Petőfi Népe, 1970. április (25. évfolyam, 76-100. szám)

1970-04-21 / 92. szám

1970. április 21, kedd ft. oTSal K‘ BUCSU fitűrxö, életközeli elő- —k adást tartott Kata nies Sándor elvtárs, a kis kunhalasi járási pártbizott ság titkára, egyben mint c járási népfrontelnökség tagja. Pedig ebben a témá­ban — „A társadalmi struktúra és a szocialista hazafiság” elég könnyen az elvontság mezejére té­vednek előadók. Holott er­ről a hálás, ugyanakkor nem olyan egyszerű kérdés­komplexumról igazán ha­tékonyan, hatásosan úgy lehet szólni, ha „földközel­ben” erős reflektorral vi­lágítunk, a sokszor nem je­lentősnek látszó részletek­re is... Erről máskor és részletesebben kell beszél­ni — írni ... Most szünet van a járási tanács elő­adótermében. Eleven, elek­tromossággal teli zsongás, amit az érdekes elemzés idézett elő. Velem átellenben, az ün­nepi asztalnál szokott de­rűs nyugalmával ül Bo- doglári Lajos, a járási nép­front elnökhelyettese. Fe­hér haja szinte felragyog a bevetődő szerény napfény­től is. Tekintete azonban mintha sokszor elrévedne, arcán ilyenkor csendes szo­morúság suhan át. M úlik az idő ..— pattintja fel ké­sőbb ezzel az egy kis mon­dattal hangulatának rej­tett okát. Aztán csak úgy jönnek a momentumok ennek bizonyítására ... Húsztesztendös a békefa is, amit a helsinki béke­világkongresszus tiszteleté­re vidám úttörők és friss kedvű erdőmunkások ül­tettek. Kanadai nyár; nagyra nőtt azóta. Konrád Lajos, az erdőgazdaság ak­kori igazgatója — lelkes szívű békeharcos — adta- választotta a csemetét... Azóta emeletes házak „tér remtek" a békefa közeié- ben... Meg a gimnázium új épülete. Most üzletház épül, kettő is... S az út­törők is: 20 évet „öreged­tek” már... — Emlékszik-e valame­lyikükre? Mi lett belő­lük? ... — Akkori jegyzőkönyv­ben biztosan megtalálnánk a nevüket... Csak látom magam előtt ma is, ahogy a fácskát fogták... Mit értem én meg azóta... mennyi esemény!... 300 népfrontlakás ... — Mire a legbüszkébb, Lajos, bátyám? — Arra, hogy egykori ipari tanulóim, akik tíz éven át a kezem alól kel­tek szárnyra — nem men­nek úgy el a házam előtt, hogy fel ne keresnének ... Mennyi átképzös is! — Mit szeretne most, — legközelebb? S zomorkás a befelénézés, a szótlan pillanatok­ba csak ujjai moccannak az asztal szélén. — .. .El kellene menni Veres Péter temetésére. — Felveti szemét, amely az előbb a padlón nézett va- támit — nagyon mélyen. — Romániában együtt vol­tunk fogolytáborban... Nyolcvanan voltunk egy szuterénben. Én aludtam fölül, ő alul... Én mon­dom, „megdolgozott” min­denkit. Mire onnan kike­rültünk, — máshogy lát­tuk helyünket a világban.. 1920 decemberében jár­tunk. Beteg volt, az orvos igazolványt adott neki, hogy ne kelljen munkára mennie... De kijött ve­lünk: „Közietek jobban gyógyulok...” Negyvenötben találkoz­tunk — itt Halason, vala­mi fontos rendezvény utá­ni banketten. Akkor már államférfi volt... Odaállok elébe: „Péter bátya, ki va­gyok én? ... Megis­mersz-e?” — Egyből rám- isrnért: „Mikor, hogy ke­rültél haza...” — kezdte mindjárt a régi időkön — Azóta leveleket váltottunk. Most már azt se... Tóth István Magyar