Petőfi Népe, 1969. október (24. évfolyam, 227-253. szám)
1969-10-26 / 249. szám
Eredmények, gondok, tervek Mi lesz vasárnap? — NINCS újabb sérül- . tünk. de a régiek sem gyógyultak meg. Nagybátony- ban tehát a „nagykőrösi’’ csapat játszik — mondta szombaton reggel Pyber István a Dózsa edzője. — Jó játékot várok, hisz égyik csapatnak sincs oka idegeskedésre. Ók már kiestek. mi a jobb helyezésért küzdünk, s mindketten Vneg akarjuk mutatni... VAN-E még esélye a KTE-nek a bentmaradásra? Feltétlenül, csak ehhez az itthoni mérkőzésein kívül még idegenben is nyernie kellene néhányszor. Pénteken edzés közben figyeltük meg a kecskeméti csapat munkáját. Olyan kedvvel és lelkesedéssel végezték a napi adagot, hogy ennek láttán nehéz elhinni, hogy ez a csapat kiesőre áll. Persze még nem dőlt el semmi, öt forduló van hátra és ezen 10 pontot lehet szerezni. LESZ vasárnap kosárlabda is. Kiskunfélegyházán egy. Kecskeméten két -NB T-es mérkőzés. Az utóbbi kettő sajnos megint majdnem egyidöbcn (10 és fél 11 órakor). A szervezéskor gondolni kellene a közönség érdekeire is. BIZONYOS, hogy sokan ,réznek kíváncsiak, az országos jellegű cselgáncs emlékverseny vasárnapi döntőire is. hiszen itt felvonul mindenki, aki ma ebben a sportágban számit Magyarországon. És ezek között — nem is az utolsó helyen — ott vannak a kecskemétiek is. Ismét a Bányai Júlia Gimnázium nyerte a sportversenyt A, város felszabadulási ünnepségsorozata keretében a kecskeméti atlétikai szövetség szerdán és csütörtökön tartott emlékversenyt a Széktói Stadionban. A vetélkedőn Kecskemét középfokú intézményeinek sportolói vettek részt. Szerdán a leányok, csütörtökön pedig a fiúk mérték össze erejüket. Mindkét napon izgalmas versenynek lehettünk tanúi. Egyes számokban a vártnál jobb eredmények születtek. A nők versenyében a Bányai Júlia Gimnázium csapata biztosan szerezte meg az első helyet. Hallatlanul érdekesnek bizonyult a fiúk küzdelme is, ahol sokáig a Katona József Gimnázium együttese vezetett, csak az utolsó versenyszámban aratott győzelmükkel nyertek a Bányai Júlia Gimnázium tanulói. A győztes iskolának járó serleget Fischer István igazgató vette át. Eredmények, leányok: 10o m: 1. Retkes (Bányai J. Gimn.) 12,8. 300 m: 1. Ternesz (Bányai J. Gimn.) 45,9. 400 m: 1. Korsós (Katona J. Gimn.) 63,7. 600 m: 1. Gombai (Köz- gazd.) 1:51,8. Magasugrás: 1. Sz. Kiss (Bányai J. Gimn.) 135. Távolugrás: 1. Miklós (Közgazd). 451. Súlylökés: 1. Szilvási (Bányai J. Gimn.) 11,79. Diszkoszvetés: 1. Szabó É. (Ka. tona J. Ginm.) 30.85. Gerelyhajítás: 1. Szilvási (Bányai J. Gimn.) 31,85. 4x100 m váltó: 1. Bányai Júlia Gimnázium 53,8. A pontverseny állása: 1. Bányai Júlia Gimnázium 98, 2. Katona József Gimnázium 59, 3. Közgazdasági Technikum 35 ponttal. Fiúk: 100 m: 1. Sajdik (Katona J. Gimn.) 11,3. 200 m: Pesti (607. ITSK) 24,1. 400 m: 1. Sajdik (Katona J. Gimn.) 53,4. 800 m: 1. Nyíri (Kereskedelmi) 2:07,8. Magasugrás: 1. Horváth (Bányai J. Gimn.) 170. Távolugrás: 1. Horváth (Bányai J. Gimn.) 605. Súlylö. kés: 1. Dibó (Katona J. iGmn.) 11,97. Diszkoszvetés: 1. Dibó (Katona J. Gimn.) 35,67. Gerelyhajítás: 1. Horváth (Bányai J. Gimn.) 39,40. 