Petőfi Népe, 1969. november (24. évfolyam, 254-278. szám)
1969-11-29 / 277. szám
Társulás száz évvel ezelőtt Rendbehozzák Erkel gyulai szülőházát Elfogadták a Gyulai Városi Tanács 1970. évi költségvetését. Az új esztendőben 51 millió forint áll rendelkezéste, három és fél millióval több az ideinél. Figyelemre rrifdtó. hogy a 750 éves patinás város a költségvetés csaknem feléit kulturális célokra fordítja. Az új művelődési palota építéséhez jövpre hárommillió forintot adnak. Rendbehozzák Erkel Ferenc szülőházát, négy tanteremmel bővítik az általános iskolai hálózatot, egy osztállyal a zeneiskolát, tatarozzák a Nicolae Balces- cu Román Gimnázium és Általános Iskola épületét. Földgázfűtésre rendezik be a leánykollégiumot á elkészül a többi oktatási intézmény gázfűtési terv$.-i&. Az Alföld legszebben parkosított városában továbbfejlesztik a gyógyfürdőt, szépítik a tereket, utcákat. A Várszínház „gyulai nyár” című programját szintén jelentős összeggel támogatja a tanács. Háromezer lyukai fúrnak a Szegedi József Attila Tudományegyetem jogi karának épületén.; így készítik elő az új fajta, úgynevezett eiektroozmotikus falszigetelést. A lyukba gömbvas elektródákat helyeznek, ezeket elektromosan összekapcsolják, majd több helyen földelik. Az így keletEuzgott 1869-ben Kecskeméten a vállalkozási kedv. Többek között no- vemberBen társultak a szőlő- és gyümölcstermelés kedvelői. Horváth Döme hívó szavára majd kétszáz gazda gyűlt össze, „városunk és vidékünk polgárainak értelmesebbjei, akik a nép jólétét megszokták magukénak is megtekinteni”. Elhatározták, hogy a maguk szerény eszközeivel is hozzájárulnak a sivó homokbuckák eltüntetéséhez, a tudatlanság csökkentéséhez; Csak áimélkodm tudunk, hogy a tudós Homyik János, „a város múltjának megmentő je” milyen okosan jelölte meg a jövő fejlődésének irányát. „Most mér kizárólag oda kell igyekeznünk, hogy rossz földjeinket javítsuk és azokbul minél több jövedelmet vehessünk, azaz belter jedelmileg gyarapítsák azokat... 250 derék polgár csodát mívelhet”. Előadások tucatjával bizonyították, hogy tudás, tanulság, próbálkozás, jó módszerek átvétele nélkül kező elektromos töltés, illetve feszültségkülönhség hatására az öreg, nedves falak kiszáradnak. Amennyiben az elektromos falszigetelés beválik, jövőre ilyen módon szigetelik az egyetem központi, valamint Ady téri épületét is. nincs magasabb terméshozam. 1875-ben például Gábor József végigjárta a jó hírű szőlészeket és csak ezután kezdte meg szaktanfolyamát. Tapasztalatait 8 folytatásban közölte a helyi lapban. Törődtek az értékesítéssel is. 1900-ban Csillé- ry Benő a szállításról és a csomagolásról mondotta ed a legfontosabb tudnivalókat. Termény- és gyümölcskiállításaik, bírálataik országos figyelmet keltettek. 1883-ban már a tizedikről adtak hírt az újságok. Kedvezménye* szőlővessző- és gyümölcsfacsemete akciókat bonyolítottak le. Pompás szakkönyvtárukban a homoki termelés minden ágában tájékozódhattak az érdeklődők. Gondoskodtak arról, hogy az érdem elnyerje méltó jutalmát: 1870- ben például egyszerre hót polgár kitüntetését javasolták. 