Petőfi Népe, 1969. november (24. évfolyam, 254-278. szám)

1969-11-07 / 259. szám

\ wAzoknak volt igazuk, akik ittmaradtak, mert hit­tek az új életben ...és nem a kételkedőknek...” — em­lékeztetett Kecskemét fel- szabadulása 25. évforduló­ján rendezett ünnepi ülésen Nyers Rezső, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, a város országgyűlési képviselője. És visszautalt az ünnepi szónoknak, a város jeles szülöttétől: Tóth Lászlótól vett idézetére: „Egy öreg ja árnyékában elférnek annyian, ahányan iitmaradtunk..Ahányan itt maradtak és összeha­rangozták az új életet, nem késlekedtek az építő tet­tekkel. összeharangozták az új életet — a szavak igazi és képletes értelmében egyaránt Kik voltak, s mit csele­kedtek? A nép igaz és hű fiai. Patrióták. Cselekvésre kész, akadályt, fáradságot nem ismerő emberek, csak­hogy a szeretett város mihamarabb új életre keljen. Ez a legegyszerűbb válasz. Közülük való dr. Szabó József, akiről öt évvel ezelőtt abból az alkalomból emlékeztünk meg lapunk hasáb­jain, hogy miniszteri dicséretben részesült 50 éves ügy­védi munkássága elismeréséül, s aki immár két eszten­deje nyugdíjasként tölti napjait Látogatásunkkor ép­pen írógép mellett ült a Beloiannisz tér 1. szám, alatti lakásában, hogy rögzítse a számunkra tartogatott gon­dolatait: „Hányatott életemnek soha nem remélt 84. évében járok, de élénken emlékszem most is a 25 év előtti sorsdöntő időkre, felszabadulásunk napjára, valamint az azt közvetlenül megelőző és követő emlékezetes napokra.. — Szemüveg nélkül, Józsi bácsi? —• kérdezem cso­dálkozva, amint egyenes háttal abbahagyta a billentyűk ütögetósét. — A sors jó adománya... Csak mészáré nem látok jól. Különben soha nem kellett szemüveg... — s a röp­ke kitérő után máris a lényegnél járunk. Józsi bácsi így folytatja: — Ami az 1944. október 24-1, a kiürítésre vonatkozó plakátok kiragasztása után történt, arról híven beszá­molni én gyenge vagyok. Annyit mondhatok, hogy el­szoruló szívvel láttam az utakon gyalog, talicskával, kis kézi kocsival, jószágaikkal menekülők áradatát, az idegbénító tompasággal világnak indulókat. Pár nap alatt szinte teljesen kihalt a város. Ezt nem tudja ér­zékelni, aki nem látta, nem élte át. Még a felszabadí­tók is úgy emlegették Kecskemétet, hogy ilyen elha­gyatott várossal nem találkoztak. Azt pedig szintén képtelen vagyok kifejezni, hogy nekem és velem együtt 1919-es bajtársaimnak mit jelentett a negyedszázados üldözés, megbélyegzés és annyi sok fenyegetés alóli felszabadulásunk. Jómagam lakásügyi megbízott vol­tam 1919-ben. A Tanácsköztársaság után háromhónapi börtön, meg hosszú rendőri felügyelet lett a sorsom... Nem csoda, hogy olyan lelkülettel voltunk eltelve ak­kor, hogy készek voltunk a lehetetlenre is, segíteni a vá. rost új életre keltésében. Kezdő kis lépés volt mindeh­hez a szétszéledt nép mielőbbi visszaszólítása. — Hogyan született meg a harangok megkongatusá­nak gondolata, Józsi bácsi? — Nézze csak, a mai udvarunk nem volt akkor elkü­lönítve a szomszédos kollégiumtól. Ott állt egy jó ivó- vizű kút. Akkor érték volt a víz is! Oda jártunk kanná­inkkal Tóth Laci, Kovács Bálint, Kremán Sámuel, dr. Merétei Sándor barátaimmal. Itt laktunk mindannyian egy udvarra nézőn. És a kútnál rögtönöztük tanácsko­zásainkat. Itt született a gondolat Tóth Laci barátom Aki az új életre harangozott szólt a városparancsnoknak, Dondé őrnagynak, aki ki­adta az utasítást a harangok megkondítására. így tör­tént aztán, hogy — éppen november 4-én múlott 25 éve — reggel Kremán Sámuel