Petőfi Népe, 1969. december (24. évfolyam, 279-302. szám)
1969-12-17 / 292. szám
Z. oldal 1969. december 17, szerda A SZOT székházában a SZOT Elnöksége és a kormány vezetői Gáspár Sándornak, a SZOT főtitkárának és Fock Jenőnek, a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány elnökének vezetésével tanácskozást tartottak. A kormány és a SZOT vezetői az MSZMP Központi Bizottságának állás- foglalásából és az ország- gyűlés ülésszakán folyt tárgyalásból kiindulva elemezték a népgazdaság helyzetét, a munkások, a dolgozók élet-, és munka- körülményeinek alakulását, a jövő évi feladatokat. Egyetértettek abban, hogy a népgazdaság a tervnek megfelelően arányosan fejlődik, a harmadik ötéves tervben kitűzött célokat várhatóan elérjük, néhány vonatkozásban a terv előirányzatait túlteljesítjük. A gazdaságirányítás új rendszerének megvalósítása hozzásegít ahhoz, hogy A kormány vezetőinek és a SZOT Elnökségének tanácskozása a népgazdaság továbbfejlesztéséről jobb feltételeket teremthessünk népgazdaságunk továbbfejlesztéséhez. A kedvező eredmények mellett mutatkoznak hiányosságok is. A kormány vezetői és a SZOT Elnöksége — a munkások tapasztalatait, észrevételeit figyelembe véve — egyetértenek abban, hogy a fogyatékosságok nem az ötéves tervnek, vagy a gazdaságirányítás reformjának szükségszerű velejárói, hanem elsősorban a minisztériumi és vállalati irányítás és végrehajtás gyengeségeiből adódnak. A tanácskozáson a SZOT Elnöksége részéről szóvá- tették a következőket: Szigorúbb ellenőrzést — A termelés és az elosztás egyes területein időszakonként feszültségek lépnek fel a kellő előrelátás hiánya, az igények nem megfelelő felmérése következtében. Emiatt az elmúlt hónapokban problémák jelentkeztek a lakosság tüzelővel való ellátásában, hiányok keletkeztek egyes fogyasztási cikkekben. A kiskeresetű rétegek ellátása szempontjából nagy szerepet játszó olcsó élelmiszerek, ruházati és más fogyasztási cikkek termelését egyes vállalatok csökkentették. Mindez indokolttá teszi, hogy a minisztériumok és országos hatáskörű szervek ez irányban hatékonyabb munkát végezzenek. Éljenek jobban hatáskörükkel, segítsék és ellenőrizzék a vállalatok munkáját, a jogszabályok végrehajtását, akadályozzák meg, hogy egyes vállalatok saját érdekeiket a társadalmi érdekek fölé helyezzék. A szakszervezeti szervek is határozottabban lépjenek fel a társadalmi érdekek képviseletében. Meg kell valósítani a fogyasztói árak alakulásának szigorúbb ellenőrzését. Nem lehet megengedni, hogy árpolitikánk helyes elveit helyenként eltorzítsák és a nagyobb nyereség érdekében a fogyasztók kárára manipulálj anak. — A fő figyelmet a hatékony, a termelékeny, a tervszerű munkára kell fordítani. Fel kell lépni azokkal szemben, akik liberálisan kezelik a munka- fegyelmet, megtűrik a technológiai és a technikai fegyelmezetlenséget, az adminisztráció túltengését, a helytelen munkaerögazdál- kodást. A társadalom érdekei megkövetelik, hogy a kötelességmulasztók ne élvezhessenek a becsületes dolgozókkal azonos védelmet. A SZOT Elnöksége és a kormány vezetői egyetértettek abban is, hogy a vezető posztokon dolgozóknak kell élenjárniuk példamutató munkájukkal. — Felhívták a figyelmet a vezető beosztásban dolgozók fokozott felelősségére. A SZOT Elnöksége hangsúlyozta: a szakszervezetek különösen fontosnak tartják, hogy az állami irányító szervek és a vállalatok időben és az eddiginél