Petőfi Népe, 1970. február (25. évfolyam, 27-50. szám)
1970-02-24 / 46. szám
8. oldal 1970. február U. kedd HÁzai TARlat ESZPERANTISTÄK NEMZETKÖZI HETE Az Eszperantó Világszövetség kezdeményezésére február utolsó hetét minden évben a barátság nemzetközi hetének nyilvánították. Az idén február 23. és 28. között baráti találkozóra kerül sor és üdvözlő lapokat cserélnek egymással a különböző anyanyelvű eszperantisták. Pécsett, hazánk egyik legnagyobb eszperantista városában hétfőn baráti találkozókkal kezdődött meg a nemzetközi hét. FŰSZERPAPRIKA — REKORDTERÜLETEN A tavalyinál 1000 holddal nagyobb területre, 9000 holdra kötött szerződést a termelőkkel a Szegedi Paprikafeldolgozó Vállalat. A világhírű fűszernövényt még soha nem termesztették ilyen nagy területen. Szeged vidékén a régi, hagyományos fajták mellett új, az eddigieknél jobbnak ígérkező fajtákat is termesztenek : nemcsak nagy termést adnak, hanem magas festéktartalmúak, ami különösen az exportra kerülő őrleménynél elsőrendű követelmény. VEGYIÜZEM MINTABOLTJA Mintaboltot nyitott a Tiszai Vegyi Kombinát Pécsett. Az új szaküzlet kizárólag a TVK termékeit árusítja. A gyár kisebb laboratóriumot is berendezett, ahol a TVK vegyésze szaktanácsokat ad bizonyos anyagok felhasználására, kipróbálására, ezenkívül festési bemutatókat rendeznek. A MEGOLDÁS KULCSA A TÁRSULÁS Munkaidejüket tekintve az állattenyésztésen belül a juhászok vannak a legmostohább helyzetben. Az elmaradott munka- és élet- körülmények miatt a fiatalok körében nincs érdeklődés e szakma iránt. A Baranya megyei Népi Ellenőrzési Bizottság, amely a megyében a juhászok helyzetét vizsgálta — a sertés- és szarvasmarhatenyésztéshez hasonlóan megoldásként — a társulást javasolja. A korszerű juhászati telepeken megjavíthatják a dolgozók élet- körülményeit, gépesíthetik a nehéz munkafolyamatokat, s ezáltal vonzóbbá tehetik a szakmát a fiatalok számára. AZ ORSZÁG LEGNAGYOBB OLVASÖKLUBJA Balatonfüreden vagy Budapesten rendezi meg — a tagság akaratától függően — idei országos találkozóját a Nők könyvespolca olvasóklub. A Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat égisze alatt működik ez a jelenleg legnépesebb, 30 ezer tagot számláló szervezett olvasómozgalom. Többféle kedvezmény serkenti a tagság olvasókedvét, mindenki részletre vásárolhat, 900 forintos felső határig folyószámlát nyittathat és térítésmentesen postán küldik el a kiválasztott könyveket. SÁROSPATAK NEVEZETESSÉGEI A Bodrog-parti város, Sárospatak tanácsa az idén első ízben jelentet meg kiadványokat a történelmi múltú település nevezetességeiről. Fényképekkel illusztrált kötetben ismertetik Sárospatak műemlékeit, köztük a hajdani Rákóczi várkastélyt, a helyreállított gótikus templomot, a feltárt várfalakat az ősi kollégiumot, valamint a XVI —XVIII. századi épületeket. ÁLLATGYÓGYÁSZAT A XVIII. SZÁZADBAN A magyar népi tapasztalati állatgyógyítás történetéről írt könyvet dr. Bencze József kandidátus, a gyóJutalmazták a legjobb hulladékgyűjtőket Megyénkből: több mint egymillió kiló értékes „ócskaság” A Pest—Bács—Nógrád megyei MÉH Vállalat értékelte az 1969-es év vas-, papír- és rongygyűjtési versenyének eredményeit. A KI