barátommal, a híres karnaggyal felmásztunk a református templom tornyá­ba és ott, mi hatvan éven felüliek, határtalan lelkese­déssel megszólaltattuk az október 23-a óta néma haran­got... Most, hogy visszagondolok rá: felkapaszkodni oda és meghúzni a köteleket, bátorság is kellett hozzá. Ilyes­mi kinek jutott eszébe akkor? De azt tudom, milyen nagy boldogság volt tapasztalni utána, hogy a nagyha­rang — számunkra odafönn dobhártya-hasogató zúgá­sa — hivó szava kihallatszott a pusztába. Meghallották az elüzöttek és hogy hazasereglettek, az volt a legked­vesebb ajándék. Érdemem nekem ebben nincs, csak az akkori kötelesség lelkes teljesítése volt... A fiatalabb korosztályok meghatódó tiszteletével, s a szeretet érzésével nézem Józsi bácsit és könyvelem el természetéből fakadó szerénységét. Ö pedig felpattan az öreg fotelből, s a szekrényből egy fakó iratköteget vesz elő. — Ez meg tudja mi? A mezőgazdasági munka meg­indítására lelkesítő beszéd, amelyet 1945. január 21-én A Nagy Október nevelte forradalmárrá Bállá Mihály életútja mondtam el a város gazda- társadalma előtt. Mert pár nappal a harangozás után polgármester lett Tóth Laci barátom, aki kifogyhatatlan energiával győzte szervezni az új életet, mindenki segítségére apellálva. Rám előbb „menteni, ami menhető” jelszóval a Mezőgazdasági Kamara mintagyümölcsösének gondozását bízta. TJIrna a parasztfőiskolára küldött elindítani a munkát. Sőt, voltam újságíró is — mutat fel egy elsárgult újságot: a Kecskeméti Közlöny 1945. február 18-i számát, amelybe ő írta az új kenyér vetésére buzdító, lelkesítő hangvé­telű vezércikket. Valaki csenget. Józsi bácsi korát meghazudtoló rugo- nyossággal ajtót nyit, majd ezzel tér vissza: — Az ebédemet hozták... Jól főznek a Horváth Döme utcai konyhán. És látja, a cserépkályhámat gáz fűti, csak egy gyufa kell hozzá. A nyugdíjra se lehet panaszom. És ami szintén jó: soha sem unatkozom. Én böngészem át a napilapokat és osztom el a család tag­jainak érdeklődési körük szerint. Például a pedagógus unokáimnak, akiket én neveltem fel, mert a második világháború elvitte édesapjukat. És én kísérem figye­lemmel a tv műsorait is, hogy szólhassak, lesz-e őket érdeklő téma. Ennek fejében pedig szeretet, megbecsü­lés vesz körül. Így hát elmondhatom: annyi megpró­báltatás után, életem alkonyán, csakugyan elégedett ember vagyok! _ ' , Pemy íren , Szép öreg férfi. Tiszta szén huszonhat esztendős tekintete szeplőtlen lelket korában, tükröz, egyenes jellemet. Arról beszélgettünk a Szerény, s mégis — vagy nagyközségben álló tiszte- éppen ezért — méltóságtel- sen egyszerű hajlékában, jes megjelenése az öregek- hogy minek köszönhette a nek járó kötelező tisztelet- bizalmat, miként tevékeny­re ráadást követel. Anélkül kedett a direktórium, s en- is, hogy tudná az ember: nek élén ő maga. ki volt fél évszázaddal ez­előtt a 76 éves Bállá Mi­hály. Először akkor láttam, amikor a Tanácsköztársaság öreg házmesternél laktam rövid ideig — folytatja gaz­dag múltjának ismertetését. — Persze, haza is látogat­tam, az édesanyámhoz. Raj­ta kívül senkim sem élt a faluban. Eljárogattam az 1918. vé­gén megalakult parasztta­nács gyűléseire. Beleszóltam a vitákba, s persze, más­képp, mint a tanács tagjai. Öntudatra ébredésének az elejétől kezdte visszaemlé- ___ > ____ _____ k ezését. Onnan, hogy a fa- gn már kommunista nyel« » .a,,»,,™..