Petőfi Népe, 1970. február (25. évfolyam, 27-50. szám)
1970-02-14 / 38. szám
«. oldal 1970. február 14. szombat Milliók a tsz-eknek Látogatás az Állami Biztosító megye* igazgatóságán A megyében működő biztosítási szakemberek azt mondjak, hogy az elmúlt esztendő káresemények szempontjából — s így a kifizetett összegek tekintetében is — közepes év volt. A közepes minősítés mögött azonban így-is milliós tételek szerepelnek, hiszen a termelőszövetkezeti biztosítás például már olyan differenciált, hogy egy-egy közös gazdaságban mindig történik olyan előre nem látható esemény, amely gazdasági kihatásaiban károsan befolyásolná, hátráltatná és visszavetné a tsz munkáját. Az 1969-es év ilyen volt: szerencsére — az azelőtti esztendőkhöz képest — tavaly minimális volt a jégkár, mégis 31 millió forintot tett ki a kártérítés ösz- szege a megyében. A viharkárok, a növények téli kipusztulása, homokverés és fagykárok megtérítéseként viszont 43 milliót fizetett ki a biztosító a közös gazdaságoknak. A mélykúti Béke Termelőszövetkezetnek például 3 millió, az Alkotmánynak pedig 4.8 millió forintot. A városföldi Dózsa 2,7, a nemesnádudvari Kossuth 1,3, a nagybaracskai Haladás pedig 1,1 millió forinttal szerepel a tavalyi kimutatásokban. Tavaly bevezették — kísérlet képpen — az állami gazdaságok gyümölcstermésének biztosítását. Ennek következményeként 1969-ben a Hosszúhegyi Állami Gazdaságnak 4,5 millió, a Városföldi Állami Gazdaságnak pedig 4,4 millió forintot fizetett a biztosító. A megyében működő állami vállalatoknál 1969-ben mintegy 400 ezer forintot kitevő kár következett be. Az említetteken túl azonban az Állami Biztosító megyei igazgatósága —amint az általában ismeretes — számtalan más biztosítási módozatokat kezelt több ezres, tízezres tételekben. Míg a károkat csak utólag lehet meghatározni. Van azonban a biztosító munkájának olyan területe is, ahol már tervszerűen, előre tekintve kell dolgozni. Ilyen például az önsegélyező csoportok üdültetési, utazási programja, kirándulások, színházi látogatások stb. megszervezése. A mostani esztendő minden eddiginél gazdagabbnak ígérkezik. Hazánk felszabadulásának 25. évfordulója évében érdekes programot állítottak össze az Állami Biztosítónál. A közeli napokban, hetekben például munkás-paraszt találkozókat rendeznek, amelyeken olyan budapesti munkások vesznek részt, akik annak idején mint tsz-szervezők segítettek a mezőgazdaság szocialista átszervezésében. A megyében négy helyen: Ti. szakécskén, Hartán, Mély- kúton és Kecskeméten lesz ilyen találkozó, s a munkások megismerkedhetnek a tsz-ek beruházásaival, termelési eredményeivel, a gépesítettség fokával stb. Érdekesnek ígérkezik a termelőszövetkezeti alapítótagok találkozója is, amelyet Budapesten tartanak meg — az ország minden tájának, így megyénknek a képviselőivel is. A Hazafias Népfronttal közösen szervezik és rendezik meg az 1945-ben született fiatalok országos találkozóját, szintén a fővárosban. Az Állami Biztosító Moszkvába május elején különvo- natot indít. Megyénkből 16 tagú csoport utazik a vonattal a Szovjetunió fővárosába, ahol május 9-én, a győzelem napja alkalmából rendezendő ünnepséget tekinthetik meg. G. S. r JsSpgíl fi feketézők kettős gyilkossága (I.) Az 1940-es évek második fele, sajnos, tele van különböző, súlyos bűncselekményekkel. Mondani sem kell, hogy a háború utáni években