Petőfi Népe, 1970. március (25. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-11 / 59. szám

1970. március 11. szerda 5. oldal Amióta marxizmus ideológiája összeforrt a munkásmozgalom gyakor­latával, állandóan kísért a dialektikus materializ­mus elveitől való jobb- és baloldali elhajlás ve­szélye. Egyrészt a burzso­ázia — főként a munkás­arisztokrácián keresztül — igyekszik a saját pol­gári, kispolgári eszméit bevinni a mozgalomba, s elterelni a proletariátus figyelmét az osztályharc­ról, másrészt a radikális kispolgárság egy része tü­relmetlen, anarchiára, il­lúziók táplálására, ultra­balos következtetések meg­fogalmazásra hajlamos. Mind a jobboldali komp­romisszumokra hajló, mind a baloldali szélsőséges áramlat revizionizmus, azaz a marxi tanok lé­nyegükben való megmá- sítása, revíziója. Mindkét áramlat napjainknak is élő valóság, az egyik a nyugati szociáldemokrata pártok tevékenységében, a másik részben a kínai politikában, részben a nyu­gati diákmegmozduláEok kínai típusú, vagy avant­gardista követeléseiben ölt testet. Ez teszi aktuálissá ma is a lenini örökség ilyen irányú tanulmányo- zásást. Ha a lenini művek bármelyikét kezünkbe vesszük, az első ami szembeszökik, hogy igen sok bennük a vitairat, még azokban a tanulmá­nyokban és cikkekben is, amelyekben Lenin a mar­xizmus pozitív kifejtését adja, állandó polémiát ta­lálunk a legkülönfélébb antimarxi'sta nézetekkel. Lenin aktuális politikai kérdésekről írt cikkei csaknem teljes egészében kérdések vagy válaszok más szerzők „műveivel” kapcsolatban. Engesztelhe­tetlen harcot vívott a marxi tanítás minden­nemű torzítása éllen, fő­leg ha az belülről igyeke­zett bomlasztani a moz­galmat. Helyesen látta, hogy a marxi talajon ál­Lenin harca a marxizmus eszmei tisztaságáért ló szilárd elvi és politi­kai egység, a sikeres harc záloga. Lenin ragyogó példáját adta annak, hogyan kell a marxizmus betűje mö­gött a lényeget meglátni. Az eszméket soha nem merevítette dogmává, az elvi szilárdság rugalmas politikával, a gyorsan vál­tozó élet lényeire való rendkívüli érzékenységgel párosult nála. Jól látta, hogy a XX. század nem azonos a XIX. századdal. Ha a marxizmus eszméi­nek hatékonyságát, a pro­letariátus harcaiban való mozgósító erejét meg akar­ja őrizni, le kell válasz­tania az 50—60 éves tár­sadalmi tanokról azt, ami elavult, ami a szabadver- senyes kapitalizmus körül­ményei között igaz volt, s az eszmék alapvető tar­talmát alkalmazni kell az új körülményekre. A tisz­ta, elvont elvek ugyanis önmagukban holtak, akkor válnak elevenné, ha az aktuális társadalompoliti­kában irányt mutatnak, ha megmutatják „mi a teendő”. Óriási érdeme Leninnek, hogy meg tudta őrizni a marxizmus életszerűségét, s az új körülményekre tudta alkalmazni anélkül, hogy revízió alá vette vol­na. A társadalmi gyakor­latban mutatta be, hogy a marxizmus nem egy a múlt századi ideológiák közül, hanem a munkás- osztály ideológiája; az egyedüli helyes, használ­ható, igaz ideológia. Itt még vázlatszerűen sem lehetne felsorolni, hogy milyen területeken, mennyiben fejlesztette to­vább Lenin a marxizmust. Mindezeket azonban a ko­rabeli cári Oroszország gazdasági-politikai viszo­nyainak nagyon alapos és konkrét elemzése előzte meg. Az új következtetések mindig összhangban vol­tak az alapvető elvekkel, a proletariátus aktuális érdekeivel és az éppen ak­kor adott lehetőségekkel egyaránt. Lenin azzal is tisztában volt, hogy a leg­modernebb társadalompo­litikai következtetéseknek is csak akkor van foga­natja, ha az a tömegekbe hatol, ha a munkások har­ci vezéreszméjévé válik. Ez pedig korántsem ment simán. A múlt század utolsó évtizedében, különö­sen pedig Engels halála után az egész nyu­gati munkásmozgalomban támadásba lendült a Ber­stein vezette revizioniz­mus. A nagy múlttal és tapasztalattal rendelkező nyugati pártok egymás után térnek le a követke­zetes marxizmus útjáról, helyettesítik a politikai harcot puszta gazdasági harccal, s teszik a harc legális útjait kizárólagos­sá. A