szövetkezeti hét Hamburgban Dr. Molnár Frigyesnek, a SZŐ VOSZ elnökének ve­zetésével vasárnap magyar szövetkezeti küldöttség utazott Hamburgba a ma­gyar szövetkezeti hét meg­nyitására. * Hírmagyarázónk írja: Hétfőn magyar zászló­díszt öltött Hamburg egyik legnagyobb áruháza, a Pro­duktion Kaufhaus. A ham­burgi fogyasztási szövet­kezeti szervek kezdemé­nyezésére az áruházban a magyar szövetkezeti ipar termékeit mutatják be. A kiállítás dokumentálja a magyar fogyasztási, kis­ipari és mezőgazdasági szö­vetkezeti mozgalom fejlő­dését. A bemutatott ter­mékek jó részét a helyszí­nen is árusítják és az áru­ház vásárlóközönsége meg­kóstolhatja a magyar étel- specialitásokat, a magyar szakácsok főztjét is. Egy sikeres kiállítás Hosszú hónapok óta készültek országszerte felszabadulásunk 25. év­fordulójának méltó meg­ünneplésére. Versenyeket szerveztek, pályázatokat írtak ki, ünnepségeket rendeztek: százféle mód­ját találták meg minden­felé a tartalmas, gazda­gító emlékezésnek. A Kecskeméti 623. sz. Szakmunkásképző Inté­zet tanári kara és diák­sága nagy lelkesedéssel látott munkához szeptem­berben, a tanév kezdetén. Részletes tervet készítet­tek: az elsőévesek a szov­jet csapatok útvonalát kö­vetve a megye felszaba­dulását bemutató kiállí­táshoz gyűjtötték a do­kumentációt, a másodéve­sek Kecskemét ipari fej­lődését kutatták, a har­madévesek pedig a szak­munkásképzés fejlődésé­hez kerestek bizonyító adatokat. A kiállítás — há­rom teremben elhelyezve — a nagy évfordulóra el­készült. Fényképek, leve­lek, az idősebbek szóbeli és írásbeli visszaemléke­zései, grafikonok, táblá­zatok, levelek, újságkivá­gások: megannyi életsze­rű bizonyítéka alakuló, formálódó életünknek. Amikor az ember eze­ket a termeket látja, ar­ra gondol: milyen gazdag a mi életünk, milyen sok­színű, milyen változatos. S mennyire lelkesek, ügyesek, leleményesek azok a tizenévesek, akik ezt a szép dokumentá­ciós tárat létrehozták. Az utóbbi években meglehetősen előtérbe ke­rült nálunk a helytörté­neti, honismereti munka, országszerte. Nemzeti múltunk, haladó hagyo­mányaink iránt egyre erőteljesebb az érdeklő­dés. Fontos szerepe van ennek a hazafias és szo­cialista nevelésben; fia­talságunk arculatát, gon­dolkozását, életfelfogá­sát nagy mértékben se­gíthet kibontakoztatni, alakítani. A kecskeméti szak­munkástanulók és taná­raik bizonyítékát adták: így kell ünnepelni. Tar­talmasán, elmélyülten, úgy, hogy a kampánysze­rű, alkalomszerű megem­lékezéseken túl ezer szál­lal kötődjenek a fiata­lok a felszabadulás és a szocializmus építésének szép tényeihez, s közben alkalmuk legyen egyéni­ségük igazi kibontakozta­tására. Varga Mihály A szép beszéd professzora L őrincze Lajos névé-1 ről szinte mindenki a Rádió Édes anyanyel­vűnk ötperceire asszociál. Ismeri, szereti a közönség kellemes orgánumát, okos, szép beszédét, érdekes fej­tegetéseit. Megvalósította azt a nyelvművelő esz­ményt, amelyet még Ko­dály állított: „a legjobban az tud ezen a területen jó munkát végezni, aki isme­ri a nyelv törvényeit, jó stílusérzéke van — ezenkí­vül — minthogy a kiejtés is egyik fontos kérdése a