Petőfi Népe, 1970. február (25. évfolyam, 27-50. szám)

1970-02-14 / 38. szám

Augusztus 28—szeptember 20. kozott rendezik meg a 67. mezőgazdasági kiállítást Pénteken, dr. Gergely Ist­ván mezőgazdasági és élel­mezésügyi miniszterhelyet­tes elnökletével ülést tartott a 67. Országos Mezőgazdaz- dasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár főbizott­sága. Az idei mezőgazdasági ki­állítást 35,5 hektáron ren­dezik meg, az aibertirsai úti területen, augusztus 28— szeptember 20-a között. A kiállítási terület a leg­utóbbi vásár óta 2,5 hek­tárral bővült. A pavilonok alapterülete 8 ezer négyzet- méterrel lesz nagyobb. A vásár főpavilonjában a ha­zai mezőgazdasági és élel­miszeripar 25 éves fejlődé­sét dokumentáló anj’ag fo­gadja majd a látogatókat. Érdekes látnivalót igér a korszerű falut szemléltető kiállítási részleg. Itt a fa­lusi otthont és a háztáji gazdaságot tekinthetik meg a vásár vendégei. A hazai kiállítók mellett a külföldiek minden eddigi­nél nagyobb szabású rész­A bretagne-i hatóságok megkezdték azoknak a károknak a felmérését, amelyeket a Franciaorszá­gon csütörtökön végigsöp­rő erős vihar okozott. Kilenc személy életét vesztette, három hajó el­süllyedt és a szélvihar számos épületet rombadön- tött. Az öt elpusztult fran­cia halászon kívül még négy ember életét követel­te a vihar. Le Havre-ban vételére van kilátás. A szo­cialista országok vállalatai 5 ezer négyzetméteren vi­szik az érdeklődők elé ter­mékeiket. A Szovjetunió 1400, Lengyelország, Bul­gária és az NDK 600—600 négyzetméter területet bé­relt, a Koreai NDK pedig 300 négyzetméteren állítja ki termékeit. A vásárt idén vidékre is „leviszik” 25 nagy gazda­ságban rendeznek szakmai A Termelőszövetkezetek Áruértékesítését Szervező Iroda munkatársainak fel­mérése szerint az ipari vállalatok és a tsz-ek kooperációja legalább 150 000 mezőgazdasági dol­gozó — főleg asszony és leány — számára biztosít egy dokkmunkást lesodort a szél a hajóról, a szeren­csétlen ember halálra zúz­ta magát a rakparton. Blois-ban egy építőmun­kást egy lezuhant daru sújtott halálra. Két mező- gazdasági dolgozót a le- omló házfal ölt meg. A hatóságok közlése sze­rint ez volt az utóbbi tíz évben a legerősebb vihar. Péntekre virradó éjszaka, röviddel éjfél után a vi­har ' csendesedni kezdett bemutatókat, egyebek kö­zött állattenyésztési szakmai előadásokat. A 67. Országos Mezőgaz­dasági Kiállítás és Vásár programja sok látnivalót és érdekes eseményt ígér. Meg­rendezik például a szocialis­ta országok fegyveres tes­tületéinek lovasbajnokságát. A kiállítás idején színes karnevál vonul majd végig a budapesti utcákon. munkaalkalmat. De még legalább 200 000-en szeret­nének bizonyos időszakok­ra munkát találni. 1969-bem hozzávetőleg 100 kooperációs megálla­podást írtak alá az érde­kelt felek. A mezőgazda- sági termelőszövetkezetek az ipari üzemekkel együtt­működve külön kis üze­meket, feldolgozó műhe­lyeket létesítettek, s ezzel 200 millió forintos árbe­vételt értek el. Az eddigi tapasztalatok szerint a kooperáció leg­gyümölcsözőbb formája a bedolgozó-rendszer, amely biztonságos és a szabad munkaidő-kapacitás lekö­tése szempontjából kocká­zatmentes, kiegyensúlyo­zott vállalkozást jelent. Az ilyen partneri kapcso­latok kiépítésénél a TÁSZI komoly szervező-tevékeny­séget fejt ki; Csendesedik a vihar Bővül az iparvállalatok és a tsz-ek kooperációs kapcsolata Egy, kettő, há-rom 1 A Petőfi Népe és a KISZ „Felszabadulási rejtvénypályázata" Jövő hét keddjétől — február 17-től — kezdve, április 4-ével bezárólag ismét kellemes, játékos fejtörésre invitáljuk a Pe­tőfi Népe kedves olvasóit. A KISZ megyei bizottsá­gával közösen felszabadu­lási rejtvénypályázatot in- títunk, amely a jelzett határidők között nap mint nap ad alkalmat megfej­tésre, fejtörésre, arra, hogy emlékezetünkben kutas­sunk, hol is láttuk... az ország mely részében ta­lálkoztunk azzal a...? S már az eddigiekből is sejteni lehet, hogy képrejt­vények megoldásából áll ez a mostani verseny. Nem is „klasszikus’’ értelemben vett képrejtvényre kell gondolni, amely következ­tetések, áttételes logikai játék útján fejthető meg. Ennél direktebb módszerű ez a pályázat. Naponta — egy-egy fényképfelvé­tel vezeti el az olvasót az ország — s a megye különböző tájaira. Olyan alkotásokhoz — városkép, üzem, szobor, intézmény stb. —, amelyeket igen sokan személyesen megis­mertek már kirándulásokon, IBUSZ-uta zásaik, üdülés alatti barangolásaik alkal­mával, vagy filmhíradó­ból, televízióból, újságok­ból. Tehát ezek a képek állnak oda a kedves olva­só elé, és „megkérdik”: Mi vagyok? Hol vagyok? A nevemet mondja meg. Ki kell tehát találni, helyesebben meg kell ál­lapítani, mit ábrázol az aznap közölt kép? Mivel éppen nem „izzasztó” töp­rengésre, fárasztó után­járásra akarjuk késztetni az olvasókat, hanem az a célunk, hogy minél többen tartsanak velünk ebben az „Ismerd meg még jobban hazádat” játékban — „to­tósí tjük” a rejtvényt. Amellett, hogy két-három mondat erejéig emlékezet­ébresztő ismertetést fű­zünk egy-egy képhez — anélkül, hogy nevén ne­veznénk a gyereket, a megoldást jelentő választ is odaírjuk kérdésünk után. No, azért mégsem ilyen — magát a megfej­tést kizáró, feleslegessé te­vő módon. Tudniillik h á- r o m változatot teszünk az olvasó elé, s azok egyi­ke a helyes megfejtés. Mindjárt egy példát: Hazánk legnagyobb építő­anyaggyára abban a hely­ségben létesült, ahol a szabadságharc két fontos ütközete zajlott. Hol van a képen látható üzemóri­ás? — Szolnok, Vác, Ko­márom? A pályázónak az a dol­ga, hogy az „igazit” meg­állapítsa. Mivel három va­riáns szerepel, a sorrend szerinti — első, második, vagy harmadikra „adja votksát”. Ez esetben a Du­nai Cement és Mészmű- ről van szó, tehát a meg­fejtés: Vác. Ez a sorrend­ben második, így a pá­lyázónak csak az a dolga, hogy a 2-es számot beír­ja a kép melletti szel- I vény „Megfejtés” rovatá- , ba. Nevét, lakcímét ugyan­csak feltüntetve a megfe­lelő rubrikában, a szel­vényt kivágja, s össze­gyűjti egy-egy héten ke­resztül. A Petőfi Népe keddtől vasárnapig meg­jelent számaiból kigyűj­tött megfejtéseket levél- borítékba téve a követke­ző hét szerdájával bezá­rólag adja postára a szer­kesztőség címére: Kecs­kemét — Városi tanács­háza, vagy Szabadság tér 1/a. A borítékra . ráírandó: „Felszabadulási rejtvény­pályázat”. Az egyhetes „adagok­ban” beérkezett megfejté­seket így rendszerezetteb­ben, áttekinthetőbben le­het elbírálni. Érdemes mi­nél több olvasónknak be­kapcsolódni a hasznos időtöltést jelentő játékba. A pályázat befejeztével — az alkalomhoz is mél­tóan — értékes díjakkal jutalmazzuk a legjobb megfejtőket. A főbb nyeremények: 1. díj: Kétszemélyes moszkvai utazás 2. díj: Tv-készülék 3. díj’: Magnetofon 4. díj: Lemezjátszó 5. díj: Táskarádió Ezenkívül még 25 db különböző értékes nyere- mónytárgyat sorsolunk ki a legtöbb találatot elérők között. A nyeremények