Petőfi Népe, 1969. november (24. évfolyam, 254-278. szám)
1969-11-30 / 278. szám
Elrendelték a közúti hóügyeletet Egy hónap múlva békekölcsönsorsolás Az Országos Takarék- pénztár egy hónap múlva, december 29-én és 30-án Budapesten rendezi a II. a III. és a IV. Békekölcsön 1969. második félévi sorsolását. Az első napon 130 200 II. Békekölcsön kötvényre 35,3 millió forint jut. December 30-án, a III. Békekölcsön 570 350 kötvényére 77 millió forint, a IV. Békekölcsön 349 500 kötvényére 47,3 millió forintot sorsolnak ki a nyeremény és törlesztés formájában. Az év utolsó államköl- csön-sorsolásán a három békekölcsönből összesen több mint egymillió kötvényre 159,6 millió forint jut a szerencsés kötvénytulajdonosoknak. A Centrum karácsonyi meglepetése Karácsonyi forgalmának növelése érdekében hétfőtől újaibb akciót indít a Centrum Aruház Vállalat. A női-, a férfi- és a gyermekkonfekció osztályokon különféle ajándékokat adnak a vásárolt holmikhoz. Ennek anyagi fedezetéről ugyancsak központilag gondoskodik a vállalat, de az áruházak maguk döntenek arról, hogy mivel lepik meg VÄVöikök.- Ugyancsak hétfőtől', az' ország valamennyi állami áruházában 10 százalékkal olcsóbban kerülnek forgalomba a gyermekcipők. Ez a kedvezmény tulajdonképpen árleszállítás, mert nem csak karácsonyig érvényes, hanem folyamatos. A számítások szerint az év végéig mintegy 50—60 ezer pár gyermekcipőt adnak el, jövőre viszont már — az eddigi forgalmat figyelembe véve — mintegy félmillió pár cipőt árusítanak 10 százalékkal olcsóbban. November végére minden előkészület megtörtént a keménynek ígérkező tél „támadásainak elhárítására’’ a biztonságos közlekedésre. Több igazgatóság — például a Bács-Kiskun megyei — nagy teljesítményű szovjet hómarókat vásárolt. Néhány helyen a télen amúgy is kihasználatlan műtrágyaszórókat is igénybe veszik az utak sózásához, homokozásához. Az ország nyolc legveszélyeztetettebb megyéjében a mintegy ötszáz hóeke és hómaró áll készenlétben. A síkosság elleni védekezésre a KPM 36 000 tonna sóról és több mint 160 000 tonna homokról, salakról gondoskodott. Bővült a jelentőszolgálatot, a segélykérést és az Intézkedést gyorsító útügyi URH-bálózat is. Bács-Kiskun megyében mind a hat útügyi telepet URH köti össze a Közúti Igazgatósággal. A Közlekedés- és Posta- ügyi Minisztérium — tekintettel az időjárásra és' a meteorológia jelzéseire — az állandó hóügyeletet, a jelentőszolgálatot már elrendelte; a vasútnál egyelőre még nem volt szükség, de már ott is minden készen áll a „riadóra7*. Szi I veszterezzen az IBUSZ-szal! 2 napos autóbusz-különjáratokat indítunk december 31-én ESZTERGOMBA ÉS DEBRECENBE Jelentkezés december 10-ie a kecskeméti IBUSZ- irodában Széchenyi tér 1—3. 9257 Termelőszövetkezetek — vállalatok, FIGYELEM! Profilírozás miatt az alábbi járműveket kínáljak eladásra 1 db DUMPER Rába 10 to., felújított, 1 db VONTATÓ Zetor Super—50 1 éves, 2 db ERŐGÉP Zetor—3011 jó állapotban 3 db PÓTKOCSI 4 to. román tip.: unió, 1 db PÓTKOCSI 3,5 to., lengyel tip.: D—43, valamint mosodai gépeket 2 db FORGÓDOBOS HOLÉGSZARITÓ Tip.: Sz—2, 2 db ELEKTROMOS IRANYVALTÖ Tip.: EI—1 ÁR: MEGEGYEZÉS SZERINT! Érdeklődni lehet: Kecskeméti Szolgáltató Javító és Vegyesipari Vállalat Kecskemét, Külső Szegedi út 4. Telefon: 25-46. Ügyintéző: Hegedüsné. 