Petőfi Népe, 1970. január (25. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-23 / 19. szám

1978. Január 83. péntek I. »Mal Szovjet óriástraktorok a mezőgazdaságnak Az AGROTRÖSZT meg­rendelésére a Szovjetunió­ból az idén húsz olyan óriástraktor érkezik, amelyre a közlekedés ren­dészetnek külön forgalmi engedélyt kell majd kiál­lítania. A K—700-as típusú hatalmas traktor teljesít­ménye eléri a 200 lóerőt, méreteire jellemző, hogy 12 tonnás súlya kétszer na­gyobb a közepes teljesít­ményű D 4—K erőgépeké­nél. A K—700-as 7,2 méter hosszú, és vezetőfülkéjének teteje 3,2 méter magasban van. A nyolchengeres gép­monstrumot a kedvezőtlen talajú gazdaságokban hasz­nálják majd, főképpen a talajművelési munkáknál. Ugyancsak szovjet gyárt­mányú DT—75-ös lánctal­pas erőgépekből 900-at ren­deltek, az első százas té­telt már át is vették az AGROKER-telepek. A ma­gyar mezőgazdaság idei újdonsága lesz a Zetor 5611-es erőgép, amelyből ezer várja majd a vásár­lókat. A traktor mintada­rabját rövidesen levizs­gáztatják az illetékes köz­lekedésrendészeti és közle­kedési szervek. Ez után érkeznek hazánkba az első ilyen gépek, amelyeket márciusban már a földe­ken lehet látni. es kis csomagolásban A kertészkedők, kiskert- tulajdonosok részére a Bu­dapesti Vegyiművek a ta­valyinál lényegesen több műtrágyát és növényvédő­szert készít kis csomago­lásban. Először kerül az üzletekbe a 20 dekás Dit- rifon növényvédőszer, amelyből összesen 20 000 tonnát gyártanak. Újdon­ság a Safidon permetező- ezer, ebből 25 tonnányit árusítanak kis adagokban. Egykilós csomagokban hozzák forgalomba a Hun­gária gyomirtót és perme­tezőt. 1 kilogrammos ada­gokban kerül az üzletekbe a Hungária L—2-es poro­zószer is. Az AGROTRÖSZT vál­lalatai az idén külföldről is hoznak be oyan készít­ményeket, amelyek kiegé­szítik a Budapesti Vegyi­művek választékát. A kiskerttulajdonosok számára nagyon fontos a kálisó. Az idén 5—10 kilós adagokban is árusítják. Nyolckilós amúrok Halásszák a Velencei-tó legújabb „lakóit”, a nö­vényevő amúrokat. Az 1966-ban. hatvan-hetven dekás átlagsúllyal betele­pített halak alaposan meg­nőttek: nem ritka köztük a hét-nyolc kilogrammos példány sem. A velencei Törekvés Halászati Terme­lőszövetkezet. valamint a Vízgazdálkodási Tudomá­nyos Kutatóintézet szak­emberei figyelemmel kísé­rik a halászat eredményét, s a kifogott példányok kö­zül néhányat alapos „kont- rollvizsgálatnak” vetnek alá. Pikkelymintákat vesznek, s ezek alapján számítják ki a tó amúrjainak testhossz­és súlygyarapodását. A pikkelyminták a halak „igazolványai”, a rajtuk le­vő évgyűrűk segítségével minden adat megállapítha­tó. A felmérés során kitűnt, hogy a tóha telepített amú­rok dereka® munkát végez­tek az elmúlt évek során. Egy kilogramm súlygyara­podáshoz egy mázsa hínárt használtak fel. A hínárir­tás mértéke azonban ennél sokkal nagyobb. A kitépett hínárnak ugyanis csak egy részét falják fel a halak. A vizsgálatok célja az idei, illetve a jövő évi amúrte- lepítés helyes mértékének a megállapítása. „Az emberek belelátnak dolgainkba... II Reflexiók az országgyűlési képviselők üléséről A megyei országgyűlé­si képviselőcsoport ülésén nagy súlyt kapott a vitá­ban a felelősség, termelési fegyelem, a feladatokhoz való hozzáállás — tehát mindaz, ami az emberek — vezetők és beosztottak — tevékenységének minő­ségével van összefüggés, ben. Kelemen Sándor szó- használatával élve, — nem restelltek „vastagon” fogal­mazni, amikor a képvise­lők munkáját is nagyon nehezítő visszásságokról, a felelőtlen ígérgetésekről, célszerűtlen