az elszabadult ösztönök a gyors meggazdagodás vágya, a közállapotok meglehetős labilitása olyan helyzetet teremtettek, amelyek a bűnözőknek kedveztek. A bűnözési hullámmal szemben álltak a becsületes emberek. a rendőrség, amelynek korszerűségéről még nem beszélhetünk. Igaz, akkor már rendelkeztünk néhány alapvető technikai berendezéssel, a nyomozást segítő eszközzel. S hogy ezek az eszközök mennyire nélkülözhetetlenek a modern bűnüldözésben, arról egy bestiális kettős gyilkosság jut az eszembe, amelyet a Bácsalmás melletti Kunbaja-pusztán követtek el. Április volt, a föld már a tavasz leheletét küldte. A bácsalmási rendőrkapitányság ügyeletese éppen vacsorázod amikor erélyes kopogtatás vágta ketté a csendet. A rendőrjárőr érkezett visz- sza portyaútjáról. — Hadnagy bajtársi — tisztelgett a parancsnok, de hanglejtéséből az ügyeletes rosszat sejtett — Jelentem, gyilkosság történt a kunbajai tanyákon .., ........ A hol nem mindenkit vesznek fel Egy megyénkbeli üzem kiváltságos helyzetben van, ha azokra a gyárkapuk előtt felállított táblákra gondolunk, amelyek munkásfelvételt hirdetnek. A kivételes gyár a Bajai Finomposztó Vállalat bácsalmási üzeme. Itt több a jelentkező, mint ahány emberre pillanatnyilag szükségük lenne. gyökeresedett és ma már tarthatatlan szokásokhoz ragaszkodva továbbra sem vállal részt a mindennapi házi teendőkből, a feleség nem bírja el a megnövekvő terheket, a nyolc órai állandó munkát, a hetente változó műszakbeosztást — és végül kilép. Ilyen eset előfordult már Bácsalmáson. A szövőgéppel ismerkednek a lányok. (Pásztor Zoltán felvétele.) A telephely létrejötte a nagyközség iparosításával függ össze. A Szegedi Ruhagyáron kívül a Finomposztó foglalkoztatja a munkát kereső bácsalmási és környékbeli nők nagy részét. Az asszonyok a család jövedelmét, egészítik ki a keresetükkel, a fiatal lányok pedig az anyagi függetlenségük megteremtésének lehetőségét fedezik fel itt. A többségük megtalálja a számítását, bgr visszarettené- sekkel js jár az életformaváltozás. Ha a férj a megAz elhelyezkedés szándéka vezette nemrég a Finomposztó Vállalat bácsalmási telepére egy újabb asszony- és leánycsoportot. Miközben a műhely- csarnok szövőgépei mellett lépkedtek, a szemük akaratlanul tágabbra kerekedett. A gépek irtózatos hangerővel csattogtak a látogatók számára, hiszen legtöbbjük a mezőgazdaságban vagy otthon dolgozott eddig. Kunbajáról érkezett például Hornyák Katalin és Lakatos Mária: — Nagy a zaj, de majd megszokjuk — mondták, egy kicsit egymást. is biztatva. A rögtönzött tanakodás Baranyi Viktória gépe mellett folyt le. — Másfél hónapja dolgozom csak itt — említi a fiatal szövőnő. — Bácsalmáson lakom, s korábban két és fél évig Bajára, a vállalat központjába jártam be. örülök a lehetőségnek, hogy hazajöhettem. Igaz, most csak 1500 forint a havi keresetem, 400 forinttal kevesebb mint amennyit Baján kaptam. De Ígérik, hogy több lesz. A bácsalmási telepnek ezt az újabb, immár második szövőcsamokát tavaly építtette a vállalat. A termelőmunka ősszel kezdődött meg. Az idei első negyedévben további tíz szövőgép és egy ke- resztorsózó berendezés költözik ide. A bővülés 35 ember felvételét teszi lehetővé, amivel 310-re nő a létszám. Általában lányok és fiatalasszonyok jönnek a környező falvakból: Katymárról, Csikériá- ról, Tataházáról, Kunbajáról és Bácsszőlősről. — A