Petőfi Népe, 1970. április (25. évfolyam, 76-100. szám)
1970-04-25 / 96. szám
2. oldal 1970. április 29. szombat A negyedszázados ENSZ Az évforduló nem látványos, de mégis jelentős. 1945. április 25-én tartották meg az Egyesült Nemzetek Szervezetének első tanácskozását. Külpolitikai kommentátorok, különböző szakemberek és laikusok az eltelt negyedszázad kapcsán változatos eszmefuttatásokkal kísérték a világszervezet tevékenységét. Akadt olyan álláspont, hogy az ENSZ nem segítette elő döntően korunk nagy problémáinak megoldását. Mások kizárólag ebben a testületben láttáik az egyedüli reményt. Ügy véljük, az igazság valahol a középúton van. Az ENSZ-közgyűlés 24. ülésszaka ugyancsak igazolta, hogy a világszervezet problémái mennyire árnyáltak, összetettek. Akadt olyan gúnyos megjegyzés is, hogy ez az ülésszak csak azzal a pozitívummal rendelkezett, hogy előkészítse a jubileumi 25. ülésszakot. (Nem véletlen, hogy ez a megállapítás az amerikai ENSZ-megbízottól, Charles Yosttól ered). A helyzet azonban korántsem ilyen egyértelmű. így például, ha az ENSZ múlt évi munkáját tekintjük, akkor figyelembe kell vennünk nemcsak a tárgysorozatban szereplő témákat, de az általános nemzetközi légkört is. Reális elgondolások következtében a leszerelés kérdése állt a politikai főbizottság tárgyalásainak középpontjában. Sok küldöttség konstruktív és lényeges javaslatot vétetett jegyzőkönyvbe. Az egyik legjelentősebb kezdeményezés, hogy a Szovjetunió előterjesztésére napirendre került a nemzetközi biztonság megszilárdítására vonatkozó javaslat. Az ENSZ nehézségei, ha úgy tetszik sikertelenségei, nem a világszervezet alkati hibáiból, hanem magából a világhelyzetből adódnak. Nem állítjuk ugyan, hogy az ENSZ létének kihatásaként jöttek létre a sorozatos nagy jelentőségű tárgyalások, de bizonyos, hogy az ENSZ hozzájárult ezekhez. így az immár második fordulóban levő SALT-megbeszélések sem szakíthatok el attól a ténytől, hogy létezik a világszervezet. A stratégiai fegyverek korlátozására vonatkozó megbeszélések első fordulója Helsinkiben volt. Helsinki eredményeit a nemzetközi sajtó jó része úgy jellemezte, hogy a legfőbb eredmény éppen a tárgyalások folytatásának közös elhatározásában volt. Ez a sommág meghatározás pedig teljes mértékben egyezik az ENSZ-alapok- mányának szellemével. A szovjet elképzelések a SALT-tárgyalások céljául olyan erőegyensúly megszilárdítását tűzik ki, amely a felek részére feltétlen biztonságot jelent és rendkívüli szellemi potenciált, óriási anyagi eszközöket szabadít fel a békés alkotó munka céljaira. Annak idején a fasizmus mérhetetlen pusztításai után az Egyesült Nemzetek Szervezete létrehozását ugyanez a, gondolat vezérelte. Kétségtelen, hogy ezek a nemes eszmék nem mindig törtek maguknak utat az elmúlt negyedszázadban. Az emberiség éppen azt várja az ENSZ-től, hogy az elkövetkező időkben elősegítse e célok megvalósítását. —í. —e. Brandt hajlandó az NDK-val is egyezményt kötni OSLO (MTI) Willy Brandt nyugatnémet kancellár péntek délelőtt négyszemközti megbeszélést folytatott Per Borten norvég miniszterelnökkel. A tanácskozás középpontjában a Közös Piaccal kapcsolatos kérdések és a bonni kormány keleti politikája állt. Délután a nyugatnémet kancellár beszédet mondott az oslói Storting ülésén. Beszédét csaknem teljes egészében a Közös piac kibővítése problémáinak és külpolitikai kérdéseknek szentelte. Hangoztatta, hogy az NSZK üdvözli új államok felvételét a Közös Piacba. Aláhúzta, hogy sikeres keleti politikát csak a nyugateurópai országok fokozottabb együttműködésének talaján képzelhet el. A NATO-t — mondotta — nem csak a Nyugat biztonságának garanciája szempontjából tartja fontosnak, hanem úgy tekinti, mint a „feszültség enyhítésének eszközét”. Ezután Brandt a következőket mondotta: „Alig szükséges hangsúlyoznom, hogy különleges