Petőfi Népe, 1969. november (24. évfolyam, 254-278. szám)

1969-11-16 / 266. szám

AZ APOLLO—12 HÁROM UTASA államelnökünk Indiában Arab csúcs Rabatban Az NDK és az NSZK az európai biztonságról M-nap és Hold-utazás Szovjet—amerikai tárgyalások „A MAGYAR- INDIAI gazdasági kapcsolatok a ha­talmas távolság el szont már arra utal, hogy fennáll a párt kettészakadásának lehetősége. A par­két német államnak együt­tesen kellene megvitatnia. Willy Brandt kancellár kijelentette: „Azzal a szán­dékunkkal, hogy hamaro­san politikai eszmecserét folytassunk a Szovjetunió­val és Lengyelországgal, egyben hozzájárulunk egy európai konferencia előké­szítéséhez.” A kancellár be­jelentette azt is; nincs már akadálya, hogy az NSZK csatlakozzék az atomso- rompó-szerződéshez. A HÉT amerikai esemé­nyei közül kiemelkedő je­lenére is fejlettek, de szűk- nök-asszony köré csoporto- lamenti csoport ülésével ler^tosegu a vietnami vér- ség van arra, hogy mind- suló haladó erők között. A egyidejűleg az indiai fővá- °Aűf.. azo^15la^ beszünteté- két népgazdaság érdekében párt jobboldali többségű — ros lakosai nagyszabású követelő országos béke­rendeztek tuntetes es a második még szorosabbá váljanak.” úgynevezett munkabizott- tömegtüntetést Losonczi Pál, az Elnöki Ta- sága ugyanis puccsszerűen Indira Gandhi mellett es nács elnöke mondotta eze- „a pártfegyelem ismételt kérték, folytassa rendűiét- lel°ocsutasa. két a szavakat a magyar megszegése” vádjával fel- lenül a harcot a Nemzeti „Nagy a kontraszt — ír­küldöttség tiszteletére Del- függesztette Nehru politi- Kongresszusban a nagy mo- l'a a két eseményt összeha­hiben rendezett nagygyű- kai örökségének megváló- nopóliumok ellen. sonlítva pénteki vezércik­lésen. sítója, a párt és a kor- JELENTŐS előrelépések kében a párizsi Les Echos A magyar külpolitika je- mány vezetője párttagsá- történtek az elmúlt héten lentős eseménye államelnö- gát. A párt parlamenti cső- az arab egység megerősíté- künk dél-ázsiai útja, amely- portja másnap hatalmas se érdekében. A Paleszti­nok első állomása India többséggel bizalmat szava- naj Felszabadítás! Szerve- volt. Bensőséges fogadtatás, zott Indira Gandhinak, zet és Libanon között Kai- baráti légkör, eredrhényes „érvénytelennek és indoko- rohan létreifttt mesállann- megbeszélések — ezek vol- lattannak” minősítvén a dást követően az Arab Vé- tak az indiai—magyar ma- munkabizottság döntését, delmi Tanács megegyezett aplikor három újabb űrha- gas szintű találkozások jel- Tekintve, hogy a miniszter- abban, hogy az arab or- ■l°s készül leszállni a lemzói, elnököt a part parlamenti szagok vezetői december Holdra, milliók vonulnak Indiában egyébként ezek- képviselőcsoportja választ- 20. ' és 22. között értekezle- fel is™ét az amerikai nagy­ben a napokban erőpróba ja, illetve hívhatja vissza, ^ tartanak Marokkó fő- varof°'li:, utcain... Ez az zajlott le a konzervatív a munkabizottság határo- városában, Rabatban. A ta- °rszaS úrrá tudott lenni az jobboldal és a hatalmon zata nem érinti Indira nácsot alkotó 13 arab or- űrtudományon, de nem tu- levő Kongresszus Párt In- Gandhi pozícióját. A mun- szag kül- és hadügyminisz- dott 'Syozni a gerillaharc dira Gandhi miniszterei- kabizottság döntése vi- tereinek üléséről kiadott ellen”> állapítja meg a közös közlemény szükséges- írancia lap' mellett és holdűrhajó, az Apollo—12 — az új holdbéli kísérlet és a komor amerikai lég­kör között, amelybe az egész ország került a viet­nami kaland nyilvánvaló kudarca következtében. Ép­pen abban a pillanatban, rokonszenvtüntetések INDIRA GANDHI MELLETT nek tartja a Palesztina! for- AZ AMERIKAI kor- radalom erősítését az arab mányzat nemcsak a viet- nemzet teljes potenciáljá- nami hadszíntéren ég saját nak mozgósításával. országában, de a világköz­FÖLDRÉSZÜNKÖN vál- vélemfny szemében is ve- tozatlanul a szocialista or- rese®ft szenvedett. Ezt bi- szágok külügyminiszterei- ^onYitja, hogy a hét végén nek prágai nyilatkozata a lezajot y 11 a gs z o 1 id a r 11 a s i központi témája a nemzet- ,mi!;11ok tüntettek közi tárgyalásoknak. Érnek Washmgtontol _ Romáig, a feltételek az európai biz- Londontól Tofcoig es 1 Bu­tonsági értekezlet összehí- a vaetnlarni vására, bár az is nyilván- «*• Világszerte követeltek, való, hogy egyes nyugati bogy,az amer'!íai1 csapatok kormányok kissé fanyalog- kesedel em ^yielk ul fagyjak va nyúlnak a témához, szemmelláthatóan Időhúzá- si szándékkal. A konferen­cia várható résztvevői kö­zül érdekes nyilatkozatok hangzottak el a héten a el a véráztatta Vietnam földjét és bízzák a vietna­mi népre hazája sorsának jövőjének meghatározását. A következő hét esemé­nyeihez tartozik, mégis Miután elterjedt a híre, hogy a kormányzó kongresszus két német állam képviselői szólnunk kall a Helsinkiben párt vezető testületé kizárta a pártból Indira Gand­hit, — India-szerte rokonszenvtüntetések kezdődtek a négy éve miniszterelnök politikusasszony támogatására. TUNÉZIA ŰJ MINISZTERELNÖKE BRANDT ÉS AZ ATOMSOROMPÖ ALÁÍRÁSA jobb megoldás” — mon­dotta Willy Brandt szövet- Bahi Ladgham, a Szó- ségi kancellár a bonni par- eialista Desztur Párt fótit- lament vitája során az kára, a ország új minisz- atomsorompó szerződéshez terelnöke (Archívfelvétel való nyugatnémet csatla- 1962-ből.) kozásról. részéről. Otto Winzer, az hétfőn kezdődő szovjet— NDK külügyminisztere a amerikai tárgyalásokról. A Horizont című lapnak adott megbeszéléseken korunk nyilatkozatában leszögezte: sorskérdéséről, a fegyver- Az NDK politikájának kezési hajsza korlátozásá- célja az európai biztonsági r°l tárgyalnak majd a két rendszer megteremtése, s szuperhatalom képviselői, ezt nagymértékben előse- A küldöttségek már meg is gítené, ha az európai or- érkeztek a finn fővárosba, szágok közös nyilatkozat- Á tárgyalások kilátásairól ban köteleznék magukat még korai lenne beszélni, arra, hogy az államközi Szovjet részről ismételten kapcsolatokban lemonda- leszögezték, hogy a Szov- nak az erőszakról, vagy az jetunió mindent megtesz a erőszakkal való fenyegetés- stratégiai fegyverek körié­ről. Scheel bonni külügy- tozása, a fegyverkezési ter- miniszter keddi nyilatko- hek kölcsönös csökkentése zatában szintén foglalko- érdekében, zott a konferencia összehí- A KEZDŐ lépés minden- vásának lehetőségével, is- esetre megtörtént. A világ- mételten leszögezte, hogy közvélemény feszülten fi- Bonn semmiféle feltétel- gyei Helsinkire és azt vér­hez sem köti a konferen- ja, hogy a Nixon-kormány- cia létrejöttét. Felvetette, zat ezúttal ne csak szavak- hogy az NSZK és az NDK ban, de tettekkel is mutas- részvételének módozatait a sa meg készségét a béke „A szerződés az adott kö- négy nagyhatalomnak és a megőrzésére, i'ülmények között a leg- _ AZ OLASZ KERESZTÉNYDEMOKRATA PÁRT ÚJ FŐTITKÁRA A VDK-t bombázta az amerikai légierő A VDK külügyminiszté­riuma tiltakozott Quang Binh észak-vietnami tarto­mánynak november 12-én és 13-án az amerikaiak ré­széről történt bombázása ellen, amit provokációnak tekint és bizonyítéknak ar­ra, hogy Nixon elnök ma­kacsul ragaszkodik koráb­bi vietnami politikájához. A VDK közölte, hogy a kétnapos, ismételt bombá­zások során emberi életben és anyagiakban nagy vesz­teségek keletkeztek, első­sorban Tuyen Hoa körze­tében. A tiltakozás követeli hogy az Egyesült Államok vessen véget minden ag- ressziós cselekménynek a VDK ellen Arnaldo Forlani (jobb oldalt), az olasz keresztényde* mokrata párt új főtitkára kezet fog elődjével, Élaminio Picooiival. Rumor miniszterelnök is jelen van a kéz­fogásnál. Forlani 43 éves. újságíró, és ügyész. Az Egyesült Államokban hatalmas tömegek készültek a második „M-napra”. a vietnami háború befejezését követelő monstre-tüntetésre. Képünkön: az egyik wa­shingtoni tiltakozóközpontban készülnek a nagy de- monsti áció feliratai. ISMÉT LESZAVAZTÁK KÍNA ENSZ-TAGSÁGÁT Az ENSZ-közgyűlés ez alkalommal húsz év alatt 19-ed- szer vitatta meg a Kínai Népköztársaság tagfelvételé­nek kérdését. A közgyűlés résztvevői közül 48 ország képviselői a felvétel mellett, 56 küldöttség ellene foglalt állást, 21 pedig tartózkodott a szavazástól. A képen; az elnökségi asztal, mögötte a két elektromos szavazótábla egyike. Az emelvényen balról jobbra U Thant főtitkár, Angie Brooks libériái küldött, a közgyűlés jelenlegi elnöke és Sztravropoulosz helyettes főtitkár. Az Apollo—12 személyzete a kilövőlielyen ( .ól — jobbra): Charles Conrad (parancsnok), Richard F. Gor­don és Alan L. Bean űrhajósok. ELŐKÉSZÜLETEK AZ „M-NAPRA”

Next

/
Thumbnails
Contents