Petőfi Népe, 1970. február (25. évfolyam, 27-50. szám)
1970-02-22 / 45. szám
1970. február 22 vasárnap 8. oldal Giccs az erkélyüvegen Részt vállalván a Forrás folyóirat szerkesztéséből, gyakorlatból tudom, amiről már korábban is volt tudomásom: félelmetes tömegben tenyésznek nálunk a gra- lomániások, az önjelölt költők és írók. Bizonyos, hogy világviszonylatban is Magyarországon a leg. ^.ágasabb az irodalmi dilettánsok egy négyzetkilométerre jutó száma. De nem is erről akarok értekezni. Hanem arról a különös jelenségről, hogy ez az önkifejezési buzgalom már a képzőművészet területére is átcsapott. Méghozzá hogyan? Néhány év óta alkalmazzák az új lakónegyedek házainak erkélyein a zöldes, illetve a barnás árnyalatú recés üvegeket. Mértani formáikkal üde, kellemes színhatást keltenek. Ám valamelyik hazánkfia ezt kevesellette: neki jelenet kellett. Freskó, kompozíció. Lehetőleg egzotikus körítéssel: pálmafával, nagymellű néger leányzóval, tevével, Szaharával, vagy viharzó tengerrel. Menekülés a hétköznapok taposómalmából. S miután örömmel tapasztalta, hogy a recés üvegfelületen jól megtapad az olajfesték, ellenállhatatlan erővel tört ki rajta az „alkotás ösztöne”. A jelenség eredete szempontjából teljesen mindegy, hogy az „új műfaj” Kecskemét melyik új lakónegyedében — a Lcninvárosban, a Csilléri-telepen, vagy a Széchenyivárosban — bontotta ki először ízléstelen virágait. Izlés-szo- ciológiai szempontból inkább az az elgondolkoztató, hogy a kezdeményezés egyhamar követőkre talált. S mint ahogy ilyenkor lenni szokott, a pik- túra elvetélt kontárai megszagolták az „üvegfestészetben” rejlő üzleti lehetőségeket. És kapták is a megrendelést, hogy súlyos százasok ellenében a loggiák üvegére varázsolják a pálmákat, a tevéket, meg a lila hegycsúcsokat. , Általában, ha csak egy mód van rá, kerülöm a hatósági beavatkozás sürgetését, ám ezúttal nem jut okosabb az eszembe, mint az, hogy felhívjam a jelenségre a város-esztétikáért felelős illetékesek figyelmét. —ni —el. „Semmit” vagy „amit szán“? Egyik vidéki tanárismerősöm mesélte: kórházban volt sokáig, heteken át csak látogatóin keresztül és a szórványos újságolvasás útján érintkezett a nagyvilággal. Fárasztó és unalmas volt; keserű és ideget öló napokat élt át — ez tökéletesen érthető. Egy dolog volt, ami viszonylag megkönnyítette, szebbé tette ezeket a napokat. A fiatal orvos, aki nap mint nap bement hozzá, sokat segített azzal, hogy át- érezte helyzetét, megértette őt, nyugtatta, szinte baráti kapcsolat szövődött köztük azokban a napokban. Ez jól esett neki, a betegnek, tele volt jóérzéssel a fiatal orvos iránt. Nagy kínban volt a végső búcsúzáskor: az ilyenkor szokásos honoráriumot, , vagy borravalót — vagy hogyan is mondja? — szóval az ilyenkor szokásos borítékot hogyan is adja át? Nekidurálta végül magát:, kérdezi a fiatal orvostól, mivel tartozik? Annak szemrehányás érződött ki a hangjából, amikor válaszolt: — Semmivel. És hozzátette: — Én mindenben a kötelességemet tettem. Azután ő — meséli tovább , tanár ismerősöm — a főor- ) voshóz ment búcsúzni. Igaz, hogy vele alig váltott szót, azt is csak szűkszavú és rideg hivatalossággal tette a főorvos, dehát mégsem akar csak úgy elmenni. Kérdezi tőle is: — Mivel tartozom? És íme, a válasz: — Amit szán. j Kell-e valamit hozzátenni | ehhez? . V. M. Elitre megfontolt szándékkal (II.) A következő