1911. június 20-án avatják fel székházukat Kecskeméten, a Rákóczi út 5. számú épületet Az ebből az alkalomból hirdetett országos gazdagyűlésre 6 ezer ember érkezett. Károlyi Mihályt i* meghívták, hogy tartson előadást a földbérlő szövetkezetről. A demokratikus gróf sajnos torokbántalmaí miatt nem tudott eleget tenni a felkérésnek. Akkoriban ez a Kecskemét vidéki Gazdasági Egyesület a gazdák javát segítette. Ahogy ma mondjuk a termelőerők fejlődését szolgálta, a művelődésnek és a haladásnak támasza volt Heltai Nándor Elektromos falszigetelés Lopott kocsival Hármuk közül S. termeténél fogva is legalkalmasabb a „vezér” szerepére. Ö iitényitotta két társát, K-t és L-t. — Szökjünk ki. Olaszországba vagy Kanadába, Jugoszlávián keresztül. A határig gépkocsival megyünk — mondta S. egyik este barátainak. — a határig tők üldözése. A három nyomot a kutyák is követték. Erősítés is érkezett az egység tisztesiskolájáról, s megkezdődött a ' kutatás. Értesítették a lakosságot is. Néhány óra múlva mindenki a határsértőket kereste, s nem eredménytelenül. A dávodi Rákóczi Termelő- szövetkezet éjjeliőre jelendett a Trabant. Estig az egyik mellékutcában pihentek a lopott jószággal, s délután S. lakásán magnózás közben megegyeztek a részletkérdésekben is. Autótérkép és iránytű is akadt, amelynek segítségével pontosan kidolgozták az útirányt: Érd—Dunaföldvár— Solt—Bai a—Hercegszántó. — Honnan vegyünk gépkocsit? — kérdezte K. — Lopunk! — hangzott S. határozott válasza. Budapest sok száz garázsa közül ezen az éjszakán felszakadt egyiknek az ajtaja. A CH 73—27 rendszámú Trabant kigördült a Fehérvári útra. A tolvajok közül jogosítvánnyal egyik sem rendelkezett, S-nek viszont így is engedelmeskeSötét este volt. s Szarnék Mihály határőr éppen okmányokat ellenőrzött, amikor gépkocsi közeledett felé, s tőle száz méterre megállt. Néhány pillanatig várt. majd a kocsi felé indult. Futó lépésekre figyelt fel, s már akkor tudta, hogy a kocsiban senkit sem talál. Jelentésére a határőrőrs parancsnoka riadócsoporttal érkezett a helyszínre. Megkezdődött a határsértette. hogy három alakot észlel a sötétben... A három autótoívaj elszámította magát, az ok- mányellenőrzésre nem készültek fel. Vetéseken keresztül hosszú órákon át rótták a kilométereket, s hajnalban tértek „nyugovóra”. Azóta „pihennek”. A' Trabant pedig visszakerült jogos tulajdonosához, Láng Tibor budapesti lakoshoz. Gazsó Béla Kosárlabda és ökölvívás a szombati kecskeméti sportprogramban SZOMBATON délután két sportágban is érdekes esemény zajlik le Kecskeméten. A Kecskeméti Petőfi férfi kosarasai a lenin- városi szovjet teremben fél 4 órakor a Pécsi VSK- val mérik össze tudásukat Mindkét együttes jó formában van. A Pécsi VSK kitűnően szerepelt az eddigiek során a bajnokságban, s a Petőfi is éppen legutóbb a Székesfehérvárott lejátszott mérkőzésen aratott