Petőfi Népe, 1969. október (24. évfolyam, 227-253. szám)
1969-10-14 / 238. szám
4. oldal 1969. október 14, kedd Takarékos község Jászszentlászlón az egyik új. csinos épület homlokzatán a következő feliratot olvashattam: Takarékszövetkezet. Ügyvezetője. Tá- pai Ernőné elmondta, hogy ebben az évben már 8 és fél millió forint betétjük van, 1,3 millióval több, mint az elmúlt esztendőben. A kis község takarékszövetkezetének jelenleg 1415 tagja van. 143 300 forint értékű részjeggyel. Ezek szerint az egész község felnőtt lakossága érdekelt a takarékszövetkezeti mozgalomban. Mint megtudtam, a lakosság igénybe veszi a takarékszövetkezet szolgáltatásait: a 30 ezer forintos 10 év alatt visszafizetendő építési kölcsönt, s a 15 ezer forintos 5 évre szóló mezőgazdasági hitelt, valamint a személyi áruvásárlási és egyéb kölcsönöket is. A kölcsönvett összeg 3 millió forintot tesz ki. A kis takarékszövetkezet létrejöttének io. évében elmondhatjuk, hogy megfelelt annak a feladatnak, amiért az alapító tagok létrehozták: segíti a takarékos község lakóit... T. M. Hozzászólás a fűszerpaprika-vitához Teljesíthetetlen követelmények NAPKÖZBEN Ügy vélem, az új szabvány megjelenése következtében fokozódik a fűszerpaprika-termesztő gazdaságok aggodalma. Így a miénk is. A kapcsolat a gazdaságok és a feldolgozó üzemek között, amely eddig sem volt felhőtlen, ezúttal tovább romlik. Eddig mi okozta a problémát? Egyrészt az, hogy érzékszervi megállapítás szerint „számították ki” a termés szárazanyag-tártálKorszerű termelés fogyasztás Hazánkban hárommillió háztartás van. Hárommil- lioszor ki tudja, hányféle fogyasztói igény, vásárlói 6zokás. jövedelem táplálta óhaj. takarékoskodásra alapozott kívánság, szükséglet, diktálta követelés. Egy valami azonban világos; az életszínvonal, s a fogyasztás szoros függvénye a termelékenységnek, a műszaki színvonalnak, a gazdálkodás hatékonyságának. Magyarországon élelmiszerekből magas, iparcikkekből közepes, árujellegű szolgáltatásokból alacsony szintű a fogyasztás. A termelés, valamint az árpolitika határozza meg — legalább is alapvetően — azt. hogy a jövedelmeket miként képes árura váltani és elfogyasztani a lakosság. Abban, hogy az életszínvonal, s a fogyasztás ne periodikusan — lökésszerűen — növekedjék, hanem egyenletesen emelkedjék, a termelés bővítése mellett döntő szerepe van a termelés és a termékek korszerűségének. Az üzletek pénztáránál leszurkolt minden száz forintból 43,8 forintot élelmiszerekre adnak ki a munkás és alkalmazotti háztartások- (A paraszti és kettős jövedelmű háztartások esetében 50,6 forintot). „Telhetetlen bendőként tömjük gyomrunkat, ahelyett, hogy táplálnánk a szervezetet” — mondotta a táplálkozás- tudományi konferencia egyik előadója. Kétségtelen; a fogyasztásban a szükségesnél nagyobb súlyú az élelmiszer, de még nagyobb baj, hogy az élelmiszereken belül egészségtelen a fogyasztási szerkezet. Túlsók zsírt, cereáliát (lisztet, lisztből készült termékeket, rizst) tálalunk asztalunkra, s a kelleténél kevesebb zöldfélét, gyümölcsöt, fehérjét. Az élelmiszergazdaság fokozatos kialakítása, az ún. vertikális integráció létrehozása a következő tizenöt —húsz esztendőben megteremti a korszerű termelés- korszerű fogyasztás szilárd alapját. A Belkereskedelmi Kutató Intézet megállapí tásai szerint az élelmiszerfogyasztás a következő tizenöt évben a jelenlegi kétszeresére nő: de nem a kalóriafogyasztás többletéről van szó. A mai. napi 3000 kalória fölötti fogyasztással nagyon is elégedettek lehetünk. sőt, ennek mérséklése a kívánatos. A többletnek elsősorban zöldségben, gyümölcsben (a mai 153 kilóról 205—215 kilogrammra,) fehérjében, főként állati fehérjékben kell testet öltenie. Miént időzünk ennyit az élelmiszerfogyasztásnál? Azért, mert a korszerűbb fogyasztási