Petőfi Népe, 1970. április (25. évfolyam, 76-100. szám)
1970-04-09 / 82. szám
Jancsó Miklós Báláz* Bela-díjas filmrendező 197Ö. április 2-án megkapta a Magyar Népköz- társaság Érdemes Művésze címet. A művészeti díjak odaítélésekor általában vagy az egész életmű vagy a legutóbb elkészült munka alapján döntenek. Akár így, akár úgy történt Jancsó esetében, Kiskunságnak és Kecskemétnek mindenképpen volt egy kevés köze a kitüntetéshez. Az első világsikert aratott Jancsó-film, a Szegénylegények egyik legmegrázóbb figurája, Gaj- dor János (Görbe János alakította felejthetetlenül) — hihető források szerint — Kecskemét határában kényszerült a betyárok nehéz életére. Gaj- dor megöletése után csaknem száz évvel, Kun- szentmiklós közelében forgatták a filmet. A Csend és kiáltást ugyanitt. A legutóbb bemutatott mű, a Sirokkó helyszíne pedig Tőserdő volt. az Aranyhomok Szállóban állomásozó stáb — középpontjában Marina Víadyval és Jacques Charrier-vel — hetekig foglalkoztatta a kecskemétiek érdeklődését. Kiskunság homokbuckái, Tőserdő fái nehezen bírhatok szóra. A Kecskeméti Katona József Színház három fiatal tagja örömmel beszélt Három arc a Jancsó-stábból róla, hogy milyennek látták Jancsó Miklóst munka közben. Basilides Barna: (Egy szerb határőrt játszott a Sirokkóban. Néhány szó, néhány bár- dolatlan mozdulat, néhány perc. Az erőszak gyűlöletét szította fel a nézőben.) — Statkózni, azaz statisztálni hívott valaki a Tőserdőbe. Mentem boldogan. Nem azért, mert segédszínésznek mindig jól jön egy kis plusz gázsi. Láthatom Jancsót dolgozni: ez volt a vonzerő. Három napig nem sokat láthattam. Beöltöztettek, ácsorogtam a tömegben, melegedtem a büfében. Egyszercsak megbök egy asszisztens: — Futás a rendezőhöz! — Jancsó egy gépelt oldalnyi szöveget nyomott a kezembe: — „Mennyi idő alatt tudod megtanulni?” — Félóra — mondom. — Helyes — válaszolta. — Félóra múlva találkozunk. — Kétszer próbáltuk a jelenetet, három szór vette föl az operatőr. Amikor hozzáfogtunk, egyáltalán nem ismertem a film sztoriját. A második próba után megértettem a szerepemet, mire végeztek a felvétellel, nagyjából az egész film mondanivalóját is. Jancsó állandóan instruált közben, szaggatott, ritmikus mondatokkal ... Elfelejtettem, hogy játszom. Körtvélyessy Zárolt: (Csendőr volt a Csend és kiáltásban, forrófejű diák a Fényes szelekben, az usztasák titokzatos vezérének szinkronhangja a Sirokkóban.) — Jancsóról elterjedt am? H-vV^nria. hoev zsarnoiva cí o..*.. valaki agyalhatta ki, aki három kilométernél közelebbről nem látta őt for4 gatás közben. Ellenkezőleg. Egész lénye merő figyelem. Bármilyen prob lémád van a szereppel, meghallgat. Annyira meg hallgat, hogy szinte zavarba jössz. Elhiteti veled, hogy te vagy a legfontosabb, és amikor egy adott figura megoldásáról van szó, ez igaz is Ritka rendezői tapintat nem érzi soha a színésze hogy kevesebbet tud nála. Ért hozzá, hogy észre vétlenül feloldja a gátlásokat, olykor a statisztériát is bevonja az alkotás örömébe, fülel a segédmunkások megjegyzéseire is: hátha fölhasználhat belőlük valamit. A Fényes szelek forgatásán összehívott egy csomó szereplőt: — Próbáljatok kitalálni valamit, ami egyszerre félelmetes és játékos! — Azzal elsietett, mert a kamera egy másik jelenetben „kóválygott”. Félóránként vissza- ugrott hozzánk egy-egy percre, tréfásan beleszólt a kísérleteinkbe. Mire a mi jelenetünkre került sor, úgyszólván alig kellett próbálni. Kész volt a fenyegető ütemű taps, az összefogódzott karokból feszülő kordon: a film legbravúrosabb motívumai közé sorolták a kritikák. Horváth László: (Az Így jöttem-ben egy kozákot, a Szegénylegényekben egy lovas katonát, a Fényes szelekben egy papot, a Sirokkóban egy vakhitű összeesküvőt alakított.) — Én ismerem legrégebben kecskeméti kollégáim közül. Egy osztályba jártam főiskolán filmjei állandó „pozitív hősével”, Kozák Andrással. Jancsót az arckarakter vezeti a színészválasztásban, de az állandóan mozgó képek bonyolult ritmusa reflexszé kell váljon ahhoz, hogy tartósan a stábjában