összege 20 ezer forint. Ne feledjék tehát: feb­ruár 17-i, jövő keddi szá­munkban indul a „Felsza­badulási rejt vény pályázat”, melynek startjele — stíl­szerűen — ez lehet: Rajt! Egy, kettő, há-rom! Tiszakécskén bizakodnak vonzott egy barátságos ta­lálkozóra? A tiszakécskei együttest átszervezték, sokan tehát kíváncsiak voltaik az „új” csapatra, s nem is csa­lódtak. Ismét láthattuk a pályán a katonaságtól leszerelt Bravik Bélát a betegség­ből felgyógyult Sántát és a többieket, akik most már a községben dolgoznak, és a többi, régi, megbízható és komoly játékosokkal ösz- szefogva az idén jobban, eredményesebben akarnak szerepelni a megyei bajnok­ságban. A felkészítést Uzsovics Sándor edző vezette, s lát­hatóan máris jó formában, kitűnő erőben van az együttes. A mérkőzésről csak annyit, hogy szünet­ben még az NB III-as csa­pat vezetett 1:0 arányban. A második félidőben*aztán egyre jobban belelendült és formás támadásokat vezet­tek a kécskeiek és végered­ményben megérdemelten nyertek 3:1 arányban. A szurkolók elégedetten távoztak, s a vezetők is bi­zakodóan nyilatkoztak az esélyekről. 25 év a magyar sportban: birkózás Bencze Lajostól — Kozma Istvánig Hideg, nyirkos idő volt vasárnap Tiszakécskén, mégis több száz szurkoló állta körül a labdarúgópá­lyát. Igaz — néhány évvel ezelőtt — a 800—900 néző sem volt ritka, de az utób­bi időben bizony még a bajnoki mérkőzésen sem voltak ennnyien. Pedig mindössze egy edzőmérkő­zést láthattak az NB III-as Kun Béla SE csapatával. Mégis, mi volt az a vonz­erő, amely ennyi kíváncsit Kosárlabda Dánffy Antal- emlékverseny Kiskunfélegyházán A kosárlabdázóink Kis­kunfélegyházán a hagyomá­nyos Dánffy Antal Kupán mutatkoznak be idén elő­ször a közönségnek. A kis­kunfélegyházi kosárlabda­sport megteremtőjének, a megyei szövetség volt el­nökhelyettesének emlékére kiírt versenyen különösen a férfiak mezőnyében vár­ható érdekes küzdelem. A Kecskeméti Petőfi NB I-es csapatán kívül két NB Il-es csapat — a Hódmezővásár­helyi MEDOSZ és a Bajai Vízügy a torna résztvevő­je, s mindketten csoport­jukban az élmezőnyhöz tar­toznak. Nőknél a Kecskeméti Dó­zsát aligha tudja megszo­rítani a Kiskunfélegyházi Vasas és a Kecskeméti Pe­tőfi NB Il-es csapata, de ettől függetlenül, változa­tos és érdekes lesz a kupa idei versenye is, amelyet vasárnap délelőtt Kiskunfé­legyházán az MTH Szak­munkásképző Intézet új tornacsarnokában. rendez meg a megyei kosárlabda­szövetség. Az első mérkőzés 9 órakor lesz, majd meg­szakítás nélkül délután 4 óráig tart a küzdelem. SZOMBAT labdabügas ElőkészUleti mérkőzés: Kis­kunfélegyházi Vasas—Kecske­méti Dózsa, Kiskunfélegyháza. Téli Kupa: Fémműnk^—Me- zőfi SE. Városi pálya 15 óra. ASZTALITENISZ Országos egyéni asztalite­nisz-bajnokság Budapesten a Sportcsarnokban. 15 órától. birkózás Nemzetközi ifjúsági birkózó­verseny Budapesten, a Szent- királyi utcai tornacsarnokban 10 órától. VASÁRNAP LABDARÚGÁS Téli Kupa: Kecskeméti Vo­lán-Kecskeméti TE. Kecske­mét, MÁV-pálya 15 órakor. Kecskeméti Egyetértés—Kecs­keméti MÁV Kecskemét, Mat- kói úti pálya 15 órakor. KOSÁRLABDA Dánffy Antal Kupa megyei emlékverseny Kiskunfélegyhá­zán az MTH-iskola új torna- csa mókában 8,45-től egész na­pon át a Kecskeméti Dózsa, I Kevés olyan sportág van Magyarországon, amely a felszabadulás után hama­rabb talpra állt volna, s a negyed század alatt olyan nagyszerű eredményeket mutatna fel. mint a birkó­zás. A második világhábo­rú okozta