intézkedésekről, hanyagságról — s hason­lókról szóltak. — Az egyszerű paraszt- emberek is sokkal többet politizálnak, mint régeb­ben — mutatott rá Pesír István, s elmondotta, hogy amikor például ülésezik a parlament, a messzi ta­nyákról is bejönnek a vá­rosba — gyerekeikhez, is­merőshöz —, mert a televí­zión látni, hallani akar­ják, mi is történik ott. Kelemen Sándor erről így beszélt. — A falusi emberek is felnőnek, áttekintésük van — az országgyűlés munká­jának rádió-, sajtó- s iv- nyilvánosságából is — az egész nép ügyeiről... Be­lelátnak dolgainkba. Azzal kapcsolatban hang­zottak el ezek a monda­tok, hogy az állampolgáro­kat nagy megelégedéssel, biztonságérzettel tölti el a mondhatni közvetlen ta­pasztalat, milyen felelős­séggel, hozzáértéssel inté­zik „odafent” az ország, mindannyiunk közös dol­gait. Mélyen egyetértenek a kormányzati koncepciók­kal, az országgyűlésen egy­re elevenebben érvényesü­lő fiemokratizmussal, a lé­nyeget elemző expozékkal, a polémiákkal, s azzal is, hogy a képviselők — ha úgy jön — a miniszternek is megmondják egyetnem- értésüket például interpel­lációra adott, s nem kielé­gítő válasszal. Szóval — nagyon tetszik a választóknak a „fenti” felelősségteljes nyíltság, a parlament okossága. Éppen ezért mind kevésbé hagy­ják szó nélkül, ha „idelent” Több mint 13000 „gólyát“ Tárnak a felsőfokú tanintézetek A felsőoktatási intézmé­nyekbe történő jelentke­zésről, a felvételi lehető­ségeikről, a lebonyolítás rendjéről tájékoztatták az MTI munkatársát a Mű­velődésügyi Miniszérium- ban: Az egyetemek, főiskolák, felsőfokú technikumok nappali tagozatának első évfolyamaira az 1970/71-es tanévre összesen 13 és fél­ezer fiatalt tudnak fel­venni. A felsőoktatási intézmé­nyek nappali tagozataira felvételüket kérhetik a kö­zépiskolák utolsó éves ta­nulói, illetve azok az érettségizett — képesítő­zött — dolgozók, akik 35. életévüket még nem töl­tötték be. A felsőfokú tech­nikumokba és felsőfokú szakiskolákba a képzés szak­irányának megfelelő szak­munkásbizonyítvánnyal Is kiállító középiskola igaz­gatójához kell benyújtani; a munkaviszonyban állók kötelesek kérelmükhöz a munkáltató írásos javasla­tát is mellékelni. Ha a je­lentkező a középiskolát 1968-ban vagy korábban, illetőleg esti-'levelező ta- gazatan végezte, közvetle­nül a felsőoktatási intéz­mény dékáni (tanulmányi) hivatalába küldje kérel­mét. A felsőoktatási intéz­mények nappali tagozatára pályázók kérelmét a kö­zépiskolák március 2-tői 16-ig, a felsőoktatási in­tézmények pedig május 2- ig (a tanító- és óvónőkép­ző intézetek március 25- ig) fogadják el. A sorka­tonai szolgálatot teljesítők illetékes parancsnokságuk engedélyével pályázhatnak nappali tagozatra. — A művészeti főiskolák­ző tagozatra a jelentkezési határidő május 15-e. — A felvételi vizsgákat nappali tagozaton június 26. és július 20. között, az esti és levelező tagozato­kon júliusban tartják. A vizsga írásbeli és szóbeli, vagy gyakorlati részből áll. A tanítóképzők tanítói szakára és az óvónőképző intézetekbe pályázóknak a felvételi vizsgát megelőző pályaalkalmassági vizsgát kell tenni ők. Aliik ezen nem felelnek meg, nem bocsáthatók felvételi vizs­gára. A napokban egyébként a könyvesboltokba kerül a „Tájékoztató a magyar fel­sőoktatási intézményekről” című több mint 250 olda­las kiadvány, amely rész­letesen ismerteti a felvé­telre jelentkezőket érdeklő j ügyesek nem egyszer ennek az el­lenkezőjével találkoznak. Említettük a szókimondást. Ilyet is mondanak a képvi­selőknek az emberek: „Mintha valakik