Petőfi Népe, 1970. március (25. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-12 / 60. szám

Örömök — gondok A TUZÉP-nél Van-e elegendő szén és tűzifa? Olyan kérdés ez, amely a hosszúra nyúlt tél­ben megfogyatkozott kész­letek mellett — úgy gon­doljuk — sokakat foglal­koztat. A Tüzelőszer- és Építőanyagértékesítő Válla­lat, azaz, a TÜZÉP igazga­tója, Szép Károly felelt kér­désünkre. — A téli időszakban kö­zel 5 ezer vagon szenet, több mint ezer vagon bri­kettet és mintegy 500 va- gonnyi tűzifát értékesítet­tünk. Az igényeket tovább­ra is ki tudjuk elégíteni, s ígérjük, hogy az ellátásban semmiféle fennakadás nem lesz. Telepeinken megkezdték az utalványok árusítását, s ezek a korábbi évektől el­térően, nem április 1-től, hanem akár már holnap beválthatók. Ezzel a kisebb fizetésűek téli gondjain sze­retnénk enyhíteni. \ \ P T A t» 1970. március 12, csütörtök Névnap: Gergely , — A MŰVELŐDÉSÜGYI Minisztérium dolgozói nagyképernyős televíziót ajándékoztak a jánoshalmi általános iskola diákottho­nának. A televíziót a dol­gozók nevében tegnap dél­után adta át Petró András, a minisztérium pártbizott­ságának titkára. A kollé­gium lakói kedves műsor­ral köszöntötték a tanulá­sukat elősegítő értékes ajándékot. 48-ra emlékeznek Az 1848-as magyar for­radalomra való ünnepi megemlékezésül a Kiskun­félegyházi Városi Tanács és a helyi kulturális intéz­mények irodalmi estet ren­deznek a Petőfi Sándor könyvtár (Hattyúház) olva­sótermében. A pénteken délután 6 órakor kezdődő műsorban Jancsó Adrienne Jászai-díjas előadóművész­nő és Major Pál, a Kecs­keméti Katona József Szín­ház művésze működik köz­re, bevezetőt Joós Ferenc mond. Skorpiókat loptak Szerdára virradóan a bu­dapesti Állatkert rovarhá­zának dolgozói feltörve ta­lálták az egzotikus ízelt lábúak termét. A tettes 12 centiméteres óriás fekete skorpiót és egy 6 centi- méteres krémszínű arizo­nai skorpiót lopott el a lezárt, majd általa felfe­szített tartókból. Az1 Állat­kert vezetősége felhívja a figyelmet, hogy az állatok szúrása életveszélyes. Ké­rik, hogy aki az ellopott skorpiókról bármilyen fel­világosítást tud adni, azon­nal közölje az Állatkert vezetőségével. Földrajzi atlasz vakoknak Egy NDK-beli cég föld­rajzi atlaszt készített vakok számára. Az atlasz 35 mű­anyag táblát tartalmaz, amelyek egyenkint három és fél kilogrammot nyom­nak. A térképet a Kari Marx-Stadt-i rehabilitációs központban dolgozták ki. Magyar drámaest II. A Kecskeméti Városi Művelődési Központ és az SZMT-könyvtár ünnepi ma­gyar drámaciklusának má­sodik előadását a felszaba­dulás utáni drámairoda­lomról tartja Udvaros Bé­la rendező, ma este fél 7 órai kezdettel a Rákóczi út 3. szám alatti I. emeleti nagyteremben. A közremű­ködő művészek: Dévay Ca­milla, Horváth László, Körtvélyessy Zsolt és Pe­rcnyi László. Győzött a Újpesti Dózsa Újpesti Dózsa—Vojvodina 3:0 (1:0) Szavalóverseny Kecskeméten A középiskolások és szak­munkás-tanulók országos vers- és prózamondó ver­senyének kecskeméti elő­döntőjét a középiskolások részére március 14-én, szombaton délután fél há­romkor rendezi meg a fegy­veres erők klubjában a vá­rosi KISZ-bizottság. Napkelte: 6 óra 04 perc. Napnyugta; 17 óra 44 perc. Holdkelte: 7 óra 48 perc. Holdnyugta: 0 óra. Moziműsor Március 12.: KECSKEMÉT VÁROSI fél 4, háromnegyed 6 órakor A JAPAN FELESÉG 8 órakor SIROKKÓ 18 év KECSKEMÉT ÁRPÁD fél 4 órakor HÚSZ ÓRA háromnegyed 6 és 8 órakor AUTÓSOK RESZKESSETEK Várható időjárás ma es­tig: változóan felhős, pá­rás, a reggeli órákban kö­dös idő, elsősorban nyuga­ton és délen néhány he­lyen esővel. Mérsékelt, napközben megélénkülő délkeleti, déli szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet plusz 3—mí­nusz 2, várható legmaga­sabb nappali hőmérséklet hat-tizenegy fok között. A