Petőfi Népe, 1970. április (25. évfolyam, 76-100. szám)

1970-04-07 / 80. szám

1970. április .7, kedd 5. oldal 25 éve történt Telt házzal - 1945-ben Bot és karszalag Beszélgetés Imre Gáborral Három napon át próbál­koztam, mire sikerült ott­hon érnem szokoly Gyulát. Mikor találkozhatnánk? Kurta csend a vonal túlsó végén: — ... Ötkor indulunk Ceglédre. Előtte egy órá­val, jó lesz? Nagyon elfoglalt művész. Majd minden este fellép. Rengeteget jár vidékre, a délelőttjeit a nyugdíjasok foglalják le; tucatnyi klub­ban szerepel rendszeresen. Lopva nézegetem, öt éve nem láttam, Semmit sem változott. Hány éves lehet? — Nem árulom el. Érd be azzal, hogy még fiatal­nak érzem magam. Szokoly Gyula volt a fel- szabadulás után az első színigazgató Kecskeméten. _ Két évvel azelőtt ke­rültem oda. Hívtak, nem bántam meg. Negyvennégy októberében azonban a ki­ürítési parancsra nekünk is mennünk kellett. Itt Pesten a Madách Színházban ját­szottunk előbb, aztán ami­kor beállt a hideg, a Ka­mara Varietében, azt köny- nyebb volt befűteni. M ikor tértek vissza? — Februárban. Amint csend lett Budapesten, mindjárt. Társzekerekkel hozták Kecskemétről az élelmet, visszafelé üresen mentek, felpakoltunk... A színház bizony szomorú ál­lapotban volt. A mennye­zet belövést kapott, nem volt egyetlen ablak sem. Amikor melegebb lett, ak­kor költöztünk be, de em­lékszem, szünet nélkül leng­tek a díszletfalak a huzat­tól. Már tavaly áprilisban megalakult Kiskunfélegy­házán a kiskun napok szervező bizottsága, azzal a céllal, hogy a nagyszabású rendezvénysorozatot az idén minél eredményeseb­ben, jól előkészítve tudják lebonyolítani. A városi tanács, a Ha­zafias Népfront városi bi­zottságának javaslatára még 1968. végén úgy dön­tött, hogy a felszabadulás 25. évében és azután min­den öt évben rendszeresen megrendezik a környező kiskun települések bevo­násával a kiskun napokat. 1970. augusztus 20—23. kö­zött már hetedszer kerül sor hasonló rendezvényso­rozatra Kiskunfélegyházán. A szakbizottság által be­nyújtott programtervezetek alapjár az előkészítő bi­zottság elkészítette a VII. kiskun napok tervét. Mi­vel az előkészületek már javában folynak, e tervek sikeres megvalósítása ér­dekében, most vázlatosan ismertetjük annak kulturá­lis részét. Hamarosan nyomdába kerül a reprezentatív tar­talmú és kivitelezésű Fél­egyházi Képeskönyv és a Bácsfilm-stúdióban készül a városismertető film is. Kiskunfélegyháza 25 éve elnevezéssel helytörténeti pályázatot hirdettek, amelynek a beküldési ha­tárideje 1970. május 1. A kommunista párt ve­zetősége mindjárt felaján­lotta a társulatnak az ak­kori párthelyiséget, a Rá­kóczi úti nagytermet. Itt tartották az előadásokat másfél hónapig. Tóth Lászlót, Vadász Ferencet, s Rázsó Miklós szerkesztőt említi, hogy mennyit se­gítettek. A kecskemétiek híres színházlátogatók. Már ak­kor is? — Már előbb is. Nekem igazán nem volt okom megbánni, hogy Kecskemét­re telepedtem. De a felsza­badulás után; Úgyszólván nem is kellett törődnünk a közönségszervezéssel. A két munkáspárt nem egyszer megvette az egész előadást, s hozták az üzemekből a munkásokat. Jelentkeztek újra a régi bérletesek, bér­letet váltottak