Petőfi Népe, 1970. április (25. évfolyam, 76-100. szám)
1970-04-18 / 90. szám
i. oldal 1070. április 18. szombat A párttitkár Kár, hogy a termelés problémáiról nem beszéltek a hozzászólók, különben egész aktív tanácskozás volt... A megyei állami építőipari vállalat egyik vidéki munkahelyének művezetője exkuzálta így magát a vállalati párttitkár, Kókai Ferenc elvtárs előtt — ezzel a restelkedő hangvételű, ugyanakkor „rutinosan” diplomatikus megfogalmazással. Hogy azért legyen benne az önkritika, ami egyben a gyűlés politikai értékelését is kifejezi. Ugyanakkor a realitások elismerése is, hiszen sokan beszéltek, szókimondó vélemények hangzottak el, döntöttek, elfogadták a kiváló dolgozó kitüntetésre, a részesedés felosztásánál jutalomra szóló javaslatokat. És a művezető szerint mégsem stimmelt a dolog, mert hát — úgymond — a termelés problémáiról nem beszéltek a munkások. Nagyot nézett, amikor Kókai elvtárs, a tőle megszokott szerény határozottsággal, szemében az ismert jóaka- ratú mosollyal ilyenformán válaszolt. — Nem tudom. Lehet... — Ennél a „lehet”-nél ba- zsalygott legjobban a párttitkár, ami arra vallott, neki más a véleménye, csak erről nem egyből ellentmondva akarja meggyőzni a művezetőt. Legalább két- három szó hidaljon át tapintatosan az ő következtetéséig, amely ellenkezője a szaktársénak. — Lehet... De én az elhangzottakból csak a termelés problémáira tudok következtetni... Most már érvelt, vitatkozott ... Mert mire is alapozta értékelését a munkahelyi művezető? Hogyan i* zajlott ez a termelési tanácskozás? Szorongott vagy százhúsz ember a felvonulási ebédlőben — még a falaknál is álltak —, tehát kiváló volt a szervezés. Az ellen se lehetett kifogás, hogy az építésvezető nem cirkalmazta körül mondanivalóját: tömören vonultatta fel a száraz tényeket. Ügy figyelték tehát az építésvezető közléseit, ahogy értelmes emberek szokták. Tudták, a tanulságokat, a „hogyan tovább és még jobban” következtetéseit nekik kell leszűrniök. Az ilyen figyelem a külszínen nem tükröződik látványosan, ezt szokták jellemezni az ismert kitétellel: mérsékelt figyelemmel. Ilyen előzmények után következhettek szólásra a munkások. Éltek a lehetőséggel. Valahogy így lehetne sűríteni a felszólalásokat: — Nem igazodok el a vasúti jegyek elszámolásának módján. Ügy érzem, becsapnak. — Hosszú hetek óta nem kaptam meg az SZTK-tól járó útiköltséget. — Késve küldik a táppénzt. — Az egyösszegű utalványon nem jól utalványozták a földvisszatöltés bérét. Havonként másképp számolják a blokkok átrakását. Rakták, rakták az „asztalra” gondjaikat, észrevételeiket az emberek. Tetszett is ez — mármint az aktivitás a műhelytitkáénak —, de azért magában húzta a nyakát. Mégis, jelen van a vállalati párttitkár, mit szól ehhez a „panasznaphoz”? Váltig szorgalmazta a fordulatot — A termelés kérdéseihez szóljanak hozzá, szaktársak! Tisztelettel és csenddel adóztak a munkások mindannyiszor a lelkes felhívásnak, de csak folytatták a régi mederben. S jól tették. Mert azt is szóvá kellett tenni, hogy ... — Miért hagynak ki egyes brigádokat a jutalmazásból? Volt még „miért?’’ szépecskén, s egyre áradób- bán, még egymás szavába is vágó türelmetlenséggel. Ami nem csupán az elengedett fegyelmezettség számlájára írható, de annak is jele némiképp, hogy esetleg régebben volt alkalom mindezek elmondására. (Esetleg intézkedés nem követte felvetéseiket.) Hát úgy direkten nézve, szó szerint véve valóban nem termelési kérdéseket feszegettek, de ... S Kókai Ferenc érvelése arra ébresztette rá a művezetőt, hogy nem a szavak közvetlen jelentéséből kell kiindulni. Igaz, most nem ilyen mondatok hangzottak el; Lecsökkentem a daru állásidejét... — A technológia módosításával elértük ... — Vállaljuk, hogy az eredeti határidő előtt... — és így tovább. Am gondoljuk csak végig! Az, hogy technológia, meg daru, meg határidő — önmagában: — gép, munkamenet, folyamat tartamát jelentő fogalom. De hogy a daruállás rövidüljön, hogy a határidő betartassák, ahhoz feltétel: hárítsuk el az embertől a munkakedvét, közérzetét befolyásoló akadályokat — munkahelyén is. Ne nyomja külön annak a gondja, hogy például: „A vasúti jegyek elszámolásánál miért rövidítenek meg ... ?” — „A mi brigádunk hiába húz hónapról, hónapra, — észre sem veszik...” — „Kevesebb bért utalványoztak ezért a munkáért, abból a pénzből pont megvehettem volna a cipőt a kislányomnak ...” — „Az asszony megint nyaggat majd miért nem nyitom ki a számat a táppénzért... Ez is kellene, azt se tud venni.. ” — Mert ha ezek zúgnak az ember fejében, vajon lelkesen szereli-e a blokkokat? Izzó öntudattal telve nyújtja-e az ujját, hogy bejelentse legújabb vállalását? — hogy ennyire élezzük a kérdést. Jó kedvvel neveli-e fegyelemre munkatársait a brigádvezető, ha idejét a helytelenül alkalmazott normatétel kijavíttatására kell pazarolnia, tehát ha azt tapasztalja, hogy máshol meg fütyülnék a fegyelmezett, lelkiismeretes munkára? Mindent összevetve, megszívlelendő a vállalati párttitkár álláspontja: Nem lehet a termelés fejlesztéséről csak elvontan beszélni. Ha a legfőbb tényező, az ember gondok, sérel- tnek, apróbb, nagyobb igazságtalanságok terhével áll a munkapadhoz — azt nemcsak ő, a termelés is magától értetődően megsínyli. Nem panasznap tehát, ha mindezekről szólnak a dolgozók. Meghallgatásuk, majd az azt követő intézkedések is szükségesek ahhoz, hogy jól — azaz a munkahelyen adódó és orvosolható bajaik, gondjaik nélkül — menjen a munka. Hogy ne feszítsék őket intézetlen panaszok. Ezek nagyon is termelési problémák tehát... Tóth István ütőn az ünneplő ország felett . Mester László riportja AZ UTOLSÓ ÁLLOMÁS Miskolc. A legnagyobb vidéki városunk. Itt is meleg fogadtatásban részesülünk. S újra érezzük: ennek a pompás élménynek, az első hazai újságíró-repülő csillagtúrának egyetlen szépséghibája az, hogy nem érünk rá körülnézni. Látják ezt a vendéglátók is. Itt is meghívnak bennünket a csillagtúra utánra, sőt külön pályadíjat tűznek ki azoknak, akik a legjobb riportokat írják a következő három hónap folyamán a városról. VÁRATLAN BEFEJEZÉS Április 3-án ébredéskor első pillantásom az ablakra esik. Borult ég. De nem esik. Negyedóra múlva vizes az aszfalt. Amikor indulunk a repülőtérre, már zuhog. Tanakodás. Telefonok. A Meteorológiai Intézet semmi jóval nem biztat. — Újságírók! Autóbuszra! Irány Pest! Az utolsó versenyszám elmarad. Kókadozunk, bosszankodunk. Milyen szép lett volna hazafelé újra a hegyek fölött!... Ügy ám! És mi lesz holnap a díszszemlével ilyen időben?! ... Az eredményhirdetést április negyedikén este tartották Budapesten. Osváth László, az MHSZ Csepel- repülőklub pilótája lett az első. ö képviseli tehát a magyar színeket május elején a lengyel újságírók és pilóták hasonló versenyén. Tóth Kati a mezőny közepén, a 23. helyen végzett. Talán csalódott volt, nem akartam kérdezni. De csupa tapasztalt, öreg róka között ő volt a csillagtúra legfiatalabb repülőgépvezetője. A verseny alatti újságíró munkával Pásztor Ferenc, a Televízió munkatársa szerezte a legtöbb pontot. Jómagam nagyon örültem a negyedik helynek. A mi versenyünk azonban még nem fejeződött be. A végeredményt május 9-én hirdetik ki, s abba még ez a tudósítás is beleszámít. „Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj, s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály” (Radnóti: Nem tudhatom...) „Felejthetetlen emlékekkel tértünk haza...' Bács megyeiek Szimíeiopolhan Az emlékek, az élmények még annyira frissek, any- nyira élők, hogy egyáltalán nincs nehéz dolga a krónikásnak. ha a Bács megyei küldöttség szimferopoli útját eleveníti fel. Nem kisebb eseményre utaztak ki megyénk képviselői, mint a negyedszázados jubileum szovjetunióbeli ünnepség- sorozatára a testvérváros, Szimferopol vendégeként. A delegációval utazó kecskeméti művészek ég a kalocsai népi együttes tagjai már itthon lelkesen készültek az útra: kalocsai motívumokkal ékesített ruhát készítettek és apró ajándékok is kerültek az utazótáskákba. A barátságvonat március 31- én gördült ki Budapestről. Irány az első állomás: Kijevi De a többiről hadd szóljon inkább a szemtanú, a küldöttség vezetője, Gert István, a Kalocsai Városi Tanács VB. elnöke: __ Április elsején reggel é rkeztünk az ukrán fővárosba. A bensőséges fogadtatás után a város nevezetességeivel ismerkedtünk, majd a színházban Verdi: Aida című operáját láttuk csodálatos előadásban. Részt vettünk a felszabadulásunk tiszteletére rendezett emlékünnepségen, amelyen a város legkiválóbb művészei adtak műsort. Kalandos repülőút végén érkeztünk szimferopolba. Gépünk a nagy köd miatt órákat késett, s alighogy elhelyezkedtünk szállodánkban, máris indultunk a helyőrségi klubba, ahol rövidesen megkezdődött a műsor. Közben sok-sok izgalom- a táncosok ruháit vasalni kellett, az énekeseknek próbálni a kísérettel — mindezt egy_ fárasztó repülőutat követően. Az előadás azonban mindent Eeledtetett: zsúfolásig megtelt a hatalmas színházterem; az elnökségben a testvérváros és a megye vezetőin kívül ott volt Kovtun elvtárs, Kecskemét díszpolgára és nagykövetségünk képviselője. Kádár Béla is. Az ünnepi beszédek után az énekesek, táncosok vették birtokukba a színpadot: egymást követték a színvonalas produkciók, amelyeket nagy tetszéssel fogadott a közönség. Kedves figyelmesség volt vendéglátóink részéről az, hogy a helyi orvosi fakultás tánccsoportja magyar verbunkost mutatott be, mire válaszul orosz táncot roptak népi együttesünk tagjai. Egy felejthetetlen jelenet: amikor csoportunk a híres orosz dalt, a „Katyusát” kezdte énekelni, a közönség felállva énekelt együtt a művészekkel, sokan felszaladtak a színpadra, ösz- szeölelkezve, énekelve éltették barátságunkat. A következő állomás a történelmi szerepű város: Jalta. Geri elvtárs elmondta, hogy a hazai tél után igazi tavaszba érkeztek: ragyogó napsütés fogadta a delegációt. Az ünnepi ebéden megjelentek a város vezetői és baráti hangulatban elevenítették fel hazánk felszabadításának emlékeit. Szimferopolba visszatérve fogadást rendeztek a küldöttség tiszteletére az Ukrajna Szállóban. Kedves ajándékok cseréltek gazdát, s a beszélgetések során egyöntetű volt a vélemény; ha a magyar fiatalok ilyen