SZ-bizottságokkal, úttörőelnökségiekkel, valamint a megyei tanácsok művelődési osztályával közösen kiadott felhívásra a három megye számos iskolájának úttörőcsapatai neveztek a versenybe. Tegnap délelőtt a vállalat budapesti központjáéban rendezték meg a sorsolást azoknak a csapatoknak a javára, amelyek a MÉH-vel megkötött szocialista szerződésben vállalt kötelezettségüknek eleget tettek. Két kategóriában történt a sorsolás. Az első kategóriába Pest megyéből 23, Nógrádból 13, megyénkből pedig 22 úttörőcsapat jutott. Közöttük 300—700 forint értékben, míg csapatvezetőik közt 200—400 forint értékben hat-hat díjat sorsoltak ki. A másik kategóriában megyénként 2100 forint került kisorsolásra. A vállalat ezenkívül különdíjjal jutalmazta azokat az úttörőcsapatokat, illetve vezetőiket, kik az elmúlt évben legalább 25 ezer kilogramm vasat, négyezer kilogramm papírt és 3 ezer kilogramm rongyot gyűjtöttek. Megyénkből a kecskeméti 1025. sz. Budai Dezső, valamint az 1400. sz. kiskunfélegyházi Dobó Katalin Úttörőcsapat kapott egyenként 1500 forint értékű takarékbetétkönyvet, a csapatvezetők, Várnagy Istvániné és Gácsér István pedig 1000— 1000 forintos vásárlási utalványt A megyei második helyezett, a szanki Márk Dániel Úttörőcsapat jutalma: 600 forint értékű takarékbetétkönyv. A három megye versenyében egyébként Bács- Kiskun megye a második helyre került. Úttörőink az elmúlt évben 928 ezer kilogramm vasat, 79 ezer kilogramm papírt és csaknem másfél százezer kilogramm rongyot gyűjtöttek össze és adtak át a MÉH- nek. & T, [ gyítástörténet kitűnő szombathelyi ismerője. Kutatásai szerint már az ősmagyarság is gyógyított állatot. Ráolvasással növényi füvekkel, és különböző szerekkel űzték ki a gonoszt a beteg jószágból. A Szelestey kéziratos könyv, a Dunántúli Kalendárium ugyancsak kéziratos feljegyzése az 1700-as évekből sok érdekes tapasztalati gyógymódot közöl. A Szelestey család kéziratos könyve „marha dögiról való orvosság” címmel külön fejezetet szentel az állatgyógyításnak. TÁMOGATJÁK A HÁZTÁJI GAZDASÁGOK KORSZERŰSÍTÉSÉT Baranya megyében a po- gányi Tavasz Tsz elhatározta, hogy a háztáji gazdálkodást segítő „szalántai példa” nyomán a jövőben nagyobb támogatást nyújt a háztáji fejlesztéséhez. A termelőszövetkezet maga is kihelyez állatokat és egész éven át ellátja a háztájit a hizlaláshoz szükséges takarmányokkal, tápkeverékekkel. Ezt a termelőszövetkezet közhasznú tevékenységnek tekinti, s ezért rendes munkabért fizet a tagjainak, sőt szakipari segítséget is nyújt a háztáji istállók, ólak átalakításához, a modern állattartási technológia bevezetéséhez. ÜDÜLÖÉPlTKEZÉSEK A MAGYAR TENGERNÉL A téli napokban is folytatódnak a nagyarányú üdülőépítkezések a Balaton partján. Hévíz központjában a SZOT építtet egy 14 emeletes üdülőszállót amely egyszerre 412 vendégnek nyújt majd helyet. Balatonfüreden több nagy üdülő építését kezdték meg. Egy 130 lakóegységből álló társas nyaraló építésével már a negyedik emeletnél tartanak. Tavasz- szal megnyitják Balatonfüreden a MÁV újabb gyógyüdülőjét is, amelyben egyszerre több, mint 100 beutaltnak kínálnak szálláshelyet. A déli park egyik nagy beruházása a fonyódi gyermeküdülő lesz, ahol 500 beutaltnak teremtenek helyet. Újabb üdülők épülnek ezenkívül Balatonlellén, Keszthelyen és Alsóörsön is. Összeállította: K. A. Egy év a számok tükrében JÖVEDELEM, fOOYASZTÁS ^ Aktív kf «dk 3,6 •16*6 év %-ában , 1,0 1,1 rn iÉÉIil , 1966 1967 1968 1969 juta n JMé* f emelkedés 5 % felett :emelkedi 2-5 % Az drak vdltozdw 1968 - hoz képest 1969-ben ( Összesen 1-2 % emelkedés) csökkenés Vegyes m ‘P® Eleiem Ruházat cikkek 102 ’2? 