proletárdiktatúrát a távoli jövőbe tolva esz­ményítik a polgári de­mokráciát. Mindehhez hoz­zájárul, hogy a cári Orosz­országban a kapitalizmus még kibontakozóban van, a munkásmzgalom még gyermekcipőben jár. Lenin magára vállalja a feladatot, hogy ezt a kialakuló, fejlődő proleta­riátust — amelyet még széles körűen nem fertő­zött meg a revizionizmus — egy valóban marxista, forradalmi párt segítségé­vel győzelemre viszi. Ehhez meg kellett küzde­nie a narodnyikizmussal — akik tagadták a kapi­talizmus szükségességét Oroszországban —, a nyu­gati mintájú, revizionista ökonomizmussal, a mense- vikek óvatoskodásával és az esszerek anarchista színezetű nézeteivel. Emel­lett, különösen az 1905- ös forradalom leverése so­rán a párt sorain belül is gombamódra szaporodtak a különböző csoportok, amelyek a forradalomról való lemondástól az egyé­ni terror hirdetéséig a legkülönfélébb árnyalato­kat képviselték. Magukat marxistáknak tartó teore­tikusok (pl. Bogdanov) alapjaiban kezdték ki a marxizmust és szubjektív idealista talajra csúsztak. Leninnek egyrészt meg kellett Védenie a dialek­tikus materializmus filo­zofál alapjait,, s összhang­ba kellett hoznia az új korszerű szaktudományos eredményekkel, másrészt védenie és vezetnie kellett a marxizmus helyes gya­korlatát a mozgalomban. Napjaink politikai és ideológiai harca számára azonban nem csak a le­nini életmű tartalmából, hanem a fent jelzett po­lémia módszereiből is von­hatunk le tanulságokat. Le­ni a szinte iskolapéldáját adta annak, hogyan kell a különböző eltérések, el­hajlások logikai követke­zetlenségeit feltárni, gyö­kerükig visszavinni, ho­gyan kell a téves követ­keztetések gyakorlati kö­vetkezményeit bemutatni. Lenin munkásságának eszmei téren a legfőbb ta­nulsága számunkra éppen az, hogyan kell egy ön­magában igaz eszmét élő­vé, hatékonnyá, mindig aktuálissá tenni anélkül, hogy maga az eszme lénye­ge, belső tartalma alap­vetően megváltoznék. Töb­bek között azért is ma­rad Lenin mindig élő, mindig aktuális az utókor számára. DR. HARSÄNYI ERNŐ filozófia tanszékvezető tanár Kép m m ~ A Petőfi Népe TOTO és a KISZ felszabadulási rejtvénypályázata Budapest egyik lakótelepe egy Habsburg főhercegnő nevét viselte. Most viszont nevével is arra az új rendre emlékeztet, amely fokozatosan felszámolja a múlt ma­radványait; egyik nagy magyar költő nevét kapta a la­kónegyed. A költő, akiről a lakótelepet elnevezték; Petőfi Sándor — József Attila — Radnóti Miklós? A totószelvény a 10. oldalon található. Több mint tízezer személygépkocsi Lengyelországból A magyar MOGÜRT és a lengyel Pol-Mot külkeres­kedelmi vállalatok a ma­gyar—lengyel államközi ke­reskedelmi szerződés kon­tingenseinek túlnyomó ré­szét kihasználva már meg­kötötték magánjogi szerző­déseiket a lengyel gyárt­mányú személygépkocsik 1970. évi importjára. Az ál­lamközi szerződés ugyanis lehetőséget ad arra, hogy ebben az évben több mint tízezer személygépkocsi ér­kezzék Lengyelországból: hétezer Polski Fiat és 3300 Warsawa kocsit importál­hat a magyar külkereske­delem. Míg a Polski Fiatok főként magánszemélyek­nek jutnak, addig a War­sawa gépkocsik — nagy strapabírásuknál fogva — vidéken, s ott is elsősorban a termelőszövetkezetekben, iparvállalatoknál kereset­tek. Különösen nagyarányú a Polski Fiat behozatalá­nak növekedése, tavaly ugyanis ebből a típusból mindössze kétezer érkezett; jelenleg 6000-nek az im­portjára rendelkezik ma­gánjogi szerződéssel a MO­GÜRT és további ezernek a vásárlásáról előrelátható­lag a BNV-n írják alá a szerződést. Ezen az estén X. alezre­des, bamiskás mosollyal fo­gadott. Ebből már sejtet­tem, izgalmas történetet hallok tőle. Nem csalódtam. — Korábban már emlí­tettem, hogy a bűnüldöző apparátusnak hallatlan ki­tartásra, az adatok pontos regisztrálására és azok is­mételt ellenőrzésére van szüksége. Még az ilyen ap­rólékos és tervszerű mun­ka ellenére is előfordul, hogy egy-egy bűncselek­mény tettesének felderíté­sére évekig, sőt kivételes esetekben egy egész év­tizedig