jó magyar beszédnek — ki­fogástalan, s lehetőleg szép a kiejtése is... nyelvtu­dós, író és előadóművész egyszemélyben ... Sikere csak akkor lehet, ha a leg­szélesebb körök érdeklődé­sét és állandó figyelmét fel tudja kelteni”. Annak idején Kodá|y Zoltán javasolta: legyen a nyelvművelésnek fóruma a Rádió is. Akkor, 1952-től váltak állandó rádiós mű­sorszámmá Lőrincze Lajos előadásai. Először színész olvasta föl a szöveget, de aztán hamar átvette ezt a szerepet is. (Egyetemista korában megnyerte az első magyar kiejtési versenyt.) Azóta sok könyv tanús­kodik a sikerről. S a hall­gatók, olvasók számtalan levele — amelyben kér­deznek, feleletet várnak, véleményüket közlik, eset­leg vitatkoznak, vagy egy­szerűen csak dicsérik, üd- vözlik a sorozat szerkesz­tőjét. A levelek. Százat, ötszá­zat kap egy hónapban? Mindegyiknek örül egy; se marad valaszolatlanul Mint ahogy készségesen válaszol, ha a központ hoz­zá kapcsolja a Nyelvtudo­mányi Intézet telefonügye­letét kereső diákot, gép­írót. — Bontsunk föl néhány levelet? — kérdezi, s a na­pi postára mutat. Az egyikben névnapot reklamálnak, a másik a betűszókról polemizál, a harmadik földrajzi nevek helyesírásáról kérdez, a negyedik azon töpreng, ho­gyan szólítsa meg idős munkatársnőjét. vában így ír: „...aki ma nyelvőrségen áll, nem öl­döklő szerszámokkal fegy­A legtöbb neki írt le­vél is azzal» kez­di: „nem tudom, hogy szólítsam Önt” — elvtárs, professzor úr, vagy egy­szerűen csak Lőrincze La­jos!? (A rádiós előadások­ban talán egyszer erre is sort kerít!) Egyik kötetének elősza­ismervényt. Mi meg már csak a vázakat tudtuk visz- szaszolgáltatni. Akadt olyan, akivel úgy egyez­tünk meg, hogy két vázt kapott a jogtalanul elvett kerékpárja fejében. Ebben a nehéz munkában és sok egyebben nagy segítséget nyújtott Imre Gábor, akire ma is szeretettel gondolok. Hadd kanyarodjam ki­csit vissza. Első utam Kecs­keméten a pártbizottságra vezetett. Természetesen azonban, hogy bemutatkoz­tam a koalíció minden pártjánál, ahol ezzel a kérdéssel fogadtak: melyik párthoz tartozik? Büszkén feleltem. Ma is úgy ítélem: alapvetően hazafias érzü­let szabta meg a hajdani pártok kecskeméti képvise­lőinek cselekedeteit, együtt tudtam velük működni, se­gítették küldetésem telje­sítését. Egy, jó példa erre isi negyvenhat végén már elég sok orvos működött Kecskeméten. Többségüket azonban okkal vagy ok nél­kül, rendőri felügyelet alá helyeztette az elődöm. Es­te tíz után nem léphettek utcára. S ha ilyenkor sú­lyos beteghez hívták vala­melyiküket, hangzatos volt a válasz: „Sajnálom ké­rem, nem mehetek ... Kö­szönjék meg a kommunis­táknak.” Ez a helyzet sem tűrt halasztást, cselekedni kel­lett. Elővettük az orvosok névsorát. Megint Imre Gá­borra támaszkodtam. Az­tán elmentem a kisgazda- párt igazgatójához, Emii bácsihoz, — sajnos a ve­zetéknevére nem emlék­szem. — Üjra elő a név­sort. Sorravettük, van-e olyan orvos, akinél csak­ugyan indokolt a ref. fenn­tartása. És mintha csak most is hallanám, azt mondta ez az Emil bácsi: zenekar kíséretében éne- Nézd, Sándor, olyan alig- kelt a Pestről hozott, ha akad közöttük, akinek