102 1001968-69 1968-69 1968-69 A lakosság jövedelme és fogyasztása. Rajzos ábra a magyar népgazdaság fejlődésének főbb adatairól, a Központi Statisztikai Hivatal jelentése alapján. Á sokoldalú nád NádfedeleS házat már nem építenek, legfeljebb idegenforgalmi nevezetességként egy-egy csárdát. Hiba lenne azonban azt hinni, hogy miként az épületek tetejéről eltűntek a nádköte- gek. az élet más területein is nélkülözhetővé elfelejtetté vált ez a növény. Ellenkezőleg: az utóbbi évek során egyre keresettebb lett a nád mind belföldön, mind pedig külföldön, komoly devizabevételt hozva az országnak. mégsem tekinthetjük valamiféle jellegzetes magyar növénynek, hiszen a környező országok — Románia, Jugoszlávia, a Szovjetunió — nádtermelése a mien kének sokszorosára rúg. Tény az, hogy Közép- és Kelet- Európa, valamint a Balkán természeti adottságai különösen kedveznek e növénynek. Európa más vidékein nincs jelentősebb nádterület. csak fejlett feldolgozó ipar. mely csaknem teljes ereszében tőlünk és szomGyűlik a nád a cellulózgyár tárolóterén. A nád igazi otthona a tavak sekély partvidéke. Hazánk jelentős nádterületek- kei rendelkezik ugyan, Zenés autóstop A Szolnoki Rádió rejtvénypályázala A Magyar Rádió Szolnoki Stúdiója február 16-i műsorában elhangzott rejtvénypályázat n. fordulójának helyes megfejtései: 1. Balra kanyarodás esetén mi a teendője, és kinek kell elsőbbséget biztosítania? Meggyőződni arról, hogy nem előzik-e; irányjelzés használata; felezővonalhoz kell húzódni. Elsőbbséget kell biztosítania a szembejövő járműnek, a villamosnak, a jobbra kis ívben kanyarodónak, a megkülönböztetett járműveknek és a gyalogosoknak. *. Szabad-e előzni „Előzni tilos*? jelzőtáblánál: szóló motorkerékpárt igen segédmotoros kerékpárt igen közúti villamost nem trolibuszt nem kézikocsit igen 3. Ha a CASCO-biztosítással rendelkező autós Ausztria területére lopás-rablásból eredő kár esetére térítést szeretne kapni, mit kell tennie, mielőtt hazánk határát elhagyja? Kiegészítő biztosítást kell kötni. 4. Ha a gépkocsi eladásra kerül, az új tulajdonosnál érvényben marad-e a korábban megkötött CASCO-biztosítás? Nem. Üj biztosítást kell kötni. A m. forduló február 23-án elhangzott kérdései: I l. Mi tilos párhuzamos köz- lekedésű útvonalon? Egyenes irányú haladás ese- I tén az úttest felezővonalát I átlépni; megfordulni; a gyalogos átkelőhely előtt a másik sávban álló jármű mellett elhaladni; tolatni; sávon belül előzni; várakozni? A kérdésekre igennel vagy nemmel kell válaszolni. 2. Hol kezdődik és meddig tart a tilalmi jelzőtáblák hatálya? 3. Ha a járművet nem a biztosítást kötő, vagy a vele közös háztartásban élő csa- ’ádtagja vezeti, jár-e kár ese- én a CASCO-biztosítás alapon térítés? 