Petőfi Népe, 1969. november (24. évfolyam, 254-278. szám)

1969-11-05 / 257. szám

8. oldal 1989. november 5, szerda Újabb háromszázhuszonhat boldog család Kecskeméten Kenyérgondok — kenyérbajok Még a tél beállta előtt meleg otthonra talál Kecs­keméten ismét több mint háromszáz család. Most már túl a sok-sok ideges­ségen, a nyilvánosság előtt is elmondhatjuk, hogy jól előkészítve, sorsolás útján lehet eldönteni, melyik la­kás kié legyen. Így történt ez az idén, immár három­szor. A sorsolás utáni cse­rélgetésre is lehetőséget te­remtve, minden család megtalálta saját otthonát, boldogan hagyta el a ta­nácsháza dísztermét. Többet tehetnének az üzemek A gondok azonban nem csökkentek. Az igénylők száma gyorsabban növek­szik, mint amennyi lakás épül. Mégis nagy öröm a tanács vb-vezetőinek, hogy fogadónapjaikon nem je­lentkeznek már olyan ügy­felek, akik 1962—1963-ban adták be jogos, szövetkeze­ti lakásigényüket. A városi tanács vb igaz­gatási osztályán jelenleg több mint kétezer igényt tartanak nyilván. Az érde­keltek 190 üzemben, in­tézményben, vállalatnál dolgoznak és problémáju­kat szövetkezeti lakás vá­sárlásával kívánják megol­dású. Legnagyobb számuk — 116 — a konzervgyár­ban, hetvenötén az ÉM Bács-Kiskun megyei Épí­tőipari Vállalatnál, ötven­nyolcán a Fémmunkás Vál­lalatnál, ötvenketten a kór­házban dolgoznak, s így le­hetne sorolni tovább a munkahelyeket. S hadd te­gyem hozzá: indokolt len­ne az üzemekben többet foglalkozni a lakásépítés szervezésével, az építők kü­lönböző formájú támogatá­sával. Állami lakásból — szövetkezeti be Az idén 326 család köl­tözik szövetkezeti lakásba. Ilyen sokan még egyetlen évben sem jutottak lakás­hoz Kecskeméten. Az új otthonok a Széchenyi váro­si lakótelepen és a város­központi szalagházban épültek. A lakások kéthar­mada kétszobás. Nagyon kevés viszont a háromszo­bás, pedig az igények ilye­nek iránt fokozódnak. Bizonyság rá, hogy a szalagházi háromszobás la­kásokért többségében két­szobás állami lakásokat ka­pott a lakásügyi társadal­mi bizottság Több kérel­mező felajánlott állami la­kását nem tudták elfogad­ni, mivel a helyette kért nagyobb lakás nem állt rendelkezésre. Egyébként 45 olyan család kapott so­ron kívül szövetkezeti két­szobás lakást, akik kisebb állami lakást ajánlottak feL Jó néhány igényt azonban ebben a formában sem tu­dott kielégíteni a bizottság Figyelemmel kísértük e családok jövedelmi viszo­nyait: közülük 33 család jövedelme 4 ezer forint kö­rüli, 12 családnak pedig ezen felüli. Gondos körültekintéssel Az elköltözések után fel­szabaduló lakásokat — a társadalmi bizottság és a vb-vezetés döntésének meg­felelően — a további lakás­építések területét biztosító szanálásokra és az alacsony jövedelmű családok lakás­gondjainak megoldására fordítják. Csak ez a lehe­tőség kínálkozott az ezer­nyi sürgős megoldásra vá­ró problémára, mivel köz­tudottan a mostani két év­ben nem épül kiutalható állami lakás. Az igénylők körülmé­nyeinek felülvizsgálatában nagy segítséget nyújtott a lakásügyi társadalmi bi­zottság. A felülvizsgált 170 igénylés többségét nem ja­vasolták kielégíteni, mert az érintettek valamilyen formában már megoldot­ták lakásgondjukat. Példa­ként említést érdemel, hogy az 1963-ban benyújtott igé­nyeknek csak egynegyede volt jogos. A költözködés izgalmait élők között 24 olyan csa­lád van, amelyek kinőtték a garzonokat, mert a leg­többször négy-öt személy szorongott benne. Akadnak azonban olyanok is, akik a szükségállapotként kapott egyetlen barakkszobától és annak minden nyomorúsá­gától szabadultak meg ezút­tal. A megépült szövetkezeti lakások csaknem felére, a vállalatok és intézmények vezetősége adta meg a je­lölést. Ez az arány — utó­lag megállapíthatjuk — túlzottan nagymérvű volt. Érdemes megemlíteni, hogy a társadalmi bizottság ál­tal felülvizsgált és