ugyancsak pucérra vetkő- ne járt volna a szája. De zött dizőz, s mulattak a magyar emberek... Nagy vendégek. Következménye szükség van rájuk, hadd a vendéglő bezárása volt.) dolgozzanak. S a vélemé- A legjólesőbb azonban az nye teljesen megegyezett volt a Kurimszky elvtárs- Imre elvtárséval. Orvosol- sál folytatott beszélgetés tűk ezt a panaszt is. rögzítője számára, ahogyan Egy év pártküldetésben s amilyen szeretettel kecs- Kecskeméten, s Kurimsz- keméti ismerőseit, elvtár- ky Sándor elvtárs egy iz- sait, barátait emlegette, galmas regényre való él- Básti Ágostont, akinél vé- ményt elevenített fel, csu- gül is szállást kapott, Do- pán erről az időszakról, bős Sándor pékmestert, Nehéz és derűs emlékeket Nóti Miklóst és így tovább, egyaránt. Például a MA- És örömmel jegyeztem a DISZ-ban szívesen vállalt kecskemétieknek szóló jó­elnöki tisztséget, amelyre kívánságait, majdnem ráfizetett az ak- — Az eltelt negyedszá- kori főkapitány. (A model- zad ma már történelemnek lező szakkör adósságát raj- számító kezdeti szakaszá- ta akarták behajtani a hi- ban ott töltött, bizony nem telezők.) A hajdani fürdő- mindig könnyű napok is kerti vendéglőben rende- megszépültek azóta. Ezért zett orgiát, amely nagy érzem Kecskemétet szí- port kevert fel abban az vemhez ma is közelinek, időben. (Ádámkosztümös Perny Irén verkezik fel. Nem fegyve rés őr; inkább talán olyan toronyőr, aki helyzeténél fogva messzebb lát, s magaslatról beszámol ta pasztalatairól azoknak, akiknek a szemhatára sző­kébb. Elmondja mit lát a tájban, merre vannak szé­pen rendben tartott gazda­ságok, vagy vadvirágos, esetleg gazos földek. Tér­képezi a tájat: merre ve­zetnek a jó utak, hol té­ved az utazó nehezen jár­ható helyre, veszedelmes szakadékba. Beszámol táj életéről, változásairól. De nem kerüli el figyel mét a bomladozó épület, s a viruló vetéseket feriyé- gető kártevő sem... Ta­lán nem is kellene kibon­tanom a hasonlatot, ma­gyaráznom, hogy a „táj “ magyar - nyelv,-. a „gazos földek” n$ag élete”: a nyelv élete, vál­tozásai stb, stb,” M iről is szól az Édes anyanyelvűnk? Szentelt már időt a nyelve művelés módszereinek, szókincs nagyságának, be­szélt a nyelv változásairól, a nyelvjárásokról, az Ér telmező Szótárról, a jó ma­gyar kiejtésről, az új he­lyesírási szabályokról, földrajzi nevekről, a szólá­sokról, a jelentésváltozá­sokról, a szavak életrajzá­ról, a stílusról. Mindegyik előadását aktualizálja, iro­dalmi idézetekkel, történe­ti áttekintéssel fűszerezi — s valamilyen csattanót, tör­ténetet is talál hozzá. Ugyanolyan frissek, élveze­tesek az előadások — mint rövid cikkecskék — könyv formában. — Az Édes anyanyelvűnk harmadik, bővített, átdol gozott kiadását karácsony­ra tervezem. Kicserélem az aktualitásukat vesztett cik­keket, néhány elméleti írással bővítem. Annyi a kérdés, a „téma”! Egyszer hangos könyvet szeretnék írni — lemezzel kombinál­va a szöveget. Egy helyütt azt írja: „a nyelv akkor felel meg hi­vatásának, ha gondolatain­kat, érzelmeinket minél pontosabban, minél árnyal­tabban, minél szebben, .az­az : minél tökéletesebben tudjuk általa tolmácsolni. A