jelentőséget tulajdonítok azoknak a fáradozásoknak', amelyeknek célja egy egyezmény kicserélése a Szovjetunióval az erőszakról való lemondásról. Ez, valamint a többi tárgyalással fennálló összefüggés azonban nem jelenti, hogy nem ismerjük fel a Lengyelországgal való megértés különleges politikai-erkölcsi súlyát”. Brandt ezután — az európai status auo és az NDK elismerését megkerülve — arról beszélt, hogy hajlandó az NDK-val is egyezményt kötni az erőszakról való lemondásról, e fáradozások sikere kétségtelenül új lendületet adna egy európai biztonsági értekezletnek, amelynek gondolata egy idő óta foglalkoztat bennünket”. „Ha készek vagyunk szerződésileg kötelezni magunkat az erőszak eszközeiről való lemondásra, ez különösen vonatkozik minden Európában fennálló határra. Ezeket ugyanúgy tiszteletben tartjuk, mint minden állam területi integritását”. A Népköztársaság Elnöki Tanácsa pénteken ülést tartott. Törvényerejű rendeletében újból szabályozta a tudományos fokozatokról és a tudományos minősítésről szóló korábbi rendelkezéseket. Az új törvényerejű rendelet intézkedései a kialakult és alapjában bevált rendszer korszerűsítését, a népgazdasági igényekkel való szorosabb összehangolását célozzák, fenntartva a doktori és a kandidátusi tudományos fokozatokat, valamint az aspiranturát. A fokozatok megszerzésének feltételei sorában nagyobb hangsúlyt kap, hogy a jelölt valamely társadalmi üzempontból fontos és időszerű tudományos témát, illetve feladatot színvonalasan, korszerű módszerekkel oldjon meg. A fokozatok kollektív kutatómunka keretében elért eredmények, továbbá műszaki alkotás alapján is elnyerhetők. Megszerzésük fő útja a kutatási munkahelyeken elért eredmények elismerése lesz, szervezett képzés nélkül is, a tényleges tudományos munka alapján. A tudományos minősítés központi irányító szerve a tudományos minősítő bizottság marad, szakbizottságainak hatásköre bővül. A minősítési eljárás egyszerűsödik. Az Elnöki Tanács végül egyéb ügyeket tárgyalt, köztük egyéni kegyelmi kérdésekben döntött. DIPLOMÁCIÁI látogatások, megbeszélések sorozata volt az elmúlt huszonnégy órában is. Bár az osztrák fővárosban pillanatnyilag szünetelnek az úgynevezett SALT- tanácskozások, de a szovjet és az amerikai tárgyalófél szakértők bevonásával hétfőn ismét folytatja pár nappal ezelőtt megkezdett megbeszéléseit. VARSÓBAN szakértők tanácskozásával folytatódtak Lengyelország és a Német Szövetségi Köztársaság kormányküldöttségeinek megbeszélései. Mindkét felet hat-hat tagú küldöttség képviselte. A varsói megbeszélések célja a két ország államközi kapcsolatainak normalizálása. SISCO amerikai külügyi államtitkár Aldo Moro olasz külügyminiszterrel tanácskozott. Közel-keleti tárgyalásain szerzett benyomásairól tájékoztatta az olasz külügyminisztert. Túlságosan sok eredményről nem tudott beszámolni, hiszen körútja egyetlen centiméterrel sem tudta előmozdítani a közel-keleti konfliktus megoldását. Akadt olyan hely, mint Jordánia, ahol a tömegek fenyegető Amerika-ellenes magatartása miatt útját le kellett mondania. Az olasz külügyminiszter viszont arról tájékoztatta partnerét, hogy Olaszország az ENSZ keretei között támogat minden kezdeményezést, amely a béke helyreállítását szolgálja a Biztonsági Tanács 1967. novemberi határozata alapján. KÖZEL-KELETEN szünet nélkül folynak a harci cselekmények. Az izraeli légierő több bevetésben egyiptomi állásokat támadott, az egyiptomi hadsereg nehéztüzérsége pedig a Si- nai-félszigeten levő izraeli csapatok főhadiszállását találta el, és több ellenséges állást lángbaborított. A Palesztina! komán dók a megszállt területen rakétákkal izraeli szállító járműveket lőttek. IVAN BASEV bolgár külügyminiszter közeljövőben az Egyesült Arab Köztársaságba utazik, Aldo Moro olasz külügyminiszter pedig április 26-tól 28-ig Bulgária vendége lesz. Kairói