Petőfi Népe, 1970. január (25. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-31 / 26. szám

Z. oldal 1970, Január 31, szombat Közlemény Kádár fános és Fock (enő NDK-beli látogatásáról (Folytatás az 1. oldalról.) hatékonyságának növelése szempontjából fontos fel­adat a gazdasági kapcso­latok bővítése, így az 1971 —75-ös időszak népgazda­sági terveinek egyeztetése, a termelési és a tudomá­nyos együttműködés fej­lesztése, valamint a ta­pasztalatok állandó kölcsö­nös cseréje. A nemzetközi kérdések­ről folytatott eszmecserék során a két testvérpárt, a két állam vezetői hangoz­tatták a szocialista közös­ség egysége erösitesenek fontosságát a marxizmus— leninizmus, a szocialista internacionalizmus elvei alapján. A felek meghatá­rozó jelentőséget tulajdo­nítanak a Szovjetunióval való szilárd szövetségük­nek, a Varsói Szerződés Szervezete további tökéle­tesítésének, a KGST XX11I. rendkívüli ülésén elfoga­dott határozatok megvaló­sításának. Az európai helyzetet vizsgálva, aláhúzták az európai szocialista orszá­gok párt- és állami vezetői 1969. december 3—4-i moszkvai tanácskozásának jelentőségét. E tanácskozás megállapodásának szelle­mében megerősítették: to­vábbra is kitartóan arra törekednek, hogy Európa földjein a békés egymás mellett élés a különböző társadalmi rendszerű euró­pai államok kapcsolatai­nak egyetemes normájává váljék. Elégedetten állapí­tották meg, hogy Európa népei egyre jobban felis­merik az európai bizton­sági konferencia mielőbbi megtartásának szükséges­ségét. Hangsúlyozták, ké­szek további lépéseket ten­ni annak sikeres előkészí­tése érdekében. A felek megerősítették álláspontjukat, amely sze­rint az európai béke és biztonság érdekei megkö­vetelik, hogy a Német társaság és a Nemet Szö­vetségi Köztársaság egyen­jogú kapcsolatai felvétele tárgyában terjesztett elő, a két német állam közötti kapcsolatok rendezésének reális alapja. A két testvérpárt és testvéri ország képviselői mély felháborodással álla­pították meg, hogy az Egyesült Államok konokul folytatja a vietnami nép elleni barbár, agresszív háborúját. Változatlan szó. lidaritásukrói, további tá­mogatásukról biztosítják a hős vietnami népet. Alá­húzták, hogy a vietnami kérdés megoldásának útja az idegen csapatok feltétel nélküli, haladéktalan kivo­nása és a dél-vietnami koalíciós kormány megala­kítása. A felek elítélik Izraelnek az arab országok ellen az utóbbi időben fokozódó agresszív cselekedeteit. A hat szocialista ország párt­ja központi bizottságának és kormányának 1969. no­vember 27-i nyilatkozatá­val összhangban, megerő­sítik szolidaritásukat az arab országok népeivel és támogatják a Palesztinái arab nép törvényes jogait. Ismételten aláhúzzák, hogy a közel-keleti kérdés po­litikai rendezése megköve­teli a Biztonsági Tanács 1967. november 23-i hatá­rozatának következetes végrehajtását. A kommunista és mun­káspártok 1969. júliusi moszkvai tanácskozásának jelentőségét hangsúlyoz­va, a Magyar Szocialista Munkáspárt és a Német Munkáspárt Központi Bi­zottsága és a magyar for­radalmi munkás-paraszt kormány nevében Kádár János és Fock Jenő baráti látogatásra hívta a Ma­gyar Népköztársaságba Walter Ulbricht és Willi Stoph elvtársakat. Walter Ulbricht és Willi Stoph a meghívást köszönettel el­fogadta. Berlin 1970. január 30. Jugoszlávia ratílikália az atommmpá- egyezményt A Jugoszláv Szövetségi Végrehajtó Tanács (kor­mány) elhatározta, napi­rendre tűzi az atomsorom- pó-egyezmény ratifikálását. A jugoszláv kormány a kö. vetkező ülésen tárgyalja meg a ratifikálásra vonat­kozó javaslatot. (MTI) Brandt látogatása Párizsban Francia—NDK gazdasági