kell várni. Sokan ezt a rendőrség hibájául róják fel, pedig ez nem így van. Mégis mi lehet az oka an­nak, hogy egy-egy gyilkos­ság, rablás, betörés elkö­vetője, ilyen hosszú ideig ki tud bújni az igazság­szolgáltatás alól? Rengeteg dolog játszhat ebben közre. Csak néhányat említek. A felszabadulást követően hiá­nyos volt a személyi állo­mány képzettsége, nem áll­tak rendelkezésünkre meg­felelő technikai eszközök. Előfordult az is, hogy a sértettek jelentkeztek túl későn, vagy nyomok mo­sódtak el, esetleg olyan ember követte el a cselek­ményt, aki addig nem, s utána sem vétett a törvé­nyek ellen. Évek hosszú során gyakran kezembe akadt két olyan karton, amelyek feltehetően, két rablógyilkosság áldozatáról tanúskodtak. Az egyik gyil­kosság 1945. szeptember 29- én történt. Az áldozatot, Bibók (Simsai) Gyulát, egy német gyártmányú géppisz­tolysorozat ölte meg, Kis­kunfélegyháza határában, a Körösi út és az alpári vasút kereszteződése mellett. A másik gyilkosságot, ugyan­azon az éjszakán követték el, s áldozata. Bibók Vero­nika, Bibók (Simsai) Gyula édesanyja volt. Az asszonyt hálóingben, a Kazinczy ut­ca 21. számú ház tornácán lőtték le, hasonló kaliberű és gyártmányú géppisztol­lyal. Nemcsak ez az egy karton maradt évről évre a fiókomban, akadt több is. Közülük az egyik 1952. szeptemberében készült, s előzménye a következő volt: A kiskunfélegyházi Vö­rös Csillag Tsz földjén azon az estén B. Péter a dinnye­földet őrizte sógorával K. Józseffel. A kunyhó előtt üldögéltek, amikor észre­vették, hogy két ember lopakodik feléjük. — Hé, tolvajok! Nem ta­karodtok! — kiáltott rá­juk tettetett haraggal B. Péter, s egy bottal felé­jük szaladt. A két sötét árnyék hir­telen elvált egymástól. B. Péter már megközelítette az egyik tolvajt, s miután hallotta, hogy K. József, a sógora nyomában üget, is­mét kiáltott. Egy lövés vág­ta ketté az éjszaka csend­jét, a futó lábak dobogá­sát. B Péter, látta felvillan­ni a torkolattüzet, érezte az enyhe légnyomást, meg­ijedt. — Elvtársak, álljatok meg! — s maga sem tudta miért, de tovább futott. Az üldözőbe vett dinnye­tolvaj hirtelen megfordult, s kezében ismét felcsattant a fegyver. B. Péter apró ütést érzett a bal karján, gyengeség fogta el, kezén meleg folyam csurrant vé­gig. Megállt. — Józsikám! —, szólt só­gorának — Ne szaladj to­vább ... Engem meglőt­tek. A nyomozás során egy zsákot találtak, amelyre festékkel, nyilván a tulaj­donos, ö. S. betűket pin- gált. Ennek alapján sike­rült megállapítani, hogy ki volt az egyik tolvaj: a kö­zeli tanyában lakó paraszt- ember. A másik tolvajt — vallotta ö. S. kihallgatása­kor — ő sem ismerte, út­közben találkozott vele, s együtt indultak dinnyét lopni. Személyleírását azon­ban megadta. Sokáig keres­ték a fegyverrejtegetőt, a 9 miliméteres FÉG-pisz- tollyal lövöldözőt, de nem sikerült elfogni. — Két évig nem hallatott magáról a fegyveres, de mi nem feledkeztünk meg róla. Kisebb bűnügyben nyomozott 1954. márciusá­ban a kiskunfélegyházi ka­pitányság egyik nyomo­zója. Egy rendőr őrmester kíséretében felkereste C. J.- nét. A lakás egyik szobáját zárva találták, ami gyanús­nak tűnt a nyomozó előtt. Az őrmestert a kulcsért küldte, s amíg várakozott, leült a szobában. Csend­ben várakozott, s néhány perc múltán gyanús zöre­jek szűrődtek ki a lezárt szobából. — Van benn valaki? — zörgött be az ajtón, de az­tán meggondolta magát, s kinyitotta az ablakot. Ide­jében, mert éppen akkor eredt futásnak az az ember, akinek személyleírását jól ismerték. A nyomozó ki­ugrott az ablakon, s ül­dözőbe vette. Az utcán fu­tottak már, amikor a ren­dőrtiszt rákiáltott. — Állj! A férfi beugrott a sarok mögé, pisztolyt rántott, s ráfogta a nyomozóra. — Megálltam, de ha egy lépéssel közelebb jön ... A nyomozónál — mivel fegyveres rendőrrel ment — nem volt pisztoly, de kétséget kizáróan felismer­te Bibók János kiskunfé­legyházi fiatalembert, aki ismét egérutat nyert, el­tűnt. (Folytatása következik)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents