Petőfi Népe, 1969. október (24. évfolyam, 227-253. szám)
1969-10-17 / 241. szám
I oldal 1969. október 17, péntek Mindennapi gondunk — a lakás Beszélgetés Szelényi Ivánnal, a Magyar Tudományos Akadémia szociológusával Kevés ember él ma Magyarországon, akit a lakás- probléma — közelebbről vagy távolabbról — valamilyen formában ne érintene. Vagy a lakás hiányával, vagy annak nem megfelelő voltával. A költségek, a komfort, a méretek szempontjából egyaránt kifogások érik úgy a készülő, mint a már elkészült lakásokat. Százezrek várnak arra, hogy a legaiapvetőbb emberi igényeket kielégítő lakáshoz jussanak; még többen vannak, akik nemcsak várnak, de szinte erejüket meghaladó mértékben gyűjtenek arra, hogy új lakást építsenek, vagy vásároljanak. Ezekről, az egész társadalmunkat foglalkoztató kérdésekről, a megoldás lehetséges módjairól beszélgettünk Szelényi Ivánnal, a Magyar Tudományos Akadémia szociológiai csoportjának munkatársával, a lakásprobléma országosan is elismert szakértőjével. — Először is: mit jelent a szociológus számára az a kifejezés, hogy lakásprobléma? — Szinte minden országban másképpen értelmezik. Indiában csodálkoznak azon, hogy mi lakásproblémákról beszélünk, mint ahogy mi is furcsáljuk, ha például Svédországban sokan elégedetlenek az ottani lakásviszonyokkal. A kifejezés alapvetően mindenütt, így nálunk is azt jelenti, hogy nincs elég lakás. így vagy úgy, a lakás világprobléma, s ez abban lelj magyarázatát, hogy a nemzeti jövedelemből világviszonylatban csökkenő hányad jut lakásépítésre. Ugyanis a lakás a leglassabban megtérülő beruházások egyike. — De ugyanakkor a lakás az alapvető létszükségleti cikkek között foglal helyet! — Ez így van. Fontossági sorrendben megelőzi a tartós fogyasztási cikkek egész sorát, beleértve az autót is. A lakás behatárolja az emberek társadalmi érvényesülésének lehetőségeit, még- inkább a jövendő generációét. Aki viszont rangra, tekintélyre tesz szert a szakmájában, a gazdasági vagy a kulturális életben, vagy bármilyen hivatalos presztízst vív ki magának, az könnyebben jut lakáshoz, mint aki nem rendelkezik ilyenekkel. Máris egy bűvös körbe kerültünk tehát. — Milyen okok miatt zárult be a kör? — Az állami lakáselosztásnak az 50-es évek elején kialakult demokratikus, humánus koncepciójához kétség nem férhet, de az sem közgazdaságilag, sem szociológiailag nem volt megalapozott A társadalmi egyenlőség elvének érvényesítése, a szükségletek szerinti elosztás mindmáig fikció maradt, azon egyszerű oknál fogva, hogy nem épült elegendő állami lakás. Így az elosztásnál a szükséglet mellé „belépett” egy új értéktényező: az érdem. Vagyis az új lakások odaítélésében beleszólása van a munkáltató vállalatnak, intézménynek. Ezáltal érvényesül egyfajta társadalmi ellenőrzés. Ám egyúttal tágabbra nyüt a társadalmi egyenlőtlenség ollója is. — Ez utóbbi konkrétan? — Arról van sző, hogy a különböző jövedelmű rétegek egészen eltérő esélyekkel pályázhatnak az új lakás megszerzésére. Megfigyelhetjük például, hogy az új lakótelepek állami lakásaiba költözők zömmel a régi bérlakásoknak az átlagosnál magasabb jövedelmű lakói közül kerülnek ki. A magasabb jövedelműek kisebb hányada magánvillákra, vagy OTP-öröklaká- sokra tesz szert, amelyek a mai lakáshierarchiának nagyjából a csúcsán foglalnak helyet A szövetkezeti lakások viszont többnyire az átlagos keresetűek között oszlanak meg. Am az átlagosnál alacsonyabb jövedelműeknek igen kicsi az esélyük, hogy magasabb lakáskategóriába kerüljenek. Felmérés tanúsítja, hogy