Petőfi Népe, 1969. december (24. évfolyam, 279-302. szám)
1969-12-11 / 287. szám
■ ■ ki és ad] ia i postára a 1 Pe tői íi ff i pe 1 közvél le m éi n fi kutatói la pót1 [ KÖZLEMÉNYEK Köszönetnyilvánítás. Köszönetét mondunk mindazon rokonoknak, Ismerősöknek, a Kecskéméit Ruházati Ktsz dolgozóinak, szomszédoknak, akik szeretett édesanyánk özv. Orbán Lajosné Nyers Erzsébet temetésén megjelentek, sírjára koszorút vagy virágot helyeztek, mély gyászunkban osztoztak és fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Hegedűs Menyhértné éa Hévízi János. 9980 CtYASZHTB Fájdalomtöl megtört szívvel tudatjuk, hogy szeretett feleség, testvér, keresztanya Kovács Béláné Kasza Mária életének 50. évében december 6-án tragikus hirtelenséggel elhunyt. Drága halottunk földi maradványait folyó hó 11-én Feji s órakor helyezzük örök nyugalomba a kecskeméti új köztemetőben. Gyászoló család. 1979 ' GYASZHtB Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett férj, a drága édesapa Dénes István gépkocsivezető Kecskemét, Simon István u. 25. sz. alatti lakos életének 59. évében f. hó 8-án elhunyt. Temetése dec. 12-én negyed 2 órakor lesz a kecskeméti új köztemetőben. Apróhirdetések KUNSZÁLLÁS falu közelében 5 db 170—200 kilogrammos hús- jellegű hízott sertés van eladó. Érdeklődni lehet mindennap Gulyás József, Kunszál- lás. Tanya 0. szám alatt, 717 2 DB 250 kg-os hússertés eladó. Kecskemét, Kazinczy utca 15. 9899 FELÚJÍTOTT Zetor 25-ös trak- lor, ekével, Rapitox n-es szivattyúval eladó. Bárány Gusztáv, Tiszakécske, Széchenyi utca 6. _____________|__________9924 E LADÓ egyszoba ■ összkomfor- tos lakás, garázzsal beköltözhetően. Kecskemét, Műkert, népfrontlakás, m, ép. földszint 1._________________ 9968 E LADÓ egy szoba, étkezőfülkés összkomfortos, ' erkélyes lakás. Ajánlatokat: „Azonnal elfoglalható 98 408’: jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérek. 9972 Vegyes GARÁZS kiadó. Kecskemét; Nyíri út 1, L emelet 3. 785 ‘ BIZALMI állást keresek. Pencz Pál, Fülöpháza 337,__________736 KTAnO szoba, nő részére. Kecskemét, Bocskai utca 8. 9973 A KÖZPONTON külön bejáratú bútorozott szoba két személy részére kiadó. Kecskemét, Sárkány u. 14.________716 K ÉT középkorú, vidéki firfi átutazások miatt Kecskemét városban legalább egy évre albérletbe venne üres házat, leválasztott házrészt, bérházi lakást. Feltételek: elkülönült használat, azonnali birtokbavétel, havi 300—600,— Ft díj. Ajánlatokat „Beköltözés kizárva” jeligére a kiadóhivatalba kérünk, 714 VARRÓGÉPEK eladása, javítása garanciával, Singer Pfaff egyéb kiváló márkákban. Mi- letics Boldizsár, műszerész, Kecskemét, Bem utca 9, 9625 BÚTOROZOTT szoba kiadó. Kecskemét, Sétatér utca 8. 9857 47 ÉVES, önhibáján kívül elvált, csinos, magas, egyedülálló asszony megismerkedne házasság céljából, jó lelkű, intelligens férfival 58 évesig, saját berendezett lakásom van. Leveleket: „Szeretette vágyom 98 382” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérek. 9928 Pályaválasztási tanács 14—16 ÉVES FI ÜK JELENTKEZHETNEK TÍZFÉLE KORSZERŰ ÉPÍTŐIPARI SZAKMÁRA szakmunkástanulónak A képzés helye: Kecskemét, Cegléd, Nagykörös, Kiskunfélegyháza, vagy Baja. A jelentkező választása szerint. Indokolt esetben kollégiumi elhelyezést biztosítunk. A szakmunkásképzés kezdete 1970. szeptember L A SZERZŐDÉSKÖTÉSEKET MEGKEZDTÜK. Érdeklődők levelezőlapon kérjenek részletes tájékoztatót Bács megyei Állami Építőipari Vállalat Kecskemét Klapka u. 34. ______________■ * 9532 A FIT XI. SZ. AUTÓJAVÍTÓ VÁLLALAT, SZEGED. Gépkocsitulajdonosok, figyelem» •• Üzembe helyeztük új, korszerű tehergépkocsikarbantartó üzemünket Vállalunk GAZ 51—63-as tehergépkocsi- és fődarabok nagyjavítását, minden tehergépkocsi- típusban futó-, és középjavítást. Szeged, Vásárhelyi Pál út 4. Telefon: 15—491. Vállalunk személygépkocsi-,' tehergépkocsi- szerviz, futó- és közép javítási munkákat műszaki szemlére előkészítést. Karambolos gépkocsik javítását. Szeged. Tolbuhin sgt. 9—11. Szervizállomás. Telefon; 15-061. Hódmezővásárhely. Szentesi üt Szervizállomás. Telefon; 236. 87. ___________________________________________9712 A MERKÚR Személygépkocsi Értékesítő Vállalat értesíti kedves vásárlóit hogy 1969. december 15-tól Fiat 850 Limousine fogy. ár: 76 000,— Ft Fiat 850 Sport Coupe fogy. ár: 103 000,— Ft Volkswagen 1300-as fogy. ár: 100 000,— Ft TÍPUSÜ SZEMÉLYGÉPKOCSIKRA ELFOGAD MEGRENDELÉST 1970. évtől kezdődő szállításra. Vásárlóink az OTP fiókjainál és a Takarék- szövetkezeteknél kapható „Személygépkocsi megrendelőlapom” jelenthetik be igényeiket a vételár 100%-os befizetése (mellett Kedves Vásárlóink! Akik érvényes visszaigazolással rendelkeznek és a fenti típusokat kívánják megvásárolni, típusmódosítási szándékukat ajánlott levélben jelentsék be vállalatunknak (MERKUR Személygépkocsi Értékesítő Vállalat Budapest, IX., Üllői út 47—49.). A megrendelések és a típusmódosítási kérelmek besorolását a beérkezés kelte alapján végezzük. A besorolásról és a személygépkocsi átadás várható évéről 30 napon belül értesítést küldünk. A típusmódosítást kérő vásárlóinkat ugyancsak 30 napon belül értesítjük új nyilvántartási sorszámukról és a befizetett vételár-előleg, valamint a 100%-os fogyasztói ár különbözőiének rendezési módjáról. A megrendelés részletes feltételeit az OTP és a Takarékszövetkezeteknél kapható „Személygépkocsi megrendelőlap” hátoldalán tüntetjük fel. A személygépkocsi vásárlás feltételeiről és a fenti típusok műszaki adatairól felvilágosítást autószalonjaink Budapest, VI., Népköztársaság útja 8. (Telefon: 124-249), Budapest, VI., Lenin körút 77. (Telefon: 117-290) • adnak. MERKUR a Személygépkocsi Értékesítő gj Vállalat » MUNKAALKALOM A KECSKEMÉTI Téglagyár felvételre keres géplakatost, motorszerelőt, motorszerelésben jártas lakatost és dömper- vezetőt. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés: Törökfái 157. 9957 GYORS- és gépírót keresünk azonnali belépéssel. Leveleket: „Jó fizetés 98 399” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérek. 9960 A LÁMPÁÉT Zománcipari Művek Kecskeméti Gyáregysége vizsgával rendelkező műszaki rajzolót azonnali belépéssel felvesz, jelentkezés a gyáregység munkaügyi osztályán. 9965 Eredményesen hirdethet lapunkban! A BÁBOLNÁI Állami Gazdaság fiatal mezőgazdasági technikusokat és mg.-mérnököket keres felvételbe, juh- és szarvasmarha-tenyésztési brigádvezető, valamint állattenyésztői, továbbá sertéstenyésztői munkakörbe. Jelentkezés írásban, december 15-ig. 9948 PLAKATRAGASZTOT lehetőleg férfit keresünk napi 8 órás állandó munkára. Jelentkezés: Magyar Hirdető, Kecskemét, Luther-udvar, délután 2—4 óráig. 9962 MÉRLEGKÉPES vizsgával belsőellenőrt, gyakorlattal és képesítéssel rendelkező könyvelőt, anyagraktárost és gyorsgépírót keresünk. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés: Kecskemét, Arany János u. 3. Városi Tanács Építési Költség- vetési Üzem. 9896 PORTASOKAT kecskeméti munkahelyre azonnal felveszünk. Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán. Bács megyei Állami Építőipari Vállalat, Kecskemét, Klapka utca 34, 9903 A BACS-KISKTJN megyei Ruházati Kiskereskedelmi Vállalat felvesz gyors- és gépíró dolgozót a vállalat központjában. Baja, Április 4 tér. Jelentkezni lehet a személyzeti vezetőnél. 9810 A 9. SZAMÜ AKÖV kiskőrösi és solti szolgálati helyekre kirendeltségvezetőt keres felvételre. Jelentkezés: személyesen vagy írásban a vállalat személyzeti és munkaügyi osztályán, Kecskemét, Csáktornya U. 4—6. 9758 ÜVEGEZŐ szakmunkást keres felvételre a Kecskeméti Ingatlankezelő Vállalat. Bérezés megegyezés szerint, 44 órás munkahét. Jelentkezés: Kecskemét, Reiszmann Sándor u. 20. 9874 A MAGYAR Víscosagyár felvételre keres segéd-, betanított munkára férfi és női munkaerőt, 40, 42 órás munkahétre, valamint géplakatos, gépszerelő, villanyszerelő, esztergályos, csőszerelő, kőműves szakmunkásokat 40, 42, 44 órás munkahétben való foglalkoztatásra. Bérezés, kollektív szerződés és megegyezés szerint. Dolgozóink részére munkásszállást, utazáshoz költségtérítést, napi egyszeri étkezéshez hozzájárulást biztosítunk. Felvétel esetén utazási költséget térítünk. Jelentkezni lehet: Nyergesújfalun (Komárom megye, dorogi járás), munkaügyi főosztályán, hétfőtől—péntekig 9—12 óráig. 9515 ÉLELMISZER Nagykereskedelmi Vállalat felvesz férfi fizikai dolgozókat és kereskedelmi dolgozókat (raktárosokat) azonnali belépéssel. Munkás- szállást biztosítunk. Utazási kedvezményt adunk. Jelentkezés : FŰSZERT, VII., Dohány u. 40. Munkaügy, szombat kivételével. 9723 A GABONAFELVÁSARLÖ és Feldolgozó Vállalat mezőgazdasági technikumi, vagy gimnáziumi érettségivel rendelkező dolgozókat keres felvételre raktárosi és meósi munkakörökbe a dunavecsei takarmánykeverő üzeméhez. Jelentkezni lehet Kunszentmiklóson a körzeti üzem vezetőjénél. 9910 TAKARÍTÓNŐKET, portásokat vagyonőröket, női portai be- írót felveszünk. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés személyesen. Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat, Kecskemét, Külső-Szegedi út 136. Rendészetei!. W* AZ AGROKER Vállalat fűtőket felvesz. Jelentkezés: Kecskemét, Halasi út 29., a vállalat gondnokság vezetőjénéL 9958 FÜSZÉRT Vállalat férfi és hői munkaerőket keres raktári munkára, jelentkezés: Kecskemét, Kiskőrösi u. 9. 9S27 Mit mond önnek ez a szó: „VOLÁN”? Például ön... mire gondol, amikor meghallja ezt a kifejezést: „VOLÁN”? Semmi kétség: ehhez a szóhoz a közúti jármű fogalma társul. „VOLÁN”: autóbusz, te hergépkoasi, taxi... És újabban még sok minden mást is eszünkbe juttat ez a szó. Hol találkozik ön mindennap, akár többször is ezzel a kifejezéssel: „VOLÁN”? Persze... a „VOLÁN” embléma ötlik á szemébe az autóbuszok, a tehergépkocsik, a taxik sokaságának oldalán. A „VOLÁN” embléma valami fontosat jelképez. Mégpedig azt a sokoldalú és korszerű személyszállítási, árufuvarozási, turisztikai és egyéb szolgáltató tevékenységet, amelyet az Autóközlekedési Tröszt szervez, irányít a javára, kényelmére és — nyugodtan hozzátehetjük: — megelégedésére. Az Autóközlekedési Tröszt vezetői a sokrétű tevékenységet egy olyan forgalommal kívánták egységesíteni, amely a szervezet valamennyi vállalatának munkáját kifejezi. Ennek megnyilvánulásaként az autóbuszok, tehergépkocsik, személyautók oldalára felkerültek az egységet szimbolizáló „VOLÁN” emblémák. A „VOLÁN” elnevezés kifejezi azt, hogy a szakma alapvetően a gépjárművekkel van kapcsolatban (autóbusz, tehergépkocsi, taxi). A „VOLÁN” név azonban nemcsak a járműveket, hanem az eszközök igénybevételével kapcsolatos szolgáltatásokat