«,»,™ luban kitanulta a szabó ven mondtam el a vélemé- kikiáltásának jubileumi év- szakmát, de a segedvizsgá- nyemet. fordulóján kilencedmagá- jjf uta” nemsokára nyaka- Fpvszer aztán val kitüntették a Munka Ér- baveJ:te a világot. Szokás Xf , , demrend arany fokozaté- V,A} akkoriban az iparosse- vettemeszre hogycsak en val. A többiek közt egykori üdéknél, meg akkor is ha beszelek, mindenki hallgat. zászlóaljparancsnokok, ko­netán helyben is akadt A gyűlés végén odajön hoz­zett, s gépkocsit adott a szállításhoz. — Ezt nem hagyhatjuk fiúk! — mondta Márton őrvezető. — Mindent a parancsnokok nyakába Miklós, áld már otthon volt, régi bajtársai körül sürgölődött, visszanyertté életkedvét, s azt mondta a fiúknak: — Többek vagytok, mint a testvé­ri! iszárok. a nroletárdikta munka: más-más vidékeket zám Csáki András bácsi, a ESy vlÄaSi látná bävlteni . «.km,!.,- Mto elnök, .megkérdik neltek — ö szórt kanta a mereteket. A valcolas oha- Hallod-e, kinek a fia vagy kitüntetést mert Tiszakécs- tatlanul azt is eredményez- te? Mondom, Bállá Márké, kén a di-rek^rium elnöki hogy tágult az öntudat, Én ismerem magát Andris tis^tót tnitstta Ka Man, .»í kristályosodott az elet- es bátyám. O nem ismert en- tisztet töltötte be. Nem ege- vüágs/emlélet - annál, aki gém. Erre ő: Nagyon örü­■~“—■— nem zárta be a szívét-lelkét lök fiam, hogy eljöttél hoz- agyát a benyomások elöl. zánk. Most mit akarsz csi- Balla Mihály nem zárta be. nálni? Itthon maradsz? Kunszentmiklóson és Buda- Igen, mivel megszűnt Fél­pesten, majd Szabadkán egyháza és Szolnok között sem. Sőt, egyre tudatosab- a vonatközlekedés. Nem tu­bán kereste a társadalmi dók Pestre utazni. Érik va- jelenségek közötti összefüg- lami az országban. Gyere el géseket, az ellentmondások közénk minden nap, kért az okait, az ezek megszünteté- öreg. Így aztán naponta fel­sőnek lehetőségeit. Idősebb kerestem a paraszttanácsot, és szervezett munkás társai, Miután Pesten kikiáltót - s a haladó szellemű köny- ták a Tanácsköztársaságot, vek segítették hozzá a he­lyes válaszadáshoz. Az első világháború, a szerb front, s a volhiniai talékos honvéd házának falai készen álltak már, s az üteg egy másik vizs­gára is készült. Az ösz- szefogásnak meg lett az eredménye. Az ütegben ide is jött a rendelkezés, hogy meg kell alakítani a direktóriumot. Engem is be­választottak a tagjai közé. hadszíntér újabb iskolát je­lontott _ onoo- Koyi;fn«_ leT't az elr»OK, ele o es ban­l entett — az orosz hadifog­ság, amelybe mint rang nél­küli Mollináry-baka, csak­nem az egész ezredével tha Imre hamarosan fel­mondta a szolgálatot. Idő­sek is voltak, meg nem is 1916-ban esett, ismét bő le­hetfiséset nv,Htett márnán, kell csinálni. Én sokkal job­Gyeniss« Gábor őrnagy kiváló ütege. hetőséget nyújtott számára \ meghányni-vetni a világ ban tlsztaban vo,tam sorsát, benne az övét is. így mondja: „Kezdetben mozgalommal. Ezért Fél­egyházáról engem neveztek többedmagammal kinyáz “ a d|£*t°rium kökének Nviknlái Mviireióio-noo ivr„t_ BaS1 Mihály napszámossal varrtunk, tegyünk mj is valamit a házért. Szerencsések voltak. A városban néhány épületet kellett lebontani. Az üteg katonái, Kákonyi Sándor szakaszvezető, Fenyvesi Géza őrvezető, Daróczi Péter őrmester, Gál Győ­ző honvéd társaikkal a kimenő ideje alatt bon­tották a házakat. Fizet­ségül téglát, cserepet kér­tek. Dávid István őrmes­ter, aki a polgári életben kőműves volt, az üteg ka­tonáival eközben szom­baton délután és vasár­nap Kelebián dolgozott, alapokat ásott, falat ra­kott, betonozott. Gardel nek. H sem tudom mon­dani, mennyire örülök a segítségeteknek. A jövő sem olyan kilátástalan előttem, elhatároztam, hogy önállósítom maga­mat, s Kelebián, itt a házban autószerelő-mű­helyt