Kecskeméti Agrometeoro­lógiai obszervatórium jelenti: március 10-én a középhőmér­séklet 5, (az 50 éves átlag 4,6), a legmagasabb hőmérséklet 6,9 Celsius-fok. Március 11-én a reggel 7 órakor mért hő­mérséklet 3,5, a délután 1 óra­kor mért hőmérséklet 5, a legalacsonyabb hőmérséklet 3,4 Celsius-fok. Kép mm*’ A Petőfi Népe TOTO és a KISZ felszabadulási rejtvénypályázata Kiállítás a krakkói múzemban: Lenin Lengyelországban — Tíznapos üdülésre Harkányfürdőbe utazik március 14-én, szombaton a kecskeméti' járás terüle­téről tizenhat biztosítási és önsegélyző csoport-tag. Á nácizmus üldözöttéi bizottságának felhívása A nácizmus üldözöttéinek bizottsága kéri azokat a volt deportáltakat, akik a gmündi (Alsó-Ausztria) egykori koncentrációs tá­bor foglyai voltak, jelent­kezzenek személyesen vagy levélben a bizottság helyi­ségében, Budapest, V. ke­rület, Szabadság tér 16. EMLthKZZÍm HEINRICH MANN Húsz évvei ezelőtt, 1950. március 12-én halt meg Heinrich Mann, a • kiváló német író, Thomas Mann testvérbátyja. 1871-ben Lübeckben szü­letett, a tekintélyes polgár- csaiad ősi hazában; 22 éves korában Franciaor- szagba, majd Olaszország­ba utazik, itt él 1898-ig. Italiában születnek első si­keres regényei, elbeszélé­sei. Hazajába visszatérve, a legolvasottabb német írók közé kerül; azzá teszi műveinek kérlelhetetlen kritikai éle és forró eroti­kus légköré egyaránt.' Az első világnáború alatt sűrűn emeli fel szavát az értelmetlen vérontás, a po­rosz reakció és a német imperializmus háborúja el­len. Ebben a harcban öcs- csével, . Thomas Mannal is szembekerül, aki ekkor még megértőbb álláspont­ról szemléli az eseménye­ket. Később Thomas Mann is elismeri fivére igazát. A világháború után, az úgynevezett weimari köz­társaság idején Heinrich Mann rokonszenvezni kezd a szocializmus eszméivel, és ezt a szimpátiáját ké­sőbb sem tagadja meg so­ha. Hitler uralomra jutá­sakor — 1933-ban —• önkén­tes száműzetésbe megy Franciaországba, majd 1940- i ben az Egyesült Államok­ba; Los Angelesben hal meg 1950-ben. Rendkívül termékeny, nagyhatású író, a regény­nek, a novellának és az esszének egyaránt avatott mestere. Legjobb regényei — Ronda tanár úr, Egy ki­rály ifjúsága, Az alattvaló — magyar nyelven is is­mertek. Utóbbi megdöb­bentően hiteles, tragiko- mikus-szatirikus képet raj­zol az úgynevezett „vilmo- si korszak” (1890—1918) né­met polgárságáról. A megyei felsőfokú intézetek vezetőinek tanácskozása Az Októberi Forradalom núskodnak, hogy Lenin vezére születésének 100. év- Krakkóba utazása előtt len­fordulóján Krakkóban gyeiül tanult. A kiállítás nagyszabású kiállítás nyílik hat nagy tematikai részt „Lenin Lengyelországban" ölel fel. Az időrendi szem­eimmel, amelynek szerve- pontból utolsó rész bemu­zője a Krakkói Lenin Mű- tatja a lenini eszme hatá­zeum. A kiállítás anyaga sát a lengyel munkásmoz- . . szemlélteti Lenin lengyel- galom ideológiai arculatára h*k össze az óvónőképző mákat, országi tartózkodását 1912- a két világháború közötti intézetben, azzal a céllal, Bevezetőül Dudás Ben­töl 1914-ig, a lengyelekkel időszakban. (Varsói posta.) hogy az eddigieknél jobban jámin, a megyei pártbizott­Tegnap Kecskeméten összehangolják a munkáju­Bács-Kiskun megye felső- kát, és megvitassák az if- fokú oktatási intézeteinek júság nevelésével kapcsola- vezetői tanácskozásra jöt- tos legidőszerűbb proble­ms a lengyel munkásmozga­lommal való kapcsolatait. A kiállításon magnóte- kercsről részletek hangza­nak fel Nagyezsda Krupsz- kája emlékezéseiből. Lenin tevékenyen együttműködött a krakkói munkásszerveze­tekkel és pártsejtekkel. Az Kertészeti élménybeszámoló Kaliforniáról ság munkatársa tartott elő­adást az Ifjúságnevelés helyzete és feladatai a fel­sőfokú intézetekben cím­mel. Ezt vita követte, amelyben