szerkezet kialakításának ez az alfája és ómegája. Az ún. fejlett országokban az élelmiszerre fordított kiadások fokozatosan csökkennek. (Francia- országban például tíz év alatt az összes kiadáson belül 47,8 százalékról 41-re). A meglevő jövedelem észszerűbb elosztása, illetve a jövedelemnövekedés jobb fölhasználása (ma még több. mint fele élelmiszerre megy az utóbbinak!) a forrása annak, hogy a fogyasztás más területein is egészségesebb arányok jöjjenek létre. Vannak, nem is kevesen, akik úgy vélik: az iparcikkek bizonyos fajtáinál — például a ruházati cikkeknél — nem emelkedik a kereslet, mert csillapult a vásárlói „éhség”. A vásárlás, fogyasztás adatai — kivéve a tartós fogyasztási cikkeket — mintha erről tanúskodnának. A háztartásra. lakásfelszerelésre fordított kiadások a ruházatra adott forintokkal együtt évek óta azonos szinten állnak, sőt, előbbiek 1968-ban 1967-hez mérten csökkentek. Fordítani kell azonban a kérdésen, s visszatérni oda, ahol fejtegetésünket kezdtük: a termelés döntő meghatározója annak, hogy a lakosság jövedelmét miként válthatja árura A textil- és ruházati ipar termelési ingadozásainak, a választék szegényességének, a korszerű kötött, körhurkolt. s szintetikus anyagok csekély kínálatának törvényszerű következménye a forgalom stagnálása. (Az áremelkedésről már nem is beszélve: holott hazánkban a ruházati termékek magas ára aműgyis kedvezőtlen befolyást gyakorol a fogyasztási szerkezetre). A háztartásra, lakásfelszerelésre fordított összeg — az összes kiadások kilenc százaléka — ugyancsak összefügg a mennyiségben és minőségben nem kielégítő termeléssel. 1959. évi árakon számítva a tartós fogyasztási cikkek forgalma 1960—1968 között évente átlagosan kilenc százalékkal emelkedett (Az összes fogvasztás ugyanakkor — hasonló számítási metodikával — évente 3 6 százalékkal nőtt. 1960-ban még csak 13 ezer bűtőgéDet adtak el, tavaly 140 ezret. 1960-ban száz családra 14.7 mosógép jutott. ma 50 stb.) 1051—1 «65 között a fellett tőkés országokban az egy lakosra számított fo- gyaszág 52 százalékkal, a KGST-országokban 164 százalékkal növekedett. Ha mennyiségbe nem is, de a fejlődés dinamikáját tekintve joggal beszélhetünk gyorsuló lépésváltásról. Az ilyen értelmű lépésváltást azonban meg kell előznie a termelés változásának, korszerűsödésének. Egyrészt úgy, hogy azokat a szükségleteket értékesebb árukkal lehessen kielégíteni, másrészt e kielégítés fedezetének — az árualapnak — bővítésével. (így pl. kívánatos a ruházati forgalom megkétszerezése két évtized alatt). Ugyancsak először a kínálatot kell növelni, ahhoz, hogy az árujellegű szolgáltatások fogyasztásának üteme tartósan megelőzze a termékfogyasztás emelkedési ütemét, s így lépcsőzetesen egészségesebb arányok jöhessenek létre. 1968-ban 111.7 milliárd forint volt a kiskereskedelmi forgalom, hétmilliárddal több, mint 1967-ben. A növekedés üteme a főváros és a vidék között első ízben billent a vidék javára a múlt években. (Budapesten 5.4. a megyékben 7 százalék). Tartós folyamatnak bizonyul a megyék közötti ilyen értelmű kiegyenlítődés; ahogy csökken a száz keresőre jutó eltartottak száma, úgy növekszik a fogyasztás. Mindez igazolni látszik azt a kereskedői vélekedést, hogy ma hazánkban „mindent el lehet adni”. Ellentmond ennek — több más mellett — a harmincmilliárdot meghaladó takarékbetét-állomány. mely az évi kiskereskedelmi forgalom 26 százalékának felel meg. Tehát már ma sem lehet „mindent” eladni, s holnap még kevésbé, holnapután pedig végképp nem. Csak azt. ami korszerű, amiért fizetni érdemes ... M. O. 130 férőhelyes növendék- szarvasmarha telep Műszakilag kifogástalannak bizonyult a kecskeméti Törekvés Termelőszövetkezet új, 130 férőhelyes növendék-szarvasmarha telepe, amelyet a bócsai Petőfi Termelőszövetkezet építőbrigádja létesített. A közeljövőben még egy istállót építenek, amelynek műszaki átadására a jövő hónap elején kerül sor. A két telep 3 millió 400 ezer forintba kerül. talmát. Az érzékszervek észlelési különbségeiből adódó vitát többnyire az OMMI döntötte el. Ám ez az eljárás hosszantartó, körülményes, sok bosszúságra adott alkalmat. A vizsgálat ideje alatt bizonytalanságban volt a termelő és az átvevő egyaránt. Másrészt a minősítést, illetve az osztályba sorolást illetően mutatkoztak komoly nézeteltérések. Akár így, akár úgy minősített az átvevő, mindig a szabványra hivatkozott. Előkészítés nélkül Reménykedve vártuk tehát az új szabvány megjelenését. Bíztunk abban, hogy az említett vitás kérdésekben rendet teremt, úgy a termelő, mint a feldolgozó megnyugvására. Ezzel szemben mi történt? Kiadtak egy szabványtervezetet, hogy arra a gazdaságok 1970. január 10-ig juttassák el észrevételeiket az illetékesekhez. Ebből logikusan az következik, hogy a jövő évnél hamarább nem kerülhet sor az új szabvány alkalmazására. S legnagyobb meglepetésünkre: tudomásunkra hozzák, hogy a tervezet némely pontjait már a mostani átvételnél is alkalmazzák. Méghozzá hogyan? Technikai felkészülés nélkül írják elő a műszeres szárazanyag-tartalom megállapítását. Ezentúl olyan technológiai feladatot ró a termelőkre, amely korábban a feldolgozó üzemre tartozott. Arról van szó, hogy előírja az osztályonkénti válogatást, noha a tervezet szerint ez csak a jövő év második felében kerülne alkalmazásra — ha a termelők egyáltalán vállalják. Most mégis azzal az indokolással követelik meg a válogatást, hogy azt „megfizetik” majd a 3. és a 4. osztályú paprika árának felemelésével. Ez erősen vitatható. Felemás helyzet A jellemző tulajdonságok és a minőségi követelmények betartását tekintve a régi szabvány előírásait követelik meg ott, ahol az a felvásárlónak kedvező. Ez a felemás helyzet méltánytalan a termelő számára. A műszeres vizsgálat eszközei csak korlátozott mértékben szerezhetők be, s csak a felvásárlónak áll rendelkezésére. Mi a biztosítéka tehát a gazdaságnak, hogy a műszert az előírásnak megfelelően használják? Egy példa: a technológiai utasítás előírja, hogy a paprikát 140 Celsius-fokon 10 percig kell szárítani, ugyanezt a műveletet a feldolgozó 25 percben szabja meg, amely idő alatt a paprika korommá ég. Kilátásban a nagy veszteség Súlyos helyzetnek néznek elébe a paprikatermesztő gazdaságok. Várható, hogy a termés 40 százaléka be- takarítatlanul marad, mert év elején sehol sem készültek fel arra, hogy ilyen arányú plusz munkát — válogatást — kelljen elvégezni az őszi csúcsszezonban. Ha válogatás nélkül szedik le a paprikát, akkor azt tárolni, minthogy elegendő göngyöleggel egyik gazdaság sem rendelkezik. Ez igen jelentős megromlást, s felmérhetetlen mennyiségi kiesést okozhat. Ha arra gondolunk, hogy a fűszerpaprika zökkenő- mentes betakarítása és átvétele nemcsak a tsz-nek, hanem a népgazdaságnak is érdeke volna — lévén exportcikkről szó —, úgy a közelmúltban hozott, nem körültekintő intézkedések sürgős, azonnali mgeváltoz- tatására lenne szükség. Ügy véljük, a feldolgozó üzemek jövőre is szerződni kívánnak a gazdaságokkal. De ilyen körülmények között alapozhatunk-e biztos bevételt erre a fontos növényre? Fazekas Bálint, a tompái Kossuth Tsz elnöke * (A szerkesztőség megjegyzése; Jogosnak, őszintének tartjuk a cikkben felhozott észrevételeket. Még akkor is, ha talán kissé egyoldalúan, a termelő szemszögéből taglalja a gondokat. Ezt természetesnek tartjuk, s nem is ütközünk meg miatta. De éppen ezért látszik kívánatosnak, hogy a „másik oldal”, a feldolgozó is hangot adjon véleményének a lap hasábjain, vagy bárki más, aki érdemlegesen tud a vitához kapcsolódni. Csakis a problémák nyílt elemzése vezethet el a megoldáshoz.) Vizsga a té ren A kunszentmiklósi Damjanich János Gimnázium KISZ-szervezete még az év elején védnökséget vállalt a terek és parkok gondozása felett. A napokban a tanulók egy csoportja a község főterén dolgozott. A foghíjas, erősen megrongálódott terméskőburkolatot szedték fel. A munka nehezen haladt, mert a több évtizede lerakott kövek szívósan „ellenálltak”. Ám egy váratlan fordulat megváltoztatta a tanulók és a kövek közt folyó csata körülményeit Észrevették, hogy a közelben parkírozó robosztus markológép alkalmas lenne a kövek kilazítására. A felfedezést gyors cselekvés követte, melynek eredményeként a MÉH Vállalat vashulladékhoz szokott markológépe néhány perc alatt elvégezte azt a munkát, melyet kézierővel egy nap alatt sem lehetett volna. A nagy sárga markolómasina rendszámát nem jegyeztem fel, de azt láttam, hogy a vezetője húsz év körüli fiatal volt. A pihenőidejét áldozta fel szívesen, minden ellenszolgáltatás nélkül. Nem nagy dologról van szó, de mégis figyelmet érdemel. Ezen a napon a gépkezelő segítőkészségből, a tanulók pedig leleményességből jelesre vizsgázták. Sz. A. Fiatalok számvetése A Kommunista ifjúsági Szövetség alapszervezeti vezetőségeinek kétéves mandátuma lejárt. A KISZ Központi Bizottsága májusi határozata szerint valamennyi alapszervezetnek a most zajló taggyűléseken újjá kell választania a vezetőséget. A Kecskeméti Konzervgyár Il-es telepén az elmúlt napokban tartották meg a vezetőség-választó taggyűlést. Majdnem százan hallgatták a titkár beszámolóját. Két dátumot írtam a jegyzetfüzetembe; 1967— 1969. Az évszámok csak akkor „beszélnek”, ha nyomban hozzáfűzzük azt is, hogy e két év alatt megháromszorozódott a konzervgyár Il-es telepének KISZ-taglésztáma. 1967-ben csupán 28 tagja volt az alapszervezetnek. Jelenleg kilencven tagot számlálnak. Nem elégedtek meg a csupán mennyiségi változással. Többre, jobb eredményekre törekedtek. Két évvel ezelőtt bekapcsolódtak a szocialista munkaversenybe. Két szocialista címért küzdő ifjúsági brigád alakult. Tavaly már hat ifjúsági kollektíva dolgozott a +ele- pen. Az idén pedig kilenc szocialista munkacsapatot alkotnak a fiatalok. Hetvenhat KISZ-tag versenyez a brigádmozgalomban. Két munkacsapat ebben az évben elnyerte a szocialista brigád címet. Munkájukkal, szakmai, politikai továbbképzéseikkel, egész magatartásukkal bizonyítják; megállják a helyüket a versenyben, hosszú ideig prizmában kell A telep gazdasági, politikai vezetői figyelemmel kísérték munkájukat. A taggyűlésen köszönetét mondtak azért a fáradságos munkáért, amelyet a nyári szezonban végeztek. Az őszibarack, sárgabarack, s a paradicsomdömping naponta sokszor 14—16 órai munkát kíván a fiataloktól, akik becsülettel, odaadással dolgoztak. Nem volt könnyű feladatuk. Sokan egyéni problémákkal, a vidékiek a naponkénti fárasztó utazással, a szűk albérleti szobák kényelmetlenségével, a magas albérleti díjakkal birkóznak. A munka pedig nem váratott magára, helyt kellett állni. Miközben a kézilabdacsapat megszervezését, a pinceklub berendezését, az MHSZ-szel való kapcsolat felvételét sürgető felszólalásokat hallgattam, az járt az eszemben: lám, ezek megoldására már nem futotta az alapszervezet erejéből. És nyomban visszhangzott bennem a beszámolóban elhangzott mondat: — Az elmúlt két ev alatt hat titkár váltotta egymást... Kripóczki Jánost februárban bízták tneg az alapszervezet irányításával. Minden ok megvan a reményre, hogy a jövőben, az újonnan választott vezetőség: Kripóczki János titkár, Virág Edit, Szilágyi Irén, Rácz Erzsébet, Virágh István, Budai Gáspár és Sztana Sándor irányításával — a már lerakott alappilléreken — olyan aktív, pezsgő életű közösségé ko- vácsolódnak, amilyenre a taggyűlésen jelezték az igényt. T. E.