9555 Most vásároljon! Fenyőfűrészáru, fenyőgömbfa, parketta, hajópadló, ajtó és ablak nagy választékban kapható telepeinken. FEHÉR ÉS SZÍNES FÜRDÖKÄD — komplett fürdőszoba-berendezés, luxus kivitelű és ölesé finn szerel vény áru kapható bajai, kalocsai, kiskunhalasi, kiskunfélegyházi, solti telepeinken és kecskeméti szakboltunkban, GONDOLJON AZ ŐSZI ESŐZÉSRE! < Fedéllemez és épületbádogosipari termékek minden telepünkön. HETI AJÁNLATUNK: 6 és 10 méter fesztávolságú Modul-barakk és SRK-tetőszerkezet ez évi szállítására rendeléseket felveszünk. TELEPEINK: KISKUNFÉLEGYHÁZA KUNSZENTMIKLÖS SZABADSZ ALLAS KISKUNHALAS KECSKEMÉT LAJOSMIZSE BÁCSALMÁS KISKOROS KALOCSA KECEL BAJA SOLT Apróhirdetések ELADÖ 8 hónapos tigris csíkos bokszer, szuka. Kovács Ferenc,' Kecskemét, Szultán utca 37. (Városi kislakások.) __________22920 E LADÓ Homokbányánál egy hold szőlő Tóthék mellett, He- tényben egy hold Sörösék mellett, Építkezés céljára alkalmas, villany van. Érdeklődni: Kecskemét, Cserép u. 25. 573 ELADÓ lakóépület jövedelmező földdel, benzinkútnál. — Nagyné, Kecskemét, Talfája utca 3/a.______________________590 G ARÁZS központban, telekkönyvi átírással eladó. Érdeklődni 15—18 óráig Kecskemét, 12-10-es telefonon.___________604 I GEN jó állapotban levő Volkswagen f200-as eladó. — Nagykőrös, Helmeczi u. 1. Telefon: 148.___________________93% E LADÓ 160 kg mangalica hízott sertés. Kecskemét, Budaihegy 28. Kishegedűs-köz. ______________________________9572 E LADÓ családi Mz. Kecskemét, Rendőrfalu, Bakonyi Antal utca 34._________________9608 Z ASTAVA 750-es személygépkocsi eladó. Baja, Szegedi út 6L ____________________________9613 K ETSZOBA összkomfortos ház eladó. Kiskecskemét, Kürt u. 1. 9623 AZONNAL beköltözhető szoba konyhából álló ház eladó. Kölcsey u. 8. alatt. Érdeklődni: Kecskemét, Üttörő u. 8. ___________________________- 9627 K 25-ÖS zetorra szerelt szalagfűrész és K. 25-ös zetor eladó. Kecskemét, Alsószéktó 116. Kovácsék. ______________9630 A ZONNAL beköltözhető 2 szoba összkomfortos belsőportás házrész eladó. Kecskemét, Kőhid utca 34._________________9644 A ZONNALI beköltözéssel eladó kétrendbeli ház. Garázs- zsaL fizetési könnyítéssel. Kecskemét, Külső-Szabadság u. 12/a. Megtekinthető vasárnap és hétfő kivételével. ______________________________9645 HORDOZHATÓ oserépkályha eladó. Kecskemét, Szűk utca 5. _____________________________9646 h un yadiv Árosban épülő társasházrészemet, részletfizetéssel is eladom. Érdeklődni: Kecskemét, Czollner köz 21., vasárnap egész nap, hétköznap 18 óra után.___________9649 * . * MÉRETŰ hordozható cserépkályha eladó. Keoakemét, Csóka utca 30._______9651 S ZOBA, konyha, mellékhelyiségből álló házrész eladó. Kecskemét, Kossuth körút 15/a._____________ 9653 E LADÓ ház. Kecskemét, Bal- lószögben, Beretvás-megáUó mellett, villany van, Erdeklödni: Bárdi éknél.__________9663 F ŰRÉSZPOROS nagyméretű kályha eladó. Kecskemét, Sétatér u, 19. 9665 6 SZEMÉLYES ZIM személy- gépkocsi eladó. Műszaki vizsgával vagy anélkül. Dömötör László, Izsák, Gedeon dűlő 273. ___________________________9672 E LADÓ Alsó-Lászlófalva 102. számú Hajnal-féle tanya, egy hold földdel, lakás beköltözhető. Érdeklődni: Kecskemét, Sarkantyú utca 8._________9677 U J állapotban levő szobabútor eladó. Kunszállás, Ady Endre u. 16.________________9676 E LADÓ Soltvadkerten tanya 2x1 szoba, konyhás lakással, 2 istálló, 60 db sertésre ólak, összterület 3500 négyszögöl, ebből 2300 négyszögöl szőlő. Cím: Rajkai Gyula, Budapest, VI., Hunyadi tér 1. Telefon: 210-180.