lelkesek, büszkék lehetünk rájuk. A küldöttség további programjáról Geri István a következőket mondta; — ötödikén városnéző sétát tettünk, melynek során megkoszorúztuk a Le- nin-emlékművet és Kun Béla emléktábláját A meleghangú búcsúztatás után Kijevbe repültünk, s ott a barátságvonat többi csoportjával egyesülve elhelyeztük koszorúnkat az Ismeretlen Katona emlékművén. Hosszú volt az út Budapestig, de senki sem panaszkodott fáradtságról: mindenki a szép emlékeket idézte fel. A küldöttség, köztük a kalocsai népi együttessel, méltán képviselte városunkat a Szovjetunióban, újabb barátokat szerezve 25 éves jubileumát ünneplő hazánknak. Csapai Lajos Tűzoltók műszaki mentésen Amikor meghalljuk a piros tűzoltó szerkocsi szirénáját, szinte valamennyiünkben egyetlen gondolat tolakodik fel: hol van tűz, nem az én lakásomat, házamat, bútoraimat, személyes értékeimet veszélyezteti-e a vörö6 kakas? Érthető ez a félelem, hiszen egy óvatlan mozdulat, meggondolatlanság, néhány perc alatt hosszú esztendők, évtizedek munkájának eredményét semmisítheti meg. Szerencsére áprilisban mindössze három tűzeset történt a megyében, s a tűzoltók lelkiismeretes munkájának köszönhető, hogy a kár összege alig haladta meg a 42 ezer fo- ritot. A tűzoltók azonban nemcsak a tűzesetek alkalmával nyújtanak segítséget. Borsodi Ervinnel, a Filmhíradó rendezőjével (balról) az utolsó napos délutánnak örülünk a miskolci repülőtéren. Jtasgépről idegen boly- a Föld. Több ezer méter igasból összelapulnak a *yek. Erdők, folyók, vá- ;ok — ennyit látni, di alacsonyan szálltunk, ár beleshettünk volna házak ablakán. Verse- sztünk a betonutakon ro- qó autókkal, visszainte- ■tünk a földekre az embereknek és láttuk az ünnepre fellobogózott épületeket, utcákat. Gyakran úgy tűnt: akár kezet foghatnánk a lentiekkel. És szerettünk volna kezet szorítani velük. Az ország négy sarkából ezt az érzést hoztuk haza a szívünkben. (Vége.} Ebben a hónapban a belvíz, a feltörő talajvíz több munkát kívánt az állami tűzoltóktól, mint- maga a tűz. Baján három, Kecskeméten nyolc, Kiskunfélegyházán két, Kiskunhalason egy esetben hívták a tűzoltókat, hogy az épületek pincéiből, a vízzel borított telkeken, a veszélybe került házak mellől szivattyúzzák el a csapadékot. Átlagosan két órát dolgoztak ezeken a helyeken, egy-egy percenként 800 liter teljesítményű szivattyúval. A tűzoltók mintegy másfél millió liter vizet szivattyúztak ki a düledező vagy elöntött házak környékéről, a pincékből. Az összegyűlt eső, hóié, talajból felszivárgó víz különösen a vertfalú, vályogból épült házakat rongálják. Ezért alkalmasint ezeknek az épületeknek megtámasztása, össze- dőlésük utáni mentés szintén a tűzoltók feladata. Áprilisban Kecskeméten 9, Kiskunfélegyházán 3, Kiskunhalason egy esetben kellett lakóépületet alátámasztani, illetve az összedőlt házból az értékeket megmenteni. Ezekben a munkálatokban egy-egy esetben általában 7—8 tűzoltó vett részt — nem egyszer életét kockáztatva — A műszaki mentés éppen úgy feladatunk, mint a tűzoltás — mondta Dudás István tűzoltó alezredes tájékoztatójának befejezésekor. — Ezt a munkát éppen olyan lelkiismeretesein, hozzáértéssel végzik el tűzoltóink, mint a tűz megfékezését. Mi természetesen azt szeretnénk, ha az elemi csapásokból, tűzből, vízből, épületkárokból kevesebb lenne, hiszen akkor a népgazdaság és az emberek személyes vagyontárgyai nem pusztulnak el. G. G.