az új lakásoknak mindössze 3—5 százalékát lakják segédmunkások, noha ez a réteg a városi felnőtt lakosságnak általában a 15—20 százalékát képezi. Elgondolkoztató, hogy a lakáshelyzet jobbítása a legnagyobb erőfeszítést azok részéről igényli, akik a lakásnélküliségből kilábolva szoba-konyhás, vagy pincelakásra kívánnál-e szert tenni. A startolás a semmi talajáról a legnehezebb. Azok számára is, akik családi ház építésére szánják el magukat. A hitelfeltételek itt a legkedvezőtlenebbek. Társadalmilag is paradox helyzet, hogy a munkásság egy tekintélyes része az individuális bezárkózásnak is teret engedő, többnyire nem korszerű komforttal ellátott családi ház építésére kényszerül. Nem is szólva a tendencia urbanisztikai hátrányairól. A parasztság lakásépítési lehetőségei, törekvései még összetettebb gondokat hordoznak, ezek elemzésére itt nem is térnék ki. — Nemrégiben nyilvános fórumon is teret kapott olyan javaslat, hogy a lakáselosztást helyezzék teljesen piaci alapokra, mondván, hogy az adásvétel tendenciái amúgyis érvényesülnek, megtűrve, bár el nem ismerve. Hogyan vélekedik erről? — Ez a modell feltétlenül gátat szabna egynémely kirívó igazságtalanságnak, amely hellyel-közzel érvényesül a jelenlegi lakáselosztásnál, gyökerében azonban aligha oldaná meg a problémát. Személy szerint továbbra is az elosztásos módszer mellett maradnék, de a lakásbérlettel járó ter- héfcnek a mostaninál mél- tányosabb elosztását sürgetném. Az állami lakások bérleti díját jövedelmi kategóriák szerint kellene megszabni. Egy 8000 forint havi ossz jövedelmű család számára a 150 forint nevetségesen csekély, de megfizethetetlen egy nyugdíjas számára, aki 700 forintot kap havonta. Viszont azt az elképzelést, miszerint a kiskorú gyermekek száma szerint kellene a családokat az elosztásnál „besorolni”, veszélyesnek tartom. A sok- gyermekeseket nem lakással kell támogatni elsősorban, hanem családi pótlékkal, anyasági segéllyel. Bármennyire fontos a lakás, azért mégsem ez legyen demográfiai helyzetünk javításának legfőbb eszköze. — De az elosztási módszerek finomításának csak akkor van értelme, ha növekszik az elosztható új lakások száma. — Erről van szó. Amíg, a magánerős építkezéseket is ideszámítva, a 60 ezer lakás is kínnal-keserwel épül meg évente, addig a helyzet lényeges javulására nincs kilátás. Ám a jelenlegi keretek ésszerűbb, gazdaságosabb felhasználásával is el lehetne érni az évi 80—90 ezer lákásszá- mot. Mire gondolok? Arra például, hogy iszalagház rendszerben kisméretű, de komfortos, olcsó szükséglakások tömegét kellene építeni. Becslések szerint csak Budapesten egymilliárd forintot fizetnek ki évente albérleti díjként Egy ilyen szóbanforgó, 35 négyzet- méteres kislakás nem kerülne többe 90 ezernél. Lehet számolni, hogy az albérleti uzsorákból egy év alatt több mint tízezer kislakás kitelne ... Persze folytatni kell a „normálméretű” lakások építését is, — S az engedélyek, a tervek? — Merevek, gátolják az előrehaladást. Olcsó létesítményt tervezni manapság nem kifizetődő. Ez lehetetlen állapot. S maga a tervezett lakáskonstrukció is merev, a belső térelosztást mobillá kellene tenni, mert erre már külföldön sok jó példa van. Mindez összefügg azzal is, hogy a hagyományos téglaépítkezés olcsóbb, mint a paneles, ami szintén abszurd állapot. — Végezetül: mit tart legfontosabb lépésnek a lakáshelyzet megjavításában? — Az ország minden lakosa számára megteremteni egy alapszintet, még ha az viszonylag alacsony nívó is. Mert innen könnyebb továbblépni, mint a semmiből. S ne feledjük: az otthon a lakással, az önálló lakással kezdődik. H. D. Az őszi csúcsforgalom gondjairól A Szegedi Vasútigazga- tóság irányító központjában kora reggeltől késő , éjszakáig szünet nélkül csengenek a postai és üzemi telefonok. Vállalatok vezetői, szállítási ügyekkel foglalkozó megbízottak általában ugyanazt a kérdést teszik fel az irányító dolgozóknak. „X. állomáson berakandó búza, répa, napraforgó, gyümölcs, gyümölcsrekesz. hagyma, ciroksza- káll, állati táp, élő állat, sóder, tégla stb. részére mikor és hány kocsit kaphatunk?” Az őszi forgalom lebonyolítása a korábbi években sem volt könnyű feladata a vasútnak és a közúti szállító vállalatoknak. Az idén azonban a mező- gazdaság nagyszerű termés- eredményei a közlekedést is rendkívüli erőpróba elé állították. Most. amikor népgazdaságunkban a legfőbb hiánycikk a vasúti teherkocsi lett, érdemes visszatekinteni és elgondolkodni azon. hogy miért következett be ez a nehéz helyzet. Elsősorban azt kell figyelembe venni, hogy a vasút szállítóképessége egész évben egyforma. A legfontosabb szállításokat pedig — a mezőgazdasági termékek forgalmazását — későbbi időszakra nem lehet halasztani. Ha ez így van, akkor miért nem gondoskodtunk arról, hogy a korábban elszállítható áruk — építési, útfenntartási anyagok — az év első negyedében jussanak el az építkezések színhelyére. A vasút fuvarozásezervezői az év elején még fuvardíj- kedvezményt is kínáltak a fölös kocsipark kihasználására, jelezve azt is, hogy a második negyedévtől kezdve árengedményt már nem tudnak nyújtani, mert egyéb fontos szállítások következnek. Sajnos, nagyon kevés vállalat vette igénybe a tonnánkénti 6—10—12 fo- forintos fuvardíj-kedvezményt, mert a fogadó üzemek, gazdaságok nem rendeltek árut. A vállalatok ugyanis a nyereséges gazdálkodást, a készletkamartoktól való szabadulást helyezték előtérbe. Azért nem lehetett tehát a téglát, cementgyártmányokat, tűzifát, szerfát és egyéb árukat szállítani, mert a felhasználók raktárra nem rendeltek. A vasút vezetői ezért panaszok megelőzésére már az 1970 első negyedévi előszállítás szervezésével foglalkoznak. Olyan terven dolgoznak, hogy az árut fogadó részére fuvardíjkedvezményt nyújtanak, s ily módon a készletezéssel járó költségekből a vasút is részt vállal. Ügy vélem, hogy ezek után néhány konkrét esettel is foglalkoznom kell, mert nem egyedül a vasút ügye a fuvarozás további alakulása. Sokan a csökkentett munkaidőre történő áttérés számlájára szeretnék írni a jelenlegi megtorpanást. „Rendkívüli idők rendkívüli intézkedéseket igényelnek, tehát elsősorban a vasúti kocsik kirakására kell az összes rendelkezésre áló erőket koncentrálni.” a szállítás folyamatában a szombat, vasárnap nem jelenthet megállást. Akár 48, akár 44 órás munkahéttel dolgoznak a vállalatok, a kocsik kirakása a hét végéin nem maradhat el, mert ugyanazok a szállíttató partnerek hétfőn reggel már igénylik az üres kocsikat berakáshoz, amit a vasút éppen az említett okok miatt nem tud rendelkezésre bocsátani. Találkoztunk az elmúlt időszakban egyenetlen érkezésekkel. Ez szintén azzal függ össze, hogy késve kirakott vasúti kocsikat hétfő helyett kedden vagy szerdán tudták a berakásokhoz átadni, a hét közepén berakott sóder-, mész- cementküldemények pedig Kecskemétre, Kiskőrösre, Kalocsára, Kiskunhalasra vagy a többi állomásokra csak szombat, vasárnap érkeznek meg. Az év végéhez közeledve minden áru szállítása sürgős, mégis például szeptember 27-28-án igazgatóságunk területén 1165 vasúti kocsit nem raktak ki a fuvaroztató felek. A vasúti kocsi nem raktár Ennek következménye volt, hogy szeptember 29-én, hétfőn Bács-Kiskun megyében az igényelt 666 kocsiból mintegy 160 kocsit nem tudtunk a fuvaroztatók rendelkezésére bocsátani. Ezek között különösen az export alma, konzerv, hagyma, de az építkezésekhez nélkülözhetetlen bányakavics is szerepelt. Természetesen másként alakult volna a helyzet, ha a Bács megyébe érkezett kocsikból kb. 200 kocsi nem állt volna 24—48—72 óráig ki- rakatlanuL Olyan áruk vártak kirakásra, amelyek a kereskedelemben hiánycikként szerepelnek, az építőipar pedig hiába várja a tervteljesítéshez szükséges építőanyagok érkezését. Bács-Kiskun megye területén egyébként augusztusban a fogadó vállalatok több mint 300 ezer forint kocsiálláspénzt fizettek ki, de szeptemberben sem volt jobb a helyzet. A Szegedi Vasútigazgatóság felhívja fuvaroztató feleit a vasúti kocsik ki- és berakásának meggyorsítására, hogy az év hátralevő részében meg tudjon felelni a népgazdaság által támasztott szállítási követelményeknek. Vajda Sándor kér. oszt. vezető Gyönsyíyiikok őrzik a fácánt Gyöngytyúkokat engedtek szét a Kunbajai Állami Gazdaság kísérleti ap- róvad-rezervátumában. A szabadtartásra egyébként is alkalmas gyöngyösök „őrzik” a fácánost. Mint a vadmadarak, szintén a fákon töltik az éjszakát, s ha veszélyt észlelnek éktelenül rikácsolnak. A legkisebb neszre riasztanak, s a vészjeleket a fácánok is átveszik. A zaj ezután menekülésre készteti a dúva- dakat. London közelében, a teddingtoni Brit Festékkutató Intézetben villamosságot vezető festékanyagot állítottak elő. A vele bevont fal enyhe, egyenletes meleget sugároz az egész lakásban, ha 40 V-ra redukált áramot vezetnek rá. Az ötlet az űrhajózásból származik: a mesterséges holdakat szilikát bevonattal védik a korróziótól, s a festék egyben a hőmérsékletet is szabályozza. Mint annyi más esetben, ezúttal is az történt, hogy az „égi” vívmányt lehozták a földre. A különleges festék földi pályafutása jelenleg még csak a kísérleteknél tart. Ezek ugyan már rendkívüli sikerekkel jártak, de a fűtő falfesték forgalombahoza- talára, árusítására még várni kell. A festék látszatFalra festett fűtés ra semmiben sem különbözik a megszokottól; éppúgy lehet szórni, ecsetelni, hengerelni is, mint hagyományos elődjeit. Az eltérés csak annyi, hogy kötőanyaga a szokásos növényi olajok és gyanták helyett szi- likátot tartalmaz, s ennek következtében vezeti az áramot. A fal felső és alsó szélére egy-egy alumínium szalagot erősítenek, ezek adják le az áramot a festett felületre. Bekapcsolás után a fal gyorsan felmelegszik, és kellemes, egyenletes meleget áraszt az egész helyiségben. A falra festett központi fűtést éppúgy lehet bekapcsolni, akár a villanykályhát, csak sohasem lesz olyan. forró, hogy veszélyes lenne megérinteni. Áramütést sem kaphatunk tőle, mert a hálózati, áramot egy transzformátor 40 voltra redukálja. Fogyasztása rendkívül csekély, s a falak még hőtárolóként is szerepelnek. A fűtés kikapcsolása után még sokáig sugározzák a magukba szívott meleget. A fűtőberendezés egy talpalatnyi helyet sem foglal el a lakásban, s a 'falak festése alig kerül többe, mintha a szokásos módon festenék ki a lakást. Maga a fűtő festék sötét színű, de más színű festék sem csökkenti a hősugárzást. Az új fajta fűtés — ha végleg beválik — különösen előnyös lehet az előregyártott épületekben. A falakat ugyanis még összeszerelés előtt be lehet festeni, s így a központi fűtés egyszerre készül el a házzal.