________________________579 6 01-ES Trabant eladó. Megtekinthető: 17 óra után, Vaskút, 110., vagy telefon: Baja, 458. ______________________________9638 ^ .iGOVANYON Vadászcsárda mellett, vasúti és buszmegállóhoz 2 perc járásra 1 kh szőlő eladó. Érdeklődni lehet: Antal Antal, Orgovány, Ságvári Endre 18._______________558 A ZONNAL beköltözhető ház, eladó. 2 családnak alkalmas, 460 négyszögöl földdel. Szűcs János, Kecskemét, Vacsihegy 38/c. Talfái közön 3 km-re. ______________________________9580 E LADÓ 2 hold szőlő gyümölcsössel. Érdeklődni: Danics János, Helvécia, Köncsög ni. kerület 222. 2294G 2 SZOBA, összkomfortos, kertes családi ház eladó, vétel esetén elfoglalható. Kecskemét, Szolnokihegy 6/d. Németh Antal.______ 9461 S ZOBA, konyhás családi ház eladó. Kecskemét, Alsószéktó 52,- Kiskőrösi út.___________9576 B ELTERÜLETEN a konzervgyár mögött 800 négyszögöl szőlő eladó. Érdeklődni: Kecskemét, Cédulaház utca 18. _____________________________ 9582 E LADÓ egy hold szőlő állomás közelében. Érdeklődni: Kecskemét, Szultán utca 31. ______________________________9317 K ERTES ház eladó. Kecskemét, Miklovicsfalu, III. utca 9/a. _________________________ 9460 F IZETÉSI kedvezménnyel eladásra felajánlunk 1 db RS—09 erőgépet munkagépénél, valamint 2000 db szőlő támberende- zési betonoszlop rögzítő beton- tuskót és 50 db beton kerítés- oszlopot. Érdeklődni: Egyetértés MG. Szakszövetkezet Balló- szög, telefon: 5. 94Ä RESZELÖGYÁR mellett 700 négyszögöl szőlő kisebb tételben is eladó. Kecskemét, Farkas Antal, Váczi János utca 8. ____________________________22942 E LADÓ ház beköltözhetően 280 négyszögöl telekkel Pest- lőrincen XVIII. kerületben. Érdeklődni Illés István, Méntelek 74. szám.______________559 FŰZ VESSZŐT veszek újat és szárazát, 20—25 mázsát. Mintát kérek. Lehet kosárért is. Termelőszövetkezetek, állami gazdaságok előnyben. Kiss László, Kecskemét, Alsószéktó 116.__________________________ 564 E LADÓ 1270 négyszögöl szőlő két részben is, Alsócsalános- ban. Érdeklődni: Kiskecskemét. Bokor utca 2. szám. Kökényék, vagy Kálmán Ferenc, Alsócsalános 15. 570 Vegyes TÁRSASHÁZ építéséhez társakat keresünk. Kecskemét, Hunyadiváros 53. Szikvízüzem. ______________________ 9650 K IADÓ szoba, konyha és külön bejáratú szoba. Rendőrfalu, Csókás József utca 8. Érdeklődni: Kecskemét, Gubá- nyi Mihály utca 6, vasárnap és hétköznap délelőtt.______586 Á LTALÁNOS iskolások, teljes középiskolások matematika, fizika, orosz, német korrepetálását vállalja műszaki főiskolás. Borbényi Gábor, Kecskemét, Mária utca 17.______589 S ZECHEN YIVÁROSB AN, decemberi költözéssel n. emeleten, a szobás társasházam elcserélem felsőbb emeleti hallosra, vagy loggiáéra. ' Sáa- lagház is érdekel. Érdeklődni: Kecskemét, Füzes u. 2. n. 2. Hétköznap 10-98 telefonon. _____________________________________603 B ÜTOROZOTT szobába férfi szobatársad keresek. Érdeklődni: Kecskemét, Talfája utca 4. özv. Kéri Imréné.______9652 K ÖZPONTI 2 szobás lakásomat elcserélem nagyobbért. Kecskemét, Széchenyi tér 22. ______________________________9595 B ÜTOROZOTT szoba gyermektelen házaspárnak kiadó. Kecskemét, Mátyás király körút 34, földszint 2.______9664 B ÚTOROZOTT szoba 2 nő vagy 2 férfi részére kiadó. Érdeklődni: 11 óra után, özv. Sárközy Lászlónénál, Kecskemét, Cimbalmos utca 6. ______________________________9666 Ü NNEPI nagy takarítást és mosást vállalok. Kecskemét, Losonczi u. 5.