Petőfi Népe, 1970. január (25. évfolyam, 1-26. szám)
1970-01-25 / 21. szám
Falu — műveltség — fiatalság 1I> ODf \ LO/i/% Rudnai Gábor: Hollóének Holló száll a száraz ágra, peng a csend, ha leng a szárnya, szinte karcol árvasága. Csőre nyitva, mintha szólna, istent, embert káromolna, még rekedten is dalolna. Székely Dezső: Táncol a hó Köddel megrakott tornyos esték, világjáró tél hajók, ti hozzátok, mint drága selymet, földünkre a hótakarót; a tűlevelű erdei csönd vasárnapi fenyőszagát; a reményt, mire leborulnak árvák, özvegy édesanyák; a jég ábrándos rézkarcait: pálmát, alvó ezüst mesét, s a némaságra ítélt fáknak zúzmarát, a tél ékszerét... De jó ilyenkor hazatérni hófűvásos mély utakon, hol a cserjésben kopott gyásszal gubbaszt a szárnyas unalom. De jó ilyenkor fázós ujjal kopogtatni egy ablakot; s hogy szívenüt a fösvény válasz: „FérjhezmentT’ Vagy: „Elutazott!” S jönnek a lomha, ködös esték, éjbevesző téli hajók... Táncol a hó és betyár szél fúj emlékednek takaródét. A munka és a sport mellett a népművelés az a terület, melyen a fiatalok leginkább számot adhatnak önképzésük eredményeiről, ott bontakoztathatják ki a legszínesebben tehetségüket, a népművelés kínálta lehetőségek segítenek legjobban egyéniségük tudatos és harmonikus alakításában. Vajon, mennyire él ifjúságunk ezzel a lehetőségekkel? A Művelődésügyi Minisztérium a közelmúltban az ország két megyéjében és Budapest két kerületében megvizsgálta, milyen szerepük van a közművelődési intézményeknek az ifjúság — különösen a munkás- és parasztfiatalok — művelődésében, nevelésében, szabad idejük kulturált eltöltésében. Bár az adatgyűjtés során többnyire reprezentatív módszerek fölhasználására kellett szorítkozniok, a munka tanulságai jobbára országos érvényűnek tekinthetők, mivel a vizsgált területeken összesen 220 ezer fiatal él, a másfél millió KISZ-korosztálybeli fiú és leány jelentékeny hányada. Az adatgyűjtők első figyelmét keltő megállapítása, hogy a vizsgált művelődési othonok látogatóinak száma egy év alatt több mint 6 millió volt s a látogatók tömegének kétharmada a fiatalok közül került ki. Az adatok analizálása azonban már nem ad ilyen egyértelműen pozitív képet. Viszonylag kevés fiatal látogatja rendszeresen a művelődési otthonokat. Háromnegyed részük főként a táncmulatságok résztvevőjeként javítja a statisztikát. Nem kevés az olyan fiatal, aki egyáltalán el sem jut e művelődési intézményekbe. A két megye ismeretterjesztő szakköreiben összesen 3500 KISZ-korosztálybeli tevékenykedik, a két fővárosi kerület szakköreiben összesen 3000. Viszonylag kevés e területeken a műszaki-technikai szakkör^ Öntevékenység Nem célom, hogy e vizsgálat adatainak mindegyikét megismertessem az olvasóval. Bár föltétien figyelmet érdemelne az ifjúsági klubok mind sűrűbb hálózata, a fiatalok honismereti propaganda tevékenysége vagy az ifjúsági akadémiák vitái. Inkább néhány mondatot inost már személyes tapasztalataim alapján az ifjúság művelődési tevékenységének egy-két vonásáról! Ügy tűnik: ahol nagyobb a szükség, ott nagyobb a buzgalom is. A városi élet több szórakozást, önművelési lehetőséget biztosít, mint a falu jelen adottságai. Falun nagyobb igény van ifjúsági klubokra. Jártán a tanyavilágban olyan ifjúsági klubban, ahol egy tsz- iparosfiú vezetésével eleven szellemi élet alakult ki hanglemez-bemutatókkal, helyismereti vetélkedőkkel, a tsz belső problémáinak megvitatásával, közös színházlátogatással, egészen az ifjúság sajátos kérdéseinek ankétszerű megtárgyalásáig. Általában kevésnek taláSzáraz törzsön száraz ágak... i"klyan vagyok én, mint a száraz fa. Csak ténfer- gek, de magam sem tudom, hogy mivégre létezem még. Most is, mikor hazajöttem már sötétedett. Begyújtottam a kályhába, neki támasztottam a hátam, hogy majd melegszem egy kicsit, de nem lehet. Látja, még most sem lehet pihenni, pedig már a hetvenne- gyediket élem. Persze, az ember nem bújhat elevenen a föld alá, dolgozni muszáj. Most is a dologból jöttem. Egész nap kint ácsorog- tam a hideg betonon, de csak tizenöt forintot kerestem. Ilyenkor, télidőben nem kifizetődő a kerékpárőrzés. Viszont ha most nem csinálom, elveszik tőlem és akkor nyáron se lesz semmi munkám. Pedig olyankor sokan járnak biciklivel és jobban fizet az őrzés. Volt olyan nap tavaly is, hogy hetven forintot hoztam haza. Itt a sarki kocsmában vettem két liter bort, aztán szép lassan elszopogattam a konyhámban. Valami bajt csinálhattam, mert másnap azt mondja a szomszédasszony, hogy Pista bácsi, ne az eszét igya meg, hanem csak a bort. Jó mondás, mi? Az az igazság, hogy én a bort mindig szerettem. Máig is sokat gondolkozom azon, hogy a feleségem miért tűrte ezt negyvenkét éven át. Annyit éltünk együtt, de soha nem szólt nekem egy szót se, hogy István, ne igyál annyit, vagy hova lett a kereseted, meg ilyenek. Tudja, én is úgy vagyok, hogy csak most kesergek már, amikor meghalt az asszony. Jobban meg kellett volna becsülni, szeretni, tisztelni, gyengédnek lenni hozzá. Ehelyett csak gorombáskod- tam, fölényes voltam és éreztettem vele, hogy én hozom a pénzt a házhoz. Ö mit tehetett szegény? Ott volt neki az öt gyerek, hova lehetett volna azoktól. Napkeltétől napnyugtáig, meg még tovább is csak azt csinálta, hogy ajnározta, etette, ellátta az apróságokat. És mi lett a vége? ö meghalt már öt éve, én meg úgy vagyok itt a világban, mint a száraz törzsön a száraz ágak. Gyerekeim szétszéledve a világban. Az egyik, a Gyurka, az minden karácsonyra ír egy lapot Ausztráliából, mert oda disszidált ötvenhatban. Mindig írja, hogy vigyázzak magamra, sok boldogságot, erőt, egészséget, meg ilyenek. Ha tudnám a címet, már vissza küldtem volna neki. Persze a többi ínég ennyit se tesz, pedig közelebb vannak. Jólesne néha, ha betekintenének rám, hogy mit csinál fater, van-e tüzelője, felvarrok egy gombot, ki- söprögetek... De hónapok, évek peregnek el, amíg egy-egy véletlenül rám nyitja az ajtót Még leginkább a szomszédasszony törődik velem. Ha itthon vagyok, napjában kétszer is átszalad. Na, Pista bácsi, hoztam egy kis befőttet, itt ez az alma, összerakom az ágyat. Szóval, jó asszony. Persze én is segítek neki, ahol tudok, De mit tudok már én? Néha egy-egy cipőt megjavítok, talpat, sarkot ütök rá, flekket teszek valamire és kész. , . . Mert tudja, én harmincöt évig voltam ónálló cipész. Ez volt a baj. Most ugyanis semmi nyugdíjam, járu- lékom nincs. Pedig de mondták annak idején a szak- társaim, hogy bolond vagy Pista. Mire érsz magad a kis kócerájban? De én maradtam maszek. Kellett a pénz a sok gyereknek, s éjjel nappal ott kuporogtam a háromlábú széken. Ezt szó szerint tessek érteni, mert volt úgy, hogy csak szunnyantottam egyet a csirizes dobozok, a faszegek, az ár, a kalapács fölött, szurokra, kaptafákra hajolva, s aztán folytattam. Most már nem bírom. Itthon néha összeütök valamit a szomszédoknak, meg akik a környéken laknak, s kapok egy pár fillért, ami ilyenkor, télen igen jól jön, hiszen a kerékpárőrzés csekély pénzt hoz. IT arácsonykor még borom sem volt. Itt szűrcsöl- gettem egy bögre teát este, aztán lefeküdtem. Aludni régen nem tudok már, különösen mióta az asz- szony itthagyott. Pedig én a karácsonyokat nagyon szerettem. Mindig sikeredett egy-egy kis fa, néhány díszt akasztottunk rá, együtt volt a nagy család. Azt hittem olyankor, hogy mindig így lesz, de lám, egyedül maradtam, mint az ujjam. Sohse gondoltam volna, hogy ide jutok. Igaz, egy karácsonyestét nem töltöttem velük. Ha ez eszembe jut, még mindig megsajdítja a lelkem. Valamin összeszólalkoztunk Mariskával, a feleségemmel. Én akkor elhatároztam, hogy otthagyom őket. El is mentem Félegyházára a délutáni vonattal. Volt nekem ott egy özvegyasszony ismerősöm, gondoltam, annál meghúzódok. Bezörgettem hozzá, de egy férfihang szólt ki, hogv ki az? Elsompolyogtam az ablaktól, s az éjszakát átcsavarogtam. Eszembe jutottak a gyere- rekek. Gyurika akkor volt hároméves. Irány vissza. Hajnalra hazaértem. De most, hogy így megöregedtem és magamra maradtam, néha nagyon a fejemre ül a bánat. Órákig eltöprengek azon, hogy mivégre vagyok én a világon, de megfejteni persze, nem tudom. Mégis vigasz, hogy a gyerekeimnek, ha nem