napon kapta meg az első konkrét jeli ítést a bűnügyi technikustól. „A konyhaszekrényen táléit ujjnyomat egyezik Varga István büntetett előéletű, ideiglenesen pécsi illetőségű személy ujjlenyomatával, akit különböző bűncselekmények elkövetéséért ötévi börtönbüntetésre ítélt az N-i katonai bíróság. Két és fél év letöltése után amnesztiával szabadult, s a Pécsi Szénbányászati Tröszttől 1955. március 4-én önkényesen kilépett. A volt munkahelyén notórius műszakin ulasz tónak ismerték. Ugyanezen a napon lépett ki ugyancsak önkényesen Sz. J. is, akit általában Varga társaságában láttak.” 1 Az alapos, tényleg minden részletre kiterjedő jelentés valamivel közelebb vitte az egyenlet megoldásához, helyesebben a tettes kézrekerítéséhez, hiszen már tudta, hogy ki, vagy kik követhették el a bűn- cselekményt. Eközben újabb információkkal gazdagodott. A konyhaszekrényből hiányzott Kovács Istvánná 15 köves svájci karórája, s egy maréknyi inflációs időkből származó papírpénz. A lakosság beavatása a nyomozásba szintén sikerrel járt. M. János, amikor megtudta, mi Péntek Rézi Zenés vígjáték a kecskeméti színházban Török Rezső neve mellett nem is lebecsülendő terjedelmű szöveg található az Irodalmi Lexikonban. Az egyik művének, a Lányok a Dunán című operettnek a bemutatása kapcsán még a kecskeméti színház neve is szerepel a lexikon hasábjain. Nálunk mutatták be elsőnek ezt a kedves, hangulatos, kitűnő muzsikájú zenés vígjátékot 1954-ben. Már visegrádi remeteségéből küldte a színháznak egyik legutolsó színpadi művét: „A gyereket a gólya hozza” című zenés bohózatot. Akkor is, most is Horváth Jenő volt a zeneszerzője, csakhát a mostani Péntek Rézi-bemutatón a szövegkönyvet már nem az ő kezéből kapta a színház, hiszen néhány éve elköltözött közülünk a vidámság, a szelíd humor, a kacagtató bohózati helyzetek mestere. Így aztán az 1937-ben kiadott regényből Zoltán Pál írt modem, zenés játékot, amely stílusa tekintetében egy kicsit a musical felé mutat, bár híven követi megkorszerűsített formájában is Török Rezső kedves ötleteinek füzérét Emlékszem, milyen lelkesen várta akkoriban a fiatal Török Rezső olvasóközönsége egy-egy humoros regényének megjelenését Nem egyet közülük könyvnapi szenzációként tálaltak a kiadó vállalatok, mert biztos siker, telitalálat volt, vidámságot, optimista hangulatot sugárzó minden műve. Amint a mostani bemutatóból, Péntek Rézi színpadi újjászületésének tapasztalataiból világosan kiderül, ez a kedves, tiszta szívű, jókedvű kis árva lány még a modern olasz környezetben is megmarad tősgyökeres pestinek. A humor minden szálával a mi mostani viccelődéseink sorához kötődik, ugratásainkhoz, amelyekkel egymást szórakoztatjuk, vagy néha még kritizáljuk is. A kecskeméti színhá: Lovas Edit rendezésében parádés külsőségekkel és igényes, gondos, szigorúar következetes koncepcióból kiindulva vitte színpadra Péntek Rézit, felvonultatva az előadáson a zenés műfaj összes fellelhető erőit és nem is sikertelenül. Zoltán Pál ötleteit a színpadi megformálás során szerencsés kézzel fejlesztette tovább a rendező, magasra emelte a játék és a színpadi technika nyújtotta lehetőségek mércéjét Az igényes, hangulatos zenével szövetkezve egy kicsit olyan előadást formált, amely a modern, mozgalmas, egyáltalán nem illusztratív jellegű, friss és hatásos színpadi játék iskolapéldáját is megmutatta a közönségnek