jelentkezőket tájékoztatjuk a követelményekről, megmutatjuk az üzemet — magyarázza Tóth Árpád telepvezető. — Aki vállalja a munkát és nekünk sincs kifogásunk ellene, azt felvesszük. A tapasztalatok szerint az új emberek háromnegyed része tud beleilleszkedni a légkörbe. Ök nálunk maradnak. Az üzemegység életében az utóbbi hónapokban észrevehető átalakulás következett be. Megszigorították a munkafegyelmet. Amióta következetesen érvényesítik az ipari termeléssel együttjáró rendszabályokat, csökkennek a késések, kevesebb az igazolatlan távolmaradás, növekszik az ezervetések száma, javul a termelékenység. Az elért eredményekből természetesen továbbra sem engednek. Ennek egyik eszköze, hogy a legmegfelelőbbeknek Ígérkező jelentkezőket veszik fel, amivel másutt is követésre méltó példát szolgáltatnak. Sehol sem lenne szabad az újonnan belépőkkel szemben leszállítani a követelményeket. — „Kánaánt” teremtve így a „vándormadaraknak.” Mert bár a porták előtt táblák hirdetik a munkásfelvételt, a gyárkapun belül akadnak, akiknek a tevékenységét ésszerűbben lehetne hasznosítani. Ezáltal enyhülne az égető „munkaerőhiány.” Halász Ferenc Ha Tan, hát miért nincs? Néhány perc múlva ria- előzetes megállapítása sze- rer Miklósné halálát a nyadóztatták a gyilkossági cső- rint négy-hat napja követ- kára hurkolt kötél és a portot, a nyomozók elin- hették el. A feldúlt lakás tompa tárggyal fejére mért dúltak Scherer Miklós ta- arra engedett következtetni, ütések okozták. Ezeket a nyájába. A lakás ajtaja hogy a támadók rablási tárgyakat a helyszíni szemnyitva állt. de a nyomozók szándékkal jártak ott, de lén megtaláltuk: két kapa elsőként - az orvost enged- az ajtón nem fedezték fel volt, amelyek fokán emberi ték maguk elé. Megdöbben- erőszakos behatolás nyoma- vért mutatott ki a labora- tő látvány fogadta őket a it. A ház helyiségeiben fel- tóriumi vizsgálat. A másik ház kamrájában. Egy idő- forgatott ágynemű, összedo- érdekes adatot szintén az sebb, s egy fiatalabb nő bált ruhanemű, kiszaggatott orvosi vélemény adta. Sche- vérbefagyott holtteste he. szekrényajtók árulkodtak rer Anna halálát az agyba vert a padlón. Az áldoza- arról, hogy a tettes, vagy behatolt pisztolylövedék tok nyakára kötelet kötőt- tettesek értékesebb tárgyat okozta. A tetteseknek tehát tek, de a fejükön látható kerestek és vittek maguk- lőfegyverük is van, s a zúzódások, ütések arról ta- kai. nyomozásban ez új fordulanúskodtak, nemcsak fojto- rendőrtiszt összevetve ^ jelentett. Biztonsági gatták, de ütötték is őket. a látottakat, óvatos fogai- okokból leállítottuk a la- A holttestek átvizsgálásakor mazással a következő teó- kossági „nyomozást”, s hoz- az orvos az idősebb nő, rjat állította fel: „Több tét- zákezdtünk a bejelentések Scherer Miklósné össze- tesről lehet szó, hiszen a két tüzetes átvizsgálásához, görbült ujjai, valamint a ember kegyetlen megölése Minden a normálistól elté- nyakára kötözött kötél cső- ezt bizonyítja. Az áldoza- r° dolog gyanús a nyomo- mói közül erős szélű, hosz- tok ismerhették a gyiiko- z° előtt. Ezt korábbi mun- szú, fekete hajszálakat sze- sokat, vagy a házbeliek kánkból jól tudtuk, s ezért dett ki. irántuk gyanútlanok lehet- az apróságokra is felfigyel— Dulakodhatott tárna- ,te,k- mert beengedték őket a tünk, utánajártunk, ellendóival, — állapította meg ^kasba.” A/ e bejelentés fel_ .T?_,™frt ?