nyitok... Az idő gyorsan haladt, emelkedtek a családi ház falai, de nem szűnt meg a munka, a tanulás az ütegnél sem. A tisztesek, tiszthelyettesek téglatisz­títás közben, a mosdó­ban, de még a megma­radt rövid pihenőidőben is egyre vizsgáztatták a fiúkat. Október elején Ke­lebián Gardel Miklós tar­Nyikoláj Nyikolájevics Máj- " J TÍ két szakasz, tizenöt kato- cseszkij birtokán dolgoztam * Lovas Bertalan asztalos na érte el a Kiváló cí- a kurszki gubernában.” ímSíl, a met, a többiek Élenjárók (Azaz herceg volt a kurszki mankahoz- Ok állták a sa­Hogy mit művelt a mi direktóriumunk? Nem volt könnyű a dolgunk, hiszen a román burzsoázia csapatai lettek. Az üteg is meg- kormányzóságban élő fű­szerezte tehát a Kiváló golytartója.) Itt érte a Nágy címet... Októberi Szocialista Forra­Ma sokan lesznek ott dalom, amely megadta a Gardel Miklóséknál Kele- végleges választ neki is ar- bián. Az alakulat KISZ- ra a kérdésre, hogy miként odaát a Tisza partján áll- titkára, a leszerelt kato- kell pontot tenni egy em- tak. Átlövöldözgettek a fa- nák a Nagy Októberi Szó- bertelen világ végére, s hoz- luba .Hadszíntéren éltünk: cialista Forradalom év- záfogni annak a társada- állandóan készenléti álla- fordulóján adják át a két- lomnak a megteremtéséhez, pótban kellett lennünk, szobás családi házat baj- amelyben nem a henyélőké Mégis, a közigazgatás min- társuknak, akit a kiváló a jog. a hatalom, hanem a dennapi feladatainak vég­munkásoké, a dolgozóké. zése mellett tervezgettük, Ezerkilencszáztizennyolc hogy mit építünk. A többi karácsonya előtt tért visz- közt elhatároztuk azt is, sza hazája fővárosába, Bu- hogv tisztasági fürdőt épít- dapestre. tétünk, ami egvéhVént még — A régi helyemen, egy ma sincs Tiszakécskén. üteg tagjává fogadtak. A katonák, lakatosok, föld­művések, kőművesek, se­gédmunkások becsületet szereztek a tüzér ütegnek. Gémes Gábor Közben volt egyéb gon­dom is. Egyszer a község ügyeiben Pesten jártam, s ezalatt a románok meg* nyomták a frontot. A mié* ink bejöttek a községbe, s a hadianyag hátraszállításá- hoz kocsikat kértek direktó­riumi társaimtól. Ezek meg összevesztek a vöröskato­nákkal, s nem adtak kocsit. Lett ebből ribillió. Még Sza­muely Tibor is eljött ren­det csinálni. Pár nap múl­va vége lett a proletárdik­tatúrának. * Ami ezután követke­zett Bállá Mihály életében, arról külön regényt lehetne írni. Bujkálásairól a náda­sokban, egy téglagyárban, csőszkunyhókban, menekü­léséről Budapestre, ahol a következő évben két osz­tályidegen tiszakécskei fel­ismerte és feljelentette. Másfél évig tartották Kecs­keméten vizsgálati fogság­ban, míg végül elítélték. Kiszabadulása után csalá­dot alapított, bedolgozója volt néhány szabóműhely­nek, hazánk felszabadulásá­ig nyomor, állandó csendőri felügyelet, rettegés jutott neki osztályrészül. Nyola gyermeket nevelt fel ilyen körülmények között — s az otthonában esténként politi­kai megbeszéléseket tartott a község több haladó embe­rével. A végén, 1944 őszén, a családjával együtt a nagy­kőrösi szőlők egyik kunyhó­jába kellett menekülnie a németek elől, akik egy kommunista barátját agyon­lőtték. Hazánk felszabadulása hozta meg számára is a biztonságot. Nem ölhetett kézzel nézte az új világ ki­bontakozását, nyugdíjazta­tásáig, 65 éves koráig, a Dunakeszi Vasgyárban mint rendész dolgozott. Szívből kívánjuk, hogy még sokáig élvezhesse nyug­díját, az iránta megnyilvá­nuló tiszteletet, s mind többet lásson megvalósulni abból, amiért ő már fél év­százada küzdött. Tarján István

Next

/
Thumbnails
Contents