4x100 m váltó: 1. Bányai Júlia Gimnázium 47,0. A pontverseny állása: 1. Bányai Júlia ' Gimnázium 79, 2. Katona József Gimnázium 78, 3. 607 ITSK 37 ponttal. Folyik a vita nálunk 5 labdarúgásról. A sportág országos problémái mindenkit érdekelnek, csaknem va. lamennyiönknek van erről véleménye. Az igazság azonban mégis az. s a legtöbben arra kíváncsiak, hogy a legnépszerűbb sportág milyen eredményeket tud felmutatni megyénk határain belül Nyilván itt is vannak hibák. s ha vannak mit tettek azért, hogy rendben legyen a szövetség megyei ve. 1 zetőinek szénáia. A szó ezúttal is Borszéki Lajosé. — Azzal kezdem, hogy nagv hiba lenne rózsaszínű képet festeni megyei labdarúgásunk helyzetéről. Nálunk is bőven akadtak problémák, sőt van ma is. Itt legfeljebb azt mondhatjuk el. hogy korábban — még akár tavaly is — sokkal több volt a panasz, mint most. Mif tett a megyei TS elnöksége a hibák megszüntetésére? Az 1969-es bajnoki év kezdetén a megyei labdarúgó szövetség vezető testületét átszerveztük. Üj elnökség. majdnem teljesen új bizottságok kerültek felállításra. Igyekeztünk egyesületi érdektől teliesen független. jó szakembereket megnyerni. akik szeretik a labdarúgást. s van kedvük és idejük arra, hogy a megyei szövetségben dolgozzanak. Az eredménnyel elégedettek lehetünk. Az elnökség és a bizottságok rendszeresen üléseznek, munkaterv szerint dolgoznak. Van tekintélyük és kapcsolatuk is a labdarúgó-szakosztályokkal. Előfordult például, hogy Lajosmizsén bajban volt a szakosztály. Az elnökség a helyszínre ment ki és segítségük nyomán ma már elvonultak a sötét felhők a község labdarúgósportja felett.' A másik amit mégis büszkén kell emlegetnünk, hogy megoldottuk az edzők és játékvezetők továbbképzésének feladatát ami pedig még országosan az egyik legnehezebb téma. Megyei edző bizottságunk negyedévenként tart egynapos továbbképző előadást. Olyan neves szakemberek működVeronika monológja — Már az általános iskolában komolyan vettem a sportot — mondja Drvenka Veronika a Kiskőrösi Vegyesipari Vállalat dolgozója. — Bizony — mered a tekintete a messzeségbe, mintha a múltat akarná visszahozni — akkor még nem ismertem ellenjelet... Akik abban az időben, a porban szaladgáltak, most mind elhagynak. Pedig csak abból állt a jelkészülésem, amit az iskolai testnevelési órán szereztem. De ott aztán becsülettel elvégeztem mindent. Az első komolyabb versenyem 1965-ben volt, a jalu- si spartakiádon. Nagyon készültem. Öt számban indultam és valamennyit megnyertem. így jutottam el a megyei döntőre, ahol négy számban kerültem a legjobb három közé. Egy évvel később a járások közötti középiskolás atlétikai versenyen ugyancsak jó helyezéseket szereztem. Nagyon szerettem atléti- zálni. Az elért sikereim is arra ösztönöztek, hogy edzésben maradjak. Gyűrtem, gyűrögetttem a kilométereket — egyedül. Mindig csak egyedül. Ez nagyon elkeserített. Unalmas lett. Az utóbbi időben a megyei versenyeken is csak engem indítottak. Furcsán is néztek rám Kiskőrösön. „Miért ragaszkodik olyan makacsul a sporthoz?” A szüleim sem örültek neki, hogy mindig csak egyedül edzek. Szinte megkönnyebbülés volt számomra, amikor a megyei bajnokságban szereplő röplabda csapathoz csatlakoztam, mert a sporttal nem tudtam csak úgy, egyszerre szakítani... Amíg tartott a jó idő, szabadban tartották a testnevelési órákat a Lenin városi Általános Iskolában. Grosán Pál testnevelő irányításával éppen a súlylökés technikáját gyakorolják a gyerekek. Körösi Csorna Sándor A röplabdában sem lelhettem sokáig örömöm, mert az idén az is beadta a „kulcsot Sajnálom, hogy így ért véget a sportpályafutás som ... Azért arra mindig szívesen emlékszem vissza, hogy a versenyekről nem igen tértem haza érem nélkül .../- bi — 150 éve indult el a magyarok őshazáját felkutatni Körösi Csorna Sándor. Juhász Gyula „Ének Körösi Csornáról” című verséből idézünk a vízszintes 1., és a függőleges 14. számú sorokban. VÍZSZINTES: 14. Szoknya. 15. Becézett szülő. 16. Sör, németül. 17. Kevert ILA. 18. Hiányos szója. 20. Délután. 22. Hangtalan zene! 23. Gazdaság, tanya, angolul. 24. Vissza: a födém. 25. Ilyen bútor is van. 28. Vissza: elrejt. 29. Észak- Fríz-szigetek egyike, — (NSZK). 36. Igekötő. 38. Nyugat-svájci város. 39. Atom fele! 40. Maró folyadék* 41. Előtt, elé, németül. 43. Néma Géza! 44. Szín. 45. Régi görög örömkiáltás. 47. Vízemelkedés 49. Rábeszélés. 51. Római kettős. 52. Kevert SZŐ. 53. Nőtestvér. 56. Hajdani. 57. Aroma. 58. Hiányos Anna. 60. Parkosított terület. 62. Testrész. 63. Olasz váro«ka i Ligur-tenger partján. 64. Hónapnév (—’). 66, Harcászati. 67. Talpon van. 68. Hibátlan. 69 Vércsatornája. 70. Közieke- désra szolgál. 71. Kevert TÁJ. 72. KEND betűi. 74. Nem valódi. 76. Fölöttünk van. 77. Közel-keleti nép. 78. Román városka a Vedea-partján (+’). FÜGGŐLEGES: 2. Lengyel pénzt. 3. Napszakot. 4. Mint vízszintes 35. számú. 5. Vége, angolul. 6. Folytonossági hiány. 7 Jugoszlávia autójelzése. 8. Házőrző. 9. Női becenév. 10. Japán pénz. 11. Német személyes névmás. 12. Könyvkiadó dolga. 13. Földalatti üreg. 19. Attak rcs2^. 21. Művészet, \ 2 1 4 5 6 ’ i H 8 9 10 11 12 13 — 14 15 / 16 17 18 19 20 m 21 «1 22 2l 24 25 26 27 28 29 % 3Ó 31 32 33 34 m 35 frf/l 36 Í37 J® 38 39 40 Bit»;.Ía: 41 42 ■A 43 z ¥ 44 45 46 :® E 47 48 [v 49 50 5) & 52 53^ 54 55 56 57 38 59 £ 60 61 62~~ 63 64 65 6i 67 68 69 M 70 71 72 73 74 75 4! 76 71ő 78 franciául. 23. Kevert FIÜ. 26. Igekötő. 27. Törökország autójelzése. 30. Évszak. 32. Pihenésre szolgáló bútor. 35. Gabona koronája. 37. Lógondozó. 40. Volt asztalitenisz-világbajnokunk. 42. Férfi becenév. 44. .Szolmizációs hang. 46. Német kettős magánhangzó. 48. . . .Ri- naldini. 50. Ijedten. 53. Meggyőződése. 54. Magasba lendülni. 55. Kivénhedt ló. 59. Sas. németül. 60. Üres lak! 61. Személyes névmás. 62. Sportbuzdítás. 64. Különféle színben előforduló ásvány. 65. Rá- zódás kiegyensúlyozó. 73. Vísz- sza: indíték. 75. L. T. 76. Ilyen lap is van. 77. Végtelen apa! BEKÜLDENDŐ: a vízszintes 1., és a függőleges 14. számú sorok megfejtése. V. I. Az október 19-én közölt keresztrejtvény helyes megfejtése: (Vízszintes 1.:) Tépd ki csőröd a szívemből hagyd el; (Függőleges 12.:) ajtóm, csúf madár; S szólt a Hol’ó; (Vízszintes 42.:) Soha már. (Vízszintes 62.:) A holló. Az október 19-én közölt keresztrejtvény helyes megfejtéséért könyvjutalmat nyert: Égi Istvánná. Vaskút, Kossuth Lajos u. 43. sz. I tek itt már közre, mint Pál- | fai János, vagy Zalka And- i rás. A játékvezetők képzését az országos keretben levő j játékvezetőink segítségével ‘ csináljuk. Ismert az is, hogy a megyei bírókeret a ( nyáron 3 napos kötelező tá- j borozáson vett részt Kis- j kunfélegyházán. Az utánpótlással való ; szervezett foglalkozás még (messze van attól, hogy ezzel j elégedettek lehetnénk. Ered- ! mény viszont máris van, mert ifjúsági válogatottunk 1968. és 69. évben is első lett a térületi ifjúsági tornán sőt még országos válogatottat is adtunk Pólyák János személyében. Végül még egy. ami elsősorban nem a szövetség, hanem a sportkörök munkáját dicséri: Az idén 30 százalékkal kevesebb a fegyelmi ügy. mint a korábbi években volt. s ami még ennél is nagyobb eredmény, hogy az ifjúsági mérkőzéseken alig fordul elő fegyelemsértés. Vannak tehát kezdeti eredmények, de ahhoz, hogy ne rekedjünk meg ezeknél, még további feladatok várnak ránk. Véleményem szerint még tovább kell erősíteni a megvi labdarúgó szövetség vezetőségét. és fiatalítani is. Aztán itt van az ifjúsági bizottság. Az ő munlcájukat kellene szervezettebbé tenni Az utánpótlás nevelése a legfontosabb. Azt kellene elérni egyszer, hogy az ifjúsági csapatok mellett is szakképzett edzők működje, nek. Több alkalom kell az ifjúsági válogatott számára is az erőpróbákra. Jövőre már erre is lesz Lehetőség. Az 1970-es évben egy lépéssel előbbre kell lépnünk, tehát a megyei bajnokságtól felfelé, valamennyi városban működő csapat részére kötelező lesz a serdülő csapat indítása. Van e terv megyei felnőtt bajnoki rendszer változtatására? — Konkrét intézkedés még nincs, de a megyei szövetség megbízást kapott az egycsoportos megyei bajnokság tervének kidolgozására. Legkorábban 1971. év ben lehet erről szó. Hangsú. lyozom ez még csak terv. A bajnokság színvonala érdekében azonban feltétlenül gondolnunk kell erre is. Hogy állunk a játékvezetőkkel? — Évente kb 50 fiatal játékvezetőt tudunk kiképezni. Ezzel biztosítottnak látszik az utánpótlás. Fokozni kívánjuk a játékvezetők ellenőrzését és a küldések ellenőrzését is. Nem volna jó, ha nálunk is azt mondanák, hogy a szövetség vagy a játékvezetők döntik el a bajnokság sorsát. Befejezésül a létesítmények számának növeléséről és az igénvek kielégítéséről essen szó. Az előrelépés itt a legnehezebb. A he. lyi gazdasági bázisokkal folytattunk, és ma is folytatunk tárgyalásokat, a sport- létesítmények építéséről és felúiításáról. Ahol lehet, a TS is nyújt segítséget, bár erre alig van anyagi keretünk. Társadalmi összefogással viszont nagy dolgokat lehet tenni. Gondolok itt a hajósi, keceli vagy a kis- kunmajsai példára. Sz. Z. Labdarúgás NB I B BP. ELŐRE— MISKOLCI B Any ASZ 2.0