többek között felszólalt Gyóni Lajos is, Ez a szoborcsoport a magyar történelem egyik már­tírhősének állított emléket. Életét, forradalmiságát e napokban filmesítik meg a magyar filmrendezők. A film ríme: ítélet. Ki a szobron látható történelmi személyiség? Budai Nagy Antal — Esze Tamás — Dózsa György? a megyei pártbizottság osz­A nagyüzemi gazdaságok, rászati Kutató Intézet tu- tályvezetője. .a tanácsok és pártbizottsá- dományos főosztályvezetője Az intézetek vezetői el- egyik dokumentum szerint gok kertészszakemberei — tartott előadást — diavetí- határozták, hogy ezentúl amelynek fenykepma- számszerint több mint két- téssel egybekötött élmény- rendszeresen tartanak ilyen solata kiállításon is sze- százan _ vettek részt teg- beszámolót — Kalifornia összejöveteleket. A legkö- repel Lenin 1912. de- nap délelőtt Kecskeméten, szőlő- és kertészeti tér- zelebbit az ősz folyamán cember 1-en a krakkói Po- a művelődési központ mesztéséről. Az előadó fő- Baján rendezik meg. litikai Foglyokat Segélyező nagytermében tartott ren- leg a paradicsomtermesz- A tanácskozáson megje- bzovetseg tagja lett. dezvényen, amelyet a TIT, tés komplex gépesítéséről, lent Szálóki Lambert is, a A nagy forradalmár éle- a MTESZ és az Agrártudo- az öntözésről és a lucerna- Pedagógus Szakszervezet tével és munkásságával mányi Egyesület megyei betakarításról közölt érdé- Központi Vezetőségének tit- kapcsolatos egyéb doku- szekciója szervezett. kés, hasznos információkat, kára. mentumok közül figyelmet Dr. Maár András, a me- érdemel egy német nyel- gyei tanács vb mezőgazdá­dén kiadott lengyel nyelv- sági és élelmezésügyi osz- könyv, amely most kerül tályvezetőjének megnyitó- először közönség elé. A lap- ja után dr. Eifert József, az széli jegyzetek arról ta- Országos Szőlészeti és Bo­KépfávirÓM Katolikus papok jubileumi programja A Petőfi ISépe és a KISZ felszabadulási re j tvény pály áza ta 21. A beküldő neve; Címe: Megfejtés (1. 2, 3) A tippelt válasz sorszáma ide írandó A Hazafias Népfront Bács-Kiskun megyei kato­likus E>api békebizottsága szerdán ülést tartott Kecs­keméten. Ifjú Sebestyén, a kecskeméti Piarista Gim­názium nyugalmazott igaz­gatója, a békebizottság al­el nöke vázolta azokat a tennivalókat, amelyek a közelgő jubileumi ünnep­ségekkel kapcsolatban a papi békemozgalomra há­rulnak. Ezután programot fogadtak el. A többi kö­zött elhatározták, hogy április 8-án — a nagy év­fordulóhoz méltó módon — megyei díszünnep6égen emlékeznek majd meg a felszabadulás 25. évfordu­lójára. összeállították a Piarista Gimnázium épü­letének dísztermében ren­dezendő ünnepség műso­rát is, amelyre mozgósít­ják, meghívják az egész megye katolikus papságát. Abban is megállapodtak, hogy a papi békemozgalom kibontakozásának 20. év­fordulója alkalmából május 20-án külön megemléke­zést tartanak a megyeszék­helyen. Múlt cv őszén két fiataléin bér a 19 éves W. Zolotucho és a 20 éves W. Szymankiewitz eltérítette és bécsi le­szállásra kényszerítette a LOT lengyel légitársaság menetrendszerű utasszállító repülőgépét. A bécsi bíró­ság megkezdte a repülőgép-rablók tárgyalását. PBIOH NÉPE. A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottsága és a megyei tanács lapta. - Főszerkesztő: F. rőth Pál - Kiadja a Bacs-Kiskun megyei Lapkiadó Vállalat. — Felelős kiadó dr Mezei István igazgató. - Szerkesztőség: Kecskemét Városi Tanaeshaz - Szerkesztőségi telefonközpont: 26-19. 25-16 S^prkesztő bizottság: 10-38. - Kiadóhivatal: Kecskeméti Szabadság tér 1/a. Telefon: 17-08, — Terjeszti a Magyar Posta - Előfizethető a helyi postahivataloknai és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy Hónapra; 20,— forint, Bács-Kiskun megyei Nyomda V. Kecskemét. Telefoni u-85. — Index; 25 065

Next

/
Thumbnails
Contents