maradjon valaki. A mondanivalójától eltántoríthatatlan, de a rögtönzésre folyton, szinte ugrásszerűen készen áll. Bámulatosan képes alkalmazkodni a helyszín, az időjárás sugallataihoz, szinte a véletlenre is komponál. Szigor és rugalmasság. Talán ez a két szó jellemzi legtalálóbban a munkamódszerét. Filmjeivel, igaz, birkóznia kell a nézőnek, de megs'vőződésből mondom, akárki erősödhet ebben a birkózásban. Bármikor hívna játszani: mennék. Szabó János Gyuris Ferenc Kecskeméten a szakmunkástanulók területi szavalóversenyén három megye; Bács, Békés és Csongrád szakmunkástanuló intézeteinek legjobb versmondói mérték össze tudásukat — maguk és a közönség gyönyörűségére. Váczi Mihály, Juhász Ferenc, Sós Zoltán voltak a legkedveltebb költők és verseiket többnyire Rózsadombi Mária nagy átéléssel, néha pedig figyelemre méltó tehetséggel tolmácsolták a fiatalok. A hatvan szavaló közül hárman kaptak aranyérmet, tízen ezüstöt és tizenöten bronzot. Az aranyfokozatúak közül ketten megyénkbeliek: Rózsadombi Mária kalocsai és Gyuris Ferenc kecskeméti versenyző. Sok sikert kívánunk nekik a holnapi döntőn. „Ugyanis tetszettek írni az egyik bugaci kislánynak, hogy ha akarunk egy gitáregyüttest alakítani, akkor forduljunk a bugaci kultúrház igazgatójához. Jelenleg Pesten van, s ezért nem beszéltünk vele. Ezért megkérném a szerkesztőséget, hogy legyen szíves együttesek, táncdalénekesek címét elküldeni. Megérdeklődnénk, hogy ők kihez fordultak segítségért, amikor megalakult az együttesük.” (Részlet Androvitz Anna, Bugac, Felsőmonostor 80. szám alatti lakos leveléből.) Kedves Annuska! Nem írtad ugyan, hány éves vagy, de takaros kézírásodból, és abból, hogy leveleden háromszor Is alkalmaztad — színes ceruzával! — az SOS jelet, arra következtetek, hogy még általános iskolás. Gondolom, visszatért már a fővárosból Kelemen Tamás, a bugaci művelődési ház igazgatója, és sikerült megmagyaráznia nektek, hogy nem sokat segíthet. Annyira kevés pénze van egy művelődési háznak, hogy a legjobb szándék mellett B orongős iztatás ugacra sem vásárolhat hangszert muzsikálni vágyó fiataloknak. Még több éves gyakorlattal rendelkező zenészeknek sem, kezdőknek még kevésbé. (Még a kecskeméti művelődési központnak sánc* teljes zenekari fölszerelése, igaz, hogy — például — a salgótarjáninak van.) Bármelyik együttesnek, táncdalénekesnek írhattok levelet a következő címre: Országos Rendező Iroda, Budapest. Ügy vélem azonban, tőlük sem fogtok sok segítséget kapni. Szinte naponta tucatjával érkezik hozzájuk hasonló kérés; még akkor sem győznének mindegyikre válaszolni, ha (tisztelet a kivételnek) érdekelné őket a falusi tinédzserek zenerajongása. Ök hogyan kezdték? Általában sokkal előnyösebb helyzetből, mint ti. Szörényi Levente ég Szabolcs értelmiségi családból származnak, apró gyermekkoruk óta tanultak zenét, vettek nekik hangszert a szüleik. Viszont húszéves korukra ők is meg az Illés együttes többi tagja ig olyan jól képzett muzsikusokká váltak, hogy a fellépti díjukból megvásárolhatták a legmodernebb gitárokat, mikrofonokat, erősítőket, hangfalakat. Mostani felszerelésük százezer forintnál is többet ér! De akad másfajta példa is. A Tolcsvay fivérek egy padláson talált ócska gitárral, meg egy 20 forintos furulyával kezdték. (Igaz, hogy édesapjuk maga is zenész, a fiúk ugyancsak hosszú évekig jártak zeneiskolába, mielőtt gondoltak volna együttes alakítására.) Tehát legfontosabb a tudás. Azt mondod, hogy Bugacom az elemi tudás megszerzésére sincs módotok? Hát bizony. Magam is eiszomorodom kissé, ha erre meg a többi tanyai, kisközségi gyerek előnytelen helyzetére gondolok. Dehát majdcsak. Tudod, mit ajánlok? Alakítsatok egy furulyazenekart, vagy egy citera- együttest. Ebben bizonyára segítségetekre lesz a művelődési ház is vagy iskolátok valamelyik nevelője, sőt, talán a legközelebbi tsz is. Játsszatok népdalokat, szebbet úgysem találtok ezeknél. Innen aztán eljuthattok a tánczenéhez, vagy a beathez is. De nem fontos. Szeressétek a jó zenét — már amennyire módotok van rá. Sz. J , c