is jelenti (társasutazás, szállásról történő gondoskodás, ajándékszolgálat). És még valamit: az Autóközlekedési Trösztnek és vállalatainak máris népszerű hálózatát, a Volán Utazási és Szállítmányozási Irodákat. A Volán Utazási és Szállítmányozási Irodák megtalálhatók majdnem minden megyeszékhelyen és kívülük is a legfontosabb idö- genforgalmi-túrisztikai központokban. Mit nyújtanak a közönségnek az Autóközlekedési Tröszt Volán Utazási és Szállítmányozási Irodái? Olyan igényes és elsőrangú szolgáltatásokat, amelyek "valamiképpen összefüggésben vannak a közlekedéssel, az utazással, az áruszállítással. Például a „VOLÁN” Irodák belföldi és külföldi társasutazásokat szerveznek. Aki a „VOLÁN” Irodához fordul, kellemes és gondtalan utazásra számíthat. A „VOLÁN” gondoskodik szállásáról, étkezéséről, úti- programjáról, élményekben gazdag és valóban pihentető időtöltésről. Megszervezi utasainak kulturális és sportprogramját. Már sokan ismerik és dicsérik a „VOLÁN” kitűnő boyszolgálatát. A „VOLÁN”-boyok óramű pontossággal ott teremnek, ahová valamilyen küldeményt elkeli juttatniuk. Olcsón és rendkívül gyorsan lebonyolítják az áruházakban vagy bárhol vásárolt áruk házhoz szállítását a „VOLÁN” tehertaxik. Segítségükkel egy hűtőszekrény, egy televízió, egy jókora bútordarab elszállítása semmivel sem igényel többet, mint egy utazás taxin. A „VOLÁN” Utazási és Szállítmányozási Irodák darabáru, háztartási tüzelőolaj és propán-bután gázpalackok szállításával is foglalkozik. Egy megrendelés kérdése az egész és önnek a kisújját sem kell mozdítania. Nagyon sok családiház- és kislakásépítő hálás a „VOLÁN” szolgálataiért Ugyanis a „VOLÁN” Irodák készségesen kö2xeműködnek a kislakásépítéshez szükséges anyagok beszerzésében és azokat természetesen a kívánt időben a helyszínre szállítják. Külön is szeretnénk felhívni a figyelmet a „VOLÁN” egy speciális szolgáltatására. Ez a VOLÁNSPED Ajándékszolgálat. Ennek kirendeltségei az ország nyolc nagyvárosában működnek. Tegyük fel, hogy ön az ország egy távolabb fekvő nagyvárosába ajándékot kíván küldeni, mondjuk... néhány üveg italt, esetleg egy csemege ajándékkosarat, egy pompás virágcsokrot, vagy éppen egy hűtőszekrényt. Az ajándék megvásárlása, becsomagolása, postai feladása több mint körülményes volna. Hiszen virágot nem lehet postán szállítani, itallal töltött palackokat ugyancsak bajos, egy hűtőgép feladása... de ehhez nem is kell magyarázat. Mindezt a sok fáradságot kockázatot feleslegessé teszi a VOLÁNSPED Ajándékszol gátat. Ön betér a VOLAN- SPED Ajándékszolgálat legközelebbi irodájába, megmondja: kinek, mit és hová kíván küldeni ajándékba, kifizeti a választott ajándéktárgyat és a szolgálat költi 1 ségét, ezzel elvetette az ajándékozás minden gondját! Ugyanis a kiszemelt és a VÓLÁNSPED-nél elvileg úti ! nak indított ájándéktárgy nem utazik. Helyette csupán I felbúg a távírógép, meg’ndul a VOLÁNSPED telexgé pének papírtekercse, értesíti az ajándékozás címzettjének székhelyén működő - ajándékszolgálati irodát é az ajándék a feladástól számított 24 órán belül ott van a címzett lakásán. Ugyanis egy sereg ajándéktárgyból minden VOLÁNSPED Irodának azonosak a készletei i természetesen az egyes cikkek ára is egyforma. Nos, ennyi mindent jelképez az Autóközlekedési Tröszt „VOLÁN” emblémája Gyors és pontos személy- í és áruszállítást, magas színvonalú, utazási, turisztikai és aiérdekközvetítő szolgáltatásokat.4 Mindig gondol- ! 'joa e sok-sok lehetőségre, amikor megpillantja a VO LAN” nevet! 9964 i