tudatosan gáncsoskodnának —” Sok szó esett a lakossá­gi ellátásnak arról a terüle­téről, ahol — a derűlátó, biztató és magabiztos jós­latok, ígérgetések ellenére nemrég még nagy volt a zűrzavar. (Ma sem jött még minden rendbe.) Ez a téli tüzelőellátás. Személyes tapasztala­taink nekünk is vannak, de képzeljük el, mi sűrű­södött mindabból az ország, gyűlési képviselők körül. — A pártnál, képviselő­nél búcsújárás volt, mikor karácsony küszöbén nem lehetett gázolajat, szenet kapni. Félegyházáról Kecs­kemétre jártunk át gáz­olajért — adta elő Pesír István. — Hanyagság volt az is, hogy több olajkály­hát adtunk el, mint ameny- nyihez elegendő tüzelő­anyagot tárolni tudtunk ... Olvasom az újságban, hogy „az erdőgazdaságok min­dent megtesznek a tűzifa biztosítására...” — Most?! Télen van itt annak az ideje? ... Ilyen esetekben kapjon megfelelő sajtónyil­vánosságot, hogy ki — vagy kik — o felelősök a rende­lés elmulasztásáért.. . Mert nem olvastunk arról, hogy valakit felelősségre von­tak. Molnár István, a kalocsai kálváriát idézte. — Az ünnepek előtt nem volt gáz. Jöttek, ország- gyűlési képviselő vagyok, csináljak valamit. Előte­remtettünk négy gépkocsit s útnak indítottuk Szeged­re. Felhívtam az ottani elosztó központ vezetőjét, tájékoztattam, mennek a kocsik, fogadják őket, ad­janak palackokat. Jó, rend­ben, küldenek. Mivel már úgy is beszélgettünk, meg­kérdeztem: ha mi Kalocsá­ról el tudunk menni a pa­lackokért, miért nem jö­hetnek onnan az ö kocsi­jaik a szállítmánnyal? Mert a pécsi AKÖV nem tud járműveket adni — kaptam a választ... De miért szerződik a szegedi elosztó a pécsiekkel, mikor helyben is van AKÖV? Derültséget is kel­tett, amikor Molnár elvtárs még hozzáfűzte: 900 pa­lackra számítottunk, de csak 600-at kaptunk, mert a „széles” palackokból nem fért több. Akkor meg az terjedt el Kalocsán: „Lám, a képviselő közbeszólt, azért küldtek kevesebbet.” — Szegeden meg a gépko­csival befutó embereket fo­gadták ezzel: „Na, maguk azok, akik az országgyűlési képviselőhöz mentek pa­naszra?” Volt tehát gázpalack, de — és csak... Hozzáállás, céltudatosság —, hozzáér­tés körül is vannak kíván­nivalók. Oláh Pál így vitte tovább a témát. — Amikor Kalocsán — s másfelé a dunavecsei járás­ban — nincs gáz, — Duna- földváron van. Oda bár­mikor mehetünk, nem mondják, hogy nincs. Ott olyan emberek dolgoznak, akik mindent kihajtanak. A mi szerveink nem ilyen Sándor úgy vezette le a gondolatot, hogy — amikor az országgyűlés demokra­tizmusa is azt tudatosítja a választópolgárok milliói­ban, hogy tsz-elnök képvi­selőtől a miniszterig min­denki számadással tartozik tevékenységéről —, akkor alsóbb szinteken is ezt vár­ják: ne csak az egyszerű dolgozók, átlagemberek munkafegyelmét, felelős­ségérzetét bíráljuk kritiku­san, hanem a vezetőkét is. Azzal, hogy szemet hu­nyunk, elnézünk hibákat, mert „mégsem akárki” kö­vette el azokat, csak a ba­jok továbbmérgesedését idézzük elő. Kerékkötők vagyunk ott, ahol gyors in­tézkedésekre van szükség. S ilyen kijelentés is sokat­mondó, elgondolkoztató, amit Rigó Jánostól hallat­tunk: — Néha sokkal több energiát vesz el a képvi- lőtől a magyarázkodás, mint amennyi ahhoz kel­lene, hogy aki egy poszton felelős, intézkedjen. He­lyettük — egy fmsz-gázel- osztó, közlekedési s a töb­bi vezető helyett, akik azért kapják a fizetésüket, abban szakemberek — a képviselő nem intézkedhet. Tóth István Mit jelent a vietnami Hold-újév? A Föld nagy területein nem a mi módszerünkkel, a Nap járása szerint mérik az idő múlását. Vannak úgynevezett lunáris és lu- niszoláris naptárak is. Az első csoportba tartozik pél­dául a mohamedán időszá­mítás, amely szigorúan a Hold járásához igazodik, Náluk minden hónap új­holdkor kezdődik, és 12 holdhónap alkot egy eszten­dőt. Ez azt eredményezi, hogy minden évük H nap­pal rövidebb a mienknél (a hithű mohamedánok tehát 33 esztendőt öregednek a mi 32 évünk alatt). A másik, a luniszoláris zsidó naptár viszont —bár ugyancsak a holdhónapok­ra épül —. a napévet is figyelembe veszi. Ezért ná­luk minden 19 éves perió­duson belül két esztendő 13 hónapból áll. amivel a különbség nagyjából ki is egyenlítődik. Ehhez ha­sonló helyesbítéssel számol­nak a vietnamiak is. Így aztán az ő új évük időpont­ja —, szűk határokon belül — váltakozik, és az új évet mindig január közepe és február közepe között ün­nepük. r Állandó földrengések Banja Lukán Új biztonsági intézkedé­seket vezettek be csütörtök­től a földrengés sújtotta jugoszláviai Banja Lukán és környékén. Az állandó­an ismétlődő kisebb erőssé­gű földlökések miatt elren­delték, hogy mindenkinek ki kell költöznie az olyan épületekből, amelyek akár kisebb rezgések hatására is összeroppanhatnak. A kite­lepítendőket lakókocsik­ban, hálókocsikban, barak­kokban és garázsokban he­lyezik el. Megszakították a tanítást azokban az isko­lákban, amelyek a legújabb műszaki vizsgálatok szerint .nem eléggé biztonságosak. Minimálisra csökkentik a nagyobb tömegeket vonzó rendezvények számát is. Balatoni nyár Somogyi Néplap ra történő jelentkezés fel- ! tudnivalókat. Tartalmazza j Hangsúlyozták a képvise­lhet jelentkezni. A felvé- j tételeit a sajtó és a rádió ; például az ösztöndíj és | lök a sajtó felelősségét épp­teli kérelmeket az érettsé- j útján később hozzuk nyil- j egyéb állami juttatások j úgy, mint a nyilatkozó vé­gi (képesítő) bizonyítványt 1 vánosságra. Esti és levele- 1 lehetőségeit. —T^~1-----­z etők felelősségét. Kelemen őrtiszt beszél a galerikről, a táncfesztivált, Buzsákon búcsút rendeznek. A csip­kevásár, az országos népi Már most készülődnek a faragó kiállítás, vagy a Kő- Balaton somogyi partján a röshegyen tervezett Cantus hagyományos nyári kultu- Pannonicus hangversenyso- rális rendezvényekre. Ezek rozat is bizonyára sok ér­előterében a zene áll, fő- deklődőt vonz majd, akár- ként Siófok és Fonyód, KÍ1- csak az ŐRI félszáz műsor- mán-. illetve. Huszka-tradí- bői álló szabadtéri könnyű- ciói. Balatonföldváron nép- zenei programja. „Köbörcök“ a tetőn legömbölyített sziklatuskók meredeznek. Anyaguk rio- lit-tufa, tejfehér, zöld, máj- Borsod megye természeti barna és más színű erekkel értékban gazdag és vál- átszőve. A geológusok sze- tozatos vidékén is földtör- rint az érdekes, szép termé- téneti ritkaságnak számít a szeti képződmények vulká- szerencsi Köveshegyen az nikus eredetűek: a feltörő úgynevezett Arankatető A forróvizes források hatásá- hegy oldalán a gyepsző- ra alakultak ki. A területet nyeg közül hordó alakú kő- a megyei tanács védelem börcök, embermagasságú, alá helyezte. Izgalmas tantárgy biztonságos közlekedésről, a fiatalkorú bűnözés megelő­zéséről és egyéb, az ifjúsá­got érdeklő kérdésekről. A Rövid idő alatt országos „szülőhelyen”, Zalaegersze- mozgalommá vált a zalai S^n, legutóbb például a bel- kezdeményezésként elindí- s° biztonságról, illetve a tott „rendőri osztályfőnöki kémkedésről beszélgettek óra”. Ennek lényege, hogy e* a rendőrtisztek az újsze- az osztályfőnöki órán egy- r** „tananyagot” hálásan fo- egy, a témában jártas rend- gadó tanulókkal. (Összeállította: J. T.)

Next

/
Thumbnails
Contents