gyorsabban reagáljanak a dolgozók jelzéseire. Ha bebizonyosodott, hogy valamely központi, vajy helyi intézkedés a gyakorlatban nem vált be, idejében meg kell azt változtatni. A kormány vezetői igénylik a SZOT ilyen irányú kezdeményezéseit. — Az elmúlt hónapok tapasztalatai megmutatták, hogy sok félreértés és téves elképzelés forrása lehet az, ha az életszínvonal alakulását csak az országos átlagszámokkal jelzik. — Szükséges, hogy az illetékes szervek a különböző rétegek életszínvonalát, az alacsonykeresetűek helyzetét konkrétabban és részletesebben figyelemmel kísérjék. — A gazdasági szabályozók további finomítása az eredményes gazdasági tevékenység alapvető feltétele. Ugyanakkor nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a gazdasági szabályozók csak a dolgozók kezdeményezőkészségével, munkakedvével, erkölcsi ösztönzésével párosulva hozhatnak eredményeket. Nagy gondot kell fordítani a kollektívák és egyének közvetlen és közvetett, a szocialista elosztás elvein alapuló érdekeltségének fokozására. Emellett jobban kell építeni a dolgozók öntudatára, hiszen a szocialista munkaverseny eddigi eredményei, a szocialista brigádok, a törzs- gárdatagok helytállása, önfeláldozó tettrekészsége bizonyítja, hogy az erkölcsi ösztönzők szerepe milyen nagy jelentőségű. Nagyobb gondot kell fordítani az üzemi demokrácia kiszélesítésére, a munkásokkal való kapcsolatok javítására, a szocialista munkaverseny sokoldalú fejlesztésére. A SZOT Elnökségének előterjesztése alapján a közeljövőben a kormány és a SZOT közös határozatot hoz a szocialista brigádok új elismerési és kitüntetési rendszeréről. A munkaidő-csökkentésről — A munkaidőcsökkentés nagy vívmányunk. Egyes vállalatoknál azonban a bevezetést nem készítették jól elő, e helyeken ez a termelés és a termelékenység csökkenéséhez vezetett. A szakszervezetek szükségesnek tartják és támogatják e hiányosságok felszámolását. A további Hibák megelőzésének útja a gondosabb előkészítés, a kollektívával való együttes cselekvés. A kormány vezetői megelégedéssel vették tudomásul, hogy a szakszervezetek a népgazdaság előtt álló feladatok megvalósítását, a meglevő hiányosságok csökkentését, illetve a megszüntetését a maguk eszközeivel, befolyásukkal, teljes erejükkel támogatják és a részletes tennivalókat néhány nap múlva a Szak- szervezetek Országos Tanácsa ülésén meghatározzák. A Minisztertanács vezetői egyetértettek a szak- szervezetek által ismertetett problémákkal, amelyek egybeesnek saját tapasztalataikkal, elfogadják a SZOT Elnökségének javaslatait. A Minisztertanács vezetői ismertették a népgazdaság fejlesztésére, a dolgozók életszínvonalának emelésére, élet- és munka- körülményeik javítására vonatkozó elképzeléseiket. Tájékoztatást adtak arról, hogyan kívánják az elkövetkező időszakban az állami erők és eszközök összpontosításával biztosítani a vállalati gazdálkodásban — a gazdasági hatékonyság és a termelékenység növekedését szem előtt tartva — a technológia korszerűsítését, a termékek minőségének és választékának javítását. A jó munka nagyobb megbecsülése Az ágazati minisztériumoknak hatékonyabban kell előmozdítaniuk és ellenőrizniük a vállalatok és az intézmények tevékenységét, tiszteletben tartva a gazdasági irányítás érvényes rendszere által biztosított jogi és gazdasági önállóságukat. Mindezek megvalósításának elengedhetetlen feltétele a vállalati belső mechanizmus továbbfejlesztése, a hatáskörök és a felelősség világos megosztása, a vállalaton belüli egységek munkájának jobb összehangolása. A kormány megfelelő előkészítés után biztosítja — együttműködve a szak- szervezetekkel —, hogy a dolgozók egyes rétegeinek életszínvonalát javító, az országgyűlésen már bejelentett fontosabb intézkedések 1970. március 1-től bevezetésre kerüljenek. Ez segítséget nyújt az alacsonyjövedelmű nyugdíjasoknak és csökkenti a végzett munka kvalifikáltsága és a fizetések közötti aránytalanságokat. A vállalaton belüli nyereségelosztási rendszer módosításával, a bér- és létszámgazdálkodási szabályozók továbbfejlesztésével még jobban érvényre kívánja juttatni a becsületes és a hatékony munka differenciáltabb anyagi és erkölcsi megbecsülését. A kormány 1970-ben tovább kívánja javítani a lakosság áruellátását. A szabályozási rendszer eszközeivel elősegíti, hogy a magyar ipar és mezőgazdaság mindent megtegyen a legfontosabb piac, a lakosság ellátásának javítása érdekében. Következetesen ellenőrzi a szolgáltatások fejlesztésére hozott határozat végrehajtását. A Minisztertanács vezetői és a SZOT Elnöksége egyetértettek abban, hogy e feladatok megvalósításához a szakszervezetek támogatása szükséges. Különösen fontos, hogy az üzemi szakszervezetek sajátos eszközeikkel fokozott segítséget nyújtsanak a munka- fegyelem erősítéséhez, a munkaerővándorlás csökkentéséhez, a termelési aktivitás növeléséhez, az erkölcsi ösztönzés hatékonyabb megvalósításához. A Minisztertanács vezetői és a SZOT Elnöksége úgy ítélik meg, hogy az 1970. évi terv célkitűzéseinek teljesítésével kell megalapozni a negyedik ötéves tervet, figyelemmel arra, hogy a hatékonyabb munka, a termelékenység erőteljes növelése az életszínvonal-politikai célkitűzések következetes megvalósításának alapja és egyetlen forrása. A kormány és a SZOT vezetőinek az a véleménye, hogy az előttünk álló célok eléréséhez és feladatok megvalósításához minden feltétel adott Nagy jelentőséget tulajdonítanak a felszabadulásunk 25. évfordulója tiszteletére kibontakozó jubileumi munkaversenynek, ezen belül a szocialista brigádok példamutató tevékenységének. (MTI) Sikeresen teljesíti ötéves tervét a Szovjetunió Kedden a nagy Kreml- palotában összeült a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa. Az év utolsó' parlamenti ülésszakán a kialakult hagyományokhoz híven előterjesztik a múlt évi költségvetés teljesítéséről és a jövő évi költségvetés tervezetéről szóló törvény- javaslatot. valamint az 1970. évi népgazdasági terv tervezetét. Napirenden szerepel még az egészségügyi kerettörvény tervezetének megvitatása és törvényerőre emelése. A tervezetet másfél hónappal ezelőtt tették közzé. s a kialakult országos arányú vitában több százezer egészségügyi dolgozó és más állampolgár fejtette ki nézeteit. A szovjet parlament ülésszakát a képviselők aktív tevékenysége előzte meg. A terv- és költségvetés mutatóit 32 előkészítő bizottság vizsgálta meg behatóan. A képviselők különleges figyelmet fordítottak az áruforgalom alakulására, a lakosság közszükségleti cikkekkel való minél jobb ellátására. Mint a felszólalásokból kitűnt: a fejlődést imponáló számadatok jelzik. A belkereskedelmi forgalom összege 1968-ban 138 milliárd rubelt tett ki, 1969-ben előreláthatólag 143 milliárd, 1970-ben pedig 152 milliárd rubel lesz. Elégedetten állapították [ meg a bizottsági tagok, j hogy a szolgáltatások szfé- i rájában felgyorsult a fej-! lődés. mindamellett figyelmeztették az illetékes szer- j veket és tisztségviselőket, | hogy e tekintetben még mindig lemaradás mutatko- j zik a lakosság egyre növekvő és jogos igényei mögött. Az ülésszakot előkészítő munka befejeztével a különböző parlamenti bizottságokban tevékenykedő képviselők azt a következtetést szűrték le: az eltelt négy év kimagasló eredményei biztosítják, hogy a Szovjetunió 1970-ben sikerrel teljesítse a folyamatban levő ötéves terv utolsó esztendejének szociális, politikai és gazdasági feladatait. ti Öngyilkos lett az egyik gyanúsított A péntek esti bombámé- j rótt a milánói rendőrség rényletek ügyében tovább negyedik emeleti ablakából, folytatják az erőteljes nyo- Az „anarchistaként” nyil- mozást. a római rendőrség vántartott Giuseppe Pinelli prefektúrájárói származó 41 éves vasúti alkalmazottlegfrissebb értesülés szerint ról van szó, akit kórházba a rendőrség állítólag nyo- szállítottak, majd röviddel mon van. Ezt az értesülést utána meghalt. A milánói látszik alátámasztani az a rendőrség helyiségeiben tény, is. hogy az egyik gya- | egyébként további huszon- núsított hétfőn este kiug- két gyanúsítottat őriznek. Nixon a katonai döntést erőszakolja Nixon elnök hétfőn rádió- és tv-beszédében jelentette be, hogy április 15-ig újabb 50 ezer amerikai katonát vonnak ki Dél- VietnambóL Nixon bejelentette, hogy Philip Habibot, a Párizsban levő amerikai delegáció eddigi harmadik emberét nevezi ki az amerikai küldöttség megbízott vezetőjévé, nagyköveti rangban. Az elnök teljesen negatívan értékelte a tárgyalások eddigi alakulását és azt mondotta, hogy „az ellenség változatlanul ragaszkodik az amerikai csapatok egyoldalú teljes kivonásához. „Mindezek ellenére az Egyesült Államok továbbra is részt' vesz a párizsi tárgyalásokon”. « Nixon bejelentése nem keltett meglepetést Washingtonban: az elnök közismerten presztízskérdést csinált abból, hogy beváltsa korábbi ígéretét és különösen politikai ellenfeleinek mutassa meg, hogy kormánya csökkenti a ka- '.onai létszámot Vietnamban. Az elnöki döntésben fontos szerepe van annak, hogy az amerikai közvélemény jelentős része, a moratóriumok tanúsága szerint hevesen szemben áll a háború folytatásával és ezt nem , ellensúlyozza az állítólagos „csendes, többség” magatartása sem. Ugyanakkor elvitathatatlan, hogy Nixon tervei jelentős támogatást kapnak, mert — s erre az elnök szívesen hivatkozik — első ízben jelentik öt év elteltével a katonák egy részének tényleges kivonását. Nixon az április 15-i határidővel tág teret akar biztosítani magának és katonai vezetésének, amely szünet nélkül jósol egy újabb szabadságharcos of- fenzívát. A kormány katonai szakértői szerint az offenzíva most a jövő év elejére, esetleg a holdújév, a Tét idejére várható, s ezért az elnök az 50 ezres kontingens nagyobb részét csak ezután vonja ki. Még április 15-e után is, több mint 400 ezer amerikai katona marad vietnami földön. A hétfői beszéd tanúsága szerint az USA az adott pillanatban teljesen letett a tárgyalásos megoldásról és ehelyett továbbra Is katonai döntést erőszakol, más eszközökkel, a vietna- mizálás útján. Nixon arra törekszik, hogy a Thieu- rezsimet Dél-Vietnam kizárólagos urává tegye. Ha olcsón, jól akar vásárolni és használt bútorait, műszaki, ruházati cikkeit előnyös árban akarja értékesíteni, BIZALOMMAL KERESSE FEL A BAJAI BIZOMÁNYI Áruházát. 61 983