jelentések szerint az Egyesült Arab Köztársaság kormánya is meghívta az olasz külügyminisztert. Az A1 Ahram kairói lap jelentése szerint Moro és Mahmud Riad egyiptomi külügyminiszter megbeszéléseiViop re május 20-a táján kerül sor. FELHÍVÁST adott ki a Dél-vietnami Köztársaság ideiglenes forradalmi kormánya, Dél-Vietnam népéhez címezve, hogy június 6-án, a forradalmi kormány megalakulásának első évfordulóján a teljes győzelem előkészítése, az általános offenzíva, az amerikaiak viétnamizálási politikájának megbuktatása érdekében vegyen részt az agresszofok elleni mozgalomban. A dél-vietnami partizánok tegnap hajnalban rajtaütöttek az amerikaiak egyik táborhelyén, majd tüzérségi támadást indítottak az amerikai katonaság és a bábhadsereg állásai ellen. AZ AMERIKAI fővárosban közzé tették a kambodzsai puccsista kormánynak nyújtott első fegyverszállítás részleteit. Ezek szerint a dél-vietnami bábrezsim az Egyesült Államok tudtával és beleegyezésével automata kézi fegyvereket juttatott a Phnom Penh-i kormánynak. A fegyverekhez szükséges lőszert pedig Indonézia szállítja ugyancsak Washington jóváhagyásával. Bár a Fehér Ház változatlanul azt hangoztatja, hogy a kambodzsai puccsista kormány fegyverkérésének ügyében még nincs végleges döntés, az USA katonai vezetése minden eszközt megragad, hogy kivívja a komolyabb arányú beavatkozást. Megítélésük szerint ugyanis a kambodzsai puccsista kormány rendkívül ingatag helyzetben van, s egy komoly támadás esetén két hétig sem tarthatja magát. K. A. Beiktatták hivatalába a népfront új főtitkárát Kállai Gyula, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke pénteken a Belgrád rakparti népfrontszékházban beiktatta hivatalába a Hazafias Népfront Országos Tanácsának most megválasztott új főtitkárát, Bencsik Istvánt. Az eseményen részt vett Erdei Ferenc, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára, aki előzőleg a népfront főtitkáraként tevékenykedett. A népfrontban hat éven át kifejtett vezető munkájáért köszönetét mondott Kállai Gyula. Ezután Bencsik István köszönte meg az új funkciójához előlegzett bizalmat és kérte a népfront munkásainak segítségét főtitkári teendőinek minél eredményesebb ellátásához. * Bencsik István 1910-ben született a Nógrád megyei Fülekpilis községben. Szegényparaszti származású diákként a sárospataki kollégiumba került, majd Bu| dapestre. ahol Eötvös-kollégista volt, az egyetemen matematika—fizika szakos tanári oklevelet szerzett. A felszabadulás előtt vidéki középiskolákban tanított, s a felszabadulás után a szarvasi mezőgazdasági középiskola igazgatófa lett. A Nemzeti Parasztpárt tagjaként bekapcsolódott a politikai életbe. 1948-ban földművelésügyi államtitkár, majd a mezőgazdasági tudományos központ főtitkára volt. 1953-ban ő kapott megbízást a debreceni mezőgazdasági akadémia megszervezésére, annak igazgatója, majd az akadémiából kifejlesztett agrártudományi főiskola rektora lett. Sok irányú közéleti tevékenységet végez. 1962 óta tagja az MSZMP Hajdú-Bi- har megyei Bizottságának, országgyűlési képviselő, az országgyűlés állandó mező- gazdasági bizottságának elnöke. A Hazafias Népfront Országos Tanácsának 1957- től tagja. Találkozás az Elbán Évekkel ezelőtt nálunk is játszották a filmet: „Találkozás az Elbán”. Aki látta, még emlékezhet rá, hogy a hitleri Németország ellen vívott háború végnapjaiban milyen felszabadult örömmel köszöntötték egymást a folyóhoz Keletről és Nyugatról előrenyomult szovjet és amerikai katonák. Diadalmas, szép pillanat volt: érdemes felidézni, hogyan látta az eseményt egyik résztvevője, Goloborodko szovjet tartalékos főhadnagy. „1945. április 25-én hajnalban — írta Goloborodko emlékezésében — századunk elérte az Elbát. A folyó túlpartján, ahová most nem vezetett híd, mert a hitleristák visszavonulóban mind a hármat felrobbantották, tőlünk nyugatra