Petőfi Népe, 1970. március (25. évfolyam, 51-75. szám)
1970-03-07 / 56. szám
foglalkozni a nagyüzemi gazdaságoknak. A mélykúti Űj Élet Termelőszövetkezet például 12 ezer sonkasüldőre kötött szerződést. A sertésfelvásárlási árak emelése kedvezően hat a háztáji és a kisüzemi gazA vállalat bővíti a juhtenyésztéssel összefüggő szerződéskötéseket, forgalmazást. Az egyik legjelentősebb feladata mindezeken felül a vágómarháexport fejlesztése. A jelenlegi körülmények között igen gazdaEgész évben gyártják a virslit. Különösen a decemberi ünnepek idején nagy a keletje. daságok sertésállományának fejlesztésére is. Folytatják a vemheskoca- kihelyezé6i akciót, előreláthatólag e hónap végéig. Az idei vágómarha-felvásárlásra továbbra is jellemző a nőivarú szarvasmarha-kivágás kötöttsége. Az idei keretszám üszőknél 5 ezer, a teheneknél 8500 darab. A hímivarú szarvasmarhák szerződés- kötése tekintetében semmiféle korlátozás nincs. A kormányrendelet lehetővé teszi, hogy a háztáji kisegítő és egyéni állattartók az előírt feltételek fenntartása esetén, darabonként 8 ezer forint támogatásban részesüljenek szarvasmarha-tenyésztésük növelésére. Nagyon fontos előfeltétele a támogatásnak, hogy a termelő vállalja: négy évig saját gazdaságában tartja az üszőket, illetve teheneket. Ezt egyébként szerződésben is rögzítik. ságos a vágómarha kivitele. Figyelembe veendő viszont, hogy a külföldi partnerek igénye egyre nő. Ezért a legjobb minőségű árut tudja csak felvásárolni, akár élő, akár húsexportról van szó. A vállalat korszerű együttműködésre törekszik a mezőgazdasági üzemekkel. A már említett formákat tovább bővíti. Anyagi hozzájárulással esetleg betársul új, korszerű jelentősebb állattenyésztési telepek létrehozásába. Elsősorban takarmánnyal, apaállatok, tenyészanyag beszerzésével. Részletes kifejtést érdemel a vállalat ip>ari tevékenysége. Ide tartozik az élőállatok vágása, zsír-, faggyúolvasztás, a különböző készítmények, bélfeldolgozás. Ezekbe, írásunkban szereplő képeket tanulmányozva is némi bepillantást nyerhet a kedAz áru minőségére nagy gondot fordítanak. Már gyártás közben ellenőrzik — laboratóriumi vizsgálatok útján— a készítményeket. Ezenkívül a húsipari állatorvos külön is ellenőrzést végez a húsáruknál és készítményeknél. vés olvasó. Az ip>ari tevékenység minden ágazatának előirányzatát túlteljesítette a vállalat. A tervezett 60 ezer sertéssel szemben csaknem 69 ezret dolgoztak fel. Szarvasmarhából több mint 16 ezret. A különböző készítményekből a tervezett 21 100 mázsa helyett csaknem 23 ezer mázsát gyártottak. A tervvel szemben csak a hurkaféléknél, s az úgynevezett kenős áruknál maradtak le. A vállalat igen nagy gondot fordít a minőség további javítására, a választék növelésére. Külön érdmes szólni a húsexpxwtróL Csaknem 80 millió forint értékben exportáltak. Több mint 10 ezer mázsa marhahúst szállítottak külföldre. SajKilom éter számra készül a sokféle kolbász. fordít. Felméri a válasz- juhtenyésztés anya® segítek bővítésének lehetősé- tésére. Ilyen magas felvégét. sárlási árak még nem voltak. Például a háztáji hízott sertésekért azelőtt 19 forintot kapott a termelő kilogrammonként, jelenleg 23 forint az átlagár. A termelőszövetkezetek még 1 forint mennyiségi felárat is kapnak. Az „A” minőségű vágómarha ára 28 forint kilogrammonként. A tejesbárányért 37 forintot ad jelenleg a vállalat kilogrammomként számítva. A különböző akciók, törekvések azt szolgálják, hogy főként a sertésállománynál legyen nagyobb mértékű javulás. A kocalétszám 1968-as szintre való visszaállítása népgazdasági érdek. Elsősorban a háztájiban szükséges szorgalmazni a tenyésztés fellendítését. Az állami támogatásnak , köszönhetően most már gazdaságosnak tekinthető Ez az úgynevezett szarvasmarha-hátsónegyed, amit pisz- az állattenyésztés, különösen a szarvasmarhaágazat hoz nagy jövedelmet a mezőgazdasági üzemeknek. A tapasztalatok szerint egyre több termelőszövetkezetbem határozzák el a tenyésztés nagyobb arányú fejlesztését. Jelenleg a borjúneveléstől a végtermékig, a hízómarháig minden részágazatra gazdaságos, ha kellő hozzáértéssel folytatják. A Bács-Kiskun megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalat évente 700 millió forint értékű élő állatot szállít zömmel Budap>est- re és mintegy 450 millió forint értékű ipari termelést végez. Ezek a számok fokozatosan növekednek a következő években, ennek azonban az a feltétele, hogy a mezőgazdasági nagyüzemek az eddiginél még több alapanyagot értékesítsenek. A közgazda- sági feltételek ehhez már megvannak. (X) Az egyéb tevékenységet sorolva első helyre kívánkozik a juhvágás. Csaknem 18 ezer darab került feldolgozásra. A minőséggel sok gondja volt a vállalatnak. Az exportigényeknek nem mindig felelt meg a felvásárolt áru. Ez sok veszteséget jelent, mert belföldre kedvezőtlenebbül lehet értékesíteni. Borjúból több mint 700- at vágtak, ami teljes egészében fehérhúsú volt és exportra került. tolynak neveznek. Jelenleg is szálKtanak belőle Olaszországba. mots, a tervet nem tudták teljesíteni. Ennek számos oka volt, remélhetőleg az idén ezek a gondok megszűnnék. A vállalat belkereskedelmi tevékenységet is folytat. Ide tartozik azélő állatforgalom és a központi igények ellátása. Az értékesítést tekintve a fő feladat a megye áruellátása, az egyes hetekre lebontott keretszámok figyelembe vételével. Ha a számokat tanulmányozzuk, kitűnik, hogy a belkereskedelmi értékesítési feladatát csaknem 10 százalékkal teljesítette túl. Az országos húsellátási gondok megyénkben is jelentkeztek, különösen az elmúlt esztendő második negyedévétől. Ezen belül a sertéshúsnál jelentkeztek nagyobb hiányok. A kereskedelem igénye 80 százalék sertés és 20 százalék marhahúsnak felel meg. Ezzel szemben az arány átlagosan 60. illetve 40 százalék körül van. A kereskedelem teljes igényét csak akkor lehetne kielégíteni, ha a keretszámok magasabbak lennének. Ehhez viszont többet kellene felvásárolni. A vállalat nemcsak a minőségre, hanem a választékra is nagy gondot Amennyire az anyagi eszközök engedik, igyekszik korszerűsíteni a feldolgozást, szállítást. Mindehhez beruházások szükségesek. Az elmúlt esztendőben több mint 9 millió forintot kapott erre a célra. Ennek nagyobb része a gép- és technikai felszerelés korszerűsítését célozta. A tervezett beruházásokat különböző okok miatt nem lehetett teljes egészében megvalósítani a tervezett ütemben. Az idén különböző ipari tevékenységet segítő gépi berendezések beszerzését tervezik. Például töltelékáruhoz csigás töltőberendezést, húsipari késköszörűt, sertésbőrfejtő gépet, tepertőprést, sertésfejkop- paszót, forrázó, felvonó berendezéseket. Kedvező közgazdasági körülmények Ahhoz, hogy a vállalat tovább lépjen előre, és legfőbb feladatát, a megye és az ország húsellátását segítse, szükséges a termelő üzemek támogatása is. Állattenyésztés nélkül nincs húsellátás. A kormányzat igen sokat tett a szarvasmarha-, sertés- és A vállalat nagykereskedelmi tevékenységet is folytat. Saját hűtőkocsijaival szállítja az árut az üzletekbe.