pusztítás romjain a régi munkássportolók kö­zül a birkózók kezdték meg legelőbb a munkát az agyonfoltozott szőnyegeken. A „pionírok” közé tarto­zott Bencze Lajos, aki szor­galmas. fáradhatatlan ed­zéseinek jutalmaként már egy évvel a felszabadulás után megszerezte a magyar sportnak az első Európa- bajnokságot; 1946-ban Stockholmban a szabadfo­gás légsúlyú küzdelmeiből került ki győztesként és aranyéremmel tért haza. Ragyogó eredménye ösz­tönző volt a sportág egyre terebélyesedő táborára, mert a következő években mindig akadtak olyanok, akik olimpiákon világbaj­nokságokon és Európa-baj- nokságokon Ismét magasra emelték a birkózás zászla­ját — örökébe lépve a ré­gieknek, közülük a ma is Kecskeméti Petőfi, Kiskunfél­egyházi Vasas női, valamint a Kecskeméti Petőfi, Bajai Víz­ügy és a Hódmezővásárhelyi MEDOSZ férfi csapatainak részvételével. ASZTALITENISZ Az országos egyéni felnőtt asztalitenisz-bajnokság döntői Budapesten, a Sportcsarnok­ban 9 órától. BIRKÓZÁS Nemzetközi ifjúsági birkózó­verseny Budapesten a Szent- királyi utcai tornacsarnokban 10 órától. Bács-Kiskun megye ifjúsági kötött- és szabadfogású bir­kózó-bajnoksága Kalocsán, az I. István Gimnáziumban, de. 10 órától. RÖPLABDA Téli Kupa röplabda-torna utolsó selejtező fordulója Bu­dapesten, a TF Győri úti tor­nacsarnokában. 10.20: Gyulai MEDOSZ—Kecskeméti Volán, férfi mérkőzés. SAKK Bajnoki mérkőzések az OB II. második fordulójában. Szentes—Kecskeméti Építők, Miskolc—Baja, Bp. Postás- Kiskörös. még tevékenyen dolgozó „nagy öregnek”. Matura Mihálynak, dr. Papp László­nak és Kárpáti Károlynak. Olyan nevek fémjelezték ezután a kötött-, és szabad- fogásúakat, mint Bóbis Gyula. Szilvást Miklós, Hó­dos Imre, Pólyák Imre. Gu- rics György, Varga János és Kozma István, akik Európa és a tengerentúl szá­mos nagy viadalán állták meg bravúrosan a helyüket. Az elmúlt 25 év alatt Bencze Lajostól Kozma Ist­vánig összesen 69 érmet szereztek a birkózók, még­pedig a következő megosz­lásban; Olimpiák Világ- Európa- bajnok- bajnok­ságok ságok Arany 7 10 5 Ezüst 4 17 8 Bronz 684 Igaz, hogy az Európa- bajnokságok során 1946-tól 1967-ig 21 év telt el. amíg Bencze Lajost további EB- győZtesek követték a sor­ban, de azok, akik ezután léptek a dobogó legmaga­sabb fokára, még ma is erősségei a magyar birkózó- sportnak. Európa-bajnoksá- got a felszabadulás óta a következők nyertek: 1946, Stockholm: Bencze Lajos (szabadfogás, légsúly), 1967, Minszk: Varga János (kö­töttfogás. légsúly), Kiss Fe­renc (kötöttfogás, félnehéz­súly), Kozma István (kö­töttfogás, nehézsúly), 1968, Vaesteraes: Kiss Ferenc (kötöttfogás, félnehézsúly). Világbajnoki győztesek: 1950, Stockholm: Gál Jó­zsef (kf. könnyűsúly). 1955, Karlsruhe: Pólyák Imre (kf. pehelysúly). 1958. Budapest: Pólyák Imre (kf. pehely­súly), 1961 Jokohama: Gu- rics György (kf. félnehéz- súlyj, 1962. Toledo: Pólyák Imre (kf. pehelysúly). Koz­ma István (kf. nehézsúly), 1963, Haelsingborg: Varga János (kf. légsúly). 1966, Toledo: Kozma István (kf. nehézsúly). 1967 Bukarest: Sillai László (kf. közép­súly), Kozma István (kf. nehézsúly). Olimpiai bajnokok: 1948, London; Bóbis Gyu­la (szabadfogás, nehézsúly), 1952, Helsinki: Hódos Imre (kf. légsúly), Szilvási Mik­lós (kf. váltósúly), 1964. To­kió: Pólyák Imre (kf. pe­helysúly). Kozma István (kf. nehézsúly). 1968. Mexi­kóváros; Varga János (kf. légsúly). Kozma István (kf. nehézsúly). Hét végi sportműsor

Next

/
Thumbnails
Contents