egyezmény Lehel Miklós, az MTI tudósítója jelenti: Willy Brandt nyugatné­met kancellár péntek dél­előtt Párizsba érkezett. Az NSZK kancellárja megér­kezése után azonnal az Elysée-palotába sietett, ahol megkezdte kétnapos meg­Új szakasz kezdete Izrael a háború kiterjesztésére készül Szocialista Egységpárt ve- i madásait.” KAIRÓ (MTI) Mohamed Heikal, az A1 Ahram című kairói lap fő- szerkesztője szokásos pén­teki kommentárjában han­got ad annak a véleményé­nek. hogy Izrael legutóbbi támadásai Kairó közvetlen környéke ellen „csupán a kezdetet jelentik.” Izrael azzal a céllal vásárolt ame­rikai Phantom típusú re­pülőgépeket, hogy az egyip­tomi hátországban levő stratégiai célpontok ellen használja fel őket. Csupán Egyiptomban vannak olyan célpontok az ország belte­rületén, amelyeknek táma­dásához Phantom típusú gépekre van szükség. Iz­raelnek eddig 24 ilyen gé­pe van. februártól augusz­tusig pedig újabb 24 Phan- tomot kap. „Az úi gépek érkezésével számíthatunk arra. hogy az ellenség kiterjeszti légitá­zetői aláhúzták, hogy a jövőben is e tanácskozás határozatainak realizálásán fognak munkálkodni. En­nek keretében a két párt fejleszti hagyományos együttműködését és tapasz­talatcseréjét a szocialista társadalom építésének kér­déseiben, elsősorban a tu­Szövetségi Köztársaság és I dományos vezetés, az ideo­lógia és a kultúra terüle­tén. A két testvérpárt méltó­képpen készül Lenin 100. születésnapjának megün­a többi kapitalista állam, a nemzetközi jog alapján, létesítsen egyenjogú kap­csolatokat a Német De­mokratikus Köztársasággal. Az európai biztonság el- ncplésére. Ezt a nagy év­engedhetetlen követelmé­nye a fennálló európai ha­tárok, különösen a két né­met állam közötti állam­határ és az Odera—Neisse határ elismerése. Az euró­pai egyhülés érdekei meg­követelik, hogy a Német Szövetségi Köztársaság ra­tifikálja az atomsorompó- szerződést, mondjon le az önálló politikai egységet képező Nyugat-Berlinnel kapcsolatos jogtalan igé­nyéről és ismerje el a müncheni egyezmény kez­dettől fogva való érvény­telenségét. A felek meggyőződése szerint a Német Demokra­tikus Köztársaság szerző­déstervezete, amelyet a Német Demokratikus Köz­fordulót Lenin tanításainak szellemében, szocialista társadalmi rendszerük to­vábbi erősítésére, a mar­xista—leninista pártok egy- beforrottságának szilárdí­tására, valamennyi anti- imperialista erő összefogá­sának növelésére kívánják felhasználni. A szívélyes, elvtársi megbeszélések a nézetek azonosságát tanúsították valamennyi megtárgyalt kérdésben. A két testvér­párt, a két szocialista or­szág vezetőinek tanácsko­zása pártjaik, kormányaik, népeik barátságának és együttműködésének erősö­dését, a szocializmus és a béke ügyét szolgálta. A Magyar Szocialista Kulturális együttműködés WASHINGTON (MTI) A washingtoni külügy­minisztériumban pénteken szovjet—amerikai tárgya­lások kezdődtek a két or­szág kulturális kapcsola­tairól. A tárgyalások célja az 1969. december 31-én le­járt szovjet—amerikai kul­turális, tudományos, mű­szaki és oktatásügyi egyez­mény megújítása, illetve új egyezmény megkötése. A tárgyaláson részt vevő szov­jet küldöttséget Nyikolaj Lunykov, a szovjet kül­ügyminisztérium kulturális ügyekkel foglalkozó főosz­tályvezetője, az amerikai delegációt Martin J. Hillen, branc, az amerikai kül­ügyminisztérium európai ügyekkel foglalkozó állam­titkára vezeti. Izraelnek ezenkívül je­lenleg 150 helikoptere van, s ezek számát a közeljövő­ben szeretné megkétszerez­ni. Ily módon hamarosan képes lesz arra, hogy heli­kopterekkel egy egész dan­dárt — háromezer katonát — szállítson bármely tér­ségbe. s esetleg még ugyan­azon a napon evakuálja őket. Heikal elemzése szerint Izrael azért kényszerült lé­gi tevékenységének eszkalá­ciójára, mert 1969 végére .Stratégiai problémával” ta­lálta szemben magát. Az 1967-es háborúban aratott győzelme után ugyanis még választhatott a közül a két lehetőség közül, hogy vagy átkel a Szuezi-csatornán, és megtámadja az egyiptomi hadsereget, vagy pedig nagy hadsereget épít ki a Sinai- félszigeten egy esetleges egyiptomi támadás elhárí­tására. Izrael a sinai erő­I dítmények kiépítését — az úgynevezett Bar Lev vonal létrehozását — választotta, hogy ily módon elhalásszon vagy megnehezítsem minden lehetséges egyiptomi tá­madást. TEL AVIV Izraeli szuperszónikus re­pülőgépek helyi idő szerint valamivel éjfél után ismét szándékosan előidézett hangrobbanásokkal zavar­ták meg a szlriai városok nyugalmát. A csütörtök dél­után Haifa izraeli kikötő­város fölé berepült szíriai gép akciójára válaszolva az izraeli légierő Damaszkusz, Aleppo és Latakia szíriai városok lakosságát zaklatta. Megfigyelők szerint Iz­rael így akarja „elrettente­ni” Szíriát a légiterének megsértését célzó további kísérletektől. Tény ugyanis, hogy a csütörtök délutáni akció során az 1967-es há­ború óta először fordult elő. hogy az arab légierő egy gépe izraeli város fölé ju­tott. (Reuten KAIRÓ Egy kairól katonai szóvi­vő közölte, hogy az izraeli légierő csütörtöki támadása következtében. amelynek során az egyiptomi olajtár­saságnak a Szuezi-csatoma térségében levő üzemeit bombázták, egy polgári sze­mély meghalt, 11-en pedig megsebesültek. A szóvivő szerint a támadás károkat okozott a társaság üzemei­ben. ezek mértékéről azon­ban nem tett említést. A támadó izraeli gépe­ket az erős légvédelmi tűz visszafordulásra kényszerí­tette. (API BE.TRŰT Libanoni sajtójelentések szerint Izrael a „hangrob­banás-háborút” Libanonra is kiterjesztette. Az Al-Ha- iat napilap arról számolt be, hogy egy repülőgép. „amelynek felségjelét nem sikerült megállapítani”, csütörtökön a délutáni órák­ban mélyrepülésben elha­ladt a déli Tyr város fö­lött, átlépte a hanghatárt, és ennek következtében hangrobbanás lépett fel, amely megreszkettette az ablakokat és rémületet kel­tett a lakosság körében. Egy másik bejrúti lap, az Al-Nahar. pénteken arról tájékoztatott, hogy nem egy, hanem két izraeli repülő­gép sértette meg az ország légiterét csütörtökön dél­után. (UPI) beszéléseinek sorozatát, Georges Pompidou francia köztársasági elnökkel. Ez az első hivatalos találkozó kö­zöttük. A találkozóra az 1963-ban aláírt, francia— nyugatnémet együttműkö­dési szerződés értelmében kerül sor. A francia—nyugatnémet megbeszéléseknek, a szoká­soknak megfelelően, ezúttal sincs előre szigorúan megál­lapított napirendje. A fran­cia fővárosban azonban úgy vélik, hogy a Közös Piac problémái és a kelet—nyu­gati kapcsolatok állnak majd a kancellár és a köz­társasági elnök megbeszé­léseinek a középpontjában a kétoldalú gazdasági együttműködés problémái mellett. • A nyugatnémet kancellár Párizsba érkezésének elő­estéjén öt évre szóló fran­cia—NDK gazdasági egyez­ményt írtak alá a francia fővárosban. Az egyezmény értelmében 1974-ig megkét­szereződik a kereskedelmi forgalom Franciaország és az NDK között. Orgyilkosok egyenruhában A segítőtársak is bűnösek NEW YORK (MTI) A Biztonsági Tanács csü­törtök esti ülésén folytat­ta a namibiai kérdés meg­vitatását. A felszólalók egyöntetűen hangsúlyoz­zák, hogy a Dél-afrikai Köztársaság, amikor sem­mibe veszi az ENSZ-hatá- rozatait, nyíltan szembe­száll a világszervezettel, s veszélyezteti a békét és a nemzetközi biztonságot is. Pretoria azonban soha nem mert volna szembe­szegülni a Biztonsági Ta­náccsal, és a világszerve­zettel, ha önmagára lett volna utalva. Namibiai gyarmatosító fajüldöző po. litikáját azonban az Egye- _ sült Államok, Anglia az megszüntetését, NSZK és más nyugati ál­lamok politikai, gazdasági és katonai támogatására alapozhatja. Jakov Malik szovjet kül­dött felszólalásában ugyan­csak hangsúlyozta, hogy a namibiai kérdés megvitatá­sakor nemcsak a dél-afri­kai fajgyűlölőkre kell for­dítani a figyelmet, hanem segítőtársaikra és védnöke­ikre is. A Biztonsági Tanácsnak komolyan és szigorúan kö­vetelni kell a nyugati ha­talmaktól a dél-afrikai rendszer erkölcsi, politi­kai, gazdasági és katonai LAPJAINK hasábjain a közelmúltban gyakran sze­repelt az Egyesült Álla­mok hadseregének maffiá­ja, a „Zöld sapkások”, ahogy ők nevezik a „Green Berets”-ek rémtet­tei. Az Egyesült Államok e különleges alakulata ál­talában Speciál Forces né­ven ismeretes, amely ugyan névleg a hadsereg­hez tartozik, de amelyet valójában a CIA irányít és fizet. Tömegesein először Viet­namban foglalkoztatták őket. Ez időszakban Diem, a korrupt diktátor, alig tud már védekezni a ha­zafiak ellen. Felhasználá­suk tehát arra az időszak­ra esik, amikor egy-egy dél-vietnami egység már hetenként áll át a parti­zánokhoz. Felismerik, hogy a dél-vietnami hadsereg nem sokat ér, ezért a he­gyi lakókból zsoldosokat toboroznak, s ez a 40 000 fő képezi gyalogságukat. Ezek ingyen szállást és el­látást, valamint fejenként és havonta 45 dollárt kap­nak. A zöldsapkásak 1965-ig alapjában ellenőrzés nél­kül és önállóan működtek, mint a dél-vietnami csa­patok „tanácsadói.” Egysé­geik mindig visszatetszést szültek a reguláris hadse­reg tisztjeinek szemében. Ezek lenézték a zöldsap­kások magatartását, per­sze nem az orgyilkosságok­ért, hanem mert fittyet hánynak az előírásokra, s tiszteletlenek elöljáróik­kal. A ZÖLDSAPKÁSOK ma többnyire a dél-vietnami területen levő 80 megerő­sített táborból és számos zsai határtól. Ez két erő­dítménygyűrűből áll, j., -, A belső gyűrűben három szá­zadnyi segélycsapat állo­másozik. Ezek közül az egyik dél-vietnamiakból, a másik kettő a már emlí­tett zsoldosokból áll. A belső gyűrűben él a zöld ördögök egy alapegysé­ge, ahogyan ők nevezik A-team-je. Egy ilyen egy­ség 12 ember. Fegyver- és robbantás szakértőik, egészségügyiek, illetve a pszichológiai hadviselés szakemberei. A tábor név­leges parancsnoka a dél- vietnami Special Forces, egy százados. Ez azonban csak udvarias gesztus, ugyanis a tábor 400 főnyi állományának valódi ura egy 28 éves amerikai szá­zados. Rövid jellemzés két ti­pikus zöldsapkásróL A már említett amerikai tábor 28 éves századosa Earl Mac­Millan, a Green Berets ti­pikus képviselője. Ejtőer­nyős ugró, egyformán jól beszéli a kongói és a viet­nami nyelvet. Amikor az Egyesült Államokban egy jó állást kapott, kilépett az állományból. De nem tu­dott beleilleszkedni a civil életbe és egy év múlva visszatért Vietnamba. Rouse hadnagy fegyver­szakértő és orvos már har­madszor van Vietnamban, a Silver Star és a Purple Heart érdemérmeket fel­tehetően nem gyógyító munkájáért kapta. MINDEN Green Berets táborban egy tábla látha­tó, amolyan tízparancsolat féle, ez pontokba foglalja miért „jó katona” a Green Berets. Ügy látszik a Gre­en Berets különös logiká­jú, magukszabta törvényei Laoszban levő dzsungel­erődítményekből folytatják I szerint, a jó katona és a támogatásának és a vele j hadműveleteiket. Egy ilyen I szakképzett orgyilkos egyet való együttműködésnek a tábor a Loc Ninh-i tábor j jelent, 112 kilométerre a karnbod- I (S. A.)

Next

/
Thumbnails
Contents