Petőfi Népe, 1969. december (24. évfolyam, 279-302. szám)
1969-12-24 / 298. szám
1969. december 24, szerda 5. oldal Egy esztendő után... Jegyzetek a Forrás legújabb számáról ^gy gondolom, nyugodt lelkiismerettel állapíthatjuk meg — s ezzel az igazságnak is tartozunk —, hogy az egy év óta rendszeresen megjelenő megyei folyóirat, a Forrás, immár biztonságos révbe jutott. Ezt a megállapításunkat elsősorban arra alapozzuk, hogy az eddig megjelent öt szám (a mostani ugyan kettős szám, de egy „kőiét”) már jó hírnevet szerzett a megyének, a folyóiratnak. A kiadvány színvonala permanens emelkedésről tanúskodik, s ezt az országosan is elismert szerzőgárdával sikerült biztosítani, egy-egy fokkal mindig emelni. Ha a mostani, az 1?69. évi 5—6. számot nézi az ember, szembetűnik, hogy ■gintegy ötven szerző nevével találkozik az olvasó. Ez azt igazolja, hogy szak. mai körökben „tömegbázisa” van a folyóiratnak. A mostani kettős szám szerzői között olyan neveket találunk, mint Bata Imre, Csoóri Sándor, Hatvani Dániel, Kunszabó Ferenc, Pomogáts Béla, Simonyi Imre, Szíj Rezső és Zám iribor. Valamennyien országosan elismert alkotók. A Forrás tehát nincs beszűkülve, s amitől az indulás idején tartani kellett: a provincializmus — úgy tűnik — már alig fenyeget Nézzük először a szép- irodalmi anyagot, abból is la verseket Hatvani Dániel a három évvel ezelőtt írott Kettős perzselésben című költeményével jelentkezett Bár megszoktuk Hatvanitól a merész asszociációkat, a bonyolult képszerkesztést, a múlt és a jelen két. tős kötésében való töprengést úgy érezzük, mostani verse alatta marad an. nak a színvonalnak, amit az új verseiben sikerült elérnie (Szomjúság, Ülök a Göncöl rúdján, Belvárosi délkörök, stb.) A Kettős perzselésben című vers — érzésem szerint — túlírt a szerzőnek ökonomikusabban kellett volna bánnia az „anyag[ gal”, s nem engedni a I rossz értelemben vett modernség kifejezésbeli csábításainak. Ezek ellenére Hatvani Dániel verse mégis a legjobb a Forrás mostani számában. Simonyi Imre Kettőnk ügye című szonett-ciklusé, ról sajnos, semmi jót nem mondhatunk. Terjengős lírai középszer ez a ciklus és csodálkozunk azon, hogy a szerző — aki kétségtelenül jó, vérbeli és modern költő — egy ilyen, minden bizonnyal nagyon régi ver. sét adta a Forrásnak. Ez az az eset amikor a szerkesztőknek nem volna szabad „meghajolni" a név előtt örvendetes viszont hogy az ismertebb költők mellett — Sántha György, Pócsik Dezső, Kiss Benedek, Veress Miklós — egy sereg fiatal Szerzőtől is közöl verset a Forrás, ami nem új erénye a folyóiratnak. Közöttük nem egy Ígéretes tehetség, mint például Bisztray Adám (kár, hogy két versének a címét felcserélték) ízes Mihály, Galambost László, Váci Kovács Mária, Tornai László, Káldi János. Az általános tanét jelentkezik a Forrás fiatal költőinél is. Ügyszólván ki. vétel nélkül keseregnek. Ki azon, hogy „Földi erő rajtam már nem segít...", ki pedig azon, hogy „bűnösek vagyunk, mert nem csinálunk embert.:stb. Hiányoljuk az úgynevezett közéleti lírát, azt a költőt, aki valódi világot hörpint. Tudom, nem olyan köny- nyű ilyet leakasztani a szögről, de meggondolandó az is, hogy szinte csupa kezdő ember verseivel töltsük meg az oldalakat Job. ban, élesebb szemmel kellett volna válogatni a vers- anyagot Szellemességével, Jő meg. írásával mindenképpen élvezetes olvasmány Temesi Ferenc Kiszorító című elbeszélése. A szépirodalmi anyagban azonban a legjobb írás Almási Márta Sirató című novellája. A jó szerkesztésen túl olyan mély lélekábrázolást ad a fiatal szerző, ami egy „befutott” írónak is becsületére válna. íróilag átélt, hiteles és magas színvonalon megírt elbeszélés ez, és örülünk, hogy a Tiszatáj után a Forrás is közölt Almási Mártától, akitől minden bizonnyal országos lapok is szívesen közölnének a Sira- , tóhoz mérhető elbeszélést j Bízunk benne, hogy Almási Márta hamarosan egyik prózai erőssége lesz a megye folyóiratának. Érdekes olvasmány Pap Károlyné József Atti Iára való emlékezése. Az Élő múlt rovatban Gál István közöl értékes anyagot Kodály-emlékeiből, a Hazai tükör-ben pedig Hatvani Dánielnek a megye öngyilkosairól írott szociológiai tanulmányát olvashatjuk. A jól megírt, alapos tanulmány kétségtelenül érdeme mind a szerzőnek, mind a folyóiratnak. s nem Hatvani Dániel „hibája”, hogy megoldást, megelőzést ő sem tud javasolni. Kunszabó Ferenc A sokgyökerű Bácska című tanulmányában a nemzetiségi problémákat a reális történelmi hát* írrel együtt bogozza, s követkéz, tetősei, riportszerű megfigyelései figyelmeztetnek: sok mindent megoldottunk már, de itt-ott még kísért és kárt okoz az egészségtelen nacionalizmus. Nagyon aktuális és elgondolkoztató tanulmányt közöl a folyóirat Weither Dániel tollából: A foglalkoztatottság néhány kérdése a mezőgazdasági termelőszövetkezetekben címmel. A Fórum rovatban Szentmihályi Szabó Péter és Bata Imre írását, illetve hozzászólását olvashatjuk a lillafüredi írótalálkozóról, majd a Horizont gazdag anyaga következik. Pomo- gáte Béla Az erdélyi magyarság és az örökség, Szekér Endre Arcképvázlat Herceg Jánosról, Alekszej Malin pedig A Krím-félsziget íróiról, irodalmi életéről címmel irt Mindhárom tanulmány a Forrás jó színvonalának bizonyítéka. Bognár Andris Ember járt [ a Holdon című írása bár érdekes, de itt-ott vitatható filozófiai következtetésekre jut, kétes értékű megállapításokat tesz. Sok minden van benne, s ezért széteső, kapkodott az írás. Mindenképpen helyes, hogy a Forrás helyet adott Dömötör Sándor és Heltai Nándor cikkeinek. Valóban itt az ideje, hogy nyíltan beszéljük meg a honismereti mozgalom kérdéseit. Nem szabad megengedni ugyanis, hogy ennek az égisze alatt félértékű, ösz- sze ollózott „tanulmányok” jelenjenek meg komoly anyagi befektetések árán. öntsünk tiszta vizet a pohárba. Jó lenne, ha a polémiához mások is hozzászólnának. A köztudatban régen „bolyongó” kérdésről, a körzetesítésről ír szubjektív hangú értekezés F. Tóth Pál Gondolkozzunk régiókban? címmel. Figyelemre méltó megállapításai bizonyára eljutnak a legfelsőbb fórumokig, az illetékesekig. Járitz Józsa önéletírása — Egy művész útja — csodálkozásra késztet: milyen értékek vannak a megyében? Kár és hiba, hogy a szerkesztőség mindössze egy képét közli a festőművésznek, pedig nem ártott volna az ő alkotásaival megtölteni a képzőművészeti rovatot Gazdag a Szemle rovat is. De teljesen elhibázott egy augusztus eleji televíziós bemutatásról most írni, ami egyébként sem a Forrás profilja, éppen úgy nem, mint Kecskemét fásításán töprengeni, vagy a répcelaki robbanás ürügyén — közel egy éve volt — meditálni a felelősségre vonásról. Felesleges az is, hogy például Simon Zoárdot három — csak úgy odavetett — recenzióval „futtatja” a szerkesztőség. Persze apró hibák ezek, amelyek nem befolyásolják azt a véleményt hogy következetes szerkesztéssel, jó színvonalon jelent meg a Forrás kettős száma. Gál Sándor A muskátlis karóktól a szobrokig Beszélgetés Orbán István fafaragóval Görnyedt, megrettent hajlott hátú, magába zárkózott emberek: karcsú szobrocskák, fából faragot- tak, légiesek és áttetszőek. A Bozsó-műteremben várják, hogy a kecskeméti kiállításon majd elrendezze őket a hozzáértő, avatott kéz. — Hogy kerülnek éppen ide, ebbe a műterembe a szobrok? Bozsó János válaszol: — Régi barátok vagyunk, régóta dolgozunk együtt — Pista bácsi kecskeméti? Most ő felel: — Itt születtem. Es itt jártam iskolába. 68 éves. Ravaszkás tekintet lecsüngő bajusz, széles gesztusok. Tagbaszakadt, hatalmas test Örökké tréfálkozik. A nevetése által felüdülünk. —■ Mióta farag? — Éppen tíz éve, hogy elkezdtem. Szóval „fiatalon”: alig voltam 60 éves. Egy faipari vállalatnál dolgoztam: volt elég fa. Időm is volt. Mi kellett még? — Bozsó Jancsinak sokat köszönhetek. Állandóan biztatott segített a lelket tartotta bennem. — Kiállítása volt már? — Volt Pesten. Azután elmeséli az egész életét Arra a legbüszkébb, hogy az általa is nagyra tartott Barcsay Jenő festőművész-professzor elismerően nyilatkozott alkotásairól. — Először muskátlis karókat faragtam. Amikor dicsérni kezdték, apró lakás- díszítő tárgyakkal folytattam- így jutottam el a szobrok faragásáig. — Ma már legszívesebben szobrokat készít —szól közbe Zsuzsa, a lánya, aki épp most készül a képzőművészetire. ö is a művészi pályát választotta. — Hol dolgozik leginkább? — kérdezem Pista bácsitóL — Egy idő óta a Bozsó- tanyán. Az ottani csend, a szép környezet, a népi művészet tárgyaiból kialakított ízléses otthon munkára sarkallja az embert. — Mit mondana még el az olvasóknak? Nem tagadja meg tréfál- kozó-önmagát: — Hosszú életet kívánok nekik. Meg magamnak is. Hogy sokat tudjak még faragni ! Varga Mihály Strauss-hangverseny lesz Kecskeméten A vasárnapi. Kodály em-i lékére rendezett hangverseny után jövő hétfőn, december 29-én este fél 8 órakor újabb hangverseny lesz a Kecskeméti Városi Művelődési Központban, j Kemény Endre vezényleté-; vei a kecskeméti szimfoni- j kusok Johann Strauss legszebb melódiáit szólaltatják majd meg. A program- | ba vett tizenhárom műsorszám között szerepel a Ci- i gánybáró nyitánya, a Mesék a Bécsi erdőről, az Egy éj Velencében gondoladala, továbbá a Denevér nyitánya és egyik dala. A nagyszabású színvonalasnak ígérkező keringőhangversenyen két kitűnő operaénekesünk. Németh Aliz és Szabó Miklós működik közre. Elfeledkeztek róluk?... 9. titkos felirat díszelgett. — Schellenberg figyelmét És csak a földalatti nem került© el, hogy ellónálIokról olvasson be- Kreutter milyen hanyagul lőle, de fordítson figyelmet a Peenemündében löki ki kezét a náci köszöntésre. — Foglaljon helyet, Gustav — mutatott a mellette levő fotelre. Kreutzer valami rendkívüli állapot megnyilvánulásának fogta föl ezt a szívélyes mozdulatot; beosztottaival csak a legritkább esetben engedi meg magának ezt a főnök. — Épp az imént írtam alá fölterjesztését az első osztályú vaskeresztre a sikeres párizsi akcióért — közölte Schellenberg. — Hálásan köszönöm, altábornagy úr — akart fölugrani Kreutzer. — Nézze csak meg ezt a dossziét — nyújtotta át neki egy vaskos iratcsomót, melyen a Szigorúan működő hadseregbéli, a légierőhöz tartozó és SS- tisztekre is. És ne siessen következtetéseivel. Mindent a maga helyén. Ajánlom, Kreutzer, adja bele a munkába legjobb tudását. Találjon új utakat mert a sablonosság itt egyenlő a kudarccal. Ezt pedig nem bocsájtanák meg magának! Schellenberg fölkelt * fotelből és íróasztalához lépett — Legfőbb ellenfelei az oroszok lesznek és a földalatti mozgalomban működő embereik. Rendkívüli körültekintően dolgozzék, ne siesse el a dolgot, ne ugrassza el őket időnap előtt. De ne is engedje ki őket a markából. A láncszemeket Peenemündében találja meg, ott nekünk különleges koncentrációs táborunk van, melyet az angolok, ki tudja miért, tönkrebombáztak. Küldetése egyébként nem egyedülálló akció, hanem utána következnek az egymással szoros kapcsolatban álló műveleteink. Peenemünde! eredményeiről állandóan tájékoztasson engem. Heil Hitler! Amikor Kreutzer szabályos hátraarccal és keményen kilépve eltávozott az irodából, Schellenberg kimerültén dőlt a fotel támlájának, pedig még végre kellett hajtania Bohrmann és Himmler parancsának második részét is; mikrofilmre kellett fényképeztetnie, s biztos helyre elrejteni a titkos fegyver tervrajzait. Kreutzer pedig hivatalába érve parancsot adott, hogy senki se zavarja, csak akkor, ha a főnöke hivatja. Kikapcsolta a telefont is, s kényelmesen elhelyezkedett könyvespolcokkal körülvett íróasztalánál, majd gondosan áttanulmányozta a dosszié anyagát: jelentéseket, amelyek a bombázás után küldtek Berlinbe. Piros kérdőjelet tett a kilövőbázis objektumvédelmi parancsnokának Az SS veszteségei című jelentésére, mély szerint két alacsony rendfokozatú SS-ka- tona nyomtalanul eltűnt A másik kérdőjel a partmenti határőrparancsnokság jelentésére került, melyet Dönitz nagytengernagy vezérkarához küldtek. Ebben arról volt szó, hogy augusztus 14-én hajnalban Peenemünd© körzetétől 15 mérföldnyire egy halászcsónakot észleltek, melyen csíkos ruhás egyének, s egy SS tartózkodott. A felszólítás ellenére is tovább igyekeztek, ezért tüzet nyitottak rájuk. A súlyosan sebesült SS-en kívül mindenki meghalt a csónakban. Az SS-katona kihallgatása során nem vallott. Meghalt és eltemették. — Idióták? — káromkodott gondolatában Kreutzer, majd újabb káromkodást eresztett meg, ami egyebekben igen ritkái) esett meg vele. Ugyanis megtalálta Kammler SS- altábornagy parancsának másolatát arról, hogy„Min- den külföldi munkást el kell szállítani Feenne- münde körzetéből.” — Most aztán a legfőbb adu hullott ki a kezem- i bői, — kesergett Kreeu- tzer —, hiszen a táborfoglyok kihallgatására alapoztam minden reményemet. Tehát egyetlen lehetőségem maradt: a tábor irattára. Utasítást adott, hogy sürgősen kapcsolják a peenemündei SS-őrség parancsnokságát, s csak akkor sóhajtott megköny- nyebbülten, amikor jelentették néki, hogy a tras- senheddei tábor teljes irattárát összecsomagolták, de még nem szállították el az RSHA központi irattárába. A hauptstrumführer azt is megkérdezte, nincs-e még valaki a táborfoglyok közül a kilővőbázis területén. — Igenis, van — harsogta valaki oly hangerővel a telefonba, hogy Kreutzer eltartotta fülétől a kagylót. — Egy luxemburgi fogoly fekszik súlyos ! sebesülten a kórházban, de bármelyik percben meghalhat, százados úrnak jelentem. (Folytatjuk,) Fölöttébb furcsa, hogy az egymás után következő három hangversenyen, melyekkel Kodály Zoltán emlékének áldoztak Kecskeméten a zenei élet vezetői, nem szerepelt a megyeszékhely Kodály nevét viselő kórusa. Az ezüstkoszorűs jelvénnyel és „Szocialista Kultúráért’’ kitüntetéssel rendelkező kórus a közelmúltban szerepelt utoljára a Kossuth-rádióban. Furcsának találjuk, hogy az ország nyilvánossága előtt kitűnően helytálló együttest nem találták méltónak az illetékesek arra, hogy Kecskemét reprezentatív zenei ünnepein fellépjen. A kórus vezetői elmondták, hogy nekik éppen úgy. mint a kórustagoknak kifejezetten rosszul esett ez a mellőzés. A bosszú évek óta sok szép sikert elért, s Kodály nevét viselő énekkar — véleményünk szerint is — nem hiányozhat az ilyen alkalmakkor rendezett ünnepi megmozdulások színhelyéről. V. M.