______________9671 B ÚTOROZOTT szoba kiadó. Kecskemét, Szabad utca 3. szám alatt. ___________ 9674 B ÜTOROZOTT szoba kiadó magányos nőnek. Kecskemét, Munkácsy u. 13.___________9675 K IADÓ bútorozott szoba két nő részére. Keoskemét, Klapka u. 10.___________________9676 A LBÉRLETI szobát keresek lehetőleg központifűtéssel fürdőszoba-, előszobahasználattal, de csak 10 hónapra. Ajánlatokat: „Főorvos 98 190” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérek. ______________9628 E LCSERÉLEM szegedi központi, 2 szobás összkomfortos lakásom kecskeméti hasonlóért. Leveleket: „Sürgős csere 98 150” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérek. 9579 HENGERFÜRÁS dugarfctyúkészítés, csapágyazás, görgőzés; egyéb esztergályos munkák készítése garanciával. Soltvadkert, Bocskai u. 84/a.______9637 K IADÓ külön bejáratú szoba. Rendőrfalu, Gubányi Mihály utca 16. Érdeklődni vasárnap. hétköznap délelőtt. __________593 E LCSERÉLEM 2 szoba, konyha, előszobás házam főbérleti, 2 szoba összkomfortosért. Érdeklődni vasárnap 13—16 óráig. Kecskemét, Volkertelep XV. u. 8. szám._______________ 599 T ARSASHAZ építéséhez igényes társakat keresünk. Megbeszélés a helyszínen, december l-én délután 5 órakor. Kecskemét, Jókai utca 16. Bíróék. 9575 Házasság 29 ÉVES, 164 magas, lakással rendelkező, zenekedvelő technikus megfelelő társaság hiányában keresi, zene iránt érdeklődő finomlelkű lány, vagy elvált asszony ismeretségét házasság céljából 28 éves korig. ..Komoly 113 710” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőben ___________________________9303 K OMOLY, jól rendezett élet- körülményü özvegyasszony megismerkedne házasság céljából dolgozó, vagy nyugdíjas férfival 50 évestől 62 évesig. Leveleket ..Nyugodt élet” jeligére a kiadóhivatalba kérek. _______________________________598 2 5 ÉVES, magas, barna, jó megjelenésű, jó állásban levő, berendezett lakással rendelkező lány társaság hiányában keresi intelligens értelmiségi férfi ismeretségét házasság céljából. Lehetőleg fényképes leveleket: „Szimpátia 98 203” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérek. 9648 KERESEM házasság céljából azt a nemeslelkü, gyermektelen leányt vagy asszonyt, aki autóbaleset folytán elhunyt feleségem helyett a két kis árva gyermekem felnevelné és nekem pedig hű és megértő feleségem, valamint üzletemben segítőtársam lenne. Leveleket: „Vegyeskereskedés 98 230” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérek. 9667 Autósok, motorosok, figyelem! A Fülöpszállás és Vidéke Alt. Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet MEGNYITOTTA GÉPJÁRMŰJAVÍTÓ MŰHELYÉT. Gyors, pontos , garanciális javítást vállalunk. Fülöpszállás, ® Csaba u. 2. szám. i! Egyesült Vegyiművek 40 órás munkaidőre felvesz térti vegyipari szakmunkásokat, betanított munkásokat és segédmunkásokat. Alkalmaz továbbá heti 44 órás munkaidőben hegesztőket, szerelőket és lakatosokat. Munkásszállás, kedvezményes étkezés, szabad szombat. Jelentkezés személyesen vagy levélben: Bp.. XVII.. Cinkotai út 26. munkaügyi osztály. 9520 MEGHÍVJUK A (|1K3 átékkiállitására melyet BKJÁN ÍS KISKUNFÉLEGYHÁZÁN RENDEZÜNK (Kiskunfélegyházán a tanácsháza épületében, a volt OTP helyén, Baján, Szabadság u. 13. szám alatt, volt Állami Biztosító helyén, november 24—december 24-ig.) NYITVA: 8—18 ÓRÁIG. Kérjük, hogy az ünnepi ajándékozáshoz szükséges játékot a kiállításon vásárolja meg. Kényelmes, gyors és torlódásmentes kiszolgálás! BACS-KISKUN MEGYEI IPARCIKK KISKERESKEDELMI V. 9161 r