az itt állo­másozó szovjet tisztek is. Abban az évben nyári szü­Sor kerül a kiskunsági (vagy innen elszármazott) írók, költők találkozójára, amelyen részt vesz Darvas József is, a Magyar írók Szövetségének elnöke, aki köztudottan Félegyházán járt iskolába annak ide­jén, tehát erős szálak fű­zik a városhoz. Megrende­zik a honismereti klubok megyei találkozóját, s te­kintettel a 150. Petőfi-év- forduló előkészítésére, ezt országos rendezvénnyé bő­vítik. Ünnepi tanácsülésen kerül sor a város fejlődé­sében, jó hírnevének foko­zásában szerepet játszó személyek díszpolgárrá avatására. Az ipari, mezőgazdasági és kereskedelmi kiállítá­sok mellett sor kerül majd várostörténeti, képzőművé­szeti és bélyegkiállítás ren­dezésére. Nagyszabású mű­vészeti rendezvények is gazdagítják az idei kiskun napok programját. Feren- csik János vezényletével az Állami Hangverseny Zene­kar ad hangversenyt, és a magyar néphadsereg köz­ponti művészegyüttese ven­dégszerepei a kiskun vá­rosban. Gazdag sportműsor teszi még változatosabbá a prog­ramot. A város vezetői azt remélik, hogy a jól előké­szített idei kiskun napok tovább erősítik majd a vá­ros jó hírnevét. .V, M. net sem volt, olyan jól ment a színház. Csak a kórházakban lá­badozó sebesültek okoztak eleinte zavart. — Amikor már újra a színházban játszottunk, ki­szöktek egyszál ingben is, jöttek és elfoglalták a he­lyeket. Ha szóltunk, ránk­mordultak: Mi harcol­tunk!... Nekünk ez jár... Hiszen igazuk volt. Viszont azoknak is, akik kifizették a jegyüket. A városparancs­nokság aztán erélyesen köz­belépett, akkortól fogva csak a szabadon maradt helyeket foglalták el. Miket játszottak? — Játszottuk a régi da­rabokat, de sok újat is. Nagy sikere volt A revi­zornak, az Éjjeli menedék­helynek. Játszottunk Ib­sent, Csehovot... Előadtuk az Egerek és emberek-et, Boross Elemér Forgószél című drámáját, s a Bánk bánt, A tanítónőt. Akár ze­nés darabot, akár prózát adtunk, közönség mindig volt. a Cyranót — ez ugyan már később, 1946-ban volt — tizenhét zsúfolt házzal játszottuk. Híres színészek jártak a felszabadulás utáni évek­ben Kecskemétre vendég­szerepelni; Rózsahegyi Kál­mán, Ajtay Andor. Bilicsi Tivadar majdnem ide szer­ződött, de közbejött egy film. Jávor Pál itt lépett fel utoljára, mielőtt Ameri­kába ment. Se szeri, se száma az em­lékeknek, történeteknek. Szokoly Gyula az infláció alatt felelevenítette a ván­dorszínészet korának ha­gyományát: a nézők termé­szetben is fizethettek. Jó volt a társulat, s a színé­szek elégedettek. 1948-ban Hont Ferenc, a Színháztudományi Intézet mostani igazgatója hívta Pestre, akkor ment el. A Hatvanas évek elején há­rom esztendőre újra ide szerződött, s később ven­dégrendezőként is járt itt. ... Az óra elröppent. In­dulnia kell Ceglédre. — Istenkém, Kecske­mét!... Szép idő volt... Tudod, az én igazgatósá­gom alatt, 1946-ban lett Kecskemét I. rendű színhá­zi kerület. Erre ma is büsz­ke vagyok... Mester László I Ä Megyénk népszerű régé- sze,_ Kőhegyi Mihály az egyik legszebb és legszel­lemesebb beszámolót tartot­ta a napokban a Kossuth Klubban az elmúlt évek­ben végzett feltáró és le­letmentő munkájáról. Előadása bevezetésében