Petőfi Népe, 1969. december (24. évfolyam, 279-302. szám)

1969-12-04 / 281. szám

8. ©Ma! íM9. 8e©emüer 1. esBtSrfflf Önállóság, céltudatos munka A Kecskeméti Katona ( József Gimnázium Mező Imre KISZ-szervezeíe pél- Uamu'a'.ó munkát végzett ®»Oan a tanévben a jubi- etr ni ünnepségsorozat megrendezésével. Ügy vél­jük, tapasztalataik és mód­szereik hasznosak lehetnek mások számára is. Az alábbiakban közöljük az iskola iCXSZ-bizoítságának’ beszámolóját. Az idei év bővelkedik nevezetes események év­fordulóiban, iskolánk KISZ- szervezete akcióprogramjá­ban tehát a szokottnál na­gyobb teret kapnak az ünnepi megemlékezések. Nem véletlenül került ter­vezetünk bevezetőjébe ez a mondat: „Ünnepségeinket, kulturális programmal egé­szítjük ki, élményszerűvé tesszük.” Diáktársaink érez­zék, hogy nem sablon meg­emlékezésekről van szó, ha­nem őszinte tisztelet-meg­nyilvánulásról. Ezt igyek­szünk érvényesíteni az ün­nepi beszédek tartalmában, a versrészletek elmondásá­nak átélésében, s az egész megemlékezés külső kere­teiben is. Ügy határoztunk, hogy egy-egy évforduló megrendezését égy-egy osz- tály-alapszervezet vállalja ed. Az eddig megrendezett ünnepségek tanúsítják, hogy elképzelésünk helyes és eredményes vött. Komolyan, nagy figyelemmel, benső­ségesem emlékeztünk meg eddig szeptember J29., októ­ber 6., október 15., október 31„ november 7-ről. Itt em­lítjük az új KISZ-tagok fel- avatási ünnepségét is. A szeptember 29-i ünnep­ségünk két részből állott: osztályfőnöki órákon hiva­talos megemlékezés, egy- egy színes műsor kereté­ben, 27-én pedig történel­mi vetélkedő, a III. c. osz­tály védnöksége alatt. Ez a verseny ( a fő szervezők: Kastyák Jáno6 és Sztrinkó István) színvonalát tekint­ve megyei döntőnek is be­illett volna. Elismerést ér­demel a játékosok felké­szültsége, a játékvezető ügyessége, a lelkes és a nagyszámú közönség. Főleg ez utóbbi tette feszültté és forróvá a hangulatot. Mi­vel e vetélkedőn a téma a 48-as szabadságharc, a 19- es forradalom és a II.' vi­lágháború volt, jól szolgál­ta akcióprogramunk egy másik pontját is: „Folya­matos munkával ünnepel­jük meg hazánk felszaba­dulásának 25. évfordulóját”. A nemzetközi békenap­ról KISZ-taggyűléseinken emlékeztünk meg, külön tárgyalva á gyarmati népek harcát függetlenségükért és a békés építés megvalósu­lásáért. Arról is szóltunk műsorainkban, hogy a bé­ke minden igazi emberi munka alapfeltétele. Október 6-ra való emlé­kezésünket megkönnyebbí­tette az, hogy a már emlí­tett történelmi verseny nem egy kérdés© érintette e dá­tum jelentőségét, illetve már ott szóltunk a szabad­ságharc bukásának követ­kezményeiről. így talán még nagyobb hitelt kaptak a történelmi órákon az e napra vonatkozó mondatok. Ugyanis október 6-ról osz­tályonként, történelem, eset­leg osztályfőnöki órákon történt a hivatalos megem­lékezés. Október 15-én, a díszte­remben „Vádoljuk az im­perializmust” címmel viet­nami szolidaritási tiltakozó KISZ-nagygyűlést tartot­tunk, Teljesen önálló diák­akció volt ez, az előadó is KISZ-szervezetünk tagja: Losonc Miklós II. d. osztá­lyos tanuló. Vietnami diá­kok is részt vettek a nagy­gyűlésen. Városunk felszabadulásá­nak évfordulójára a III. b. osztály tanulói a politech­nikai órákon készített tab­lójukat állították ki az is­kola előcsarnokában. A tab­lón Magyarország térképe látható, a Vörös Hadsereg előnyomulásának útvo­nalait nyilak, a felszabadult városokat pedig kis vil­lanyégők jelzik. Az ünnep­ség reggel 8 órakor kezdő­dött, a mintegy 20 perces műsort az iskola stúdiójá­ból sugározta a HL b. osz­tály. November 7-i ünnepsé­günket a IV. c. osztály ren­dezte. A keretes műsor közben hangzott el az ün­nepi megemlékezés, szónok Germán Béla IV. c. oszt. tanuló volt. Eddigi szoká­sunkhoz híven a november 7-i ünnepségen avattuk fel az újonnan felvett KISZ- tagokat, adtuk a jutalmat az építőtáborokban kiemel­kedő munkát végzetteknek, s elismerő oklevelet és könyvjutalmat a különböző tanulmányi versenyeken jól szerepelt tanulóknak. jr Adós maradt az AFOR a benzinkutakkal Akinek tetszett az idei nyár... Sokan szidták, mások di­csérték az idei nyarat — kinek milyen idő jutott a nyaraláshoz. Egy szakma képviselői azonban kivétel nélkül elégedettek: a me­zőgazdászok, akiknek jó munkája sokszor éppen az időjárástól függ. Milyen is volt az idei nyár — az agronómus sze­mével? Ügy hírlik, leg­alább tíz féle növényi kul­túra termelési rekordja dőlt meg ebben a szezonban, tehát van ok az elégedett­ségre. A napi középhőmér­séklet az átlaghoz képest három héttel később emel­kedett öt fok, és két héttel később io fok fölé. A sze­zon tehát nem éppen a legkedvezőbben indult, de az már nagy pozitívum volt. hogy a fagyosszentek elmaradtak. Máius elején már hőségnapok jelentkez­tek a felmelegedés elérte, vagy meghaladta a 30 fo­kot. Az idei nvár első ré­szében 10—15 ilven hőség­nap adódott, később azon­ban hosszú ideig egy sem. A június és a július lénye­gében felcserélődött, ami egyáltalán nem volt ked­vezőtlen. sőt elősegítette a növények feilődését, érését. Ami a csapadékot illeti: a nyár első felének esőelosz­lása arra utal. hogy az or­szág középső részén, főleg a Tisza-völgye átlag feletti mennyiségű (Csapadékot ka­pott. Tehát éppen azt a részt áztatták az esők. ahol A Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének elnöksé- I ge szerdai ülésén megtár- I gyalta az ÁFOR helyzetét, ; jelenlegi problémáit. Előterjesztett jelentésé­Vjahb borítékos sportsorsjeqyek Az MTS felkérésére az OTP Sportfogadási és Lot­tó Igazgatósága december á-től. csütörtökitől ebben az évben már másodszor újabb borítékos sportsors­játékot rendez. Az újabb játék lényege egyébként ugyanaz, mint az előzőké volt: a boríté­kos sorsjegy ára változatla­nul 4 forint és a színe kék. A nyeremények ugyancsak változatlanok: 50 000, 20 000, 10 000 5000, 1000. 500. 200, 100. 50. 20. 10, és 8 forin­tos. ezenkívül „újra húz­hat’’ jegy is található a bo­rítékban. A nyeretlen sors­jegyeken „nem nyert” megjelölés van. A sorsje­gyek kaphatók a totó-lottó kirendeltségekben, a szel­vényárusítóknál. a dohány- . árudákban, földművesszö­vetkezeti boltokban, taka­rékszövetkezetekben es egyéb árusítóhelyeken. A játék legvonzóbb tu­lajdonsága a nyeremények azonnali, helyszínen való kifizetése, ötszáz forintig az árusító váltja be a sors­jegyet. 500 fórint fölött pe­dig bármelyik takarékpénz­tári fiók vágy totó-lottó ki- rendeltség fizeti ki a nye­reményt Aki pedig nyereményte- len sorsjegyére és a sors­jegyborítékra ráírja nevét és pontos lakcímét, és az OFOTÉRT-boltokban elhe­lyezett gyűjtőládákba de­cember 22-ig bedobja, az részt vesz az ajándéksorso­láson. Ennek főnyereménye egy Trabant gépkocsi, de emelett értékes fotócikke­ket is kisorsolnak. Anyagmozgatási konferencia Szerdán az „anyagmoz­gatás napja” volt Buda­pest műszaki tudományos életében. A Technika Házában reggel megnyílt az anyag- mozgatási könyvek, folyó­iratok és prospektusok ki­állítása, utána pedig Kiss Árpád miniszter, az Orszá­gos Műszaki Fejlesztési Bi­zottság és a MTESZ-elnöke 250 hazai é* csaknem fél­száz külföldi szakember jelenlétében megnyitotta a hatodik országos anyag- mozgatási konferenciát. Dé’ben a Budapesti Nem- zeüiözi Vásár területén ma­gyar gyártmányú anyag- mozgató gépek és beren­dezések bemutatója kezdő­dött, majd ugyanott lebo­nyolították a II. országos targoncavezetői verseny döntőjét és díjkiosztását ben Ternyák Benő. a vál­lalat igazgatója megállapí­totta, hogy az AFOR for­galma az utóbbi évtizedben megháromszorozódott. az értékesítő hálózat fejlődése viszont messze a követel­mények mögött kullog A harmadik ötéves terv öt el­osztó telep és 300 közúti üzemanyagtöltő-állomás üzembe helyezését valamint további tíz elosztó és egy „bázistelep” építésének megkezdését irányozta elő. Fedezet hiányában még a csökkentett előirányzatot sem sikerült teljesíteni. Az idei év végére mindössze 129 benzinkút készült el. s a jövő évben ezekhez még 20—30 csatlakozik. Az ÁFOR tehát ezen a terüle­ten a tervnek csaknem fe­lével adós marad, pedig közben a személygépkocsi­állomány még a tervezett­nél is nagyobb mértékben nőtt. 1975-ig minden megye- székhelyen, csaknem min­den városban és 56 nagyobb forgalmú községben lesz ÁFOR-elosztótelep vagy töltőállomással kombinált hordós lerakat. 340 kilomé­teres hosszban építenek csővezetéket és beszereznek 400—430 tankautót. 250 új benzinkutat akarnak léte­síteni és a lehetőség sze­rint bővíteni elektrifikálni akarják a meglevő kézi ke­zelésű töltőállomásokat. Közben azonban azt is pó- tolniok kell, ami a harma­dik ötéves terv előirányza­taiból elmaradt. A háztartási tüzelőolajat továbbra is fő­leg viszonteladók árusítják majd. Ezeket a feladatokat azonban az ÁFOR nem tudja saját erőből megvaló­sítani Megoldásukat csak n vállalat fejlesztési alap­jának kiegészítése teszi le­hetővé. Martinovics Ignác találmánya Aki nem hinné hogy e magyar jakobinus technikai dolgokkal több sikerrel fog­lalkozott. mint a XVIII. századi magyar lelkek esz- méltetésével. olvassa el Prof. Meusel: Vermischte Nachrichten und Bemer­kungen (vagyis Elegyes hí­rek és észrevételek) c. 1816-ban, Erlangenben meg­jelent művének 98. lapját. Ezen a következő olvasha­tó: Martinovics Ignác szászvá­ri apátról eddig, csak mint magyar forradalmárról hal­lottunk. Így teljesen új az a feljegyzés, amely szerint ő egy csépelő gépet szer­kesztett Ennek működő mintáját be is mutatta II. József császárnak (1780—90 között). Martinovics csép­lőgépe segítségével egy em­ber négy cséplőmunkásnak dolgát volt képes teljesíte­ni, a feltaláló állítása sze­rint. József császár megnéz­te a cséplőgép munkáját. Majd ilyetén szavakra nyi­totta ajakét: — És a többi cséplőmun­kásról — akiknek munká­ját ez a gép feleslegessé teszi — ki gondoskodik majd? Ki látja el őket. fe­leségüket, gyermeküket... ? E tekintetben tehát a fel­világosodott uralkodó kissé szűk látókörű volt. Befel­legzett e XVIII. századi ma­gyar cséplőgép dolga! Mint ahogyan Martinovics apát életútjára is hamarosan pontot tett az 1795. május 20-i, a budai Vérmezőn végrehajtott tömeggyilkos­ság. máskor gyakori az aszály. Szeptemberben kevés volt az eső, ami lényegesen megkönnyítette a betaka­rítási munkálatokat. Több tényező együttes hatása a nyár folyamán csökkentet­te a növények párolgását, és ez is jótékonyan érez­tette hatását. Lényegében a napsütés- tartamról is jó vélemény­nyel vannak a mezőgazdá­szok. Ez a déli megyékben meghaladta a sokévi átla­got. Májú® és június nap­sütéses óráinak számát te­kintve szintén megfortiult a helyzet, mert májusban 50—100 órával többet sü­tött a nap. mint júniusban. A jó nyár után jött a pompás vénasszonvok nya­ra, ami napfényes, derült időt hozott — az agronó- musok nagy örömére. Gyűrű a bendőben Altendorfban egy svájci i gazda felesége hétfőn meg­találta jegygyűrűjét,, ame- ! lyet 12 éve vesztett el. A karikagyűrű a mészárszék­ben. egy tehén gyomrából került elő. Közöljük minden kedves vendégünkkel.- hogy özgyűlés K miatt 1969. DECEMBER 8-ÁN HÉTFŐN DÉLUTÁN 16.30 ÖRÄTÖL üzleteink zárva lesznek Kecskeméti Fodrász Szövetkezet 9737 Pályaválasztási tanács 14—16 ÉVES FIÜK JELENTKEZHETNEK TÍZFÉLE KORSZERŰ ÉPÍTŐIPARI SZAKMÁRA szakmunkástanulónak A képzés helye: Kecskemét, Cegléd, Nagykörös, Kiskunfélegyháza, vagy Baja. A jelentkező választása szerint. Indokolt esetben kollégiumi elhelyezést biztosítunk. A szakmunkásképzés kezdete 1970. szeptember 1. A SZERZŐDÉSKÖTÉSEKET MEGKEZDTÜK. Érdeklődők levelezőlapon kérjenek részletes tájékoztatót Bács megyei Állami Építőipari Vállalat. Kecskemét Klapka u. 34. 9532 AFIT XI. SZ. AUTÓJAVÍTÓ VÁLLALAT, SZEGED. Gépkocsitulajdonosok, figyelem! •• Üzembe helyeztük új, korszerű tehergépkocsi­karbantartó üzemünket Vállalunk GAZ 51—63-as tehergépkocsi- és fődarabok nagyjavítását, minden tehergépkocsi­típusban futó-, és középjavítást. Szeged, Vásárhelyi Pál út 4. Telefon; 15—491. Vállalunk személygépkocsi-, tehergépkocsi­szerviz. futó- és középjavítási munkákat, műszaki szemlére előkészítést. Karambolos gépkocsik javítását. Szeged. Tolbuhin sgt. 9—11. Szervizállomás. Telefon; 15-061. Hódmezővásárhely. Szentesi út. Szervizállomás. Telefon; 236. 87. 9712 /

Next

/
Thumbnails
Contents