kielégí­tésre javasoltak között 60 százalékos volt a munká­sok és műszakiak aránya. A lakáshoz jutott családok 74 százaléka három, vagy ennél nagyobb létszámú. A négy- vagy több tagú csalá­dok száma 110 volt Figye­lemre méltó még, hogy a fiatal házasok aránya ez évben megközelíti a lakás­hoz jutottak felét. A szövetkezeti lakásokba költözéssel 81 család albér­leti nyomorúsága szűnik meg. A havonta törleszten­dő összeg nem éri el az albérleti fizetettnek a felét és milyen különbség van a lakások között! Szövetkeze­ti lakáshoz jutott kilenc olyan család is, amely hosszabb, rövidebb ideje életveszélyes hajlékban la­Horváth Ignác Világviszonylatban is új vizsgálati módszerrel ellen­őrizték a Beremendi Ce­ment- és Mészműben épí­tett 25 méter mély kísérleti résfalas betonalapot a Föld­mérő és Talajvizsgáló Vál­lalat szakemberei. Izotópos szondákkal minősítették a betonfal szilárdságát, tö­Október 25-én Kecs­keméten a Nagykő­rösi utcában levő 1109-es boltban vásároltam. Más­nap családommal kezdtük fogyasztani, de észrevettük, hogy a kenyérben ragacsos barna csomók vannak. Fel­tehetően az elégtelen szitá- lás következtében maradt a lisztben idegen anyag és ezt Sütötték a kenyérbe. Sajnos, a kenyéren nem találtam meg a sütőüzemet jelző kis cédulát, így nem tudom, hol követték el a mulasztást, de bízom ab­ban, hogy az illetékesek szállítási jegyzék alapján tisztázni fogják, hol sütöt­ték a kenyeret. Tóth József Kecskemét (Olvasónk személyesen hozta el a levelet és megmutatta a barnás-fekete csomókkal tarkí­tott kenyeret is.) Nagy felháborodá­somban írok, de na­pok óta olyan rossz a ke­nyér minősége, hogy nem tudjuk megenni. A Kuruc téri boltban vásárolunk ke­nyeret, de sajnos, csalá­domból senki nem tud be­lőle enni, mert nincs egy­általában megsülve, csupa kovász. A fogyasztók nem illetékesek kideríteni, hogy a sütőipari szakemberek hol követnek el hibát, de jo­gosan igénylik, hogy a 3,60- as kenyér átsült és ehető legyen. Szepesi Józsefné Kecskemét Örömmel látom, hogy növekszik a sütőipa­ri termékek választéka. mörségét. A szondákat a friss betonba előzőleg el­helyezett csövekbe enged­ték le, s a sugárzás vissza­verődő jeleiből határozták meg a beton sűrűségét, te­herbírását. Ezzel a roncso- lásmentes vizsgálattal mint­egy kétmillió forintot taka­rítottak meg. Van már rozscipó és kis zsúrkenyér, „Aranyhomok” kenyér és zsemlyecipó. Mégis szeretném, ha vala­milyen módon megoldanák, hogy háromnapos kenyeret egy bolt se árusítson. Aho­gyan egyes tejtermékeknél jelzik az elkészítés napját, úgy a kenyérféleségeknél is érdemes lenne feltüntet­ni, hol sütötték és mikor, így bizonyára figyelmeseb­bé rendelne a kereskede­lem és hétfőn nem vásá­rolnának olyan kenyeret, amely már három napja szikkad a polcon. B. A.-né Kecskemét Kulturált utazás? Október 31-én este fél nyolc­kor autóbusszal Bajáról Her­cegszántóra akartam utazni. A megállónál összesen harminc­egyen voltunk Ez az autóbusz először a vasútállomáson vesz fel utasokat, igy érkezik a Bé­ke térre. Ezen a napon a negy­ven személy befogadására al­kalmas autóbusz már zsúfoltan érkezett a Béke téri megálló­hoz. A kalauz mindent elköve­tett annak érdekében, hogy va­lamennyien felférjúnk. A Csát- aljára utazókat másik autó­buszba szállította, de ennek el­A köztudottan rendkívül nehéz körülmények között működő Kecskeméti Mű­velődési Központ novem­beri munkaterve sok ér­dekes rendezvényt ígér. A Ghandi-emlékest, a gyógy­szertörténeti előadás, és a szovjet könyvek kiállítása egyaránt nagy érdeklődésre tarthat számot. Több alka­lommal szerepel a kecske­méti szimfonikus zenekar. Irodalmi színpad és tánc­csoport, gyermekfoglalko­zások és tanfolyamok, va­lamint a művészeti cso­portok rendszeres foglal­kozásai és szereplései te­szik még változatosabbá a havi programot. A legutóbbi kulturális rendezvények sikere — pél­Törülköző-cserebere A Kecskeméti Ruházati tetéz­nék Izsákon mosodafiókja. Il­letve átvevö-kladóhelye van. Hetenként egyszer ide visszük munkahelyemről — a Sárfe­hér vendéglőből — az abroszo­kat, szalvétákat és törülköző­ket. Mindig tisztán visszakap­juk az átadott Jiolmlt — da­rabszámra. De az új abroszok helyett mindig szakadozott ré­gieket, az új törülközők he­lyett kis, óvodás törülközőket kapunk vissza. Ha ez csak egy-két alkalom­mal történik így, valószínűleg nem szólnánk. De ez a cserél­getés rendszeressé vált és las­san nem merjük mosatásba adni az asztalneműt, és a tö­rülközőket. Szabó Emma Izsák lenére legalább nyolcvanan préselődtünk emberhez nem méltó módon a kis autóbuszba. A Baja—Vaskút között köz­lekedő farmotoros buszban vi­szont bőven volt hely, ugyan­úgy a Baja—Nagybaracska kö­zött közlekedő csukott autó­buszban is alig voltak. Kicserélve az autóbuszokat, jobban figyelve az utasok lét­számára, bizonyára kulturál­tabbá tehetnék az utazást az illetékesek. Szabolcsi Mátyás Hercegszántó dául a csillagászati hét be­vezető előadása — bizo­nyítja: a helyiséggondokkal küzdő művelődési központ képes megbirkózni nehéz­ségeivel. Ez annál is in­kább fontos, mivel az új, modem, minden igényt ki­elégítő művelődési palota teljes felépüléséig még viszonylag hosszú idő fog eltelni, s addig is bizto­sítani kell a gazdag ha­gyományokra visszatekintő kulturális életet a megye- székhelyen. > A szimfonikus zenekar, néptánccsoport, irodalmi színpad, bábcsoport, kama­rakórus eddigi eredményei színvonalas munkára köte­lezik a város kulturális éle­tének irányítóit. Izotópos betonvizsgálat Változatos műsor Mit ígér a Kecskeméti Művelődési Központ novemberre ? Peregnek a fákról... Csípős novemberi idő volt. Reggelenként a dér fehér lehelete alatt megha­joltak a fűszálak, a vere­bek dideregve kuporogtak a csupasz ágakon, s riad­tan kapkodták parányi fe­jüket. Riadtak voltunk mi, gyerekek is. Néha kiszalad, tunk az utcára, ahol mindig történt valami, különösen most, hogy átzúgott fölöt­tünk a front. A községben hirtelen nagy lett a for­galom: autók, lovas kocsik, rengeteg gyalogos rohan­gált kiabálások hangzot­tak. Szokatlan volt nekünk ez az elevenség, a csendes hétköznapok után. Mégis élveztük, s a szülői tila­lom és a bennünk vibrá­ló riadalom ellenére sze­rettünk volna ott lenni mindenhol, mert érdekes, dolgok történtek, furcsa embereket láttunk, idege­nek kavarogtak körülöt­tünk, nagy messze' ágyúlö­vések buffantak, lovak nye­rítettek. Én, a kilencéves kisgye­rek egy szürke német pu­lóverben szaladgáltam az udvaron, a szobában, az ut­cán. Egészen a lábszáram közepéig ért ez a pulóver. nem is tudom, hogyan ke­rült a családhoz és rám. — Nem baj kisfiam; Legalább addig nem fázol — vigasztalt anyám, ami­kor rámadta a meleg hol­mit és én nemtetszéssel néztem végig mgamon. Az. tán hamarosan megszoktam és még büszke is voltam a meleg pulóverre. Iskolába nem jártunk: háború volt. Átvonult felettünk a front. Másnap — talán no­vember harmadika, negye­diké lehetett 1944-ben — még föl sem száradt a fü­veket belepő dér, harsány éneklésre lettünk figyelme­sek. De azonnal észrevet­tük azt is, hogy oroszul énekelnek, s a dal beleve­gyül a páncélkocsik, lovas, katonák, társzekerek zöre­jébe: jöttek az oroszok! Minket, gyerekeket kötéllel sem lehetett volna bent tartani a szobában. Futot­tunk ki az utcára. Én a nagy szürke pulóverben, vékony harisnyában és egy levágott szárú csizmában kiálltam a gesztenyefa alá és láttam, hogy az ártézi kút felől közeledik a me­net. Elől nagy fekete lo­von valami igen díszes ru­hás katona, oldalán kard, vállán géppisztoly, dere­kán, széles derékszíj, fe­jén hátrabillentett kucsma, amelynek a teteje vörös bársonnyal volt bevonva. Álltam a gesztenye­fa alatt, s lassan elért a menet egészen addig, ahol reszkettem, dideregtem. Pompás látvány volt a több száz lovaskatona, a tankok, az ágyúk, a szeke­rek, az autók, a tábori konyha, a csizmák, derék­szíjak, kardok, puskák, szu. ronyok, hátizsákok, köpe­nyek, kitüntetések, kucs­mák, bajszos katonák, sza­kállas parancsnokok, tom­boló csődörök, zászlók, gránátok, bakancsok, ka- tyusák, páncéltörők, akna­vetők és minden. Bizonyára többen álltak körülöttem. Bizonyára ott volt az egész utca a gesz­tenyefák alatt, de én nem láttam mást, csak a mene. tét, nem hallottam mást, csak a férfias, katonás, ke­mény éneket, amiről fel­nőtt fejjel tudtam meg — hiszen a szavak értelem nélkül benne maradtak a fülemben —, hogy így hangzott: „Észli závtra vájná, észli vrág na pajot, észli tyomnaja szila na grányet...” Fázott a lábam a kes­hedt csizmában, hidegtől lila Ökleimet behúztam a pulóver ujjába és néztem, bámultam a menetet. Fél­tem. Nem a katonáktól kü- lön-külön, hanem az egész­től, féltem ettől a hatal­mas erőtől, amely itt vo­nul előttem öt méterre, fél­tem a tankoktól, amelyek­nek acél hemyótalpa mar­ta, csikorgatta a gumi- rádlihoz szokott macskakö­veket, féltem az először látott ágyúktól. De ez a fé­lelem nem fogalmazódott neg bennem, csak ott bo­lyongott gyermeki mel­lemben, ott dörömböltek a súlyos kalapácsütések a né­met pulóver alatt. Mellettem a kis K. Szabó Jóska állt, apja ha­talmas kucsmájában, faci­pőben. Egyszercsak oldal­ba bökött. — Öregem, én tudok oro­szul — súgta oda nagy ti­tokzatosan. Ránéztem, s hi­tetlenkedő tekintetemre kérdezte: — Nem hiszed, kipróbál­jam? A választ nem is várta meg, hanem teljes torok­ból odakiáltott a menetnek. — Drasztutyi továris! Teljesen megdöbben­tem ekkora bátorságra. Ezt az orosz köszönést már én is hallottam apámtól, de csak most eszméltem rá, hogy tudom. Lám, K. Szabó Jóska odakiáltotta a mene. telőknek. Ránéztem, arcán valami félelem és büszke­ség féle keverékét láttam. Gondolkodásra viszont nem volt idő. Egy bajuszos, vé­gig begombolt köpenyű, hátizsákos katona kilénett a sorból, átugrott, az árkon és felkapta Jóskát. A meg­szeppent gyerek szplni sem tudott, csak pislogott a nagy kucsma alól és a ka­tona karján most már együtt haladt a menettel. Én szörnyen megijeltem. Eszembe jutott, hogy raj­tam német pulóver van. Ha ezt az oroszok észreve­szik, végem. Elfutni már nem mertem, hiszen akkor nyilvánvalóvá válik a me­nekülésem — gondoltam és a félelemtől reszketve áll­tam tovább a gesztenyefa alatt. Egy darabig követtem Jóskát a tekintetemmel, de hamarosan elvonták a fi­gyelmem a dübörgő harci gépek: ágyúk, aknavetők, tankok... Negyed óra telhetett el így, amikor Jóskát pillan­tottam meg. A járdán sza­lad felém, kezében szoron­gat valamit. — Idenézz, öregem! — mondta pihegve és masza- tos kis tenyerét szétnyit­va az orrom alá tartott egy aranyosan csillogó, gyönyö. rű piros szalaggal díszített kitüntetést. — Ezt kaptam az orosz­tól! — tette még hozzá, majd attól félve, hogy el­veszem tőle, kopott kis nadrágja zsebébe süllyesz­tette. A menet elhaladt. Mi Jóskával hazamentünk. Fáztam kegyetlenül a szür­ke pulóverben, a levágott szárú csizmában. Leültem a kályha mellé és arra gondoltam: most már vége a háborúnak, biztosan nemsoká mehetünk iskolá­ba. Elővettem az olvasó­könyvemet és a kisszékre kuporogva olvastam: „Pe­regnek a fákról az őszi le­velek, kit erre, kit arra kergetnek a szelek ...” De nem tudtam megbocsátani magamnak, hogy miért nem én köszöntem oda a katonáknak, most enyém lenne az aranyosan csil­logó, vörös szalagos kitün­tetés. Olvastam a verset, de fülemben visszhangzott a dal, az acélos robaj ú mene­telés, a lovak nyerítése, a motorok zúgása. Odakint csípős novemberi idő volt. Talán harmadika, vagy negyediké lehetett, huszon­öt évvel ezelőtt... Gál Sándor

Next

/
Thumbnails
Contents