ott feküdt a ködös, szinte néptelen Tor- gau városa. Megfigyelőink később közölték, hogy a várost minden bizonnyal elfogalták az amerikai katonák. Tehát a német frontot keletről és nyugatról átvágtuk és nem volt előttünk többé ellenség! Ekkor a mi oldalunkon vezényszóra felrepült a megállapodás szerinti vörös rakéta. Válaszul az Elba túlsó partján zöld rakéta röppent fel. Turgau utcáira kiözönlöttek fedezékeikből az amerikaiak és futni kezdtek a part felé. Világosan hallottuk az üdvözlő kiáltásokat: „Oroszország, Amerika!” A nyugati partról hamarosan ladik indult el. A csónakon amerikai csoport érkezett hozzánk. Parancsnokával keményen kezet szorítottunk ...” Huszonöt év telt el azóta. S e negyedszázad elteltével már tudjuk, hogy ott, akkor az Elbán az a bizonyos április 25-e nemcsak találkozás volt, hanem — elválás is. Néhány hét múlva a náci Németország kapitulált, s mire a lombok lehullottak, felbomlott a Hitler elleni háborús szövetség a Szovjetunió és az Egyesült Államok között. Roosevelt elnök meghalt és utódja, Truman azon erők eszközének bizonyult, ame- “ic már a háború napjaiban Is a későbbi hidegháborút készítették elő. Még fél esztendő sem telt el az elbai találkozót követően, amikor az amerikaiak 1945. augusztusában Hirosimára és Nagaszakira ledobták az atombombát. Ma már tudjuk, hogy nem azért, mert így akarták megrövidíteni a háborút, hanem, mert így tudták a legvilágosabban kirobbantani azt, amit néhány esztendeig „atomzsarolás” néven ismert a történelem. Ha ott az Elbánál az a kézszorítás egyszer s mind búcsú is volt, — az amerikai vezetés hibájából történt. Mint ahogyan visszapillantva azt is világosan látjuk, hogy a Truman-elvtől a hidegháború megannyi doktrínáján át, kinek a bűne a világ katonai tömbökre szakadása, a féktelen fegyverkezési hajsza, a hideg- és melegháborús helyzetek szinte folyamatosan ismétlődő váltakozása. Az elbai találkozó napja azonban nemcsak a visszapillantásé, hanem az előretekintésé is. Mert a búcsú előtt ott volt a találkozás is: és ennek a találkozásnak — úgy érezzük — napjainkban is eleven a tanulsága. A Szovjetuniónak és az Egyesült Államoknak akkor is különböző volt a társadalmi berendezkedése, amikor a Hitler elleni koalícióban szövetkezett egymással az emberiség közös ellenségének visszaverésére. Ez a háborús együttműködés és szövetségesi viszony nem „törölte el” a szocializmus és a kapitalizmus közötti különbséget, mégis lehetséges volt, mert a fasizmus világuralmi tervei potenciálisan az Egyesült Államokat is fenyegették. Ma a világon olyan helyzet van, amely — bár más minőségű — nem kevésbé vészterhes fenyegetést jelent az emberiségre, minden államra, köztük a Szovjetunióra, és az Egyesült Államokra nézve is. Földünk az amerikai „rajtú” fegyverkezési verseny következtében eljutott az „overkill” állapotába. Más szóval: a nagyhatalmaknak többszörösen elegendő tömegpusztító fegyverük van ahhoz, hogy mind egymást, mind az egész földgolyót a levegőbe röpítsék. Ez a helyzet parancsolóan szükségessé teszi, hogy az elbai kézfogás két résztvevője, a Szovjetunió és az Egyesült Államok megtalálja — a békés egymás mellett élés biztosításának útjait — módjait. A Szovjetunió immár évtizedek óta harcol a leszerelésért, s következetesen küzd a kollektív biztonsági rendszer megteremtéséért: mind Európában, mind Ázsiában. Nem „ultimátumokkal”, hanem új meg új javaslatokkal, amelyek mindig a lehetséges megegyezés, a reális tárgyalások útját egyengetik. A véletlen úgy hozta, hogy az elbai találkozó évfordulója egybeesik a bécsi szovjet—amerikai tárgyalásokkal a rakétafegyverkezési verseny korlátozásáról. A Szovjetunió — mondhatni — az elbai találkozó szellemében ült le a tárgyalóasztalhoz. Kérdés, hogy az Egyesült Államok az utóbbi negyedszázad oly sok vargabetűje után képes lesz-e ilyen „szellemidézésre”.