is írnak, nem is jönnek, azért időnként eszükbe jutok, biztosan eszükbe kell, hogy jussak. Nem feledhettek el egészen, hiszen olyan sok szép napot voltunk mink együtt. Fogtam a pici kezüket, sétálni mentünk. Tudja maga, milyen öröm az embernek a gyerek? Még akkor is, ha elszakadnak a szülőtől. Megértem én, hogy nekik más útjuk van, nem ülhetnek itt velem naphosszat a dohos szobában. lMár arra is gondoltam, talán azért nem jönnek, mert szégyellik, hogy néha felöntök a garatra. De a magamfajta öregnek talán még ezt is meg lehet bocsátani. Nem igaz? Gál Sándor lom viszont azt a figyelmet és anyagi támogatást, amit a falvak gazdasági vezetői az ifjúság ilyenirányú törekvéseinek szentelnek. Isten tudja miért, de egy nyolcadrangú labdarúgócsapat támogatására hamarabb megnyílik a legtöbb tsz kulturális alapja, mintsem egy falusi ifjúsági klub berendezéséhez járulnának hozzá néhányezer forinttal. Bár a teljes igazsághoz tartozik, hogy igazán jó, színes, sokakat vonzó klubmunkát többnyire ott találtam, ahol a klubhelyiség megteremtésétől a programok kialakulásáig elsősorban a fiatalok öntevékenysége volt az alap. Nehéz fiatalság Keserűen panaszolta nemrégiben egyik falusi művelődési otthon igazgatója: — Elment a kedvem az egésztől. Nekem még a tanács öreg hivatalsegédje is dirigálni akar. A téesz- elnök mindig viccekkel üti el, ha a gondjainkról beszélek neki, s a végén a minap is azt mondta: anyádnak meg azt üzenem, hozza vissza a hurkatöltőket, mert holnap nálunk is disznóölés lesz. A panasz gyökere: az igazgató mindössze huszonegy éves, mindenkinek atyafia, a tsz-elnök az unokabátyja, a tanácsi hivatalsegéd a keresztapja, az egész falu csak Paja-ként emlegeti. Igen, falun még mindig nem könnyű a fiatal népművelők helyzete. A gazdasági és politikai vezetők nem kis hányada csak papíron fogadja el őket partnerül. Ebben a falusi hagyományoknak csakúgy része van, mint a helyi vezetés elöregedésének. A főiskoláról kikerült friss diplomás népművelőknek bizony sok időt kell eltölteniök egy helyen s nem kis eredménye, két kell elémiök ahhoz, hogy a hajdani „rektor uram”- ék tekintélyéhez hasonlót vívjanak ki maguknak. Bizonyosan ez a felismerés is szülte az intézkedést, hogy a népművelőknek pályájukat többnyire a megye- vagy a járás székhelyén kell kezdeniök. Napjainkban a hivatásos népművelők egynegyede kerül ki a fiatalok közül. A falu ma sem jut annyi korszerűen képzett könyvtároshoz, művelődési otthon igazgatóhoz, mint ahányra szükség volna. Ebben az előbb említett okon kívül az is szerepet játszik, hogy a népművelők megbecsülése az esetek tekintélyes részében csak a hivatalos ünnepi beszédeikre, és a kitüntetések ritka alkalmaira korlátozódik. Ki hinné például, hogy a falun megtelepedni óhajtó ifjú könyvtá. ros nem részesedhet abból a lakásépítési hitelakcióból, amely a pedagógusok ilyen gondjain nem lebecsülni való eredménnyel — enyhít. Nem szívesség Egy levélből idézek (szerzője S. I. tsz-adminisztrátor L-ből). „Nálunk, ha az ifjúság bármi problémája szóba jön, mindjárt azt mondja az elnökünk: már megint valami van a fiatalokkal. És aztán kirohan a fogatosokhoz, vagy átmegy a tanácshoz. Még az időt is sajnálja tőlünk. Pedig ő már hatvankilenc éves és a fiatalok között, ott van, aki egyszer elnöke lesz a tsz-nek majd. Meg ott vannak azok, akik átveszik a munka, a vezetés minden gondját és hatalmát. Hogy lehet az, hogy egy csikó felnövekedését annyi türelemmel és törődéssel kíséri, ami fejlődésünk pedig csak annyi, hogy „már megint valami baj van?” A legutóbbi „valami” az volt hogy a Röpülj páva megyei győzteseit szerettük volna meghívni a tsz-klubba, de nem jutott idő a dolog megbeszélésére ...” Az ifjúság művelődésének kérdésével foglalkozni — egyetlen falusi vezető részéről sem szívesség. Ugyanolyan fontos része a korszerű falu megteremtésére irányuló munkának, mint a bolthálózat kiépítése, az oívosi munka föltételeinek biztosítása, vagy a közművesítés. Talán nem is véletlen, hogy annyira hasonlít a két szó: közművesítés — közművelődés.,. Bajor Nagy Ernő . Nagy László: Háború.
