is a tömegméretűvé terebélyesedett — és leginkább a diákifjúságra, KISZ-tagokra, úttörőkre alapozott — honismereti mozgalom a hely- történeti kutatással, mégsem szabad összetéveszteni a kettőt. Míg az előbbi részben a már feltárt anyagot gyűjti egybe, és teszi kiadványokban, kiállításokon, előadásokon keresztül közkinccsé, addig ez utóbbi az új adatok, dokumentációk feltárását, alaposabb rendszerezését végzi, s a feldolgozáskor nem nélkülözhet bizonyos tudományos igényű módszereket sem. A honismereti munka inkább a jelen tényeit, jellemző adatait, produktumait gyűjti egybe, míg a helytörténet elsősorban a múltra, a történeti fejlődésre figyel, az összegezés, következtetés-levonás, ta- ismereti nulságok megfogalmazásának igényével.

Megyénkben az elmúlt tíz évben egyenes vonalú fejlődést mutat mind az egyik, mind a másik tevékenység. Elég itt utalni arra, hogy Kecskeméten, Kiskunhalason, Csávolyon,

Solton, és másutt egyre másra jelennek meg hely- történeti vonatkozású kiadványok. Éveken keresztül megjelentette az SZMT a Népkutató füzetek néven ismert füzetsorozatot. Számtalan helytörténeti és honismereti munkaközösség, szakkör működik a megyében. A Hazafias Népfront megyei titkárságán kétszázötven kutatót tartanak nyilván. Évente a pályázatokon — kapcsolódva az országos néprajzi gyűjtőpályázathoz — szép számmal szerepelnek megyénkbeliek. Kiállításokat rendeznek, előadásokat szerveznek. Egyre elmélyültebb, alaposabb munkát végeznek azok a — nyugodtan mondhatjuk így — „megszállott” fiatalok és pedagógusok, akik megismerték e munka szépségét, hasznosságát.

Megalakult már a

megyei honismereti bizottság, mely hivatva van egybefogni és irányítani ezt a szerteágazó tevékenységet; a Népművelési Tanácsadó, a Hazafias Népfront, a megyei könyvtár és a népművelési apparátus közös erővel azon fáradozik, hogy még jobban fellendüljön ez a munka. Segít ebben az oktatási igazgatóság is. A kellő ösz- szefogás tehát nem hiányzik.

Ami még kellene, az körülbelül így foglalható ösz- sze: alaposabb szűrést, ellenőrzést szakmai szempontból a kiadványokkal kapcsolatban, hogy ne jelenhessenek meg gyengén összeállított, alacsony színvonalú publikációk. Ugyanakkor arra kellene törekedni, hogy az eddigieknél több sikeresen elkészített munka láthasson napvilágot nyomdai úton, legalább rotaprintes eljárással. Meg lehetne szervezni az elkészült munkák egy helyen való letétbe helyezését is, és valamilyen módon ismertté tenni a kutatók, munkaközösségek előtt azt, mi minden készült már el, mi áll rendelkezésére a többi kutatónak. Ennek lehetne helytörténeti és hondokumentációs központ a neve, s egyéb hiányában elhelyezést kaphatna a könyvtárban vagy a múzeumban.

Nagyobb propaganda, jobb népszerűsítés is elkelne.

Ha összegezni, akarnánk az eredményeket, valahogyan így lehetne fogalmazni : az elmúlt tíz évben szép sikerekről számolhatnak be a mozgalom irányítói, országosan is kiemelkedő teljesítményt nyújtottak az adatgyűjtők, a kutatók, tehát hozzájárultál! ahhoz, hogy érdekes múltunkat és formálódó jelenünket még jobban megismeri ük.

"Targa Mih ly