és — ebben nem kis része volt a gondos, kidolgozott teljesítményt nyújtó együttesnek. A címszerepet, mint vendég Szabó Éva, a békéscsabai Jókai Színház tagja alakította rokonszenves, pózmentes stílusban. El tudta hitetni, hogy az intézeti lányok bálványa, a szeretett egészségügyi felügyelő úr pont őbelé szeret, éspedig annak ellenére, hogy nem valami álomkosztümben, hanem egy nem éppen előnyös fürdőköpenyben pillantotta meg őt. A szerep nem könnyű, nemcsak azért, mert címszerep, hanem elsősorban amiatt, hogy a darabban a többiekhez képest teljesen ellentétes légkört hangulatot kellett árasztan a tisztaság és a bájos fia talság eszköztelen eszközeivel kellett meghódítani szerelmét. Különösen jól sikerült a nagyjelenet az intézeti hálóteremben, és hangulatos a kettősük Jobba Gabival, azaz hogy Giuliet- tával. Sárosi Gábor játéka ismét meggyőzött bennünPéntek Rézi és az egészségügyi felügyelő (Szabó Éva és Sárosi Gábor) (Pásztor Zoltán felvétele) k?t arról, hogy tökéletesen otthonosan mozog ennek a műfajnak minden útvesztőjében. Lebilincselően hangulatos alakítást nyújtott, kifogástalanul tudta tartani magát ahhoz a szinte másodpercre kiszámított ritmushoz, amelyet a darab szerkezete és a rendezői elképzelés diktált. Jobba Gabinak is jól sikerült nem túlságosan nagyra méretezett epizód- szerepének lehetőségeit kitágítani. Aprólékosan kidolgozott, hamvasán tem szetes figurát épített fel. Hatásos eszközökkel, nagy játékbiztonsággal alaíkította Berta Erzsi Marcellát, a féltékeny revüsztárt és kedves bársonyosan naiv Carlo volt Ábrahám István, aki egyre többször bizonyítja be, hogy otthonosan mozog nemcsak a próza, hanem a zenés műfajok birodalmában is. (Nem az ő hibája, hogy az általa egyébként jól előadott sanzon egy kicsit hosszabbra sikerült a kelleténél.) Tűzről pattant spanyol temperamentummal alakította apró jelenetmozaikokból álló szerepét Páva Ibolya. Groteszken mulatságos volt a Dolorest alakító Borbíró Andrea és Orlando szerepében Szentessy ~~oltán. Ének- és táncnégyé- sük Sárosi Gáborral kitűnően sikerült. Választékosán egyszerű magától értetődően természetes inasfigurát vitt a színpadra Sass József, és igazi telitalálat volt Balogh Rózsa alakítása, aki Clementinát, az árvaház igazgatónőjét játszottörtént a községben, önként jelentkezett tanúkihallgatásra. — Március 10-én este a vasútállomás felé mentem, s összetalálkoztam Varga Istvánnal, akinek szülei közvetlenül Kovácsék szomszédjában laknak, de a fiatalembert bevonulása után jóidéig nem láttam. A vasútállomás egyik alkalmazottja további adatokat szolgáltatott. Ö ugyanazon az estén Vargával egy másik ismeretlen férfit látott, akivel sokáig tanácskoztak a váróteremben. Kecskeméten felkereste a rendőrséget B. Alajos órás, s bemutatott egy svájci női órát, »melyet március 10-e után egy Varga személyleírásával egyező férfitől vásárolt 300 forintért. Ezen kívül még sok tanú, bejelentő adott pontos, a nyomozás szempontjából nélkülözhetetlen adatot. Az egyenlet ismeretlen oldalára egyre több lett az ismert tag, azaz gyűltek az adatok. A válaszok nagy részét sikerült megadnunk, még csupán egy hiányzott, a tettesek hollétének felderítése. Az országos körözés, amelyben számtalan névtelen rendőr, nyomozó vett részt, eredményre vezetett. Szegeden március 15-én letartóztatták Sz. J.