Petőfi Népe, 1970. január (25. évfolyam, 1-26. szám)
1970-01-08 / 6. szám
JVcpszánilálunk Mi icgadás, egy kissé meglepődött az a számláló- biztos, aki a napokban Kecskemét havas határában, a Katonatelep 15. számú tanyában járt. írta, írta a gyerekek nevét, az er- . re a célra kijelölt 12 rubrika már betelt, de még mindig nem akart véget érni a felsorolás. Mintha egy pillanatra bizonytalanná vált volna az összeíró tanár matematikai tudománya, amikor összeadta a József, Mária, János.... -okát. Az itt élő Valkai Pálné nem kevesebb mint tizenhat gyereket hozott a világra. Bizony csak úgy tudta pontosan megmondani a férj és feleség a születési dátumokat, hogy nagyon- nagyon megpróbáltak visz- szaemlékezni. A vége felé közeledő népszámlálás ideje alatt néhány meglepő dologgal találkozhattak a pedagógus összeírok. A Valkai família nem mindennapi tiszteletet ébresztő utódrekordja is szinte az elképzelhetetlen dolgok közé tartozik azok számára, akik legalább valamennyire ismerik a manapság épülő városi lakások méreteit... —halász— N a p x A R 1970. január 8, csütörtök Névnap: Gyöngyvér Napkelte: 7 óra 31 perc. Napnyugta: 16 óra 10 perc. Holdkelte: 8 óra 27 perc. Holdnyugta: 16 óra 43 perc. — Ritkaságszámba menő melléküzemágat — .iapán fúrj tenyészetet — alakított ki a szári Béke Termelőszövetkezet. Az átlagosan 12 dekás madárból készülő pecsenye a budapesti Mátyás-pince és a Berlin étterem étlapjának különlegessége. foszforban és B- vitaminban rendkívül gazdag, a tojása pedig a gyógyszeripar keresett alapanyaga. Kilónként 95 forintért vásárolják a japán fürjet a vendéglők. írók, költők Bócs megyéről Szülőföldem Bács-Kiskun címmel antológiát ad ki a Katona József megyei Könyvtár, amely negyven klasszikus és mai író, költő Bács megyéről szóló írását tartalmazza. A felszabadulás 25. évfordulójára 2000 példányban megjelenő kötet anyagát Fenyvessyné Góhér Anna és Joós Ferenc szerkesztette, Madarász László előszava vezeti be. HlD A SZAVA FELETT — Jelentősen megnövekedett Kecskeméten a 132, sz. rádióvillamossági bolt forgalma. Míg 1968-ban mintegy 24 millió forintot forgalmaztak. addig 1969-ben ez a szám 29 millióra emel- ' kedett. Keresettek voltak a tv-készülékek. lemezjátszók és magnók, ezekből azonban nem mindig volt elegendő. Az érdeklődést mutatja. hogy az év utolsó napjaiban érkezett mintegy 25 darab kazettás magnó szinte órák alat’t fogyott el. Moziműsor Január 8.: KECSKEMÉT VÁROSI MY FAIR LADY I—II. — Dupla helyárú! Napi kőt előadás KECSKEMÉT ÁRPÁD MY FAIR LADY I—II. — Dupla helyárú! Napi két előadás Szarvasi ktsz gyártja a villanyvasalókat Kizárólagos jogot kapott a villanyvasalók gyártására a Szarvasi Vas- és Fémipari Ktsz. A jövőben az országban egyedül itt készítik a kisebb-nagyobb méretű, hőfokszabályozós és hagyományos háztartási, illetve szabász vasalókat. A ktsz „vasaló családjának” „ öt tagja ván. Ezekből az ' UJ, MODERN sütőidén együttesen mintegy üzem és irodaház tervei félmilliót készítenek, 150 készülnek a Bács megyei millió forint értékben. A Tervező Vállalatnál. A ________ v asalok egyharmada kül- mintegy lq millió forint mőrtermesztésre készülnek földön kerül forgalomba, költségű új létesítmény a megye zöldségtermelő Csehszlovákiába például Kecskeméten, a Hunyadi- gazdaságaiban. A palánta„Gazellának” nevezték el ezt a Száva folyó felett kecs diák nevezték el így, és a név jól érzékelteti, hogy a 1505 másikig egyetlen ívben áthaladó híd esztétikailag is szép „Gazella” a jugoszláv fővárosba tartó autóút betorkolása, szerint a hidat 1971-ben adják át a forgalomnak. Vetnek az üvegházakban .Korai szántóföldi pri150 000-et szállítanak. városban kap helyet. Képtávírón érkezett nevelő házakban megkezdődött a magvetés, a palántanevelés A tervek szerint több mint 10 millió növényt nevelnek a kora tavaszi ültetésre, primőrtermesztésre. — A DDT növényvédő- szer betiltását