4. Mi a teendő kár esetén? A válaszokat legkésőbb f.ebíár 28-án lehet postára adni következő címre: Magyar ládió Szolnoki Stúdiója, Szolnok, Kolozsvári út 8. szám. A borítékra — kérjük — írják rá: Zenés autóstop. szódáinktól várja a nyersanyagot. A növényrendszertan a pázsitfűfélék családjába sorolja ezt a cukor- és bambusznáddal csak távoli rokonságban levő évelő vízinövényt. Márciustól szeptemberig nő meg 2—3 méter hosszúságúra, aratására csak azután kerülhet sor, amikor megcsípte a hideg, s leveleit már elhullatta. Sótűrő. tőzegképző növény, amely hosszú tövet ereszt, így nagyon alkalmas omlós partrészek megkötésére. De a partvédelmet azáltal is szolgálja, hogy az erős. sudár nádszálakon megtörik, lecsillapul a hullámok pusztító ereje. Betakarítása kézzel — nádvágó kaszával — vagy a gabona rendaratóval azonos elven működő géppel történik. Hazánk évi nádtermelése 13—15 millió kéve. Három kéve kb. egy dollárt ér. a minden mennyiségre felvevőképes nemzetközi piacon, így érthető, hogy a termesztés fokozása az export növelése elsőrendű népgazdasági cél. A nád legnagyobb felhasználói az építőipar, a papíripar és a háziipar, de az utóbbi időben a vegyipar is nyersanyagának tekinti ezt a növényt. Az építőipar kiváló hőég hangszigetelő képessége, valamint a súlyához viszonyított nagy szilárdsága, teherbíróképessége miatt kedveli a nádat (kevesen tudják, hogy a 3 cm vastag nádréteg hőszigetelő képessége 30 cm-es téglafalénak felel meg). Nádszövet, nádpalló. és nádlemez formájában használják fel. A nádszövetet vakolattartó rétegként alkalmazzák, a nádszálakból sajtolással és sodronnyal való összevarás- sal kialakított, lemezt ;szo- lomitot) pedig térelzáró burkolatként. szigetelőrétegként, építik be. A papíripar a nádban levő jó minőségű cellulózt hasznosítja. Céljainak a rosszabb minőségű nádtermés vagy a hulladék is megfelel, hiszen úgyis felaprítják a kémiai kezelésnek vetik alá a nádat. A növény sejtfalainak fő alkatelemét képező cellulóz csak mintegy felét teszi ki a teljes anyagmennyiségnek. a többi kísérő anyag legnagyobb része lignin. A kémiai kezelés során ez utóbbit vegyszerekkel oldatba viszik, miközben a cellulóz oldhatatlanul visz- szamarad. Ha a cellulózrostokat megfelelő tisztítás után ún. töltőanyagokkal keverik és vizet adnak hozzá. máris rendelkezésre áll a papírpép. A cellulóz nemcsak e módon hasznosítható, hanem alkalmas eljárással elbontva tovább alakítható facukorrá, mely takarmányként szolgálhat, vagy erjesztés révén alkohol készíthető belőle. Ebben az esetben savas kezeléssel oldhatóvá kell tenni a cellulózt (ennek a műveletnek hidrolízis, feltárás a neve.) Ügy és kezű háziiparosok kosarakat, székeket és egyéb tetszetős közhasználati cikkeket formálnak a hasított nádból. Ekként feldolgozva megsokszorozódik a nád értéke. e cikkek exportiát tehát még kifizetődőbb fokozni. A nádfedelek építését azért tiltották be. mert a száraz nád nagyon gyúlékony. s szinte olthatatlan lánggal ég. Időközben rájöttek. hogy magnéziumsó oldatával való kezeléssel (telítéssel! a riádszáliak tűzbiztossá tehetők. így atym sem leoődhetünk meg, ha a mezőgazdasági jellegű építkezéseknél ismét ..csatasorba állítják” ezt a sok kitűnő tulajdonsággal rendelkező anyagot.