Petőfi Népe, 1969. december (24. évfolyam, 279-302. szám)

1969-12-02 / 279. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! A MAGYAR SÍOG/a LISTA M'U'NKÁbPÁRT BÁCS’-KlSKUJ^ MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA XXIV. évi. 279. szám. 1969. december 2. KEDD Ara: 90 fillér A továbbfejlődés kedvező alapjai A z MSZMP Központi “ Bizottságának há­romnapos tanácskozásán szereplő, széles körű na­pirendről, a megvitatásra kerülő témák társadalmi, politikai horderejéből kö­vetkezik, hogy ez alkalom­mal még korántsem mél­tathatjuk érdeme szerint a tárgyalások teljes anyagát, csupán néhány megjegy­zést fűzhetünk a megje­lent közlemény legfonto­sabb megállapításaihoz, nevezetesen a gazdasági állásfoglaláshoz. A beható tanácskozás középpontjában állt a nép- gazdasági helyzet, az ez évi munka és a jövő évi nép- gazdasági feladatok meg­vitatása. Minden bizonnyal a széles néprétegek és kü­lönösen a gazdasági élet legkülönbözőbb posztjain tevékenykedők tapasztala­taival és egyetértéseivel találkozik a múlt évben bevezetett gazdasági re­formról elhangzott jelen­tős megállapítások egész sora, hogy a reform ked­vező folyamatokat indított útjára, máris főbb a kor­szerű hazai termék, áru­cikk, sok hasznos gazda­sági kapcsolat jött létre, ésszerűbben, a korábbinál olajozottabbgn működik a gazdaság egész szerkezete. És ami a legfontosabb: a gazdálkodásból még ki nem küszöbölt régi hibá­kat és a ma tapasztalható újabb keletű nehézségeket egyaránt a reform alapel­veinek még következete­sebb érvényre juttatásával lehet és kell leküzdeni! Nyilvánvaló, hogy ez volt a gazdasági vonatko­zású megbeszélések leg­főbb következtetése, és a Központi Bizottság ilyen értelemben foglalkozott a népgazdaság fejlődésének különböző jelenségeivel és a küszöbön álló teendők­kel. Az előbbiek sorából csupán annyit ragadunk ki, hogy míg az utóbbi évek piari produkciója megfelel a terveknek, ad­din a mezőgazdasági ter­melés, a nemzeti jövede­lem nemkülönben a mun­kások a varasztok és az alkalmazottak egyéni jö­vedelme nagyobb mérték­ben, nőtt., mint ahogy azt az előzetes tervekben megjelöltek. Ezzel párhu- zamnsnn kedvezően ala­kult hazánk külker eske­d-l—io is. RA indebben jelentős szerepe v'olt már a reformnak és az azt elő­készítő munkának, amely már jó ideje éreztette ha­tását a gazdálkodásban. A jó összkép és számos vál­lalat dinamikus fejlődése mellett azonban még fel­tűnőbb a nem kis számú gyengén működő vállalat, szövetkezet, a, helyenként igen gyenge termelékeny­ség, amely rontja az álta­lános előrehaladást, olyan időszakban, amikor a szé­les körű munkaidő-csök­kentés és a termelés szer­kezetének nagyon is kívá­natos átalakítása, tehát (Folytatás a 2. oldalon) Kádár János vezetésével elutazott .»WrUMttM, az 8Urßpgj szocialista országok Valamennyi tsz-tagra . kiterjesztik a társadalombiztosítást Az Elnöki Tanács ülése párt- és állami vezetőinek találkozójára Kádár Jánosnak, a Ma­gyar Szocialista Munkás­párt Központi Bizottsága első titkárának vezetésével hétfőn délelőtt elutazott a magyar küldöttség az euró­pai szocialista országok párt- és állami vezetőinek moszkvai találkozójára. A küldöttség tagjai: Fock Je­nő, a Minisztertanács elnö­ke, Komócsin Zoltán, a Központi Bizottság titkára, a Politikai Bizottság tagjai és Erdélyi Károly külügy­miniszter-helyettes, a Köz­ponti Bizottság, tagja. A küldöttséget1 a Nyuga­ti-pályaudvaron Biszku Bé­la, a Központi Bizottság titkára, Fehér Lajos, a Mi­nisztertanács elnökhelyette­se, a Politikai Bizottság tagjai, Aczél György, a Központi Bizottság titkára, Benkej András belügymi­niszter, Péter János kül­ügyminiszter és Csanádi György közlekedés- és pos­taügyi miniszter búcsúztat­ta. Jelen volt a búcsúzta­tásnál F. J. Tyitov, a Szov­jetunió budapesti nagykö­vete. Képünkön: Kádár János Biszku Bélától búcsúzik a . Nyugati pályaudvaron. (Bozsán-Endre felvétele.) Az előzetes megállapo­dásnak megfelelően, ugyan­is ez év december elején Moszkvában a Bolgár Nép- köztársaság, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság, a Lengyel Népköztársaság, a Magyar Népköztársaság, a Német Demokratikus Köz­társaság, a Román Szocia­lista Köztársaság és a Szov­jetunió párt- és állami ve­zetőinek találkozójára ke­rül sor, amelyen vélemény- cserét folytatnak időszerű nemzetközi kérdésekről. Zárszámadási előkészületek Munkában a leltározási bizottságok A közös gazdálkodás esz­tendei alatt kialakultak a zárszámadási szokások is. Van olyan termelőszövetke­a munkát. Tapasztalataik azt mutatják, hogy a tag­ság gondosabban kezeli a rábízott közös vagyont, mint zet, ahol már január első | az előző években, nem ta­napjaiban összehívják a közgyűlést, és értékelik az elmúlt esztendőt, van ahol csak február végén szokták megtartani a zárszámadást. Ennek megfelelően az előkészületek is megkezdőd­tek, és természetesen — szö­vetkezete válogatja — töb- bé-kevésbé előrehaladtak az elmúlt napokban. A dunavecsei Virágzó Termelőszövetkezet vezetői a múlt hét végén hívták össze az ellenőrző, és leltá­rozó bizottság tagjait, a szö­vetkezet 18 gazdáját az első lépés, a leltározási prog­ram megbeszélésére. Mint Nicsovics György főagronó- mus elmondotta, kedden reggelre már elkészül a hat, egyenként háromtagú lel­tározási bizottság ütemter­ve, és az előzetes számítá­sok szerint december hú­szadikára be is fejezik ezt a munkát. ‘ A zárszámadás időpontja: január 20-a és 30-a között lesz. Nagy munka vár a kis­kunfélegyházi Vörös Csil­lag Termelőszövetkezet ad­minisztrációjára is. Faragó László főkönyvelő tájékoz­tatása szerint náluk már november elején elkészítet­ték a leltározási bizottságok ütemtervét, kiadták a meg­bízóleveleket és megkezdték lálkoztak ez idáig hanyag­ság okozta károkkal, hiá­nyokkal. Megkezdődött a számlák folyamatos rende­zése, és a főkönyvelő' sze­rint december utolsó nap­jaira teljesen készen állnak majd a zárszámadásra. A közgyűlést január 25-én rendezik. A bácsalmási Petőfi Ter­melőszövetkezetben Hartai Ernőné, a főkönyvelő he­lyettese mondotta el, hogy náluk most készítik a lel­tár ütemtervét. Ezt a mun­kát csak december 22-én kezdik, és a három bizott­ság négy nap alatt el is végzi. A tervek szerint ja­nuár 22-ére készül el az el­múlt évi gazdálkodás mér­lege. a zárszámadás idő­pontja még nincs kijelölve. A megyei tanács pénz­ügyi osztályának termelő­szövetkezeti csoportjánál Tanczer Lajos főelőadó ar­ról tájékoztatott, hogy a de­cember nyolcadika után kezdődő, úgynevezett zárszá­madási előkészítő tanfolya­mokra eddig 374-en jelent­keztek. A harminchat órás tanfolyamokat főkönyv01 ők, helyettes»'k, ellenőrző b1 zottsági tagok végzik. : előadásokat pedig a megye mezőgazdaságának vezető számviteli szakemberei, a 1 tanácsok, a területi szövet­ségek munkatársai, főköny­velők tartják. B. P. A Népköztársaság Elnö­ki Tanácsa hétfőn ülést tartott. Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, beszámolt indiai és iráni utazásáról. Az Elnöki Tanács a beszá­molót tudomásul vette. Az Elnöki Tanács ha­zánk felszabadulásának hu­szonötödik évfordulójára felszabadulási jubileumi emlékérmet alapított. A ju­bileumi kitüntetéseket 1970. április 4. alkalmával az Elnöki Tanács azoknak adományozza, akik a fiig­ratikus Magyarország meg­születéséért és megerősödé­séért, a szabadságért, a de, mokráciáért és a szocializ­musért vívott küzdelemben kimagasló érdemeket sze­reztek. Az Elnöki Tanács módo- I sította a dolgozók betegsé- I gi biztosításáról szóló 1955. évi 39. számú törvényere- ! jű rendelet egyes intézke­déseit. majd egyéb ügye- két tárgyalt. A betegségi biztosítást 1 (Folytatás a 3. oldalon.) Verseny a mezőgazdaságban Az ipari üzemekhez ha­sonlóan a mezőgazdaságban is mind többen kapcsolód­nak be a felszabadulási munkaversenybe. A terme­lőszövetkezetek területi szövetségeiben erre alakult bizottságok szervezik, segí­tik a nemes vetélkedés ki­bontakozását. A Duna-men­ti és Kiskunsági Mezőgaz­dasági Termelőszövetkeze­tek Területi Szövetsége verseny- és propaganda bi­zottságának szervezésében háromnapos tapasztalatcse­rén vettek részt a szövet­kezeti versenybizottságok elnökei. Ellátogattak a Sze­gedi Termelőszövetkezetek Területi Szövetségéhez, va­lamint a Körösök és Vidé­ke Termelőszövetkezetek Területi Szövetségéhez és több közös gazdaságban tá­jékozódtak a mozgalom Tisztul a bor Fejtik az újbort a Kiskunhalasi Állami Gazdaság tajói pincéjében. helyzetéről. A tapasztalat- csere befejezéseként Solton a községi pártbizottság szókházában összegezték a látottakat. A Duna-menti és Kiskunsági Termelőszö­vetkezetek Területi Szövet­ségének körzetében 75 bri­gád küzd a szocialista cím­ért több mint ezer résztve­vővel. Hasonló céllal szervez egész napos tapasztalatcserét ma Madarason a Bácskai Termelőszövetkezetek Te­rületi Szövetsége. Ebben a körzetben 35 közös gazda­ságban tettek vállalást. Több mint ötezer gazda ne­vezett be a szocialista munkaversenybe. 148 bri­gád több mint 2200 részt­vevővel küzd a megtisztelő szocialista címért. A válla­lások értéke 6 és fél millió forint. A Lenin nevét viselő ter­melőszövetkezetek külön vállalást tettek ebben a körzetben Lenin születésé­nek 100. évfordulójára. A mozgalom eddigi ta­pasztalatait, feladatait, sze­repét és a további tenniva­lókat Szabó István, a szö­vetség verseny- és propa­ganda bizottságának elnöke értékeli, majd a madarasi Béke és a nemesnádudvari Kossuth Termelőszövetke­zet versenybizottságának elnökei számolnak be az eddigi eredményekről. Lengyel pártmunkás- kiildöttségek hazánkban AZ MSZMP Központi Bi­zottságának meghívására hétfőn két lengyel párt­munkásküldöttség érkezett Budapestre Wieslaw Rydy- ger, illetve Henryk Marian, a LEMP KB osztályvezető helyetteseinek vezetésével. A küldöttségeket Katona István és Káplár József, az MSZMP KB osztályvezető­helyettesei fogadták. A fo­gadtatáson jelen volt Bo- gumil Dabrowsky. a Len­gyel Népköztársaság buda­pesti nagykövetségének első titkára.

Next

/
Thumbnails
Contents