-t, május 10-én a nagytőkéi állami gazdaságban elfogták Varga Istvánt. A nyomozás ezzel még természetesen nem fejeződött be, hiszen a cselekmény okát tudták, a gyilkosság rablással párosult, de indítékai, előzményei, lefolyása csak ezután derültek ki teljes pontossággal. Varga István a Pécsi Szénbányászati Trösztnél ismerkedett meg Sz. J.-vel. Gyorsan egymásra találtak, mert egyikük sem szeretett dolgozni. Miután március 4-én önkényesen kiléptek munkahelyükről, elzálogosították ruhaneműiket, s 450 forinttal a zsebükben Miskolcra utaztak. A Borsod megyei Szénbányászati Trösztnél nem alkalmazták őket, ezért még azon a napon Budapesten, szálltak le a vonatról. Egy fillérjük sem volt, s Varga ott élő nővérétől 100 forintot kért kölcsön. Varga javaslatára elhatározták, hogy Tisza- kécskére mennek, s ott betörnek Z. szabóhoz, s a lopott ruhákból szereznek pénzt. Március 10-én este Varga, társát az állomáson hagyva, terepszemlére indult. A betöréstől mégis elállt, mert eszébe jutott Ko- vácsné. Tudta az asszonyról, hogy férje Budapesten dolgozik, nincs otthon. — öregem — ecsetelte Sz. J. előtt az alkalmat —, tele vannak dohánnyal. A férje sztahanovista. Elmegyünk hozzá, dumálunk, én intek, leütjük, de úgy hogy ne járhasson a szája ... így is történt. Kovácsné szívesen fogadta őket, s este 10 óráig beszélgettek. A megbeszélés értelmében Sz. J. búcsúra nyújtotta a kezét, s ezzel a mozdulattal meglökte az asszonyt. Varga kihasználta ezt az alkalmat, és zsebkésével halántékon vágta. Kovácsné néhány pillanat múlva magához tért: — Pityukám, ne bánts!... Inkább neked adok mindent ... Sz. J.-t nem hatotta meg a könyörgés, lefogta a ri- mánkodó asszonyt, s Varga többször fejberúgta. Nézték az asszony vergődését, amikor Varga a tűzhelyen levő vasalót felkapta, s többször a fejére sújtott. Amíg társa az udvaron vigyázott, Varga véres kézzel kutatni kezdett. Kovácsné eközben ismét magához tért. Varga az ajtóban levő baltát kapta fel, s több ütéssel végzett a szerencsétlen nővel ... Zsákmányuk a karóra, s maroknyi értéktelen papírpénz volt. A kecskeméti megyei dí- róság 1955. június 15-én tett pontot a rablógyilkosság végére. Vargát halálra, Sz. J.-t életfogytig tartó börtönre ítélte. A halálos ítéletet végrehajtották ... X. alezredes elgondolkodott — Azt hiszem, sikerült bebizonyítanom, mennyi ember munkája szükséges egy-egy bűnügy megoldásához. (Következik: (A nagy kombinátor) ta. De kisebb epizódszerepekben a többiek is megálltak a helyüket. Hadd említsük meg Kéri Edit, Cserje Zsuzsa, Botos Klára és Bartos Annamária nevét. Az álomszerűén szép és rafinált technikával felépített (forgószínpad nélkül is gyorsvonati tempóval átalakítható) díszletek tervezője Csinády István az egyik főszereplője volt a sikernek. Az igényes zenei betétek feldolgozásáért elismerést érdemel Stark Tibor. Látványos volt Széki József koreográfiája. A tánckar kitűnően valósította meg az általa megjelölt eléggé nehéz feladatokat. Á fantáziadús jelmezeket Gre- guss Ildikó tervezte. A hellyel-közzel jelentős drámai funkciót hordozó zenét szépen tolmácsolta a zenekar Rónai Pál vezénylésével. És még egy megjegyzést. Kíváncsiságból utána néztem van-e még olyan nap 1970-ben, ahol péntek 13-ra esik. Hát van, de már csak a következő évadban, novemberben. Minden elismerés a kedves és szerény ötletért, hogy a Péntek Rézi bemutatóját péntekre és 13-ra sikerült „időzíteni”. Csáky Lajos