megemlékezett arról, hogy a madarasi halmokat már mintegy hetven éve isme­rik. Az első feltáró Rüdi­ger Lajos volt, őt követte Zalotay Elemér, a folyama­tos munka azonban csak 1963 óta folyik. Az első két évben inkább csak men­tették a leleteket, 1965 óta azonban rendszeres és pon­tos a feltárás. Eddig 37 000 négyzetméter területet tár­tak fel, 374 sírt találtak — s ez az egész temetkezési helynek mintegy fele. Tizenkilences veterán. * Szobrászművész: al­kotásaival Kecskemet több pontján találkozhat a já­rókelő. Pedagógus, aki év­tizedekig nevelte az ifjú­ságot. Nyugdíjas rendcra!- ezredes. Népszerű közéleti ember. A város kulturális életének régóta egyik aktív alakítója. Szimferopol dísz­polgára. Művész, és a forradalom katonája, több mint félév­százada már. Másfél évti­zede ismerem. Azóta van alkalmam tisztelni őt. Né­hányszor írtam már róla: gazdag élete kínálja a té­mákat. Most a felszabadulás nap­jait idézi fel egy estébe nyúló, koratavaszi délutá­non. „— Elsősorban a város urait ülte meg a félelem érzése. Vad rémhíreket ter­jesztettek a szovjet csapa­tok kegyetlenkedéseiről. A nagy pánikban még azok is nekiindultak a bizonytalan­ságnak, akiknek nem volt félnivalójuk. A város telje­sen elnéptelenedett. II árman szemléltük a 11 vándorlásnak indult tömegek kétségbeesését, amint a Rákóczi úton el­vonultak előttünk. Laczi Pállal és Tóth Lászlóval voltam együtt. Elhatároz­tuk, hogy nem hagyjuk el a várost, megvárjuk a szovjet csapatokat. A kereskedők üzleteiket kiürítették, becsukták a műhelyeket, a vendéglőket. A város élete tökélétesén megbénult. A szovjet vá- rosparancsnoksággal egyet­értésben dr. Molnár Erik — aki akkor még itt élt — összehívott tizenkét sze­mélyt, hogy a város nevé­ben megszerkesszenek egy kiáltványt. Köztük voltam én is. Ezt követően Molnár Erik azt kérte tőlem, hogy mint tizenkilences vöröspa­rancsnok, legyek én a vá­rosi rendőrség vezetője. Vi­lágosan láttam, hogy mire vállalkozom. A rendőrség­nek hűlt helyét találtam. A hivatali helyiségekben csupán egy segédtiszt és egy gépírónő vártak. Ké­sőbb tíz-tizenöt önkéntes polgárőr (volt vöröskato­nák, vörösőrök) állt ren­delkezésemre. Hozzákezd­ünk a rendőrtoborzáshoz. Önkéntes jelentkezőkből szerveződött a demokrati­kus rendőrség. Nehéz na­pok voltak ezek. Gyakorta éjszakába nyúló tárgyalá­sokon beszéltük meg a ten­nivalókat Tóth László pol­gármesterrel, aki akkor már Molnár Erik utóda lett. Erőt adott a lakosság egy részének bizalma. És a szovjet parancsnokok meg­értő támogatása. Mai szem­mel már humorosnak tűnő egyszerűséggel, de bürok­ráciamentesen dolgoztunk. A polgári rendőr jelvénye a vörös karszalag és egy tekintélyes bot volt. Kü­lönböző panaszok: lopás, izgatás, kihágási és igazga­tásrendészeti ügyek intézé­se közben időt kellett sza­kítani a városi közbizton­ságra, az őrség megszerve­zésére is. A jogrendet ezek­ben a zavaros, meglehető­sen összekuszált napokban igyekeztünk minél jobban betartani. A különböző posztokra a legmegfelelőbb, hi­vatásuknak élő embereket neveztük ki. Néhány nevet nagyon szívesen említek meg közülük: Fazekas Ist­ván, Faragó Jenő, Vígh István, Gyenes István, Fa­ragó Adolf és