_h.a!??Z.álak®t.taA®’? k„0ritk^!i.-^0nb^ hívta a figyelmünket egy utolsó erejével, tövestül még nem bizonyíték. Az családra, F. Terézre, lányára és annak fiatalkorú tépte ki, feltehetően a egész rendőri apparátust, gyilkos hajából. hogy° a^teUe^eke?1 kézreke- ” éves élettársára. A háA nyomozást vezető ren- r(tsJk Széleskörű nvomo romtagú csalad rendszere- dőrtiszt figyelmesen hall- zást indítottak olyan embe- sen tizletelt> élelmiszereket, gáttá a rendőrorvost, s arra reke kerestek akik T tZ sót’ zsírt árusított, főleg a gondolt, nem a hajszálak- nvavm2ot bírták ‘ismerő- tanyavllégban. Ismétlem, a kai kellene bíbelődni, ha- f feltehetően sok bejelentés közül ez is nem a tetteseket megtalál- ‘ vaiami fülül- mögött gyanús volt’ s ett°l sem „I. Ám , ***** mlnd„- Étié? a™ unkíhíj Térték gg» «<*keppen csak előre vihetik lakossá» segítségét zőfektol, nevezetesen a koza nyomozást. A holttestek 1 i„nl _____ellátást sértő bűncselek e lszállítása után hozzákezd- ern]ékszem Még ma is kellemesen hogy mény bizonyítását, de köziek az esetleges nyomok fel- mennyi „magánnyomozó” wLn(!By°" 6^!ÍSii/á' derítéséhez. Meglehetősen juttatott el hozzánk adató- k|^®zt?m a rablógyilkos- nehéz dolguk volt, mert a kát. Eközben megkaptuk a s a *"' gyilkosságot a rendőrorvos boncolás eredményét. Sehe- (Folytatása következik.) A címben rejlő ellentmondás mindmáig valóságos probléma, súlyos gond Soltvadkerten. Ami van és még sincs: az a vágóhíd, illetve húsfeldolgozó üzem. A tragikomikus az egészben az, hogy a község húsellátására tulajdonképpen minden szükséges kellék rendelkezésre áll. A Rákóczi Szakszövetkezetnek hizlaldája, a helybeli fogyasztási és értékesítő szövetkezetnek a feldolgozáshoz szükséges munkaeszközei, gépei vannak. Korszerű vágóhíddal is büszkélkedhetne a község, ha az folyamatosan üzemelne és nem állana az év jó részében kihasználatlanul. A lakosság húsellátásának megjavítása parancso- lóan követeli meg az adottságok összehangolását, szinkronba hozását. Jelenleg ugyanis a hét első napjaiban a töltelékáru jóformán hiánycikknek számít, mert a szállítójármű csak valamikor a hét közepén érkezik a községbe. A Rákóczi Szakszövetkezet vezetősége hajlandó a kooperációra, de a kezdeményezést az ÁFÉSZ-től, mint értékesítő szektortól várja. Az ÁFÉSZ — tudomásunk szerint — két másik közös gazdasággal folytat tárgyalásokat, és amelyiktől előnyösebb ajánlatot kap, azzal szerződik. Terveik szerint feltétlenül még ebben az évben húsüzemmé alakítják át a jelenlegi szikvíz-üzemüket. Azzal a gondolattal js foglalkoznak, hogy a szövetkezeti tagokkal is megállapodást kötnek hizlalásra. A Kiskőrösi Járási Tanács és a MÉSZÖV egyaránt támogatja ezeket a szándékokat. A hangsúly egyáltalán nem azon van, hogy végeredményben melyik termelő partnerrel lépnek majd egyezségre. A legfontosabb, hogy a többéves latolgatást, meditá- lást végre sürgős intézkedések, konkrét tettek váltsák fel, — Mindenképpen megcsináljuk! — fogadkoznak az ÁFÉSZ vezetői. Előlegezzük a bizalmat, hogy valóban aranyfedezete is van ennek a kijelentésnek. Egy viszont kétségtelen: Soltvadkertnek a húsellátásban inkább ma, mint holnap önellátóvá kell válnia. Sőt, az elképzelések még ezen is túl mennek. Az ÁFÉSZ a járás nagyobb községeinek hússal való ellátásában is segíteni akar. Reméljük, minderről nem sokáig kell már jövő időben szólni! J. T.