győzelmével bizonyította, hogy a csapat kezdi kiheverni azt a veszteséget, amit néhány játékosa kiesésével elszenvedett A fehérvári győzelem bizonyára meg is nyugtatja a Petőfi játékosait, hiszen most már nem fenyegeti az együttest olyannyira a kiesés réme. Ha a kecskeméti együttes meg tudja ismételni a Fehérváron mutatott játékát, akkor legyőzheti a Pécsi VSK-t is. A győzelmet elősegítheti a Petőfi lelke* közönsége. Ügy véljük sportszerű buzdításban ezúttal nem lesz hiány. A csapat várhatóan a következő játékosokból kerül majd ki: Tóth, Beó- ka, Farkas, Vasvári, Csi- kai, Kovács, Szabó I., Szabó Sz., Pajor, Rezák. A KÖZÖNSÉG ezután átsétálhat a Fémmunkás kultúrtermébe, ahol 5 órakor kezdődik a Fémmunkás —Székesfehérvári MÁV, NB I. B-s ökölvívó-mérkőzés. A Fémmunkás az elmúlt héten nagy küzdelemben győzött Kiskunfélegyházán, s ezzel ismét elfoglalta a tabella harmadik helyét. Ahhoz, hogy ezt az előkelő és rangot adó helyezést meg i* tartsa, le kell győznie a székesfehérváriakat. Az együttes előreláthatólag a következő összeállíSzanki vivólányok sikere Kecskeméten A vívók számára újabb versenyzési alkalom volt a Kecskeméti Dózsa országos serdülő fiú és leány tőrcsapatversenye, amelyen a rendező egyesületen kívül szentesi, csongrádi, szanki, salgótarjáni és simontor- nyai vívók indultak. A népes mezőny négy páston vívott. a közönség pedig élvezettel nézte a fiatalok tehetséges versengését. A lányok versenyének hármas döntőjét a Szanki Falusi SK, Szentes és a Kecskeméti Dózsa csapatai vívták. Eredmények: Szánk—Szentes 12:4 Szánk—Kecskemét 11:5, Kecskemét—Szentes 10:6. , A leány tőrverseny végeredménye: 1. Szanki Falusi SK (Forczek. Tóth. Juhász, Faragó) 2 győzelem. 2. Kecskemét 1 gy., 3. Szentes 0 gy. A fiú tőrverseny részletes eredménye: Kecskemét— Csongrád 9:7. Kecskemét— Szánk 11:5, Kecskemét— Szentes 8:8 (Jobb találataránnyal győzött a kecskeméti együttes.) Csongrád— Szánk 11:5. Szentes—Szánk 13:3. Végeredmény: 1; Kecskeméti Dózsa (Bartkó. Gaj- dácsy. Galambos. Hartányi) 3 gy. 2. Csongrád 2 gy. 3. Szentes 1 gy. 4. Szánk 0 gy. A verseny minden szempontból jól sikerült és jó propagandája volt a vívásnak. A vívók példás sport- szerűségről tettek tanúbizonyságot A nap legkellemesebb meglepetését a szanki fiatalok szolgáltatták. Különösen a leányok vívtak meglepően szépen és eredményesen. Győzelmükért feltétlenül dicséret illeti mind a szanki lányokat, mind pedig a sportköri vezetőket A fiúk versenyében a kecskemétiek arattak megérdemelt nagy közönségsikert Hétvégi sportműsor SZOMBATON KOSÁRLABDA NB I-es férfimérkőzések: Bajai Bácska Posztó—Csepel, Kiskunfélegyháza, 16,15. Kecskeméti Petőfi—Pécsi VSK, Kecskemét, 15,15. ASZTALITENISZ Megyei tizek bajnoksága: Kecskemét, Hoffmann * János utcai Általános Iskola, 15,30. ÖKÖLVÍVÁS NB I. B-s mérkőzés: Kecskeméti Fémmunkás—Székesfehérvári MÁV, Kecskemét, 17 óra. Vezetik: Kristóf, Takács. VASÁRNAP LABDABÜGAS NB I. B-s mérkőzés: Kecskeméti Dózsa—Székesfehérvári MÁV Előre, Kecskemét. Széktói Stadion, 13,30. Játékvezető: Maczkó. MNK-mérkőzések: Mezőfi SE —Kun Béla SE, 10 órakor. A többi találkozó 13 órakor kezdődik : Tiszaúj falu—Kecskeméti Fémmunkás, Jánoshalmi Spartacus—Kiskunhalasi MEjDOSZ, Bácsbokod—Kisszállás, Bajai Bácska Posztó—Bajai Vasas MTE, Szamuely SE— Kalocsai VTSK, Balog Á. SE —Soltvadkert, Izsák—Kiskőrösi Gépj'avító. KOSÁRLABDA NB I-es férfimérkőzések: Sz. Építők—Bajai Bácska Posztó, Székesfehérvár, Ütépítési Technikum, 11 óra. SMAFC— Kecskeméti Petőfi, Sopron, Egyetemi Tornacsarnok, 11 óra. NB I-es női mérkőzés: Bp. Vörös Meteor—Kecskeméti Dózsa, Szentkirályi u., 10,20. RÖPLABDA NB II"es osztályozó: Heves, Baranya, Békés és Bács-Kis- kun megye bajnokai mérkőznek Debrecenben. Férfi csapatainkat a Kecskeméti Dózsa, a nőit pedig a Kalocsai VTSK képviseli. ASZTALITENISZ Megyei tízek bajnoksága: Kecskemét, Aoffmann János utcai Általános Iskola, S,30s tágban lép szőri tóba: Orbán I., Orbán II., Fehér, Görög, Vígh I., Vígh II., László, Kiss és Szabari. A mérkőzés a fehérváriak számára a bentmaradás miatt nagyon fontos. Ezért minden bizonnyal késhegyre menő küzdelem várható minden összecsapáson. A közönség jó versenyt, színvonalas ökölvívást és reméljük kecskeméti győzelmet tapsolhat meg ezen a délutánon. Itt kell elkezdeni az alapok lerakását Befejeződött Kecskéméi város serdülő labdarúgó- bajnoksága. amelyen, vendégként részt vett a Nagykőrösi Kinizsi együttese is. Velük együtt hat csapat indult és játszott változó sikerrel. 1. KTE A. M S 1 — 31:9 18 3. KTE B. 10 5 5 — 34:14 IS 3. Nagy kör. 1# S 1 4 18:20 11 4. Egyetértés W 4 1 5 13:19 9 5. K. Dózsa 10 2 1 6 10:26 S 6. Fémműn. 10 — 1 9 4:22 l A táblázat a KTE serdülő labdarúgóinak fölényét mutatja, és ez nem véletlen. Fekete József — aki egyben az egész serdülő bajnokság szervezője is volt — nagy szerettei és hozzáértéssel foglalkozik a gyerekekkel és ennek meg is van az eredménye. Szakképzett edző foglalkozott az Egyetértés (Fenyvesi Károly), a Dózsa (Boros János) és a Nagykőrösi labdarúgókkal is. csak a Fém- • munkás gyerekeivel nem törődött senki. Ez utóbbi megállapítást a rendező szerv zárójelentésében olvastuk. s nyilván így is lehetett, mert a Fémmunkás labdarúgók az őszi fordulóban már többször meg sem jelentek a mérkőzéseken. A kezdeményezés minden körülmények között dicsérendő és hasznos. Valahol itt kell kezdeni a labdarúgósport új alapjainak megteremtését. Lehet, hogy a KTE NB Il-es kiesésének fájdalmain ma még,keveset segít a fiatalok bajnoksága, de egyszer talán még ennek is hasznát látják. Sz. Z. Carl Zeiss Jena Ú. dézsa lakkozó Csütörtökön este Zürichben elkészült az Európa Vásárok Kupája nemzetközi labdarúgótorna 3. fordulójának a sorsolása. A legjobb nyolc közé jutásért az FC Bruges ellen nagyszerű fegyverténnyel továbbjutott Ü. -Dózsa az NDK-s Carl Zeiss Jena csapatát kapta ellenfelül. Az első mérkőzésre Jenában kerül sor. A mérkőzéseket a szabályok szerint január 15-ig kell lejátszani.