nyelvművelésnek tehát egyik feladata az, hogy a nyelvet ilyen állapotra se­gítse, ilyen állapotban meg­tartsa, a másik pedig a nyelvi műveltségnek minél szélesebb körökben való el­terjesztése: az, hogy anya­nyelvűnk igazi ismeretének örömét és erejét egész né­pünk közkincsévé tegye. Azt hiszem, hogy ez az í utóbbi feladat,, amely el­sősorban a mi feladatunk s amelyre korunk és tár­sadalmunk kötelez ben­nünket.” — Ön szerint milyen a jó nyelvművelő? — Arra kell töreked­nünk, hogy magunkban és másokban kifejlesszük az igényt gondolataink minél szabatosabb, szebb kifeje­zésére, s hogy ítéleteink a nyelv dolgában sohase mondvacsinált és csak igen kis százalékban alapulja­nak igazi szabályokon, in­kább a nyelvnek minél ala­posabb ismeretén, a mai igényes köznyelvi haszná­latnak, jó íróink gyakorla­tának, a magyar nyelvjá­rásoknak, s bizonyos fokig a magyar nyelv történeté­nek ismeretére épüljenek. — Aki ezek nélkül fog a nyelvművelő munkához, az nem doktora, hanem ku- ruzslója lesz a nyelvnek, s csak nyelvi babonákat ter­jeszthet. Arannyal szólva: a nyelv pestises járványát. Persze a nyelv múltjának, jelenének ismerete önma­gában még nem tesz sen­kit igazán jó, eredményes, hatékony nyelvművelővé. Kell még valami többlettel rendelkeznie a jő nyelv­művelőnek. ■prdemes volna egyszer 1 részletesen megírni, kidolgozni, melyek ezek a tulajdonságok. Nyilvánvaló, hogy elsősorban felelősség- érzet és mély közösségi ér­zés, annak felismerése, hogy a nyelvtudomány nem önmagáért van. Azután a riyefV művészi oldalának az átlagosnál jobb értése, ”: a gondatlan, ha-J s ami ezzel együtt jár, a bestéd, írás, V*'„táj:Tl^árgyar irodalom, a mai és " • ’ a régebbi írók, költők mű­veinek . ismerete, — Ismerjük-e eléggé anyanyelvűnket, jól, szépen •beszélünk-e magyarul? Az iskolázás, a művelt­ség terjedése, az irodalmi nyelv térhódítása a helyes­írás, a kiejtés bizonyos egységesülése mind a nyel­vi kultúra növekedését jel­zi. A magyar nyelv úgy javul, ha az egyedeket, akik a nyelvet beszélik, rászoktatjuk a minél pon­tosabb, választékosabb nyelvhasználatra. A töme­gekben megnőtt az érdek­lődés az anyanyelv iránt. — A nyelvművelést nem lehet elég korán kezdeni. Az óvodának, az iskolának kell megadnia az alapot a módszeresen táguló, bővü­lő, világos nyelvtudáshoz. Helytelennek tartom pél­dául, hogy az óvodáskorú gyereket idegen nyelvre ta­nítják — akkor, amikor saját anyanyelvét sem ta­nulta meg igazán. Az is­kolai oktatásban se a nyelvtan önmagáért való megtanítása legyen a cél, hanem a nyelv minél jobb használatára, elmélyült is­meretére tanítson. Úgy, hogy öröm legyen a nyelv tanulása. G ondolom, valahogy úgy, ahogy ő csi­nálja. Akinek nyelvészeti könyveit a közönség best­sellerként veszi, s akit mint népszerű előadót ismernek. Ö, Lőrincze Lajos, a tudós professzor, aki nyelvi is­meretterjesztő munkája mellett számos tanulmány, cikk, könyv szerzője, a nyelvtudományok kandidá­tusa, a Magyar Tudomá­nyos Akadémia Nyelvmű­velő Bizottságának elnöke, Magyar Nyelvőr című folyóirat főszerkesztője. Kádár Márta

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents