Petőfi Népe, 1969. november (24. évfolyam, 254-278. szám)
1969-11-10 / 260. szám
1969. november 10, hétfő S. oldal Radnóti Miklós, a műfordító A költő halálának 25. évfordulójára A magyar népnek mindig felbecsülhetetlen szolgálatot tettek azok az írók, költők, akik elvezették hozzá a nagyvilág ára. mait. Ez a közvetítő szerep, amelynek az „extra ^ Hungáriám...” köznemesi elvével szemben kellett lét- jog^ kiharcolnia, nem volt mindig azonos a műfordítással. Bessenyei nem volt műfordító, Kazinczy is legfeljebb a szó tágabb értelmében. Az összekötő szerepben csak a múlt század folyamán ment végbe belső munkamegosztás, s ekkor lett az egyik, szabatosan elhatárolódó munkakör a fordítás. A dunántúli őszben eldördülő lövés nemcsak egyik kiváló költőjétől fosztotta meg Magyarországot, hanem egyik fontos szellemi transzformátor-állomásától is. A fasizmus gyilok- kal próbálta elvágni azokat a szálakat, amelyeknek hazánkat a nagyvilággal kellett később, a háború befejezése után összekötnie: lerombolta a gyárakat, hidakat, hogy ne tudjunk a világ gazdasági vérkeringésébe kapcsolódni, s rombolta az írás bástyáit is —behívókkal, deportálással, könyvégetéssel —, hogy a jövő Magyarországa ne vehessen részt az emberi gon. dolat továbbépítésében. Radnóti, a költő érdeméről még a huszonötödik évforduló sugallatára sem tudnék újat Imi: annyira közismert, annyi szó esik róla. Ügy tűnik azonban, hogy mint műfordítót nem ismerik eléggé. Az akadémiai irodalomtörténet szép, meggyőző, de fél lapnyinál alig hosszabb elemzést ad róla. Madácsy László 1954- ben megjelent Radnóti-tanulmánya néhány érdektelen mondattal utal rá. Pedig egyike ő a legjobbaknak, azoknak a sorában, akiknek a tolla híd a világirodalom és a magyar olvasó között. ' Látszólag bő a termés. Orpheus nyomában címmel önálló fordításkötete jelent meg, az Apollinaire-váloga- tást Vas Istvánnal közösen adta ki. Mégis kevesebb, mint amennyit hivatása kiszabott és amennyit tehetsége megengedett volna. Hiszen az érett férfikomak csak a kezdetét érhette meg. Igen széles a fordított költők skálája. A görög ókortól a kortársakig minden időkör megtalálható a gy űj temény ben. Fordított olyanoktól, akik iránt eszmei rokon- szenvet érzett, Paul Éluard- tól például, de az ellenféltől, Montherlant-tól, sőt a potenciális ellenségtől is, Adolf Meschendörfer erdélyi szász költőtől, aki később a nácizmushoz szegődött. Szemlátomást Apollinaire-1, F. Jammest, La Fontaine-t, Horatiusi fordította legszívesebben. Sorai zökkenő nélkül, pontos magyarsággal gördülnek. Vas Istvánon kívül senki sincs napjainkban, aki olyan biztosan bánik fordítás közben a nyelvvel, mint ő. A görög és latinversek fordításából kiszorította a régen természetesnek és elkerülhetetlennek tartott, a mai magyar embert azonban bosszantó antik mondatépítést, s ezek a versek is magyarul szólnak hozzánk. Rendkívüli tehetséggel tud hangulatot teremteni. A szavak boncolgatása nélkül is könnyen felismerjük fordításaiban a Rádnóti- versek jellemző hangulatát, különösen, ha a természet képeit vetíti rá a verssorokra. De éppen ennyire, ugyanilyen félreismerhetetlenül megvan bennük az ’eredetinek a hangulata is. Terméketlen kérdés lenne, hogy melyik a legsikerültebb versfordítása. Francis Jammes A munka nagy csupán... című versét nem mint legjobbat, hanem mint egyik legjellemzőbbet említem. Mintha tudatosan a szocialista társadalomnak fordította volna. Nagyobb dinamizmussal csendíti az életet megtartó munka dicséretét, mint az eredeti: több igét használ, s nagyobb helyjeti energiával helyezi őket a mondatokba. A Shakespeare-kultusz is sokat remélhetett tőle. Az- anglisztika és a színpad, technika fejlődése miatt Shakespeare-fordításain. kat időnként frissíteni kell. Arany János és Vas István mellett Radnóti tudott volna hosszú ideig érvényes Shakespeare-f ordításokat készíteni. Sajnos, erről csak feltételes módban beszélhetünk. Mindössze a Víz- kereszt első két felvonásának lefordítására volt alkalma, a halál ennek a munkának a folytatását is megakadályozta. Versfordító munkájának érdekes meghosszabbítása: az átköltések. Ezek távoli népek dalairól adnak hírt (Varázsdal, Pyg- meusok dala, Maláj gyermekversek stb.), melyek szóban élnek népük körében, s fordítani nem, csak átkölteni lehet őket. Ha megérte volna a mát — hatvanadik életévét —, bizonyára századunk há-. rom-négy legjobb magyar műfordítója között tartanánk számon. Dr. Bán Ervin A Televízió idei november 7-i programja illett az ünnepi hangulathoz. Nem esett túlzásokba, nem komolykodott mértéken felül; nem erőltette az emlékezést, hanem alkalmat adott rá ízléssel, változatosan és színvonalasan. Dr. Ajtai Miklós ünnepi köszöntője után Viktor Ko- nyeckij novellájából készült tévéjátékot láttunk. Témája a szovjet történelem és a honvédő háború egyik legszörnyűbb epizódja: Leningrad ostroma. De nem a csaták, nem a katonák hősi helytállása, hanem te. Ha ugyan életnek lehet nevezni azt a tengődést; azt a lassú éhhalált és fagyhalált, amelynek százezrek estek áldozatul. Konyeckij az ostromlott Leningrád polgári lakosságának állít emléket, mert meg van róla győződve, nem alaptalanul, hogy a katonák bátorságánál is jellemzőbb fényt vet a szovjet emberekre a le- ningrádiak kitartó hite, fegyelmezettsége és makacs életszeretete. Nagyon nehéz feladat a novella alakjait képen bemutatni, valójában lehetetlen feladat. Honnan szerezgrádiak azokban az években mind egy szálig ilyenek voltak, télen, nyáron. Makk Károlynak mégis sikerült a lehetetlen, érzékeltetni tudta szenvedéseiket. Különösen az első képsor volt jó, a kenyérért való sorbanál- lás. Segítségére volt a kitűnő szereplőgárda, Tamara szerepében szerencsés választás az ártatlanszemű Venczel Vera. Másnap Tyitov nagykövet köszöntője képviselte az ünnepi műsort és Rahma- nov Viharos alkonyat című színművének közvetítése a Nemzeti Színházból. Valóban parádés szereposztás itt is- Ügy hiszem, helyes volt a darabválasztás, némiképp szemben az előző napival. Rahmanov műve az ünnepi oldalt mutatja, romantikus tűzzel, ma néhol naivnak ható módon, mégis igazan és lelkesítőén. Jó erőt meríteni, tanulni belőle nekünk is és a fiataloknak is. Tetézte ünnepi örömünket a Bács megyeiek sikere a Röpülj páva III. elődöntőjén. Nagyon jól rendezett műsor volt. Megható volt hallani Kodály Zoltán utolsó nyilvános beszédének mondatait és arra gondolni, hogy épp abban a házban rendezik most a népdalversenyt, amelyet ő avatott feL Négy versenyzőnknek pedig — Kákonyi Ibolyának, Korsós Károlyiénak, Nagy Juditnak és Tóth Bélának — gratulálunk. Mester László < Nagy Judit, a szenvedő emberek, az! zen ma egy rendező csontig éhező gyerekek, rokkantak lesoványodott, agyongyötört és öregek mindennapi éle-1 embereket? Pedig a leninHarminc fürdőt táplálnak az Alföldőn a hőforrások ,,Öregdiák”-találkozó Szakmáron Az alföldi olajkutatás során, másfél évtized alatt nemcsak nagy olaj. és gázmezőket tártak fel a kutatók, hanem számos hőforrásra is bukkantak. Csak az utóbbi két évben tíznél több termálforrás tört a felszínre a fúrófejek nyomán. A kutatási „mellék- termékek” megváltoztatják az Alföld képét. Az értékes forrásvízzel gyógyhatású fürdőket táplálnak és primőrkertészeteket fűtenek. Az alföldi hőforrások vizével jelenleg harmincnál több fürdőt és mintegy ötvenezer négyzetméter nagyságú primőrkertészetet üzemeltetnek. Nem mindennapi találkozó színhelye volt novem_ bér 7-én Szakmár. Az általános iskola igazgatósága mindenkit a községbe hívott erre a napra, aki itt fejezte be általános iskolai tanulmányait. A hívásra mintegy száztíz szakmári „öregdiák” érkezett az ország legkülönbözőbb részeiből és igen sok üdvözlő távirat azoktól, akik nem tudtak részt venni az ünnepségen. Az egybegyűltek meglátogatták egykori iskolájukat, megtekintették a község felszabadulásának történetét és néprajzi kincseit bemutató kiállítást, majd részt vettek a november 7-e tiszteletére tartott emlékünnepélyen. •KUNS1AÖO TGR6NC í A bácskai g/erekdolgozatok elemzése ív. Ám kaptunk néhány fantázia-dolgozatot is. Nézzük meg ezeket. Nácsa Éva, Bácsalmás: — Édesanyám a vasútnál lámpista. A nővérem még tanul, leltározó szakmát kap a kezébe. Édesanyám azt szeretné, ha fodrásznő vagy varrónő lennék. De én nem szeretnék lenni, mert én balett-táncosnő vagy színésznő szeretnék lenni. Azért, mert én kiskoromtól fogva az szerettem volna lenni, merx anyukám is mondta, hogy hároméves koromban, mikor még csak óvodába jártam, el akartak vinni a délszláv óvodából balett-táncosnak. Én nagyon szeretek tornázni, táncolni meg balettozni. Horváth Gizella, Hercegszántó: — Édesapám meg édesanyám azt szeretnék, ha varrónő lennék. De én nem szeretnék varrónő lenni, mert én takarítónő szeretnék lenni. Azért, mert annál nincsen szebb, mikor az ember takarít. Juhász Ferenc, Herceg- szántó: — Én matróz szeretnék lenni. Szeretem a vizet. És hallottam, hogy a matrózok még a tengerre is elhajóznak, és mindenféle városokat meg népeket látnak. Az csuda érdekes lehet, én sohase unnám meg a hajósszakmát, az biztos! És nagyon szeretek fürödni. Sipos Katalin, Szeremle: — Édesapám halász. Büszke vagyok rá, mert nagyon ügyes. Szívesen választanám én is ezt a foglalkozást, de lány létemre nem lehet. Bátyám is halász. Én meg virágTe&tS leszek. Szüleim azt mondták, hogy az leszek, amit én választok. Azért szeretem ezt a szakmát, mert szeretem a virágot. Szeretem a szép színeket és az ízléses elrendezést. Ha virágot látok, mindig jókedvem lesz. Kovács Rozália, Sara: — Szüleim az állami gazdaságban dolgoznak. Azt szeretnék, ha orvosnak tanulnék ki. Véleményünk nem egyezik, mert én színésznő szeretnék lenni, de sajnos, a lehetőség nincs meg a tanulásra, vagyis az elhelyezkedésre. Ezenfelül tanulási lehetőségem már csak Baján lehet. A bajai Türr Isván technikumban tanulok majd. Az érettségi után meg valami irodába kerülök, biztosan. Jankovics Imre, Szeremle: , — Édesapa a Kismotor- és Gépgyárban dolgozik Baján. Megbeszéltük, hogy ha kijárom az iskolát, akkor én is oda megyek, szakmát tanulni. Szép szakma a\ motorszakma, de én, ha katona, leszek, titokban kitanulom a sofőr- séget! Mert a sofőrség még szebb szakma, mert nagyon szeretem az autót, és sok várost, sok vidéket megismerhetek. Pásztor Emília, Szeremle: — Anyukáék azt mondják, nem bánják, akármilyen pályára megyek, csak apu kötötte ki, hogy az egyetemet, azt el kell végeznem. De én csillagász szeretnék tenni! Biztosan apu is azért lett erdész, mert szereti az erdőt, az erdő állatait. Én már kisebb koromban is mindig csak a csillagos eget nézegettem. Nagyon tetszenek a különféle csillagképek. Az újságokban is mindig elolvasom a tudományos cikkeket. Különösen az Élet és Tudományban írnak sokat. Mindig nézegetem a Holdról készült képeket. És nagyon várom, hogy sikerül-e a három űrhajósnak a kísérlete. Sajnos, tudom, hogy csillagászból nagyon kevésre van szükség, és csak a legjobbakat válogatják ki. De elhatároztam, hogy nagyon fogok igyekezni, hogy elérjem a célomat. Ha nem sikerül, idegenvezető leszek. De akkor, is megmaradok a csillagok mellett. Hát ezek a mi fantázia- dolgozataink; Közös vonásuk, hogy tulajdonképpen alig-alig lehet őket alaptalan álmodozásnak venni, hiszen kivétel nélkül elérhető célokat vá-í zolnak. Ezeknél a dolgozatoknál a szöszke vagy barna kis fejek írás közben csak azért merültek jobban a papír fölé, mert társaik terveitől eltérő, nem egészen szokványos szándékok forogtak bennük. Másik vonásuk, hogy még e dolgozatok egy része is kimondottan reális: ha nem sikerül a kedvenc terv, akkor készen áll a másik, ami már apunak, anyunak is tetszik, és a többi gyerek sem ütközik meg rajta! A tardi gyerekek negyven évvel ezelőtt még nem rejtegették hóbortjaikat. Olyan silány élet várt rájuk, hogy az ábrándozás csak segíthette a nekikészülést. — A mai bácskai gyerekek nagyon nagy többsége viszont nem fantáziái. A lehetőségek szélesek, az élet- útak adottak, a léleknek nincs szüksége nagy felbuzdulásra... „A mai ifjúság könnyen megkap mindent” — szoktuk hallani a véleményeket. Hát könnyen nem. És az sem biztos, hogy mindent. Ezt mi már tudjuk, és ez a kétszáznyolcvanhét gyerek is tapasztalja majd, ha felnőtté serdül — s talán éppen ezért' hiányoljuk kicsit azt a nekibuzdulást, a lélek féktelen vágtatását, amit a legtöbb dolgozatnál nem tapasztaltunk. S felmerül a gyanú: nem mi, felnőttek vagyunk ebben hibásak? Nem azt neveljük esetleg beléjük, hogy nincs szükség különösebb izgalomra, a maga idején majd minden szépen megvalósul? S közben nagyon jól tudjuk, hogy micsoda erőfeszítések árán jutottunk el idáig is — jól tudjuk, hogy a kommunizmus megálmodói, megtervezői micsoda hatajmas minőségi ugrásokat tételeznek föl az igazi emberi társadalom eléréséihez! Biztos, hogy azokat szépen, nyugodalmasan mind meghaladhatjuk, hogy nincs szükség különösebb izgalomra?! — Ezért hiányoljuk a bácskai gyerekek dolgozataiból a lélek nagy nekifeszülését, s közben teljes szívvel a kis Pásztor Emíliának „szorítunk”: Vagy Cégány Antalnak, aki nagyon-nagyon fel akar készülni, hogy majd a legmodernebb üzembe bekerülhessen. Mert Cégány Antalok és a Pásztor Emíliák fogják nálunk kiteljesíteni a tudományos-technikai forradalmat. (Folytatjuk.)