szorgalmazza a Világegészségügyi Szervezet. Az amerikai tudósok attól tartanak, hogy ezzel a rovarirtószerrel kezelt élelmiszérfogyasztás rák-, máj-, sőt örökölhető károsodásokat idézhet elő az emberi szervezetben.. — A dunapataji tájmúzeum tízéves fennállása alatt értékes gyűjteményre' tett szert, az évszázados parasztházban már Az új hatalmas Boeing 747-es gépek fogadására bővítik n®m férnek el a tárgyi em- Panzs OHy repülőteret. Az uj egysegeknek közvetlen ^ Házban hecsatlakozásuk van a repülőtér főépületéhez. lyezték el az írásos dokumentumgyűjteményeket. lsen átívelő hidat. A belgrá- méter hosszú, egyik parttól a látvány. A 27 méter széles nyugati bejárata lesz. A tervek (Foto: Tanjug — MTI—KS) — Rövidesen mintegy 60 mázsa equadori banán érkezik a megyébe, s csaknem 35 mázsa Kecskemétre, az Élelmiszer- és Vegyiáru nagykereskedelmi Vállalat kecskeméti fiókjának tájékoztatása szerint. Szünidei program A kisdobosok részére ba_ ba-szépségversenyt tartanak a kecskeméti úttörőházban január 9-én, pénteken délután 3 órai kezdettel. Az első három helyezettet természetesen dí_ jazzák. Ezzel a ' kedves programmal is a téli szünidei napokat kívánja még színesebbé tenni az úttörőház. — Folyamatosan helyezik üzembe a tőiásf eldolgozó gépeket a Baromfiipari Országos Vállalat kecskeméti gyáregységében, ahol a rekonstrukció során elkészült a ’ modern tojásfeldolgozó üzem. Az úi munkacsarnokban évente több mint 100 millió tojást dolgoznak majd fel a hazai, külföldi kereskedelem részére. — Növekedett a Kecskeméti Centrum. Aruház és két egységének, a Kiskunfélegyházi Centrum Áruháznak, valamint a Kecskeméti Egyenruházati és Sportszer-bojtnak a forgalma. Az 1968. évi 204 és fél millióval szemben 1969-ben mintegy 218 millió forintot forgalmaztak. EMLÉKEZZÜNK BOROMISZA TIBOR Festőművész. Bácsalmáson született 1880-ban. Fe- renczy Károly tanítványa volt. Egyik kedvelt témája a Hortobágy és a pásztorok élete. Az Eke című lapot ő alapította. Pontosan 10 évvel ezelőtt, 1960. január 8-án halt meg. CSABAI GÉZA Orvos. Haladó gondolko- zású közéleti ember, a kecskeméti közegészségügy harcosa. Fertőtlenítő intézetet, csecsemővédő otthont szervezett, sürgette az egészséges munkáslakások építését. Kecskeméten született 1860-ban, és ugyanitt halt meg, 1941. január 8-án. FÉNYI GYULA Csillagász. — Sopronban született 1845. január 8-án. Külföldi egyetemeken tanult, majd jezsuita tanár lett. 1886—1913 kövóu a < locsai Haynald-obszervató- rium igazgatója. A Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. Fő kutatási területe a Nap légkörének fizikája volt. Szerkesztette a „Haynald Obszervatórium Közleményei” című sorozatot. Főművei: A napon észlelt' jelenségek természete és A nap légköri fizikája. 1927. december 21-én halt meg Kalocsán. A Vöröskereszt közleménye A Magyar Vöröskereszt vezetősége kéri azokat, akik a Nemzeti Segélyakcióban részt vettek, hogy rövid írásban ismertessék akkori j tevékenységüket, azt, hogy kikkel álltak személyesen kapcsolatban, mi a mostani munkájuk, címük. A ljevelet küldjék a Családi Lap szerkesztőségéhez (Budapest, V. kerület, Arany Jáno6 utca 31.), illetve j a Magyar Vöröskereszt ínegyei vagy budapesti kerületi szervezeteinek cfmére. A borítékra írják rá: Nemzeti Segély. ft •V Várható időjárás ma estig: erősen felhős, párás, egy-két helyen ködös idő. Többfelé havazás, keleten még havas eső, mérsékelt, időnként megélénkülő északi, északkeleti szél. Hófúvások. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0—mínusz 5, legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 1—mínusz 3 fok között. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: január 6-án a középhömérsék- let 1,9, (az 50 éves átlag mínusz 1,3), a legmagasabb hőmérséklet 6 Celsius-fok. Csapadék 0,3 igm. Január 7-én a reggel 7 órakor mért hőmérséklet 0,4, a délután 1 órakor mért hőmérséklet 0,7. a legalacsonyabb hőmérséklet 0,4 Celsius-fok volt. Megkezdődlek az 1970. éri BNV előkészületei Megnyílt a bolgár műszaki hét A Technika Házában szerdán ünnepélyes külsőségek között nyitotta meg a bolgár műszaki hetet Kiss Árpád miniszter, az országos műszaki fejlesztési bizottság elnöke és Ivan Popov professzor, a hazánkba érkezett bolgár Továbbra is békeharcosok tüntetése övezi Agnew ame- kormányküldöttség veze- tikai alelnök ázsiai körútját. Ez a felvétel az afgaiiisz- tője, a BKP Politikai Bi- tání Kabulban készült, ahol Agnew érkezésekor ugyan- zottságának tagja, akadé- csak nagyszabású tüntetés zajlott le az alelnok es országos tudománv és mű- aí USA .vietnami politikája ellen. szaki fejlesztési állami bi(Telefoto —AP—MTI—KS) zottság elnöke. Az ünnepségen részt vett a hazai gazdasági, tudományos és társadalmi élet számos vezetője. Szerdán délután megkezdődött a műszaki hét tudományos programja; három előadást tartottak a bolgár tudósok. Január 16- ig, a műszaki hét befejezéséig több mint 40 előadást tartanak — Budapesten és hét vidéki városban — a baráti ország műszaki és tudományos eredményeiről. A HUNGEXPO magyar külkereskedelmi vásár- és propagandairoda sokrétű tevékenységéről ez évi programjáról tájékoztatta szerdán a sajtó képviselőit Droppa Gusztáv vezérigazgató. Elmondotta, hogy a HUNGEXPO hazai és külföldi rendezvényeit tavaly 10 millióan tekintették meg. Legfontosabb rendezvénye ebben az évben is a május 22-től június 1-ig tartó Budapesti Nemzetközi Vásár lesz, amelyre a tavalyival azonos számban jelentkeztek a külföldiek. A legnagyobb kiállítási területeket a lengyel, a szovjet és az NDK-beli vállalatok foglalták el. Első alkalommal vesznek részt a BNV-n török és pakisztáni kereskedők. Képviselteti magát többek között Anglia, Franciaország, az NSZK, Olaszország, Svájc és az Amerikai Egyesült Államok. A hazai kiállítók jelentkezése még nem zárult le, a múlt év végéig 370 volt a jelentkezők száma, s úgy számítják, hogy ezúttal is a tavalyihoz hasonlóan' hozzávetőleg ezer magyar vállalat mutatja majd be árukínálatát. A Budapesti Őszi Vásárt szeptember 11—21 között rendezik. A két nagyszabású tavaszi és őszi vásár időpontján kívül is fokozottabban kihasználják a vásárváros területét, pavilonjait. Itt rendezik meg áprilisban a Műanyagok a mezőgazdaságban című kiállítást, szeptemberben az „Autofnatizálás 1970.” elnevezésű szakkiállítást és , konferenciát, októberben pedig „Rádió- és televíziótechnikai szalon 1970” címen kerül sor nagyszabású szakmai találkozóra. Méteres vadmacska A Drávamenti erdők réme volt egy hatalmas vadmacska, amely valósággal megtizedelte a terület szelíd vadállományát. Nemcsak apróvadak estek zsákmányául, hanem megtámadta az őzgidákat is. Fáról vetette magát rájuk, földre döntötte őket és elharapta a torkukat. Az öreg, ravasz kandúrnak mindeddig sikerült félrevezetni az üldöző vadászokat, ám a legutóbbi vaddisznóhajtáson gyűrűbe került. Egy vizsla felfedezte, mire a vad felhúzódott egy magas fára és itt érte a vadász halálos lövése. A rendkívül fejlett ragadozó hossza 105 centiméter, a súlya pedig majdnem nyolc! és félkiló volt. Szép szürke, keresztcsíkozású szőrméjéből szőnyeg lesz. A vadászok kutatnak a párja után. PETŐFI NEPE - A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottsága es a megyei tanác9 t.pja. — Főszerkesztő: F Töth Pal. — Kiadja a Bács Kiskun meg>ei t-ackiaao vauaiat. * — Felelős kladő: dr Mezei István igazgató. - Szerkesztőség: Kecskemet varos! Tanácshaz. — Szerkesztőségi telefonközpont: Z6-I9 25 16 Szerkesztő bizottság: 19-38 — Kiadontvaial: Kecskemet, , Szabadság tél Wa. Telefoni 13*09, — Terjeszti a Magyar Posta — Eiouzetneto: a helyt postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési ülj egy hónapra] 20,— forint, Bács-Kiskun megyei Nyomda V, Kecskemét, Telefont U-8S. — Index: 25 065