Petőfi Népe, 1969. november (24. évfolyam, 254-278. szám)

1969-11-18 / 267. szám

idény végi színvonal... KISTEXT- Kiskunfélegyházi Vasas 1:1 (1:0) \iiwyobli arányban Is győzhetett volna a ZTE Zalaegerszegi TE—Kecskeméti Dóssá 3:1 (2:1) Kecskemét, 2000 néző, vezette: Bacsó. ZTE: Bolemányi — Pro- kich, Papp, Vörös — Igazi, Filó — Szabó (Fehér), Lang, Tóth, Madár, Bite. Edző: Szőcs János. K, Dózsa: Gór — Fajt,. Lantos, Kreidli — Lutz, Gyiffkó — Jósa, Lódi (Pa- sek), Dobó, Kiss, Balatoni. Edző: Pyber István. A csatár bukdácsolva a labda alá nyúlt, s a lab­da a kapujából kint tar­tózkodó Gór fölött a bal felső sarokba hullt. 2;1. A második félidő kecs­keméti gólhelyzettel kez­dődött. Lutz jó cselekkkel tört át a vendégek védel­mén, de Papp az utolsó pil­lanatban szögletre mentett. ka-egér” játékot mutattak be a pályán. A mérkőzést nagyobb arányban is megnyerhette volna, a minden részében jobb zalaegerszegi együt­tes. A kecskemétiek nagyon gyorsan megadták magu­kat, nem harcoltak eléggé a labdáért, s ami a vere­ség fő oka: alig ment lö­vés Bolemányi kapujára. A Bolemányi, a ZTE kapu sa elkésett és a következő pillanatban már csak a gól­vonalról túlról tudta visszahúzni a labdát. Ez volt a Dózsa egyenlítő gólja. Ragyogó, tavasziag nap­sütésben kezdődött a talál­kozó. Madár 25 méterről le­adott lövése volt a mérkő­zés első eseménye. Táma­dott a ZTE, és hamarosan megszerezte a vezetést. A 3. percben Filó a jobb­szélen vitte fel a labdát. Kreidli nem tudta szerelni mert a földbe rúgott. A labdát az ötös vonalá­nál Lantos is elvétette és a berobbanó Szabó a hálóba vágta. 1:0. Kreidlit levitték a pályá­ról és csak 10 perces ápo­lás után tért vissza. To­vábbra is veszélyesebbek voltak a vendégek táma­dásai, míg a Dózsa próbál­kozásait könnyen hárította a ZTE-védelem. A 16. perc­ben Gyiffkó—Lutz—Kiss összjáték után Papp szaba­dított fel. Két perccel ké­sőbb Lutz kapu elé ívelt labdáját védte Bolemányi. Több. kemény belemenés történt ezután a vendégek részéről, gyakran szólt a játékvezetői síp. A 27. percben kiegyenlí­tett a Dózsa. Dobó váratlan lövését Bolemányi bravú­rosan szögletre hárította. Lódi szöglete nyomán ka­varodás támadt a ZTE ka­puja előtt. Ezután felváltva támadtak a csapatok. Előbb Lutz, majd Lódi helyére beállt Pasek bombája akadt el a tömörülő ZTE-védelemben. A 65. percben váratlanul gólt értek el a vendégek. A jobb oldalon Tóth cselei sikerültek. Sem Kreidli, sem Lantos nem tudta szerelni a für­ge csatárt, aki a kapujá­ból kimozduló Gór mel­lett a hálóba lőtt. 3:1. Eseménytelen percek után a 80. percben Lutz tört át a ZTE-védelmen. Ezúttal a 16-oson belül sza­bálytalanul szerelték a vé­dők. Mi 11-esnek láttuk az esetet, a játékvezető nem. A következő percben Pro- kich távoli lövése a felső kapufa éléről vágódott visz- sza, majd egymásután két­szer forgott gólveszólyben a kecskeméti kapu. Mind­kétszer Tóth hibázott el egy-egy százszázalékos gól­helyzetet. Az utolsó per­cekre teljesen visszaesett a kecskeméti együttes és a vendégek időnként „macs­Nagy fölény ­vendégegyüttes Kecskemé­ten igazolta jó hírét. A csa­pat védelme kitűnő, a kö­zéppályások sokat mozog­nak és a csatárok is ügye­sek. Mindezt — ezúttal — nem mondhatjuk el a Dó­zsáról. A csapatból alig -tudunk valakit is kiemel­ni. Talán Lantos, Kreidli és Lutz igyekezetét dicsérhet­jük meg. A játékvezető működésé­vel elégedetlen volt a ha­zai közönség, de sorsdöntő hibát nem vétett. M. I. nb i b Állasa 1. Videoton 32 23 3 6 87:39 49 2. SZEOL 32 18 8 6 61:37 44 3. ZÍE 32 14 10 8 56:33 38 4. Pécsi B. 32 14 0 9 46:38 37 5. Várpal. 32 15 5 12 43:35 35 6. Bp. Sp. 32 12 11 9 56:46 35 7. Orosz!. 32 14 7 11 51:47 35 8. Békéscs. 32 13 8 11 47:41 34 9. Kméti D. 32 12 8 12 38:36 32 10. SZMTE 32 9 12 11 34:42 30 11. Szállítók 32 10 9 13 47:52 29 12. Szí. MAy 32 11 7 14 35:40 29 13. MÄVAG 32 10 8 14 32:42 28 14. Ózd 32 10 7 15 36:42 27 15. BKV Elő. 32 7 12 13 28:38 26 16. Győri D. 32 8 10 14 38:54 26 17. Miskolc 32 7 8 17 26:57 22 18. Nagybát. 32 8 4 20 29:71 20 biztos győzelem Lantos fejese az egyik védőn irányt változtatott, s a szemfüles Balatoni a gólvonalon túlra kotorta és Bolemányi már későn nyúlt a labda. után. 1:1. Valamivel javult ezután a lila—fehérek játéka, de feltűnő volt, milyen kevés­szer vállalkoztak a csatá­rok lövésre. A 35. percben Kiss fejese szállt a kapu fölé, ' egy perccel később pedig Szabó nagy helyzet­ben lőtt Gór kapuja mellé. Már azt hittünk, 1:1 ma­rad a félidő eredménye, amikor váratlanul újra ve­zetéshez jutott a ZTE. A 43. percben Lang a félpályáról vitte fel a lab­dát. Hosszan szöktette ma­gát, úgy látszott; nem éri utói a labdát. A kecskemé­ti védők csak nézték az esetet. kiskőrösi gépjavító­Kiskőrös, 800 néző, ve- zettte Karácsonyi. Kiskőrösi Gépjavító: Ba — Kállai I., Pecnyik, Ba­logh — Zsíros, Kállai II. — Szentgyörgyi II., Szent- györgyi I., Obornyik, (Rót- schild), Márkó, Váczi, Vén. A kiskőrösi együttes biz­tosan nyert az utolsó ■ ha­zai mérkőzésen. A csapat nagy becsvággyal küzdött a jobb helyezésért. Az el­ső félidőben a nagyszerű formában levő kapusnak köszönhető, hogy a Gép­javító nem jutott több­gólos vezetéshez. A 20. percben Vén lövését véd­te, majd 10 perccel később Szentgyörgyi II. szögletét mentette a kapufa segít­ségével. A 35. percben Zsí­ros 16 méteres, jól eltalált felső sarokba tartó bombá­-ERCSI KINIZSI 2:í (0:0) ját tolta szögletre a Kini­zsi kapuvédője. A második félidő góllal kezdődött. Az 50. percben Szentgyörgyi II. kicselezte a Védelmet és csavart lö­vést küldött kapura, de a kapus könnyedén nyúlt a labdáért, amely a hálóban kötött ki. 1:0. Ezekben a percekben szinte egy ka­pura játszott a Gépjavító. A 70. percben Obornyik— Szentgyörgyi II. volt a lab­da útja. A jobbszélső mint­egy 8 méterről vette be a Kinizsi kapuját. 2:0. A két­gólos vezetés birtokában kiengedett a kiskőrösi csa­pat. A 80. percben egy ka­pu előtti kavarodásból Do­bos szépített. 2:1. Kitűn­tek: Szentgyörgyi II., Kál­lai II., Vén, illetve: Dobos, Herceg, Kiskunfélegyháza, 1200 néző. Vezette: Sabác. KIST EX T: Kovács — Ba­konyi, Fekete I., Letenyei — Nagy, Cserjés — Pataj (Nyári), Fekete II., Kalmár, Pék, Zavari. Edző: Borbély András. Kiskunfélegyházi Vasas: Bolya — Bense, Cserkó, Villányi — Sántha, Sas — Pünkösti (Fekete), Bálint (Tímár), Farkas, Ézsi, Cser­mák. Edző: Fejes József. A kispestiek több akciót vezettek az első percekben a Vasas kapujára. A 15. percben vezetést szereztek a vendégek. Fekete II. könnyedén elsétált a védők mellett, majd a kifutó Bo­lya mellett is elhúzott és az üres kapuba továbbí­tott. 1:0. Villányi—Ézsi— Villányi összjáték után a védőjátékos alig lőtt fölé. Ismét a KISTEXT lendült támadásba. Előbb Fekete II. lövését Bolya szögletre mentette, majd Zavari be­adását Bense szabadította fel a kapu előteréből. A 30. percben Csérkó az utol­só pillanatban rúgta el a labdát Pék elől. A másik | oldalon Bálint és Farkas lövéseit hárította Kovács. A félidő befejezése előtt Sahin pontos , beadását Csermák mellé lőtte. Fordulás után változato­sabb lett a küzdelem. A KISTEXT védekezett, de néhány helyzet kialakításá­ra is1 tellett erejéből. Előbb Fekete II. lövését hárította Bolya, majd Nyári bombá­jába vetette magát bele. Az ellentámadások sorra el­akadtak a jól tömörülő kis­pesti védelemben. Kovács Ézsi és Bálint közeli lövé­seit hárította. Nem sokkal később Sahin az oldalhálót találta el. Ezután a Vasas kapuja került veszélybe. Nyári tisztán kapott lab­dát, de szerencsére nagy helyzetből kapu mellé rúg­ta. Egy ’ellentámadást kö­vetően a kiskunfélegyhá- ziak maradtak fölényben. Sántha és Villányi előre­ívelt labdái jelentettek leg­több veszélyt a KISTEXT kapujára, de Farkas, Ézsi és Sahin lövéseit hárította a kispesti kapus. A 80. percben végre megtört a „jég”. Ézsi beívelt szögle­tét az előrehúzódó Cserkó nagy erővel fejelte kapura. Kovácsról lepattant a lab­da, amelyet Cserkó mellel sodort a hálóba. 1:1. A játék közepes színvo­nalon mozgott. Meglátszott, hogy nem volt különösebb tétje a mérkőzésnek. A Vasas elégedett lehet az eredménnyel, hiszen 1969- ben egyszer sem szenvedett vereséget hazai pályán. A KISTEXT együtteséből Ko­vács, Fekete I., Cserjés, Fe­kete II. tűnt ki, a Vasasból Bolya, Cserkó, Sántha és Ézsi játéka dicsérhető. NB II. KELETI CSOPORT 1. DVSC 29 16 10 3 41:14 42 2. Budafok 29 16 7 6 58:27 39 3. Jászber. 29 17 5 7 46:34 39 4. Pénzű. 28 12 10 6 36:25 34 5. KISTEXT 29 12 8 9 42:36 32 6. Kkfháza 29 13 6 10 47:45 32 7. Gyula 29 10 11 8 39:29 31 8. Sz. MÁV 29 12 7 10 41:44 31 9. MGM D. 29 9 10 10 39:32 28 10. SZVSE 29 10 8 11 35:37 28 11. Sz. Dózsa 28 9 7 12 40:39 25 12. Bocskai 29* 8 9 32 48:54 25 13. Cegléd 28 9 6 13 45:41 24 14. KTE 28 7 7 14 34:48 21 15. K. Tűzál. 29 5 7 17 27:61 17 16. M.-kovh. 29 4 4 21 22:74 12 DVSC—Bocskai SE 3:1, Bu­dafok—Mezőkovácsháza 4:0, — MGM Debrecen—Jászberény 2:2, Pénzügyőr—Gyula 2:0, — Szolnoki MÁV—K. Tűzálló 2:1* SZVSE—Cegléd 1:0. Miért maradt el a mérkőzés? 'A labdarúgó' NB-ben szinte egyedülálló eset mi­att nem lehetett lejátszani vasárnap a Szegedi Dózsa— KTE NB ll-es mérkőzést. A hétfői Népsport csak egé­szen rövid kis hírben közöl­te az eseményt, mi pedig Berta Ferenctől a KTE lab­darúgó-szakosztályának ve­zetőjétől kérdeztük meg, hogy is történt valójában. — Az előzményekről csak annyit mondhatok, hogy a hétfői ligagyűlésen Buda­pesten véglegesen rögzítet­ték a mérkőzések színhelyét és időpontját. A Szegedi Dózsa képviselői ott sem voltak és szó sem volt arról hogy nem Szegeden ját­szunk. A SZEOL-pálya lett kijelölve és az időpont 13.30. Pénteken kaptam kézbe a Dózsa levelét, amelyet a bé­lyegző szerint kedden adtak postára, és ebben közölték velünk, hogy a mérkőzést Hódmezővásárhelyen rende­zik. Ugyanakkor kaptuk meg az MLSZ hivatalos közlönyét, amely Szegedet jelölte meg a mérkőzés színhelyéül és a Népsport­ban is Szeged volt Mi. és tudomásunk szerint az MLSZ sem járult hozzá a mérkőzés színhelyének megváltoztatásához, tehát a levél lehetett megtéveszés is. Mi tehát az előírt időben ott voltunk a SZEOL-pá- lyán és ott volt a két part­Budapest, 200 néző, ve­zette: Szabó I. Soltvadkert: Mayer — Frittmann, Mészáros, Fi- lus — Szerényi, Hirsch (Meskó) — Benkő, Gilich, Tóth B., Schmél, Lednicki Edző: Várhegyi Ferenc. Az első negyedórában a két 16-os közt hullámzott a játék és valamivel töb­bet támadott a budapesti csapat. A 18. percben egy távoli lövésből szerezték meg a vezetést. Stanjler 30 méterről , vette célba Mayer kapuját és a kapus elnézte’ a labdát. 1:0. A félidő végéig a hazaiak tá­madtak többet és a Solt­jelző is. Itt hallottuk, hogy korábban megjelent a játék­vezető is. akit gépkocsin ki­vittek Hódmezővásárhelyre, később vissza is jött Szeged­re. Arra akartak rávenni bennünket, hogy gépkocsi­val mi is menjünk Hódme­zővásárhelyre. Miután az MLSZ a mérkőzést nyilván­valóan Szegedre írta ki és semmit sem tudott a pálya­cseréről. sőt a játékvezetők is csak a helyszínen érte­sültek róla. tehát nem kö­vethettünk el nyilvánvaló szabálytalanságot. Erre a szegediek is hamar rájöttek és személygépko­csikon behozták csapatukat a SZEOL-pályára. Az edző­pályán akarták lejátszani a mérkőzést, ahol állítólag már játszottak NB Il-es ta­lálkozót. de 14 óra 36 perc­kor — tehát a hivatalos kezdési idő után 66 perccel — még nem volt a pályán vonal, sem háló. és öltöző sem volt a csapatoknak, mert a SZEOL-pályát most építik át. és mindössze két öltöző van, azt pedig a SZE­OL és a Nagybátony foglal­ta el. Természetes tehát, hogy sem a játékvezető nem volt hajlandó levezetni a mérkő­zést. de mi sem játszani, hisz a sötétedés miatt már be sem lehetett volna fejez­ni. Hát így történt. A mérkő­vadkert csak ritkán jutott szóhoz. A szünet után újabb védelmi hibából nö­velték az eredményt. Fi- lus rövid hazaadását Törö. csik elcsípte és a hálóba lőtte. 2:0. Az 53. percben Sándor mintegy 18 méter­ről vágta a labdát a háló- baü 3:0. A végeredményt a 65. percben Pintér állí­totta be. 4:0. A vadkerti csapat csak az utolsó ne­gyedórában jött fel és ek­kor több gólhelyzet ma­radt kihasználatlanul. A súlyos vereség oka a rossz napot kifogó védelem, de a csatárok sem jeles­kedtek. zés elmaradt és a folytatás kedden lesz a labdarúgó­szövetségben. A szabályok itt olyan egyértelműek, hogy a döntés nem lehet más, minthogy a kecskeméti csapat kapja a pontokat és ezzel a Keleti csoportban ismét nyílt lett a harmadik kieső kérdése. Sz. Z. Talán szerdán... Egész Brazília izgatottan vár­ja, hogy mikor sikerül Pele- nek pályafutása ezredik gól­ját elérnie. Vasárnap a Santos ezüst kupa mérkőzést vívott — a brazíliai Salvadorban — a Bahia együttesével, s a talál­kozó l:l-re végződött. A San­tos gólját viszont nem Pele lőtte ... Pele szerdán indít újabb „ro­hamot” az ezredik gólért, ezen a napon a Santos a Vasco de Gama ellen bajnoki mérkőzést vív. A találkozó iránt óriási az érdeklődés, a riói Maracana- stadionba 200 ezer nézőt vár­nak. Pele a ritka esemény alkal­mából színaranyból készült futball-labdát kap ajándékba, a FIFA pedig diplomával tün­teti ki a világ jelenlegi leg­jobb labdarúgóját. Két 13+1 találat A heti totófordulóban tízen értek el 13 találatot 50 598 fo­rintos nyereménnyel. Közülük a két darab 13+1 találatos szel­vény gazdája 144 299 forintot kap. A 372 darab 12 találatért 907, a 4458 darab 11 találatért 76 és a 29 927 darab 10 talála­tért 20 forint nyereményt fi­zetnek. Totóeredmények: i, x, 1* x, 1, 2, x, 2, 2, 2, x, x, x, 2. PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt 3ács-Kiskun megy'.'l Bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: F Tóth Pál Kiadja a Bács megyei Lapkiadó Vállalat. felelős kiadó: dr. Mezei István Szerkesztőség: Kecskemét Városi Panácshá2 Telefon: 26-19. 25*16 Szerkesztő bizottság: 10-38. Kiadóhivatal: Kecskemét. Szabadság tér l/a Telefon: 17-09 Terjeszti a Magyar Posta, előfizethető: a helyi posta- hivataloknál és kézbesítőknél előfizetést dí1 egv hónapra- ___________20.— forint ___________ ^ c^-KJskun megye» Nyomda v Kecskemét Telefon- 11-85 Index: 25 065 Súlyos vereség Budapesten M. KÄBEL—SOLTVADKERT 4:0 (1:0)

Next

/
Thumbnails
Contents