Selmeczi László. Amikor a kecskeméti de­mokratikus rendőrség vé­leményem szerint már meg­tette az első lépéseket, és bízni lehetett további fej­lődésében, kértem Tóth László pdlgármestert, hogy tekintettetl ötvenöt éves koromra, mentsenek fel a rendőrparancsnoki megbí­zás alól, mert szeretnék visszatérni a pedagógiai munkához, és a művészet­hez. Azt felelte erre, hogy még szükségük van rám. Jólesett a bizalom, marad­tam. Nem sokkal később alezredesi rendfokozatot kaptam, és sokáig, hosszú évekig dolgoztam még a rendőrség kötelékében.” További életemet már 1 sokszor elmondtam. Az örökké vidám, a jó­kedvében is elgondolkozó Gábor bácsi még ilyeneket mondott: „Soha nem voltam dur­va.” „Senki önérzetét meg nem sértettem.” „Mindig hittem az átformálható, ja­vítható emberben.” „Poli­tika és művészet, magán­élet és közéleti tevékeny­ség megférhet egymás mel­lett egy emberben. Ragyo­góan kiegészíthetik egy­mást.” Legvégül ezt mondja még: „A szocialista rendszer védelmében eltöltött esz­tendők nagyban befolyásol­ták. életemet.”­Mit tehetne hozzá ezek­hez az újságíró? A sokszorosan megérde­melt, hosszú, szép, nyugodt életet, a zavartalan napo­kat, éveket kívánja néki: Varga Mihály Néprajzi szempontból madarasi ásatások Figyelemre méltó, hogy az ún. hun-dombok között is vannak sírok — azaz nemcsak a halmok alatt ke­reshetők —, de még fon­tosabb, hogy megtaláltak egy, a sírokat körülölelő árokkeretet, amelynek a Szovjetunióban is van példája. S ez azt igazol­ja, hogy a madarasi szarmata-település lakói az Alsó-Volga vidékéről szár­maznak. (Ezek az árkok nem döngölt földfalak, mint ahogy egyes szovjet és hazai régészek vélték.) Az előadó beszámolt ar­ról, hogy a madarasi te­metőben megtalálható a szinte egyedülálló kettős temetkezés (amikor egy anyát és már felserdült le­ányát együtt temették el); állatokat is temettek itt: két lovat és egy kutyát; — a fegyvermelléklet azonban meglehetősen ritka a sí­rokban. A férfiak és a nők külön temetkeztek. Maga a temető a hun kor­ba is belenyúló szarmata­temető: a III. század utol­só harmadától az V. szá­zad végéig temetkeztek és laktak itt emberek. A temető teljes feltárá sához még 4—5 további esztendő szükséges, ezért jelenleg még nincs meg a lehetőség a szarmatatelep társadalmának elemzésére. Az országos, megyei, járási és helyi szervek azonban mindent megtesznek annak érdekében, hogy a szép munkát zavartalanul befe­jezhessék a kutatók. —r —s országosan egyedülálló népművészeti gyakorlati oktatást honosítottak meg a kapuvári gimnáziumban. Évente mintegy 100 diák­lány ismerkedik a hímzés­sel. A tanórának különle­ges hangsúlyt ad az a tény, J hogy a kiveszőiéiben levő — valamikor nagy hagyo­mányokkal rendelkező — rábaközi népi hímzés mo­tívumait felkutatják és megőrzik. Kikerülve az is­kolából sok leány választ­ja élethivatásának a nép­művészetet. Többen a há­ziipari szövetkezetben foly­tatják a gyakorlati órákon tanultakat. Képünkön: Kovács La- josné népművésztől tanul­ják a „cérnával-írást” a ka­puvári gimnazista lányok. (MTI-fotó — Jászai Csaba felv.) Gazdag program az idei kiskun napokra

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents